2024, április19, péntek
KezdőlapAmerikaA történelem legsötétebb amerikai elnöke távozik a Fehér Házból

A történelem legsötétebb amerikai elnöke távozik a Fehér Házból

-

Vége a négy évig tartó rémálomnak, a soha nem tapasztalt borzalomnak. Vége egy nárcisztikus pszichopata uralmának, az „alternatív tények” világának, az embertelenség, a gyűlölet és a gonoszság iszonyatos korszakának. A legsötétebb ember távozik a Fehér Házból, aki valaha magas pozíciót betöltött Amerikában. Trump mindennek ellentéte volt, mint amit Amerika jelent. Ha választani kellett két dolog közül, biztos kézzel választotta mindig a rosszat, az embertelent, az aljast. A megtestesült Gonoszra emlékeztetett, akinek szellemiségét január 6-án láthatta mindenki.

Trump szellemiségét az mutatta meg, amikor emberi mivoltukból kifordult hívei megrohamozták a Capitoliumot, ő pedig hazafiaknak nevezte a terroristákat, akiket „szeret”. Trump egész elnöksége alatt talán egyszer ejtette ki a száján szívből a szeretet szót, amikor a QAnon összeesküvés-elmélet sámánjának vezetésével a társadalom legalja, söpredéke halálos támadást intézett a törvényhozás épülete, a szenátus és a képviselőház tagjai ellen.

Azokat a terroristákat szerette, akik az Egyesült Államok alelnökét fel akarták akasztani. Azt az embert, aki négy évig támogatta mindenben, de ő árulónak nevezte, mert nem volt hajlandó elcsalni a választás eredményét az ő javára. Ez Donald Trump. Minden aljasság, embertelenség és gonoszság élő szobra. Aki látta a QAnon-sámánt, aki látta a konföderációs zászlóval masírozó embert a Capitoliumban, aki látta a Pelosi irodájában az asztalra tett lábbal parádézó embert, az látta Trumpot. Ez ő maga, ezek az emberek az övéi.

Mindent elmond Trumpról, hogy az 1800-as évektől kezdve nem hajtottak végre annyi szövetségi halálos ítéletet, mint az ő utolsó fél évében. Trump rendelte el a kivégzések újrakezdését. Az utolsó kivégzést Biden beiktatása előtt négy nappal hajtották végre egy fekete férfin, Martin Luther King születésnapján. Martin Luther King lelkészként ellenezte a halálos ítéleteket. Ha várnak négy napot, akkor ezt az embert már soha többé nem végezték volna ki, mert Biden véget akar vetni a szövetségi szintű kivégzéseknek. Egyre kevesebb államban van halálos ítélet és nagyon keveset hajtanak végre belőlük. Trump, akit még lehetett, megöletett.

Kegyelmet adott viszont a bűntársainak, orosz kémeknek, és olyan bűnözőknek, akik dollár tízezreket, százezreket fizettek azoknak, akik Trumpnál kijárták számukra a kegyelmet. Amerika történetében soha nem volt még olyan elnök, aki adócsaló és ennyire korrupt lett volna, mint Trump, aki az elnöki kegyelmet is korrupcióra használta fel. Trump volt az, aki a határon elszakította a spanyolajkú illegális bevándorló kisgyermekeket az édesanyjuktól. A legutóbbi összesítés szerint még mindig van 500 gyerek, akit keresnek a szüleik, és nem tudja az adminisztráció sem, hogy hol vannak. Sok embertelen aljasságot követett el Trump, de amit a kisgyerekek elszakításával tett, az talán mind közül a legaljasabb.

Donald Trump „great Amerikája” romokban hever. Az elnöki beiktatás emelkedett ünnepségét, amely a nemzet egységének szimbóluma és örömünnepe, szögesdrótok mögött tartják, mert Trump fanatikus hívei fegyveres támadással fenyegetik a fővárost és az elnöki beiktatást. Mint egy dél-amerikai katonai juntában katonák masíroznak az utcán, hogy megvédjék a törvényesen megválasztott új elnököt. Ezt hagyja maga mögött, és még isteni szerencse, hogy Amerika ennyivel megússza. Ha lettek volna társai, ha a hadsereg engedelmeskedett volna, ha a pártja nem áll ellent az utolsó pillanatban, Trump legyilkolta volna az amerikai kongresszust, a demokrata párt vezetőit, saját alelnökét és saját pártjának azokat a vezetőit és tagjait is, akik nem álltak mellé és ragaszkodtak az alkotmányhoz.

Trump csak azért nem vezetett be egy véres diktatúrát, mert a szélsőjobboldali söpredéken kívül nem voltak ebben támogatói. Azok viszont készen álltak erre. Az első amerikai elnök, aki minden bizonyíték nélkül csalással vádolta az ellenfelét, nem fogadta el az elnökválasztás eredményét. Minden törvénytelen eszközt megpróbált megragadni, hogy elcsalja a választást. Képes volt elhitetni a támogatóival a leghazugabb összeesküvés-elméleteket. Elhitette velük, hogy az ő bukása Amerika végét jelenti, és az életük árán is meg kell tartani őt az elnöki székben. Támogatta a QAnon összeesküvés-elméletet, amely szerint a politikai ellenfelei gyerekek vérét isszák, gyerekkereskedő pedofilok, a nem létező „deep state” tagjai, akik megszüntetik Amerika szabadságát.

Trumpot az Egyesült Államok elnökeként le kellett tiltani a közösségi oldalakról, mert közveszélyes. Veszélyt jelentett Amerikára. Erőszakra buzdította a támogatóit, terrorral és polgárháborúval fenyegette az országot. A szólásszabadság sérelmének nevezte ezt, miközben a tényekhez ragaszkodó mainstream médiát ő maga felszámolta volna, ha tudja. A sajtót az emberek ellenségének nevezte és uszított ellenük. Trump egyesítette az ország gyűlöletcsoportjait. Azok támogatták, akik gyűlöltek valakit, és Trumptól remélték, hogy jogaikban korlátozza, üldözi őket. Ők pedig számíthattak Trumpra.

Soha még olyan félelem nem uralkodott ebben az országban, mint Trump alatt. Volt idő, amikor első generációs amerikai állampolgárok is attól rettegtek, hogy elveszi az állampolgárságukat. Amerika szenvedte a koronavírus miatt a legnagyobb károkat, mert a maszkviselés ellen beszélt, bagatellizálta a vírust. A Fehér Ház is járvány által sújtott terület lett. Trump keze alatt 400 ezer amerikai halt meg. Nagy részüknek nem kellett volna meghalniuk, ha Trump a minimális kötelességének eleget tesz és megszervezi a védekezést. Arról beszélt, hogy napfényt vezetnek az emberek testébe, akváriumtisztító folyadékot itatott  az emberekkel a vírus ellen, akik ebbe belehaltak.

Az első amerikai elnök, aki semmibe vette az amerikai alkotmányt, soha nem tartott be semmiféle törvényt, és a törvény felett állónak tartotta magát. Neonácikat, fehér felsőbbrendűséget hirdető rasszistákat védelmezett, támogatott. A feketékkel szembeni rendőri erőszak miatt indult békés tiltakozások az ő rasszista fellépése nyomán eszkalálódtak, durvultak el. A feketék jogos emberi jogi harcából Trump csinált szitokszót, állította be őket úgy, mint Amerika ellenségeit. Ő provokálta ki az erőszakot. Egyenlőségjelet vont az emberi jogi követelések és a neonáci csoportok támadásai közé.

Trump volt az első amerikai elnök, aki felszólította Amerika ellenségeit, hogy avatkozzanak be Amerika belügyeibe. Érdemének állítják be, hogy nem indított háborút. Ennek egyetlen oka, hogy Trump barátai Amerika ellenségei voltak. Ki ellen indított volna háborút? A NATO ellen? A szövetségesei ellen? Dicsérte a világ diktátorait, gyalázta a demokratikus oszágok vezetőit. Mocskolta a jogállamiságot, tagadta a globális felmelegedést. Ki tudja, milyen biznisz áll amögött, hogy a veje összehozta az arab országok némelyikét Izraellel. Majd most derül ki, milyen piszkos üzlet miatt tették félre egyes arab országok az Izrael elleni gyűlöletüket. Miután nem válaszották újjá, összeomolhat az egész, ha nem tudja teljesíteni a Jared Kushner által tett ígéreteit.

Egyetlen kisebbségnek sem volt nyugalma Trump alatt. Pokol volt Trump alatt élni mindenkinek, aki nem tartozott a Trumpot támogató valamelyik gyűlöletcsoporthoz. Megkeserítette Amerika életét. Majdnem a polgárhoború szélére sodorta ezt az összetartó nemzetet, amely mindig össze tudta egyeztetni a nemzeti érzést, a nemzeti büszkeséget az emberi jogokkal, a szabadságjogokkal, a toleranciával, a befogadás és a jogállamiság értékeivel, sőt a nemzeti érzésnek és a nemzeti büszkeségnek ez volt az alapja. Ezt felváltotta a neonácizmus, a fehér felsőbbrendűség, a rasszizmus, a fasizmus, a kirekesztés, a gyűlölet.

Nem lehet jobban bemutatni ezt a szörnyet, mint ahogy azok tették, akik mellette dolgoztak és elmenekültek tőle. Ők ismerik, és mindegyikük szerint Trumpnak börtönben a helye. Megismerhette a világ Trump csodálatos családját is. A feleségét, akit sokáig áldozatnak tekintettek és nagyot alakíthatott volna First Ladyként, de bebizonyította, hogy méltó párja Trumpnak. Soha még ilyen népszerűtlen First Lady nem távozott a Fehér Házból. Távozásuk alkalmával derült ki, hogy Trump és Melania nem is éltek együtt a Fehér Házban. Melania elszeparálódott a férjétől, egy külön lakosztályban lakott.

Mindez nem számít a keresztény konzervatív híveknek, akik a családi értékek védelmezőjének hazudták Trumpot. Trump gyerekei nem estek messze a szörnyeteg apjuk fájától, de ha lehet, még primitívebb formában. A legnagyobb veszélyt jelentik Amerika jövőjére. Trump január 6-i híveire támaszkodva új mozgalom indítását ígéri. A republikánus párt vezetői már szakadnak el tőle, ami eléri majd a párt alsóbb szintjeit is. Pence nem vesz részt Trump búcsúpartiján, viszont elmegy Biden beiktatására. Mitch McConnell szenátusi republikánus vezető Trumpot nevezte meg a Capitolium elleni támadás felelőseként.

Ez azt jelenti, hogy nyíltan Trump ellen fordult, s ebben egyre többen követni fogják. Trump kiszorul a szélsőjobboldalra, ahova való. Különösen azután, hogy a Fehér Házból való távozása után elkezdődhetnek ellene azok az eljárások, amelyekkel szemben eddig védelmet élvezett. Trump lehet az első amerikai elnök, akit elnöksége után köztörvényes bűnözőként elítélnek. Egyelőre azonban a második impeachment van folyamatban ellene, amelyre szintén büszke lehet, mint rekorder, amelynek tétje az, hogy kizárják-e abból a lehetőségből, hogy újra indulhasson az elnöki posztért.

Amerikának időre van szüksége, hogy begyógyuljanak a Trump okozta sebei, visszatérjen a normális kerékvágásba az élet, s ebből a pozícióból tekinthessen vissza Trump ámokfutásának borzalmas négy évére. A közösségi média tulajdonosainak végig kell menniük azon az úton, amelyen elindultak. Gátat kell szabniuk a fake news, az álhírek, a hamis propaganda, az összeesküvés-elméletek hirdetőinek. Stabilizálni és normalizálni kell a Trump utáni világot, vissza kell szerezni a józan ész tekintélyét és a legitim közéletből ki kell szorítani az alternatív valóságot, a szélsőjobboldali iedológiákat és képviselőiket.

Soha nem volt még ekkora felelősség egy új elnökön, mint Joe Bidenen. Hitelt kell szereznie a normális életnek, és le kell rombolnia a viselkedésével Trump összes hazugságát. Úgy tűnik, tisztában van azzal, hogy mi a feladata, és minden eddigi lépése arra utal, hogy alázattal kész szolgálni Amerikát és Amerika újraegyesítését az épelméjűség talaján.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések