A Jobbik náci párt. Pont. Ezen semmit nem változtat a tény, hogy a párt elnöke beszállt az Orbán-Simicska háborúba Simicska oldalán, s a volt fideszes oligarcha útmutatásai szerint púderezi magát. Ez a párt ugyanaz a párt, ugyanazok a vezetői és támogatói. Vona felelős a cigányok ellen elkövetett atrocitásokért, közvetve még a cigánygyilkosságokért is.

Ennek a pártnak a képviselői akarják listázni a zsidókat, emlegettek genetikai hulladékot. Ebből a pártból zárnak ki azonnal valakit, ha kiderül, hogy a nagyanyja holokauszt-túlélő. Ez a párt felvette a néppárti maszkot, hogy Simicska sikeresebben harcolhasson a G. Orbán ellen. Mindez színjáték, képmutatás.

A liberális baloldal szégyene, hogy a kibékíthetetlen Orbán-Simicska ellentét miatt Vona a kollaboráns ellenzéki szerepet felrúgva, frontálisan útközött Orbánnal, Vona megvonta tőle a legitimitását, és ezzel ő lett Orbán valódi kihívója. Vona azt csinálja, amit a demokratikus ellenzéknek kellett volna, de közülük senki nem vállalta ezt a szerepet.

A baloldal és a liberálisok tragédiája, hogy a báránybőrbe bújt farkas, a néppártnak látszó nyilaspárt ígér Magyarországnak új 21. századot. Mint Vona mondta a Jobbik tüntetésen, “Orbán Viktor a múlt, mi vagyunk a jövő”. Ez a magyar sorstragédia, az áruló demokraták kollaborációjának következménye. Az egyik szélsőjobboldalit váltja a másik, mert nincs egy egyenes, becsületes, tisztességes ember a baloldalon, aki szembefordulna a diktatúrával.

Horthy után mindig Szálasi jön, és úgy tűnik, most sem lesz másképp. A baloldali pártok felismerve, hogy az Orbán-ellenes tömeg nem áll mögéjük, elkezdtek azzal kacérkodni, hogy a Jobbikot “beveszik” az Orbán “leváltására” készülő szövetségbe, és nem veszik észre, hogy már régen nem ők diktálnak, hanem a kimaszkírozott nácik. Nem a liberális demokraták használják a nácikat (ez is gyalázatos lenne), hanem a nácik őket.

A Jobbik nem lehetne hivatalosan bejegyzett párt, mert náci pártnak nincs helye liberális demokráciában. A létezésük alkotmányellenes. De ez már rég nem liberális demokrácia, hanem antiliberális fasizmus, amely egyelőre nem szorul arra, hogy erőszakot használjon. A Jobbik a Fidesz kreatúrája, és csak azután támadta meg Orbán, hogy a kezébe harapott.

A Jobbik elleni fideszes támadás, amely arra irányult, hogy a párt ne indulhasson a 2018-as választáson (vagy meg is szűnjön), nem a Jobbik, hanem a demokrácia elleni támadás. De ez a támadás nem akkor kezdődött, mikor az ÁSZ a gyalázatos végzést meghozta, hanem akkor, amikor az összes független intézmény élére pártkatonát állított. Akkor kellett volna tiltakozni.

A Jobbik nem fog tönkre menni ettől a büntetéstől sem, Simicska simán kifizeti az ellopott közpénzből, amit még Orbán embereként szerzett. Viszont felhasználja ezt az ügyet arra, hogy a demokrácia híveit maga mellé állítsa, egy szalonképtelen náci pártot legitimáljon, és a közélet elfogadott szereplőjévé tegyen. Ebben nagy segítséget nyújtottak azok a baloldali demokratikus pártok, akmelyek részt vettek a Jobbik tüntetésén. Óriási hiba volt.

Ahogy Vona megmondta: nem kell szeretni egymást, csak kövessék őt, “el kell fogadni egymást”. Ez az elfogadás megpecsételheti Magyarország sorsát. A baloldal öngyilkossága, hogy a nyilasok kezébe engedi a vezetést, a kezdeményezést. Hagyják, hogy Vona legyen Orbán kihívója, mert ő az egyetlen, aki szembefordul vele, és ez hitelesíti őt. Tragédia, ami történik, és mindez a baloldal teljes lemorzsolódásához vezet.

Tömeges fasizálódás útja ez. Aki elfogadja a Jobbikot, a meghasonlás elkerülése érdekében felmentést kell találnia mindarra, amit képvisel. El kell fogadnia az eszméit is. Nyitottá válik a magyar nép a nyilas eszmékre, ha a baloldal hitelesíti s elfogadja a Jobbikot. Ha a Jobbik legitim társadalmi erő, demokratikus közszereplő, akkor őt választják a hazug baloldallal szemben. Nem kell nagyot fordulniuk Orbán szavazóinak, hogy Vonára (Simicskára) adják a voksukat.

De a voksok számítanak a legkevésbé, mert Orbánt leváltani úgysem lehet, azt soha nem engedi meg. A baj az, hogy nemcsak a voksukat, hanem a lelküket adják a nyilasoknak. Ha még nem mondtuk volna: Molnár Gyulának most kéne lemondania. A választással nincs mit törődni, az úgyis csak bohózat. De a baloldalt fel kell támasztani, mert ez katasztrófa.







2 hozzászólás : A baloldal tragédiája: nyilasok ígérnek 21. századot

  1. Amanda

    December 17th, 2017

    Ágnes, megleptél. Puzsér neve láttán nem sok jóra számítottam. Ha voltak is időnként szimpatikus megnyilvánulásai, azok nem politikával voltak kapcsolatban.

    Ez viszont a legértelmesebb produkció volt, amit valaha tőle láttam.

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)