2024, március29, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírA Heródest támogató egyházak már készítenek fel a nyomorra: Isten akarata az...

A Heródest támogató egyházak már készítenek fel a nyomorra: Isten akarata az éhezés és a fázás

-

Az állammal összefonódott, Istentől eltávolodott, prostituálódott magyar egyházak sorban állnak elő, hogy felkészítsék a híveiket és a magyar társadalmat az Orbán-rendszerben való éhezésre, a fázásra, az eladósodásra és a nyomorra, s mindezt Isten akaratának, nem egy fasiszta diktatúra által okozott gazdsági csődnek mutatják be. Ezúttal is élen járt a hazug, korrupt seggnyalásban a Hit Gyülekezete vezetője, Németh Sándor vezető „lelkész”, aki előre figyelmeztetett, hogy majd „kisebbségben levő” bajkeverők kihasználhatják a várható nehéz helyzetet, aminek ellene kell állni.

Meg kell védeni a zsarnokot. Ez a mindenkori államegyházak feladata.

A heródesi hatalomnak, az orbáni fasiszta diktatúrának önmagát eladó református egyház püspöke, a zsarnokság volt „emberminisztere”, Balog Zoltán keresztényi erényt kovácsol a diktatúra által előidézett nyomorból, annak szó nélküli elviseléséből. Balog azt mondta a református egyház újságjának, hogy „újból szerényebben fogunk élni, de ez jót tehet majd nekünk is, a világnak is”. Eddig az Orbán-rezsim a jóléttel, az életszínvonallal dicsekedett, amikor csődbe jutott a rezsim, a kilóra megvett püspök felfedezte, hogy „nem kizárólag az anyagi jóléten múlik az ember boldogsága”.

Eddig ez a fajta bölcsesség nem nagyon látszott az Orbán Viktor által vezetett tolvajbandán, amely kilopta az ország szemét, a NER-lovagok és a NER-lovaginák királyi vagyonra tettek szert, királyi életmódott folytattak, életüket a világ nagyvárosaiban élik, yachtok és magánrepülők társaságában. A boldogságot valahogy nem a szegénységben, a nélkülözésben és az éhezésben találták meg a „keresztény Magyarország” urai (ezt meghagyják az általuk lenézett, elnyomott és kifosztott millióknak), hanem a mérhetetlen gazdagságban, amit lopással szereztek.

Most sem az Orbán-banda fog „szerényebben élni”, Balog egyházától sem vonják meg a milliárdokat, hanem az egyszerű adófizetők, akiknek a pénzét ellopták, akik elől az uniós támogatásokat az Orbán-család tagjai, strómanjai és oligarchái elsíbolták. Balog finoman fogalmaz, amikor „szerényebb életről” beszél, jobban tette volna, ha megmondja, hogy fázás, nyomor, eladósodás és éhezés jön, az Orbán-rezsim piramisjátékot játszik, és mindenféle trükkökkel leplezi, hogy valójában csődbe jutott, az inflációt nem tudja megfékezni, uniós pénzek nélkül Orbánia egy nyomortelep.

Egyes szakértők szerint a helyzet annyira rossz, hogy azon már az uniós pénzek sem segítenek, ha egyszer megkapja a hauzgságaiért ez a velejéig romlott, korrupt banda. Mindenesetre látszik, hogy az önmagukat eladó egyházak kezdik viszonozni az állami milliárdokat, Istennel zsarolni, manipulálni és féken tartani a becsapott, megalázott, félrevezetett, meglopott és kifosztott embereket. Az urakat, a hatalmasokat védi, mint a történelemben mindig, amiben csak az a szokatlan, hogy a katolikus egyház ebben már nincs egyedül, pedig nekik ez a lényegük.

Felzárkóznak hozzájuk a korrupt protestáns és neoprotestáns egyházak is. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. A boldogság nem a jóléten múlik, kezdik mondani, de eljön az idő, amikor a jólét a boldogság akadálya lesz, ezért mindenki örüljön, ha éhezik és fázik, amikor a teljes nyomort eléri, akkor lesz legboldogabb és legkeresztényibb Magyarország. Istentelen lesz az, aki nem boldog attól, hogy nincs mit ennie, nincs mibe ruházkodnia. Ez Isten akarata, Isten figyelmeztetése, de nem ennek a rohadék bűnöző bandának, hanem azoknak, akiket ezek megloptak.

A meleg palotákból, teli gyomorral, hatalmas bankszámlákkal hirdetnek keresztényi alázatot és szegénységben boldog életet a farizeusok, akik eddig sem osztották meg vagyonukat a szegényekkel, hanem csak kifosztották őket, s ezután sem fogják. Ők a boldogtalan gazdagságot választják, ezzel az istentelen, képmutató református csuhással együtt, és irigykedve nézik majd palotáik ablakán a sok szegény boldogot, ahogy rongyosan, fázva, éhezve mennek fát lopni, koldulni, csirkenyakat szerezni, ételosztáshoz sorba állni.

Aki pedig merészeli követelni az ételt és a meleg otthont, az istentelen ember lesz, az Isten ellen lázadó. Nyilván Soros-bérenc, az orosz háborút kirobbantó amerikaiak és a szankciókkal szegényítő Európai Unió ügynöke. Az lesz szép, ha egyszer ez a mintademokrácia és mintajogállam, amely tanítja az EU tagállamait a szabadságra és a demokráciára, élén az utcai Freedom Fighterrel, börtönt kínál azoknak, akik egyetértenek az Európai Unió politikájával, amely próbálja meggyengíteni a Nyugat ellen támadó oroszokat a szankciókkal.

Felhívjuk a képmutató farizeus Balog figyelmét, hogy Jézus azt mondta a gazdag ifjúnak, hogy adja el, amije van, és ossza szét a vagyonát a szegények között, és úgy kövesse őt. Nem azt mondta, hogy a gazdagok oktassák ki a szegényeket, hogy nem a jólétben van a boldogság, és Isten figyelmeztetése a szegénységük és a nyomoruk, Isten éhezteti őket, mert biztos valami bűnöket követtek el. Esetleg lázadtak Orbán ellen, azt pedig nem tűri az Úr. Balog, azt se felejtsd el, hogy meg van írva, az Isten nevét hiába ne vedd!

Az ilyeneket, Balog, mint te, meg a korrupt egyházad, Jézus ostorral kergetett ki a templomból. Ne keverd az Istent a ti piszkos ügyeitekbe, aminek nyomor lett a vége. Nem Isten miatt éheznek majd azok, akiket kiraboltatok, hanem miattatok.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések