2024, október14, hétfő
KezdőlapMagyarország34 milliárdból egy Kleinheisler lett, ez Orbán sikere

34 milliárdból egy Kleinheisler lett, ez Orbán sikere

-

Az orbáni sikerpropaganda leglátványosabb hazugságai a futballhoz kapcsolódnak, mert ott látható leginkább az eredmény. A futballpályán 90 perc alatt kiderül, mit érnek Orbán álmai és milyen eredményekkel dicsekedhet. A futballba öntött TAO-pénzek ennek alapján maguk a hűtlen kezelés büntetőjogi tényállásának bizonyítékai. 2011 óta a futballklubok 522 milliárd forint közpénzt égettek el a semmibe. Ez az összeg a 24.hu összegzése szerint hat és félszer annyi, mint amennyit a szociális és gyermekvédelmi szférában dolgozók fizetésére költ évente az állam, hússzorosa a mentőszolgálatnál dolgozó emberek bérére jutó összegnek. De még pedagógusfizetésekre is nagyjából százmilliárddal kevesebbet fordít az állam évente. A túlárazott teljes 4-es metró is csaknem százmilliárddal kevesebbe került. A leglátványosabb kudarc hol máshol lenne, mint Felcsúton, ahol most a nagy „mágus” új konferenciaközpontot adott át.

A konferenciaközpont majd biztosan segít, ez is belekerült 12,5 milliárdba. Puskás, Varga Zoli és a több nagy magyar játékos a grundokról jött, ahogy a brazil csillagok is a szegénynegyedekben mezítláb focizó gyerekek közül kerültek ki.

Ők rongylabdával játszottak, s a gyerekkori meccseiken több néző volt a grundon, mint Orbán stadionjaiban. Felcsútnak nem segített a mágia sem, hiába Puskás ellopott neve és élete, hiába a pappal felszentelt Puskás-szobor. Hiába a templomra mintázott „szentély”, a Puskás Akadémia és a Felcsút csapatában gyakran egyetlen akadémista sem játszott, mert még a gyange magyar bajnokságban sem állják meg a helyüket. Az adófizetők pénzén a drága harmadvonalbeli légiósok és a magyar csapatokból kiöregedett senkik játszanak. Az 12 és fél milliárdos konferenciaközpont átadása jó alkalom volt, hogy sikereink kovácsa számvetést készítsen. Nem volt nehéz fejben összeadni a felcsúti „akadémia” eddigi nagy sikerjátékosait. 2010 óta két játékos jutott ki nyugat-európai klubokba. Az egyik Sallai, a tehetségét legalább nem tették tönkre, de még korai azt állítani, hogy nemzetközi játékos lesz belőle. A másik pedig az a Kleinheisler László, akit tévedésből vett meg a német klub, amely egy éven belül túladott rajta, mert vicc az ember. Kleinheisler jelenleg a bivalyerős kazah bajnokságban birkózik a labdával és az élettel.

Mindez eddig szűken számolva 34 milliárd forintba került Magyarországnak, az adófizető polgároknak (akik közé a Fidesz offshore-lovagjait nem kelle beleszámolni). 17,72 milliárd a TAO-pénz, a stadion állítólag 3,6 milliárdba került, a konferenciaközpont 12,5 milliárdba. Ebben egy csomó minden más nincs benne. Cseppet sem demagógia emellé odatenni a Kútvölgyi kórház fotóját, tegyük is ide:

Image result for Kútvölgyi kórház

Ez pedig egy magyar beteg kórházi kajája:

Image result for kórházi koszt

Ehhez képest a felcsúti ámokfutó azt jelentette be, hogy a futballutánpótlás nevelése első számú nemzeti ügy. Ez azt jelenti, hogy még több pénzt ölnek bele, amiből még több pénzt lopnak ki a csókosokkal. Ezt mondta ez az elmebeteg: „a magyarok történelmi tapasztalatai azt mutatják, hogy a jövőért vívott küzdelmet az nyeri meg, akinek van víziója”. Víziója, ez az ember azt állítja, hogy neki van víziója. Egy ilyen tíz éves totál csőd után.

Nem droidok

Azt is mondta a felcsúti beteg, hogy „mi nem gyártjuk a futballistákat, mi nem droidokat programozunk, hanem egy olyan erőközpontot hoztunk létre, ahol reményeink szerint hősök születnek és nőnek fel”. „Erő” központ, és „hősök” születnek, miközben csak a régi technikás magyar futballt kéne megtanítani. De a fasiszták mindig az erőkultuszt erőltetik, miközben ennél gyengébb, erőtlenebb bandát nem hordott a föld a hátán. Nekik „hősök” kellenek, miközben csak jól kellene fejelni és kapura lőni.

Egyelőre mi nem droidokat, hanem hús-vér embereket látunk máshol, akik sokat futnak és jól adogatnak, és úgy elverik Orbán hőseit, mint szódás a lovát. Egy ámokfutó szélhámos, totális elmebeteg költi Magyarország pénzét a gyerekkori hobbijára, totális dilettantizmus és hozzá nem értés mellett. A fejlődést szolgáló versenyt és a piaci viszonyokat kiirtotta a rendszerből. Eközben a tudomány, a kultúra, az oktatás, az egészségügy padlón hever.

Hány ember élhetne még, ha nem Kleinheisler Lászlóért megy el 34 milliárd forint? Vajon hány tehetséges okos gyerekbe fektetve lett volna jobb helyen ez a pénz? Ha ugyanezt az összzeget a csúcstechnológiába, kutatásba fektetik, vajon nem ért volna-e többet, mint a Kazahsztánban futballozó Kleinheisler? Vagy akár a Bundesliga alján futballozó Sallai? De nincs megállás, újabb sikerekért indulunk harcba. Kerül, amibe kerül. Mármint az adófizető polgároknak.

Tényleg bolondokháza az egész ország, hogy ezt a palit nem kényszerzubbonyba vezették le a szónoki emelvényről. Aminek csak azért örülhetünk, mert talán nem ússza meg azzal az életfogytiglani büntetését, hogy totálisan hülye és elmebeteg. Dehogy milyen árat kell ezért kifizetnie Magyarországnak, a szeretteiket elveszítő családoknak, azt szavakba önteni nem lehet.

S ehhez még vegyük figyelembe, hogy lesz idő, amikor a felcsúti stadionból, akadémiából és konferenciaközpontból, a hozzá tartozó létesítményekkel és Orbán házával együtt semmi nem marad. Kő kövön nem marad, a földdel lesz egyenlővé téve. Felszántják és besózzák a helyét. A toronyórát pedig ezek már régen ellopták láncostul.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések