2024, április18, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírA Böjte-házak koncepciójába kódolva van a gyermekbántalmazás

A Böjte-házak koncepciójába kódolva van a gyermekbántalmazás

-

Böjte Csaba „árvaházaival” kapcsolatban számos tévhit kering, ezek közül az egyik legnagyobb, hogy ezek árvaházak lennének. Böjte gyermekotthonaiban nem árvákat nevelnek, hanem szegénysorsú  családok gyermekeit, akiket nem az utcán szednek össze, ahogy azt sokan képzelik, hanem Böjte és az emberei csalják ki a gyerekeket a családjaiktól, jobb sorsot és jobb ellátást ígérve.

A másik lényeges kérdés, hogy a gyerekeket nem szakképzett, fizetett nevelőkre bízzák, hanem olyan emberekre, akik szintén ápolásra és gondozásra szorulnak. A Böjte-házak koncepciója az, hogy Böjte „menedéket” nyújt a gyerekeken kívül elesett, sokszor lezüllött, gyermekeikről és önmagukról gondoskodni képtelen embereknek is, majd rájuk bízza a gyerekeket, s belőlük lesznek a „nevelők”.

Mindkét halmaz problémás, külön-külön gondozást igényelnének, de Böjte egymásra ereszti őket. Azok feladata lesz a családjaiktól kikönyörgött, kicsalt gyerekek nevelése, akik maguk is szociális, mentális és pedagógiai gondozásra és ápolásra szorulnának. Böjte pedig ezekre az emberekre bízza a gyerekek sorsát, mert ezeknek nem kell fizetni, csak eltartani őket, vagy csak keveset.

A „nevelőnek” kinevezett embereket egyetlen alapon teszi Böjte nevelővé, hogy felnőttek. De ez nem elég indok, mert ezeknek a nehézsorsú befogadott felnőtteknek jelentős része még a saját gyerekei nevelésére sem alkalmas. Számos esetben pszichológiai, mentális és alkoholproblémákkal küzdő emberekről van szó, akiknek amúgy is fáj az élet, Böjte pedig ezek kezébe löki a gyerekeket. Vagy olyanokéba, akik ott nőttek fel, és ebben a borzalomban szocializálódtak.

Ezeket a „nevelőket” egészítik ki magyarországi és egyéb „önkéntesek” (ezek attól önkéntesek, hogy Böjte nem akar fizetni nekik, holott lenne miből), akik emiatt csak rövid ideig maradhatnak, ha nincs egyéb bevételük. Ezek az önkéntesek évek óta dickensi állapotokról számolnak be, embertelen és kegyetlen büntetésekről, verésekről, fizikai és szexuális erőszakról, de ezekkel nem foglalkozott senki.

Ebbe a konstrukcióba kódolva van a gyermekbántalmazás, mert a nevelővé tett szerencsétlen sorsú emberek szükségből és nem szeretetből „nevelnek” gyerekeket, akik nyűg a nyakukon. A „nevelők” szakképzetlenek, semmiféle iskolát nem végeztek, nem hivatásuk a nevelés, hanem kényszerhelyzet. Ehhez társul, hogy Böjtét nem érdeklik a gyerekek, akik csak eszközök a sztárpap kezében.

Ebből a katyvaszból alakult ki a Böjte-házak gyakorlata, amely azonnal kivet magából mindenkit, aki a propagandának megfelelően emberséges és szeretettel teli közösséget próbálna teremteni. Akinek van szíve, az alkalmatlan a Böjte-rezervátumban végzett munkára, ami a keménységre, a durvaságra, a büntetésre épül. Böjte eközben teremt mítoszt a gyermekotthonok köré és gyűjti a pénzt, meg az ingatlanokat. Ha bárkinek baja van, az idegesíti, alapszabály, hogy mindenki jobban jár, ha nem szól.

Ezek, a többségében súlyosan sérült, képzetlen, türelmetlen, perifériára szorult, aberrált emberek gyötrik és kínozzák a gyerekeket, abúzálják őket verbálisan és fizikailag, nem elvétve szexuálisan is. Ez a Böjte-házak koncepciójának a következménye, amibe kódolva van a gyermekbántalmazás. Ezért kell a Böjte-rezervátumot felszámolni, sóval behinteni, a gyerekeket kimenteni, mert ez nem változik.

Böjtét csak a pénz és a hírnév érdekli, a politikai kapcsolatok, a sztárpap hamis képe, ezért semmit nem változtat. Mindent próbál a nyálas jótékonykodó hazugságaival elfedezni, és minden megy tovább. A gyerekeket szabályosan vadásszák, hogy legyen alany a Böjte-mítoszhoz. Nemcsak erkölcs, hitvallás, fogadalom és tisztaság tekintetében hamis a pap, hanem anyagilag is, mert nem számol el a pénzekkel, amiket kap. Különösen a készpénzes támogatásokkal.

Ezért a gyerekek nincsenek biztonságban, nem biztosított a szellemi és lelki fejlődésük, amíg olyan emberekre vannak bízva, akik maguk is nevelőre, mentális és pszichológiai segítségre szorulnának. Böjtének azonban rájuk van szüksége, mert ezekkel a kiszolgáltatott, képzetlen emberekkel azt csinálhat, amit akar. Ha fizetett, rendes nevelők lennének, Böjte egy hónap alatt megbukna.

Végezetül, egy harmadik szempont azoknak, akik keresik az okát annak, hogyan történhet meg mindez a román gyermekvédelem orra előtt. Ennek oka, hogy Böjte kijátssza őket, a gyerekek be vannak tanítva, hogy mikor, hova kell eltűnniük. Böjte úgy csinál, mintha magyarként játszaná ki az ellenséges román gyermekvédelmet, de ez nem igaz: ez szakmai kijátszás.

Ennek szerves része az is, hogy Böjte senkit nem enged románul beszélni. Akik tudnak románul, azokat eltüntetik, amikor jön a román gyermekvédelmi ellenőrzés, hogy ne tudjanak mondani semmit az ellenőröknek. Akik csak magyarul tudnak, azoknak nincs lehetőségük segítséget kérni. Böjte elzárja a gyerekeket attól, hogy bárkitől segítséget kérjenek. A sorsuk meg van pecsételve.

A fentiek alapján kellene felülvizsgálni a Böjte által létrehozott gyerek koncentrációs tábort, ahol sok esetben vandál és primitív „nevelők” verik és büntetik a gyerekeket embertelen módon. Az erdélyi gyermek Guantanamo-ban büntetésből éheztetik a gyerekeket, az adományokat ellopják előlük, széken állva csicskáztatják őket, fél lábon kell állniuk felemelt kézzel, válogatott kínzásoknak vannak kitéve, az ordításról, a megfélemlítésről nem beszélve. Böjte „nevelői” csak azt adhatják, mi lényegük.

Mivel az egész alapkoncepció hibás, az egész konstrukciót meg kellene változtatni. Böjtét eltávolítani és a gyerekeket professzionális nevelőkre bízni, akik szakképzett munkát végeznek, a gyermekotthonokra vonatkozó standardek betartásával. Amíg ez nem történik meg, a 21. század egyik legszörnyűségesebb gyerekkínzó intézményeit tartja fenn egy pénzéhes, hatalomra éhes, képmutató gonosz pap, aki úgy hasonlít Szent Ferencre, mint egy sivatagi sakál a cinegékre.

 

 

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések