A republikánusok kerülik a szakadást, a párt Trump és a szélsőjobb markába került

Trump sikeresen zsarolta és fenyegette meg a republikánus párt vezetőit és szenátorait azzal, hogy új pártot alapít és/vagy ellenjelölteket indít velük szemben a szenátori választáson, de mindenképp szakítja a pártot, ha meg akarnak szabadulni tőle. Az Orlandóban zajló republikánus éves konferencián (Conservative Political Action Conference – CPAC) már az első napon eldőlt, hogy a republikánus párt a könnyebb utat választja, és megadja magát Trumpnak. Előtte már Mitch McConnell egy nyilatkozatban jelentette be, hogy a republikánus párt megadja magát Trumpnak.

McConnell a leglátványosabban mutatta be az érdekvezérelt, jellemtelen és gyáva politikus mintapéldányát, aki nyilvánosan köpi le magát, amikor azt követően, hogy Trumpot nevezte meg a Capitolium elleni támadás felelősének, néhány napja kijelentette: ha Trump a republikánus párt színeiben elindul 2024-ben az elnökjelöltségért, támogatni fogja. Arra az emberre mondta, akiről nem sokkal korábban kijelentette, hogy nemcsak erkölcsileg, de büntetőjogilag is felelős az amerikai történelemben az alkotmányos rend ellen elkövetett legnagyobb támadásért, és bírósági felelősségre vonását javasolta.

Hiába veszített el mindent Trump röpke négy év alatt, a Fehér Házat, a képviselőházat és a szenátust, a republikánus párt nem tud, most már nem is akar megszabadulni tőle, mert az összeesküvés-elméletek és a populista demagógia megerősítették a vezér-kultuszt, a republikánusok legalább fele trumpista lett, miután a párt négy éven át nem különböztette meg magát Trumptól és mindösszesen vezérelvű párt lett belőle, amely Trump (illetve a Trump-család) foglya lett, illetve a szélsőjobboldal játékszere.

Mivel Trump fanatikus hívei mítoszt gyártottak az amerikai történelem legrosszabb elnökéből, aki gyűlöletrendeleteken, jogfosztásokon és az ország végletes megosztásán kívül az alkotmányos rend illiberális gyengítésén, megdöntésén munkálkodott, ezért bármikor szétszakíthatná a republikánus pártot, ha nem azonosulnak vagy szembefordulnak vele. Ha új pártot alapít, elviszi a republikánusok felét, ha ellenjelölt híveket állít a republikánus képviselőjelöltekkel és szenátorjelöltekkel szemben, akkor a republikánusok sorsa megpecsételődött, mert a megosztott szavazatok mellett soha nem győzhetnek a demokraták ellen.

Ezek már a legsötétebb maffiamódszerek, de a párt veetőiben nincs elég bátorság, jellem és karizma, hogy visszautasítsák Trump alvilági módszereit, aki a választás elvesztése után már levetkőzte moderált külsejét, és egy közönséges gengster módjára nyíltan fenyegette meg a pártot, a párt vezetőit, szenátorait. Ahogy eljutott a végére a Capitolium elleni ostromig, nem kérdés, hogy Hitler pályafutását ismétli, aki a sikertelen sörpuccsból okulva a demokratikus hatalomra jutása után sürgősen bevezette a totális diktatúrát, hogy a törvényes rend ne akadályozza semmiben, és ne lehessen eltávolítani.

Nem tudni, hogy a bűnöző, adócsaló, paprikajancsi szörnyeteg mire lesz képes, meddig képes és hajlandó elmenni, de a republikánus párt elesett, ezért a jogállam és az alkotmányos rend első védvonala már megsemmisült. A CPAC szónokainak arról kellene beszélniük, hogy megengedheti-e ezt Amerika konzervatív pártja, kerülhet-e egy zsaroló gengszter kezébe, egyesülhet-e a Proud Boys színvonalú erőszakos szélsőjobboldali bandákkal, a QAnon elmebeteg konteóival, a törvényes amerikai valásztási rendszer megkérdőjelezésével?

De az látszik az első naptól kezdve, hogy a párt szemete, legalja, Ted Cruz és társai uralják a terepet, akik Trumpnak való hízelgésből akarnak megélni és előre jutni, az ő szavazótáborát akarják maguk mögé állítani, sőt Trump stílusát utánozva szeretnének nagyob befolyásra szert tenni (a hülyébbje elnökjelöltként indulni). Miután meglátták, hogy a párt Trump-ellenes vezetői megadták magukat, még Pence is, akit Trump meg akart öletni a Capitoliumban, megérezték, hogy eljött az ő idejük, nekik áll a zászló. A mérsékeltek tehetetlenül sodródnak, illetve csendesen asszisztálnak, nem látva más kiutat, és próbálnak erre a helyzetre ráhangolódni, és becsapva Trumpot illetően saját magukat.

Trump csak vasárnap lép színre, mintegy fő műsorszámként, hogy irányt adjon az általa immár elfoglalt és megszállt republikánus pártnak. Előhegedűsei már húzzák az elcsalt elnökválasztásról szóló nótát, ami miatt Trump csőcseléke (és lépésről lépésre teszi csőcselékké az egész pártot) már megostromolta egyszer a Capitoliumot. Ezúttal is minden bizonyíték nélkül, nyilvánvaló, bizonyított tények ellenére hazudnak a választás elcsalásáról, de ezeket ma már nem ellenőrzi újra senki, nem cáfolják újra a bíróságok, a republikánus kormányzók és republikánus szavazatszámláló bizottságok.  Ez már csak szimpla uszítás.

Ezért a Trump távozása óta eltelt nyugodt, békés, boldog és örömteli egy hónap után vége lesz Amerika békéjének és a normális mindennapi életnek. Trump megfújja a kürtöt, törvénytelennek minősíti majd az elnökválasztás eredményét, törvénytelenné minősíti a kormányzatot, Biden elnökségét, és kezdetét veszi a hazugsággal való kampányolás, a tömegek felbujtása. Kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni, Trump egyáltalán meg akarja várni a 2024-es elnökválasztást, vagy már előtte meg akarja dönteni az alkotmányos rendet.

A legborzalmasabb hollywood-i filmek forgatókönyve elevenedik meg, amikor egy sötét bűnöző szörnyeteg próbálja megszerezni bármilyen eszközzel a hatalmat. Hazárdjátékot játszik a republikánus párt, mert olyan embernek szolgáltatta ki magát, akit önmagán kívül semi nem érdekel, és ha valaki bármiben ellentmond neki, azt könyörtelenül kicsinálja. Las Vegas és Atlantic City szerencseáték maffiózóinak stílusa és világa ez, maga az alvilág és a szervezett bűnözés.

Úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen Trump, a szélsőjobboldal, a fehér felsőbbrendűséget hirdető neonácik, a gyűlöletkeresztények, valamint a szabad, demokratikus, jogállami, alkotmányos Amerika összecsapása. A konföderációs szellemet feltámasztották. Egy biztos: A Fehér Házban egy törvényesen megválasztott, legitim elnök ül, Amerika jogállam, a demokrácia intézményei stabilan állnak, bűncselekményeket nem lehet elkövetni. Az ország nagy többsége Trump ellen van, még nagyobb többsége törvényességet, nyugalmat és békét akar. Trump és a fasizmus ellen összefog az igazi Amerika. Itt nem lesz NER.

Nincs annál szánalmasabb jele a republikánus párt züllésének és a trumpizmus színvonalának, hogy a republikánus kongresszuson felállítottak egy aranyozott Trump szobrot, amely amerikai zászlós gatyában és papucsban, felül öltönyben és nyakkendővel ábrázolja a zsenit. Egyesek jól érzékelték, mit fejez ki a szobor a republikánus gyűlésen.

 

 

Mások így illusztrálják a helyzetet:

 

A Twitteren pedig így látják ugyanezt:

 

Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Orbánnak tudnia kell, hogy Iványi Gábor az egyetlen, aki soha nem adja fel

Következő cikk

Orbán újra zsarolja az Európai Néppártot: ki fogad, hogy újra engednek majd neki?