2024, július19, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírA politikai korrektség szájzára és a keresztény szabadság

A politikai korrektség szájzára és a keresztény szabadság

-

Orbán felszólalt a „keresztényüldözésről” propagandarendezvényen, amelynek célja, hogy az Orbán-rendszer kirekesztő, rasszista ideológiai államát üldözött „többségként” állítsa be. Ez az első eset, amikor egy többség azt állítja, hogy üldözik, miközben üldözni csak egy kisebbséget szokott a többség. Mivel Orbán jogállamiságot megszüntető fasiszta államát a „kereszténység” jelszava mögé bújtatja, és a jogtipró működését a „kereszténységgel” indokolja, magát úgy próbálja bemutatni, mint egy üldözött vallás és kultúra megmentőjét. Erről azonban szó sincs.

Orbán állama nem keresztény, mert a kereszténység tiszteletben tartja a törvényességet, a Biblia az Antikrisztust nevezi „törvénytaposónak”, akinek „eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával”. Az illiberális törvénytaposó rendszer és a hazugság egylényegű, antikrisztusi és sátáni, ezt mondja a Biblia. Ez Orbán rendszere. Orbán azt a hazugságot terjeszti, hogy létezhet „keresztény állam”, amelynek célja és feladata a „keresztény értékek” állami védelme és terjesztése, akár saját polgáraival szemben. De a Biblia szerint az állam feladata a közfunkciók ellátása mellett a rossz megbüntetése (értsd: Btk. alapján a bűncselekmények felelősségrevonása), nem a vallási megkülönböztetés és a hit dolgába való avatkozás.

Orbán rendszerében ez is fordítva működik, mert az igazságszolgáltatás függetlenségét sértik, a NER-lovagok, oligarchák, strómanok, legfőképpen Orbán bűncselekményeit nem bünteti az állam, viszont különbséget tesz polgárai között világnézeti, vallási és ideológiai alapon. Olyan ország, ahol a legmagasabb szinten szervezik a lopást és propagandagyárakban állítják elő a hazugságot, nem keresztény, hanem a legsötétebb sátáni diktatúra, amelyben nem a fizikai erőszak a legveszélyesebb, hanem a lelki erőszak. Ahol Orbán keresztényvédelmi felszólalásával egyidőben olyan hírek jelennek meg, hogy a legnagyobb TAO-támogatás idén is a miniszterelnök falusi csapatának megy, ott a kereszténység emlegetése istengyalázás, ahol a szervezett bűnözést azonosítják a kereszténységgel.

Ez csupán egy példa a magyar „keresztény” állam működéséből, mert ez mindennapi eset. A TAO a vesztegetés és a korrupció legtisztább formája, ahol a miniszterelnök alapítványába kell befizetni a kenőpénzt (vesztegetési pénzt, nevezhetjük zsarolási pénznek, védelmi pénznek is), majd az állami megrendeléseknél, hamis „közbeszerzéseknél”, kedvezményeknél, esetleg csak a védettség által jön az ellenszolgáltatás. Ilyen primitív korrupció talán sehol nincs világon, legfeljebb afrikai banánköztársaságokban. Ez az ember beszél kereszténységről és keresztény értékekről, Európában pedig a kereszténység üldözésének pedig azt nevezi, ha a liberális jogállamok ezt a köztörvényes bűnözést szóvá teszik, illetve azt, hogy vallásszabadság van.

A vallásszabadság alapvető keresztény érték, amely nemcsak a kereszténység, a keresztény hit, hanem a hitetlenséghez, a vallástalansághoz, vagy más valláshoz való tartozás szabadságát is magában foglalja. Orbán hallott valamit regélni arról, hogy amit szeretnéd, hogy veled tegyenek, te is azt tedd másokkal, és ezt a „keresztény szabadsággal” azonosítja tévesen, de ez azt jelenti, hogy ha a kereszténység szabadságot akar magának, akkor szabadságot kell adnia másoknak is. Ez saját szabadságának is a záloga. Az nem keresztényüldözés, hogy más világnézetek, hitek, vallások is szabadok. A kereszténység nem az állam segítségével terjed, hanem az igehirdetés által, mert állam nem tud senkit kereszténnyé tenni, csak a prédikált ige. Annak pedig szabadsága biztosított akkor is, ha mások is hirdethetik a saját tanaikat.

Orbán a „keresztényüldözés” részének és eszközének tekinti a „politikai korrektséget”, amely megköveteli, hogy vallási, világnézeti alapon az állam ne különböztessen meg senkit, ne bélyegezzenek meg senkit. Orbán hazug állításával szemben a valóság az, hogy a világban nem „keresztényüldözés”, hanem „keresztény üldözés” van, nem a keresztényeket üldözik, hanem a kereszténység jelszava alatt a feltámadt illiberális, fasiszta rendszerek üldözik a más vallásúakat, a hitetleneket, bizonyos bűnöket elkövetőket, vallási és szexuális kisebbségeket. Még az is hazugság, hogy Orbán azokat a keresztényeket védené, akiket a Közel-Keleten valóban a vallásuk miatt üld9znek és gyilkolnak le a szélsőséges iszlám nevében. Orbán Erdogant támogatta a legutóbb megkezdett keresztény népirtásban.

A propagandakonferencián Magyarországot a „keresztény szabadság” fellegváraként emlegették, amely csak úgy értelmezhető, hogy Orbán bűnszervezete magát azonosította a „kereszténységgel”, s nekik mindent szabad. Törvények felett állnak. Egyébként viszont Magyarországon Orbán rendszere keresztény egyházak és gyülekezetek tucatjainak egyházi bejegyzését szüntette meg, amely miatt a liberális EU szót emelt, és elvette a jogaikkal együtt a kedvezményeiket is. Magyarországon a felekezeti jogegyenlőség felszámolása bibliai alapon álló keresztény egyházakat, gyülekezeteket hátrányosan megkülönböztet, Orbán rendszere keresztényüldözést folytat.

Orbán a magyar adófizetők pénzének pazarlásával próbálja a „keresztényüldözés” elleni hazug harcát igazolni, ami nem más, mint keleti ortodox egyházak, a Putyint támogató pópák iszonyatos pénzekkel való megtámogatása. Ez a hazugság fügefalevele, amelyből inkább a betegeket kellene gyógyíttatni. Az keresztényi cselekedet lenne, noha ez Orbán kötelessége, mert ez nem az ő pénze, hanem azoké, akiktől ő ellopja. Orbán azt mondja, hogy egy „rejtélyes erő zárja le az európai politikusok száját”, azért nem visszhangozzák az ő hazug, kirekesztő, fasiszta szövegét. Ez az erő azonban az igazmondás, a tisztesség, a becsület, a jogegyenlőség és a törvényesség ereje, amelyben valódi keresztény értékek nyilvánulnak meg.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések