2024, október5, szombat
KezdőlapMagyarországA Fidesz sajnálkozott, de nem kért bocsánatot a Helsinki Bizottságtól

A Fidesz sajnálkozott, de nem kért bocsánatot a Helsinki Bizottságtól

-

A Fidesz idegenellenes propagandája és a civilszervezetek lejáratására irányuló kampánya keretében 2015-ben a párt azt állította, hogy a Helsinki Bizottság a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendelését teljesíti (ez már sorosozás volt), és meghamisítja a 2014-es menekültügyi statisztikákat.

A Helsinki Bizottság pert indított, és a bíróság jogerősen megállapította, hogy a Fidesznek mindkét állítása valótlan tényállítás volt. Ez azt jelenti, hogy a Helsinki Bizottság nem Soros vagy más nemzetközi „spekuláns pénztőke” (értsd: zsidók) politikai megrendelését teljesíti, hanem emberi jogi tevékenységet folytat. Másrészt, a Helsinki Bizottság adatai helytállóak, a Fidesz által közölt adatok hazugságok, egy uszító gyűlöletpropaganda részei.

A bíróság egymillió forint megfizetésére kötelezte a pártot, és formailag eltiltotta a jövőbeli jogsértésektől, melyek azóta is zajlanak. A Fidesz az egymilliós büntetést átutalta, az ítélet bocsánatkérésre vonatkozó része azonban elmaradt. Emiatt a Magyar Helsinki Bizottság a múlt héten végrehajtást kezdeményezett Orbán pártja ellen.

Már az is különös, hogy az államot irányító kormánypárt, rágalmaz, hazudik, majd nem hajtja végre a bíróság ítéletét. Semmibe veszi az igazságszolgáltatást. Ám a végrehajtás fideszes módja is mindent elárul ennek a pártnak az erkölcséről és az igazságszolgáltatás iránti tiszteletéről.

A Fidesz a „bocsánatkérés” ürügyén megismételte a hazug, valótlan tényállításait, majd röviden utalt arra, hogy a bíróság mindezeket valótlannak ítélte, végül „sajnálkozását” fejezte ki. Még az sem derül ki a szövegből, hogy a Fidesz mi fölött sajnálkozik, a bíróság elmarasztaló ítélete, a valótlan adatai vagy saját eljárása miatt.

A Fidesz bocsánatkérése így hangzik: „2015. május 22. napján az MTI Országos Sajtószolgálata útján megjelent közleményében a Fidesz a következőket tette közzé:

A nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani. Hazugságaikkal szemben a tény az, hogy 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, tehát megélhetési bevándorló volt. Idén májusig a menedékkérők 17,3 százaléka érkezett háborús övezetből, vagyis az illegális határátlépők nagy többsége nem politikai menekült. Felszólítjuk a Helsinki Bizottságot, hogy fejezze be a hazudozást és legalább egy ilyen fontos és súlyos kérdésben ne a zsebeik Soros György pénzével való kitömésével legyenek elfoglalva!

A Fővárosi Törvényszék 65.P.22.573/2015/12. számú ítélete megállapította, hogy az alperes (Fidesz) megsértette a felperes (Helsinki Bizottság) jóhírneve védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a fenti közleményében valótlanul állította, hogy a felperes szervezet nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesíti tevékenysége során, és fekete-fehér adatokat is próbál meghamisítani, továbbá, hogy a hazánkba érkező menedékkérők számával, összetételével kapcsolatos adatokat is hamisított 2014. évre vonatkozóan, ezért az alperes sajnálkozását fejezi ki.”

A fenti szövegből megállapítható, hogy a Fidesz ezúttal sem hajtotta végre a Kúria ítéletét. A „sajnálkozás” nem bocsánatkérés. A sajnálkozás jó esetben együttérzést fejez ki, de nem jelent bocsánatkérést. A bocsánatkérés nem sajnálkozás, hanem egy tett beismerése, és a károsult megkövetése, kiengesztelése, elégtételadás, a megbocsátás kérése.

A bocsánatkérés beismerés és megalázkodás, a jogos büntetés vagy neheztelés elengedése iránti kérelem. Aki bocsánatot kér, az megtört szívvel teszi ezt, nem pedig úgy, hogy amit a múltban elkövetett, azt újra elköveti, és semmit nem bán meg belőle. A bocsánatkérés arra irányul, hogy egy megromlott viszonyt vagy kapcsolatot, amit a bocsánatkérő idézett elő, a tett elkövetője helyreállítsa.

A Fidesz közleményében a bocsánatkérés egyetlen eleme sem teljesül. Ezt bizonyítja az azóta eltelt idő is, hogy a Fidesz a bíróság által elítélt rágalomhadjáratot folytatja, most már nemcsak a Helsinki Bizottság, hanem valamennyi független civilszervezet ellen. Ez a kormánypárt háborús hadüzenete a magyar lakosság és a magyar civil polgárok ellen. A menekültekre vonatkozó hazugságok és az antiszemita rágalmak fenntartása mellett.

Csupán emlékeztetünk arra, hogy „a nemzetközi spekuláns pénztőke” náci kifejezési mód. A II. világháborúban 6 millió zsidó embertelen halálát előidéző zsidó világ-összeesküvésre használt náci kód. Ezt a náci kódot a Fidesz a szélsőjobboldali szennyirodalomban a „zsidó” megtestesítőjeként és szinonimájaként emlegeett Soros Györgyre használja.

A félreértés elkerülése érdekében „nevető zsidót” ábrázoló gigaposzterekkel is kiplakátolta az országot. A „nevető zsidó” a hitleri Németország formulája volt. Ahogy a népszavazást és a demokratikus jogállamot helyettesítő „nemzeti konzultáció” is a hitleri náci propaganda találmánya. A Fidesz minden részletében a nácikat másolja. A Fidesz egy kódolt náci párt. Éppen olyan hamis, mint a „bocsánatkérése”.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések