/

A Fidesz Márki-Zay-t használja az ellenzék szétverésére, ezért futtatják a köztévében

15 perc olvasási idő
90

A Fidesz által elfoglalt közmédiában senki nem szerepelhet, csak aki számukra hasznos. Egy propagandagyárban mindent megterveznek, előre kiszámítanak. Nincsnek véletlenek és nincsenek önálló szerkesztői ötletek. Ennek figyelembe vételével kell értékelni azt, hogy a választás után Márki-Zay Péter, az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje, csaknem egy órát beszélhet Lánczi Tamás 48 perc című műsorában. Mindez nem lehet független attól, hogy Márki-Zay Péter a választás után az ellenzéket támadta, Orbánnak viszont ajánlatott tett az együttműködésre.

Harrach Péter már a választás előtt azt mondta, hogy több lehetőséget kellett volna adni Márki-Zay Péternek, hogy szabadon beszéljen, mert az a Fidesznek hasznos lett volna. Ahogy hasznos volt szinte minden megszólalása, mert a Fidesznek kedvezett, az ellenzéknek pedig ártott. Hiába próbálta másnaponta megmagyarázni, hogy nem azt mondta, amit mondott. Most azonban még ennél is többről lehet szó, mert a választás szempontjából már nincs tétje a beszélgetésnek: az ellenzék megosztása és lejáratása szempontjából nagy lehetőséget láthat benne a Fidesz propagandagyára.

Márki-Zay már miniszterelnök-jelölti megválasztása után azt mondta, hogy ő “leváltotta az ellenzéket”, ezzel szemben az általa állítólag leváltott ellenzék miniszterelnök-jelöltje volt. Ha valamiért érdemes lenne ezt az ellenzéket leváltani (ha nem hajlandó felhagyni azzal, hogy négyévente a választásokon, majd a parlamentben legitimálja az Orbán-rendszert, s demokráciának láttatja Orbán diktatúráját), hogy valaki a rendszeren kívül szervezzen ellenzéket. De Márki-Zay nem ezt akarta, hanem éppen ellenkezőleg: a legitimációt eredményező választás vezéralakja akart lenni.

Miután választania kellett a polgármesterség és a parlamenti mandátum között, az előbbit választotta, és meghirdette, hogy mostantól nincs “ellenzék”, hanem “ellenállás” van. Ezzel azt mondja, hogy azt az ellenzéket, amelynek egy héte még ő volt a miniszterelnök-jelöltje, és győzelem esetén ő lett volna a kormányfője, meg kell tagadni, semmissé kell nyilvánítani, és tőlük függetlenül kell “ellenállást” kifejteni. Hogy ez az “ellenállás” milyen lenne, azt jól kifejezi, hogy több alkalommal is elmondta, hogy az egykori, történelmi “Kiegyezéshez” hasonló kiegyezést keres Orbánnal.

Mint mondta, azt javasolná Orbánnak, hogy ne “Rákosi”, hanem “Kádár” legyen, aki a “másképpen gondolkodókra” is számít. Márki-Zay Péter “ellenálló” egy Kádár-rendszer típusú megoldással már elégedett lenne, egy orbáni “Kádár-rendszerrel” kiegyezne: ha Orbán elfogadná őt ebben partnernek, ő pedig Magyarország javára igyekezne meghúzni a diktatúra korlátait. Élhető diktatúrát szeretne Márki-Zay Péter ellenálló, aki ezek szerint nem radikálisabb, hanem együttműködőbb ellenzékre cserélné a jelenlegit. Nem kell annyira radikálisnak lenni.

A 24.hu-nak adott interjújában kifejtette, hogy számára ez a választás azt mutatta meg, hogy Orbánt leváltani úgysem lehet, és ha már így van, akkor legalább arra kellene rávenni, hogy az ország hasznára vezesse a diktatúráját, és ebben tudna ő segíteni neki. Mint mondta, “miért ne törődhetne végre az ország érdekével? És miért ne használna ebben engem is?” Márki-Zay Péter szerint az ország érdeke, hogy őt is “használja” Orbán Viktor, és erre felkínálta magát és a szolgálatait neki. Ez lenne az ellenzéket leváltó “ellenállás” Márki-Zay szerint.

Ez azt jelenti, hogy miután Márki-Zay-nak nem sikerült maga alá gyűrnie a két jobboldali kis pártot, amelyet be akart vinni a parlamentbe, majd nem sikerült a balliberális ellenzék és a szavazóik meglovagolásával megszerezni Orbán helyét, most Orbántól várja, hogy felemelje és a rendszer hivatalos ellenzékévé tegye. Cserébe pedig ő lemészárolja a jelenlegi ellenzéket, az összefogás pártjait és megosztja, szétveri a szavazóbázisukat. Ezért egyik oldalról ajánlatot tett Orbánnak, másik oldalon megpróbál az ellenzék része maradni, hogy az általa elutasított pártok szavazóit megszerezze.

A Fideszben nem hülyék ülnek, ezt azonnal megértették, és úgy gondolták, hogy Márki-Zay Péter hasznos lehet a számukra. Arról nincs szó, hogy Orbán találkozzon vele (az egész kampány alatt annyira nem méltatta, hogy a nevét kiejtse a száján), mert egyrészt nincs szüksége Márki-Zay tanácsaira és szolgálataira, másrészt őt börtönnel fenyegette, tolvajozta és lebuzizta a fiát. A családjára különösen érzékeny Orbánnak ez is elég, hogy az életben szóba ne álljon vele. De a lakájmédia megfuttathatja, adhat neki fórumot és segítséget, hogy az ellenzéket romboló munkáját végezhesse.

Orbán nem bízik senkiben, még a saját embereiben sem. Mindenkit figyel, zsarol és ellenőriz, a legkisebb gyanús jelre lapátra kerülhet bárki. Ezért szóba sem jöhet egy kívülálló idegen, aki a Fidesz híve volt, de elhagyta, és szembefordult vele. Olyan ember, aki a választási vereség után öt nappal nyilvánosan hátbaszúrja azokat, akiknek a miniszterelnök-jelöltje volt, és látványosan behódol az ellenfelének, fel sem merülhet, mint partner. Az árulókat senki nem szereti, a diktátorok különösen nem.

De azt szívesen fogadja a Fidesz, hogy Márki-Zay Péter a népszerűség és a felszínen maradás, a karrierista vágyai érdekében szerepeljen a közmédiában, árulja el az ellenzéket, járassa le őket, tegye nyilvánossá a belső titkokat, feszültségeket. Hintse el a bizalmatlanság, a megosztás magvait. Gyurcsányozzon kedvére, rombolja tovább a Jobbikot, keltsen bizalmatlanságot az ellenzéki szavazók és a pártjaik között. Hirdesse csak az “ellenzék leváltásának” programját, és végezze el ingyen azt a munkát, ami eddig Orbánnak sem sikerült. Nyírja ki az ellenzéket, szakítsa ketté a táborukat.

Mindezért Márki-Zay nem kap semmit, mert nincs a bandában. Ingyen munkában kell elvégeznie a feladatot, annak reményében, hogy Orbán egyszer beveszi hálából és kinevezi őfelsége ellenzéke vezetőjének. Hadd reménykedjen abban, hogy ha közelebb kerül, akkor megpuccsolhatja Orbánt. Mert neki a Fidesz kell. Az általa lenézett és megvetett balliberális (értsd: bolsevik, kommunista) ellenzéki pártokat (és azok vezetőit) ő pusztulásra ítélte (miután felelőssé tették a bukás miatt még inkább), a baloldalról neki csak a szavazók kellenek, akiket szintén maga alá gyűrne. Elhitetve velük, hogy felejtsék el a baloldaliságot, mert nincs jobb és bal, csak “tisztességes magyar emberek vannak”.

Mindebből azért nem lesz semmi, mert a tervhez az ész és a tehetség hiányzik, csak az akarnokság és a törtetés van meg, az viszont kevés. Mind a két oldalon nála sokkal nagyobb játékosok vannak, ezért ez az ember minden lépésével saját végleges bukását készíti elő. Az a mérsékelt “konzervatív” szavazóbázis, amiről ő beszél, nem létezik. A fideszeseket soha nem fogja kivenni Orbán kezéből, a balliberálisok pedig előbb-utóbb felismerik, hogy kicsoda. Ha máshogynem, lassan a pártjaik elmondják nekik. Két év múlva pedig szarrá verik a polgármesterválasztáson.

Márcsak azért is, mert Márki-Zay ne képzelje, hogy még egyszer mögötte összeáll Hódmezővásárhelyen az ellenzéki összefogás. A DK, a Jobbik, talán az LMP és a Momentum sem fogja támogatni, ha utóbbinál Donáth Anna marad az elnök. De addig még folytathatja az ámokfutást, rombolhat és pusztíthat az ellenzéki oldalon, a fideszesek harsány röhögése közepette, amíg csak ki nem nyírja magát. Aztán mehet a levesbe. Mindkét oldal dobja, és csak kevesen fogják elhinni azt a hazugságot, hogy egy független, civil, igazi, tiszta ellenzéki bukott el, akit nem hagytak érvényesülni.

Ha ez bekövetkezik, az nagy szerencse lesz, mert ha egy kicsit tehetségesebb és tisztességesebb ember próbálja végrehajtani ugyanezt az aljas tervet, ami kizárólag a saját hatalmi törekviseiről szól, nagy károkat okozhatott volna Magyarországnak. Főleg, ha Orbán kinyírja magát és a hatalom az ő kezébe hullik. Ami azt jelentette volna, hogy kezdődik az újabb diktatúra kiépítése elölről. Se nem jobb, se nem bal, csak Márki-Zay. Neki csak felfelé, mindenki másnak lefelé.

Addig is most elindítja őt a Fidesz propagandagépezete, hogy romboljon és pusztítson. Az első szereplése holnap (csütörtökön) lesz, és majd követi a többi. Márki-Zay két kapura játszik. Futtatja a fideszes közmédia, és az ellenzék korlátoltabb és az előválasztás hatalmas tévedésébe beleragadt része továbbra is ellenzékinek tartja majd, az ellenzék alternatívájának. Romantikus hősnek hiszik, pedig csak egy öntelt, karrierista, beképzelt majom. Megjelenésével rosszabbak lettek a magyar viszonyok és a közállapotok, de remélhetőleg letisztul majd minden.

Nagy előrelépés lesz, ha visszajutunk a Márki-Zay előtti időkbe. Senki nem fog tanulni belőle. Ez Magyarország, ilyenre senki ne számítson.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Márki-Zay már fényes győzelemnek látja a kapitánysága alatt bekövetkezett súlyos vereséget

Következő cikk

Mit értett Donáth Anna azon, hogy nem legitimálhatják a rendszert azzal, hogy a parlamentben eljátsszák a demokráciát?