2024, március29, péntek
KezdőlapKiemelt fő hír"Adolf Hitlertől távol áll a rasszizmus minden fajtája"

„Adolf Hitlertől távol áll a rasszizmus minden fajtája”

-

„Adolf Hitlertől távol áll a rasszizmus minden fajtája” – mondta volna Carl Schmitt, akit Hitler jogtudósának neveztek, és nevéhez fűződik az illiberális hitleri náci állam jogrendjének ideológiája. Donald Tusk ugyan Orbán Viktorra mondta, hogy Carl Schmitt büszke lenne rá, ami minden bizonnyal így is van, de gyakorlati szempontból Orbánnál sokkal közelebbi párhuzam vonható Carl Schmitt és Navracsics Tibor között, aki ugyan nem teoretikus elme, viszont az illiberális Orbán-rendszer jogi kereteinek megalkotójaként gyakorlatba ültette Carl Schmitt uralmi teóriáját.

„Orbán Viktortól távol áll a rasszizmus minden fajtája” – mondta Navracsics Tibor azután, hogy Orbán Tusványosoan egyértelműen és világosan az európai és az Európán kívüli fajok keredéséről beszélt, és kijelentette, nem akarja, hogy kevert fajú nép legyen a magyar nép. Navracsics ezt a 444.hu interjújában mondta, amelyben arra a kérdésre, hogy mit gondolt először, amikor hallotta a fajkeveredésről szóló szöveget, azt válaszolta: azt majd csak „visszaemlékezéseiben” írja meg.

Ez mindent elmond Navracsicsról, és arról a karakterről, amit megtestesít, és amely elsőszámú felelősséget visel azért, hogy a 21. századot Magyarország egy náci vezér fasiszta diktatúrájában tölti, ahelyett, hogy élne a szabadság lehetőségével, és behozta volna az Európától való lemaradást. Navracsicsnak van egy magánvéleménye, amit most nem árul el, csak a „visszaemlékezéseiben”, és az nem egyezik a hivatalos véleményével (miszerint „Orbán Viktortól távol áll a rasszizmus minden fajtája”), mert akkor azt nyilvánosan elmondhatná.

Ezek a jellemtelen, aljas, korrupt gazemberek, akik a tudásukat, a tehetségüket egy emberi szörnyeteg szolgálatába állítják, pontosan tudják, hogy kit szolgálnak, de azt elhallgatják. Megírják majd a visszaemlékezéseikben, amikor már nem lesz semmi kockázata és tétje. Ezt az embert tartják normálisabb magyar körökben is az Orbán-rendszer „emberi arcának”, és ahhoz képest, hogy nyílt, őszinte és elkötelezett nácikkal, fasisztákkal van körülvéve, annak is számít, csakhogy a felelőssége éppen ezért sokkal nagyobb.

Navracsics nem „emberi arc”, hanem egy aljas gazember, aki nélkül az Orbán-rendszer nem jöhetett volna létre. Ő volt az, aki kétharmados törvényekbe öntötte a náci politikai akaratot, a Carl Schmitt téziseire épülő fasiszta-náci államot, amely elveti a liberalizmust, szétválasztja a „demokráciát” és a liberalizmust, a demokráciát és a diktatúrát nem tartja egymást kizáró tényezőknek, amely ellenségre és barátra osztja világot, és egy „szuverén” akarat döntésére bízza a világot a jog és a demokratikus intézmények, a jogállam helyett.

Orbán illiberális állama és egész rendszere Carl Schmitt náci jogfilozófiájára épül, amelynek kiagyalója nem véletlenül dicsőítette Hitlert, mint elgondolásainak tökéletes megvalósítóját. Carl Schmitt egy ultraintelligens szörnyeteg zseni volt, aki a legaljasabb és legpusztítóbb diktatúraelméletet volt képes legitim tudományos formában megfogalmazni, s azzal sokakat megtéveszteni, úgy, hogy még ma is vannak korlátolt hülye emberek, akik ezt a borzalmat nem csupaszítják le a haláltáborok valóságára, hanem szellemi teljesítményként kutatják és vizsgálják.

Navracsics veszélyessége és kártékonysága ugyanebben áll: képes arra, hogy egy primitív, fasiszta diktatúrát (amely mindig is az antiszemita illiberális ideológiára épült, de már a fajvédelem náci ideológiáját és nyíltan vallja) képes szalonképes formába önteni, felcsútiasan mondva: a szart csokoládés papírba csomagolni, az orbáni jogfosztást leplezni, eltakarni, a jog terminusaival elrejteni a lényeget. Navracsics erre az aljas feladatra vállalkozott akkor, amikor elvállalta, hogy „közvetít” az Orbán-rezsim és az EU közötti „jogvitákban”.

Navracsics Brüsszelben töltött évei alatt tett olyan gesztusokat, amelyekből kiderült, hogy Európából nézve pontosan tudja, mi az Orbán-rendszer, tisztában van azzal, hogy az Európai Uniónak van igaza, és ezek után képes volt elvállalni azt a feladatot, hogy kijátssza, megtévessze az Európai Uniót: úgy csűrje-csavarja az orbáni illiberális fasiszta diktatúra törvényeit, amelyben Orbán „a” Carl Schmitt értelmében vett „szuverén”, aki mindenben dönt, hogy elhitesse, ez egy jogállam.

Már ott tart a pénzéhség és a ravaszkodás, hogy Navracsics bejelentette: az Orbán-rezsim kész csatlakozni az Európai Ügyészséghez. Könnyen megteszik, mert tudják, hogy majd kijátsszák. Ennek nagymestere az „emberarcú” Navracsics.

Az igazi baj nemcsak annyi, hogy Orbán vezérként az autokratikus döntéshozó, hanem az, hogy ezt más emberekkel szembeni jogfosztásra használja. Ez a dolog lényege: a szuverenitásra épp ezért van szükség, mert a „szuverén” diktatórikus hatalma nélkül nem lenne lehetősége arra, hogy másokat megfosszon mindenféle jogaitól. Végeredményben pedig az egész magyar népet megfosztja az önrendelkezéstől. Navracsics ebben segédkezik, ennek szolgálatába állítja a képességeit és a tudását, eladta a lelkét az ördögnek. Ebben mi az „emberi”? Hogy nem vicsorog, mint a Szijjártó?

Ez a „Mephisto” karakter áll minden diktatúra mögött, ezek a jellemtelen emberek szolgálják ki, és teszik működőképessé szörnyetegek uralmát. Navracsics jelleméről mindent elárul, hogy miután a Fideszt kirúgta az Európai Néppárt, akkor egyik seggéről a másikra ült, Fideszesből KDNP-s lett, hogy akkor KDNP-s politikusként ő a Néppártban maradhasson. Függetlenül attól, hogy a pártját kirúgták a Néppártból. Becsapja az ott ülő társait, Orbán ügynökeként kémkedik, manipulál, bomlaszt. Ez a Fidesz és a NER „emberi arca”. Álnok kígyó.

Egyesek még abban reménykednek, hogy egyszer ő lesz Orbán helyett vagy után a vezér. Miközben Navracsicsnak az „Orbán és bűntársai” főtárgyaláson Orbán után a másodrendű vádlottként van a helye vádlottak padján az alkotmányos rend megdöntése miatt. A harmadrendű vádlott az életművész szélhámos Schmitt Pál, aki mindazt, amit Navracsics Orbánnak összerakott, aláírta. Azért is kívánunk mindhármójuknak hosszú életet, hogy megéljék a pillanatot, amikor az életfogytiglani ítéletet kimondják rájuk. Ez van ugyanis a Btk.-ban.

Csupán halkan jegyezzük meg, hogy „a visszaemlékezéseimben írom meg” fordulat a címeres gazemberek sajátja. Ugyanúgy, mint az „írói munkássága része” és társai.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések