2024, október14, hétfő
KezdőlapMagyarországA diktatúra nyíltan meghirdette a facebookos trollok képzését

A diktatúra nyíltan meghirdette a facebookos trollok képzését

-

A közszolgálati média, a sajtó jelentős részének elfoglalása után a közösségi médiát is célba vette a diktatúra propagandagépezete. Kovács István, az ún. „Alapjogokért Központ” stratégiai igazgatója vezetésével létrehozták a Megafon Központot, amely a közösségi médiába képez jobboldali trollokat, „utcai harcosokat”, önkéntes propagandistákat. Kovács azt a célt tűzte a vállalkozás elé, hogy véget vessen a közösségi médiában „szembejövő liberális tartalmaknak”. Az egész jobboldalinak nevezett média így jött létre annak idején, hogy a szabad sajtó által tükör zavarta a jobboldali politikusokat, ezért létrehoztak egy alternatív médiát, amely olyan tükröt mutat, amelyben szépnek látják magukat.

Magyarul ez azt jelenti, hogy a spontán tartalmak és szabad vélemények ellensúlyozására, legyőzésére, sőt megsemmisítésére mesterséges propagandacsapatokat, trollhadsereget hoznak létre, hogy a szólásszabadság álcája alatt a szólás szabadságát korlátozzák és megtorpedózzák. Minden diktatúra sajátja, hogy trollhadsereget képez ki és egész trollgyárakat működtet. Ez részben a titkosszolgálatokhoz kötődő tevékenység, mert a pénzért foglalkoztatott trollok a diktatúrák titkosszolgálatai által előállított tartalmakat terjesztenek és manipulációs feladatokat hajtanak végre. Magyar specialitás, hogy az Orbán-rezsim nyíltan toborozza a trollhadseregét kiképzésre.

Kovács, mint az Orbán-kormány pénzén működő álcivil szervezet stratégiai igazgatója azt állítja, hogy ez egy „alulról szerveződő” program, miközben már saját szervezete (amely ezt az egészt kitalálta és mozgatja) sem alulról szeveződik, hanem a rezsim hozta létre. Mint az Átlátszó.hu megírta: „Az Alapjogokért Központ a kormánypártokhoz köthető munkatársakkal, (mindeddig) átláthatatlan pénzügyi háttérrel, fideszes pártpénzből működik, de az alapjogok helyett a kormányt védi”. A Megafon Központ nevű trollképző szerveződés az alapjogokat támadja: a tájékozódáshoz és információhoz való jutás és a véleménynyilvánításhoz való jogot vette célba. Olyan embereket képeznek, akik alkalmassá válnak a hamis információk, az álhírek terjesztésére, a spontán vélemények elfojtására.

A Megafon propagandavideója maga is hazugságra épül, miszerint „ellenfeleink ma sokszoros túlerőben vannak és jobban szerevzettek” (ez azt jelenti, hogy a mainstream media elfoglalása után a közösségi médiába kiszorított térben még nem a kormányzati propaganda működik), „mögöttük áll a nyílt társadalom egész hálózata végtelen anyagi forrásokkal és profi kiképzőkkel”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a közösségi média jelenleg még szabad és ez fáj a rendszer irányítóinak, ennek akarnak véget vetni. A Facebookot azonban nem lehet úgy elfoglalni, mint az Indexet és bezárni, mint a Népszabadságot, nem lehet olyan hamis médiummá sem tenni őket, mint a Köves Slomó és a Németh Sándor kezében levő, a Fidesz által finanszírozott álsajtót. Ezért van szükség a trollokra, akik elárasztják hazug propagandával a közösségi oldalakat és bele fojtják a szót mindazokba, akik szabadon nyilvánítanak véleményt.

Kovács maga csinálja azt, amivel minden alap nélkül vádolja a közösségi média használóit: mögötte áll egy egész propagandahálózat, végtelen anyagi források és profi kiképzők, s a véleménydiktatúra az ő szándékaikat jelenti. Azt mondja, „felerősítik a hangodat”, valójában a szádba adják azt, amit terjeszteni kell, és manipulálják a közösségi oldalakat, hogy ez spontánnak látszó véleményként elárasszon mindent. Orbán fizetett trollhadseregét nem ismerjük, feltételezzük, hogy egy ekkora propagandagépezetnek létezik ilyen is, de most ják az önkénteseket is, a gyűleletüket befogják a központi propaganda vitorlájába és a kívánt tartalommal töltik meg azokat.

A rombolást kiterjesztik minden létező kommunikációs felületre. Mindezt közpénzből, ahogy a „nemzetstratégiai propaganda” egésze is közpénzből működik. Saját pénzükön nyomják el, alázzák meg és hallgattatják el az embereket, velük finanszírozzák saját félrevezetésüket. Ezúttal is „nemzeti érzelműeknek” nevezik a fasiszta diktatúra híveit, akik azért támogatnak egy önkényuralmat, mert a társadalom valamelyik részét gyűlölik, és a diktatúra azt ígéri nekik, hogy ezeket a társadalmi csoportokat korlátozza, elnyomja, elnémítja, illetve a működésüket akadályozza vagy megszünteti. Őket pedig priviulegizált helyzetbe helyezi. Ezért a fasiszta diktatúra önmagán kívül mindenki mást elnyom, megaláz, megfoszt a jogaitól, sok esetben a létezés lehetőségétől is. Ennek része ez a diktatórikus, fasiszta kezdeményezés is, amelynek során arra képeznek ki embereket, hogy mások ne lehessenek szabadok és ne mondhassák el, amit gondolnak.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések