2024, október8, kedd
KezdőlapAmerikaA pedofília már a republikánusoknak is sok

A pedofília már a republikánusoknak is sok

-

A Breitbart című gyűlöletportál szélsőjobboldali szerkesztője, Milo Yiannopoulos ellen nem emelt szót a republikánus konzervatív közösség, hanem védelmezte a „szólás szabadságát” és kárhoztatta a politikai korrektséget, amely a szokásos szöveg szerint „szájzárat” tesz az emberekre.

Most azonban falba ütközött, miután megvédte a 13 éves fiúkkal folytatott szexuális együttlétet, ami pedofíliának számít. A Conservative Political Action Conference vezetői tájékoztatták, hogy nem kívánatos személy a konferencián. Kjelentették, hogy az a szöveg, amelyben egy videón Milo Yiannopoulos megvédi a szexuális kapcsolatot 13 éves gyerekek és felnőtt férfiak között, nem a szólásszabadságról, hanem az alapvető tisztességről szól.

A Breitbart rasszista szerkesztője a facebookon azzal védekezett, hogy a szerkesztett szöveg félreérthető lehetett vagy ő nem fogalmazott pontosan, de a maga részéről elítél minden gyerekekkel szembeni erőszakot. A videón még azt helytelenítette, hogy az ilyen eseteket gyermekbántalmazásnak mondják, pedig nem az.

A konzervatívok jubileumi konferenciájának szervezői a Facebookon közzétett magyarázatot elégtelennek tartották. A rendezvényen egyébként felszólal Pence alelnök és Steve Bannon, Trump stratégiai főtanácsadója, a Breitbart korábbi vezére is.

Az üggyel kapcsolatos felháborodás nemcsak a Breitbart botrányos szerkesztőjének, hanem a képmutatásnak is szól. Eszerint a republikánusoknál a pedofília a határ, a rasszizmus, a gyűlölet, az uszítás, a mocskolódás, minden egyéb rendben van. Ha nincs szó pedofíliáról, akkor Yiannopoulos mehet a konzervatív konferenciára a republikánus alelnökkel, mint a republikánusok sztárja és fenegyereke, aki befűt a liberálisoknak.

A Simon & Schuster kiadó a pedofília megvédése miatt bejelentette, hogy nem adja ki Yiannopoulos Dangerous című könyvét, a Breitbarttal kapcsolatos visszaemlékezéseit. A kiadóval több neves szerző közölte, hogy bojkottálják a céget és máshol jelentetik meg a könyveiket, ha Yiannopoulos „művét” megjelentetik. A Simon & Schuster a pénz helyett a tisztességet és a neves szerzőit választotta.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések