2024, március29, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírA DK új vallása áldozat nélkül ígér megváltást, a reménnyel felszámolja az...

A DK új vallása áldozat nélkül ígér megváltást, a reménnyel felszámolja az ellenállást a NER-ben

-

Márki-Zay ámokfutása után az ellenzékbe vetett utolsó remény akkor foszlott szanaszét, amikor a legnagyobb ellenzéki párt létrehozta a maga pártállami „árnyékkormányát”, amelyben kizárólag a DK megbízható pártkatonái kaptak helyt. Ezzel kinyilvánították, hogy képtelenek az egész magyar társadalmat megszólítani, összefogni, minden demokratikus erőt, polgárt egyesíteni és befogadni. Naiv emberek azt gondolhatták, hogy ennél belterjesebb és szörnyűségesebb már csak a párt szektatévéje lehet. De tévedtek, mindig van lejjebb: a szektás párt önmagára ismert és vallást alapított.

A párt elmulasztotta időben kirúgni azt a kommunikációs menedzsert, aki most a reményt hirdeti az orbáni fasizmus reménytelenségében, s ezzel a maradék ellenállást és harci kedvet is kioltja az emberekből. Ahol van remény, ott az emberek nem lázadnak fel, nem elégedetlenkednek, hanem megnyugszanak. Ha van remény, akkor minden rendben van. A DK a kommunikáció történetének legabszurdabb jelszavával indított kampányt egy fasiszta diktatúrában: „Elhozzuk a reményt!” Ilyen nevetségesen ostoba jelszóval még nem próbáltak ellenállásra buzdítani, mióta világ a világ.

A remény az vallás, amely hitre épül. A hit a reménylett dolgok valósága, a nem látott dolgokról való meggyőződés, mondja a Zsidókhoz írt levél. Nincs remény hit nélkül, ahol pedig hit van, ott vallás van. Ahol vallás van, ott valamilyen isten és megváltó van, méghozzá az a személy, aki elhozza a reményt. Benne kell hinni. A kereszténységben ez a személy Jézus Krisztus. A DK vallásában Dobrev Klára. Ő az, aki elhozza a reményt. De miben reménykedhetünk, azon kívül, hogy Dobrev Klárában? Van valami kész program, amivel szétzúzza és felszámolja Orbán fasiszta diktatúráját?

Nem, ilyen programja nincs, legalábbis ahhoz képest nincs, ami eddig is volt. Orbán kirakatparlamentjében maximalizálni a mandátumokat (és a vele járó pénzt), ennek érdekében rá kell szavazni. Olyan választási rendszerben, amely kizárja azt, hogy Orbánt demokratikus választáson lehessen leváltani. Dobrev Klára viszi a reményt szét az országban, amelynek lényege az, hogy ha valamilyen csoda folytán Orbán magától eltűnik a világmindenségben, a rendszere egy másik csoda folytán magától megszűnik, akkor Dobrev Klára a remény, hogy európaivá tegye Magyarországot.

Ebben kell hinni, ebben kell reménykedni. Dobrev Klára megváltóként nem győzi le az ördögöt, hanem az ördög valamiféle eltűnése után kínál reményt. De amíg Orbánt valamilyen épkézláb és valódi elképzelés alapján nem tartóztatják le, mint puccsistát és köztörvényes bűnözőt, a rendszerét és az alaptörvényét nem nyilvánítják törvénytelennek és nem szüntetik meg egy tollvonással, addig Magyarország számára nincs remény. Ha ez magától megtörténne, akkor már Dobrev Klára nélkül is lenne remény, de addig nincs remény semmire.

A megváltás nem az Orbán utáni életre vonatkozik, hanem az Orbántól való szabadításra. Erre nincs semmi remény, mert Orbán ennek minden békés, demokratikus útját lezárta. Az igazi reményt az hozná el, aki Orbán és bűnszervezete eltakarításának járható útját mutatná be. Ezért Dobrev Klára saját messiási szerepét túlságosan előre hozta, amikor még semmi remény arra, hogy ő színre lépjen, mint messiás. Az ő messiási szerepe nem az lenne, hogy majd Orbán után ígér valamit, hanem az, hogy Orbánt megdönti. De nem az orbáni választásokon, mert az bullshit, az hazugság.

Dobrev Klára egy korrekt messiás, mert legalább nem ígér semmi olyat, amit nem tud betartani, ezért messiási körútjain nem is mond semmit arról, hogyan kerül majd Orbán helyére. Majd kerül. legyen ennyi elég. Ebben kell a DK vallás híveinek hinni. A remény az, hogy ha nem részletezett módon egyszer Orbán felszívódik, akkor egy emberséges és európai demokrácia veszi kezdetét, mert azt Dobrev Klára hozza el. A mennyben már jó lesz. Ez az ígéret, és ez szép remény. De az oda vezető utat a DK messiása nem mutatja meg.

A klasszikus példa, az álmessiások mintája, Jézus Krisztus, az igazi Messiás, ezzel szemben megmutatta az utat, hogyan lehet a mennybe jutni. Ezért a mennyről szóló ígéret nem légből kapott, hanem valóságos. Mi a különbség? Megmondjuk: a kereszt. Jézus Krisztus vállalta az áldozatot, feláldozta önmagát. Ezzel nyitotta meg az utat a menny felé. A DK vallása ezt kispórolta, ezért a „remény” alaptalan, s minden valóságot nélkülöz. A mennybe a kereszten, az áldozaton keresztül vezet az út. Az önfeláldozó szeretet a hit és a remény alapja.

A Demokratikus Koalíció hamis megváltást és hamis messiást árul. Hamis vallást alapított, amiből kispórolták a lényeget, az áldozatvállalást. Ez nem új, mert 12 éve ezért köti a DK sorozatban a különféle hamis alkukat, ezért nem igazi ellenfele a rendszernek, ezért simul bele a NER-be, mert nem vállal kockázatot, nem vállalja az áldozatot, az önfeláldozásról ne is beszéljünk. A csinosra fésült, elegáns ruhába öltöztetett, sima ajkú Dobrev Klára nem megváltó, mert nem áll az élre és nem hoz áldozatot. Nem megy neki a rendszernek, nehogy valami baja legyen.

Ezt megértjük, családos anya. De akkor nem kell messiásnak jelentkezni, nem kell azt hazudni, hogy ő elhozza a reményt, mert nem hoz el semmit, ha nem szabadít meg minket a gonosztól. Az pedig csak áldozat és önfeláldozás útján lehetséges. Amikor valakinek nincs veszíteni valója, nincsenek egyéb megfontolásai, csak a szabadság és az igazság iránti elkötelezettség. De akkor nem a reményt kell először hirdetni, és elaltatni, elkábítani az embereket, kivenni belőlük a maradék elszántságot is, hanem az áldozatvállalást, a kockázatot és a harcot.

A klasszikus példánál maradva, Jézus Krisztus nem a reményt hirdette addig, amíg az emberek a gonosz uralma alatt voltak, hanem a harcot. Nem azért jöttem, mondta, hogy békességet hozzak a földre, hanem fegyvert. Nem fizikai fegyvert, hanem az ellenállást, az igazság kompromisszumok nélküli hirdetését, és végül az önfeláldozást. Ezek voltak az ő fegyverei, az igaz szó fegyvere. Nem ült be Heródes parlamentjébe, nem fogadott el Heródestől, s az őt kiszolgáló főpapoktól ajándékot, nem állt be közéjük, hanem feldöntötte a vámszedők asztalait. Nem lett maga is vámszedő.

Dobrev Klára nem felrázza, felébreszti az embereket, hanem elaltatja. Nem nyugtalanságot okoz az igazsággal az emberek szívében, hanem egy hamis reményt hirdet. Illúziókat árul, becsapja az embereket, mert semmi alapja annak, amit mond, és ezzel csak kioltja mindenkiből a tüzet, a lángot, az igazság szeretetét. Egy hamis álmessisásként egy szekta személyi kultuszát építi, ahelyett, hogy ledobná a finom ruhákat, kiparancsolná a pártját a hazug parlamentből, pártja lemondana Kövér és Orbán pénzéről és nyílt antifasiszta ellenállást hirdetne. Ha igaz próféta lenne.

Akkor lenne remény, még mondani sem kellene. De ez a kamu álvallás nemcsak istenkáromlás, nemcsak hamis pótcselekvés, hanem borzalmasan hazug és kártékony színjátszás. Szerencsére a vakhitű híveket leszámítva senkit nem érdekel. Nincs is más célja, mint azok kábítása és egyben tartása. Miközben ők ezzel játszadoznak, odakint a legsötétebb fasizmus és reménytelenség tombol, az országot éppen most viszik ki az EU-ból és a NATO-ból, most készítik elő az orosz uralmat és a kínai gyarmatosítást. Magyarország a szakadékba zuhan, miközben ők a reményt hirdetik.

Felháborító, kiábrándító, szomorú, sajnálatos és méltatlan. Iszonyúan káros. Reménytelen.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések