2024, október12, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírAki azt hiszi, hogy az Index volt az utolsó, és rá nem...

Aki azt hiszi, hogy az Index volt az utolsó, és rá nem kerül sor, az téved

-

Teljesen felesleges felidézni az állomásait (megtették ezt mások) annak a folyamatnak, amelynek most került pont a végére: Orbán bekebelezete az Indexet, gyakorlatilag megszüntette Magyarország vezető online lapjának újság jellegét. Az Index nyíltan az orbáni propagandagyár része lett. tettek még egy halvány kísérletet arra, hogy Szombathy Pál és bandája mögött megbújnak, de a Szombathy-brigád több évtizedes nyilvánvaló alkalmatlansága nem sok esélyt adott arra, hogy az Index alig burkolt látszatfüggetlenségét fenntartsák. Megunták a bujkálást, bezsuppolták a lopott holmit Mészáros Lőrinc zsákjába, oszt jó napot.

Kicsit elhúzódott az Index kivégzése, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy Simicska Lajos a G-nap után megpróbálta a lapot Orbán elől elzárni, de valójában erre semmi esély nem volt. Semmit nem lehet eldugni, elrejteni a maffia elől. Amit ők akarnak, azt megszerzik, csak próbálnak neki valamilyen hamis látszatot kelteni. Most sem történt más, mint a kormánytól független gazdasági életben egy üzleti tranzakció, tulajdonosváltás a jogállami Magyarországon, amibe egy olyan törvénytisztelő „kormány”, mint Orbán Viktor demokratikus mintakormánya, nem szól bele. Az lenne a jogállamiság eltiprása, ha nem engednék meg egy sikeres független vállalkozónak, Mészáros Lőrincnek, hogy azt vegyen, amit akar. Vagy ebbe is bele akar szólni a Brüsszel, vagy a Soros? A magyar ember már nem vehet azt, amit akar?

Majd a dekázó szörnyeteg elmagyarázza a BBC-nek, hogy mi a demokrácia és a sajtószabadság. Nyugaton nincs sajtószabadság, mint tudjuk, Magyarországon viszont van. Orbán egyenként szabadítja fel a liberális elnyomás alól a sajtót, mint az MTA-t, az SZFE-t, az összes egyetemet, kutatóintézetet, színházat, bankot, céget, szállodát, kastélyt, divatipart és pelenkát. Vannak még, akik a politikai korrektség igáját nyögik, de a keresztény szabadság és a nemzeti független sajtóbirodalom hamarosan eléri őket is. Érdekes, hogy Magyarországon 2010 óta minden médium úgy dolgozik, s úgy nézi végig a többiek egyenként történő levadászását, mintha ez velük nem történne meg. Amikor az Amerikai Népszava 2010-től elkezdte figyelmeztetni a demokratikus elitet és a szabad sajtót, hogy ez egy fasiszta állam, amely eltapossa őket, akkor „túlmozgásos kollégának” neveztek minket, akiknek újságjaik már Orbán kezében vannak és jobboldaliak.

Emlékszünk a Klubrádióra, neves riporterére, aki szerint ez nem diktatúra, és a napjai meg vannak számlálva. A Népszabadság lesajnáló szerkesztői már a lapjukkal együtt a feledés homályába merültek, de a fülünkbe még visszhangzik a kioktatásuk, hogy mi a fasizmus és mi a diktatúra. Csodálattal nézzük a maradék potenciális áldozatot, ahogy tudósítanak az Index kivégzéséről, mintha ez velük nem történne meg, és mintha belátható időn belül nem ők kerülnének sorra. Mint a fogyatkozó zebra csapat, amelyből egyesével kapkodják el a nyakuknál fogva a ragadozók a testvéreiket. Ne legyen illúziója senkinek. Aki ma még azt képzeli, hogy ez vele sehogy nem történhet meg (és sorolja, miért nem), téved. Naiv ember. Úgy fogják felszámolni és bekebelezni a HVG-t, a 24.hu-t, a 444.hu-t és a többit, mint a sicc. Meg sem erőltetik magukat, csak megtörlik a szájukat. Mintha soha nem is lettek volna.

Tulajdonosviszonyok pedig megváltozhatnak egy ilyen szabad jogállamban, mint a NER. A tulajdonos pedig olyan lapot készít, amilyet akar. Csak nem gondolja bárki, hogy Orbán Viktor majd beavatkozik antidemokratikusan, s ráerőlteti a közönségre a polkorrekt, libernyák, antikeresztény szellemiséget, ha egyszer nincs rá igény. A piac kegyetlen ítéletet mondott a liberális fake news újságírás fölött: nem kellenek a szabad, keresztény magyar népnek. Sértené a jogállamot, ha rbán Viktor beleavatkozna a piac és a gazdaság szabad működésébe. Olyan sikeres és tehetséges üzletemberek, mint Mészáros Lőrinc, örömmel tartanának a portfóliójukban libernyák lapot is Soros-bérenceknek, ha kifizetődő lenne, és ha lenne rá kereslet. De nincs. A magyar nemzet visszatalált preambulumos keresztény önmagához, amitől idegen a kozmopolita libernyák szellem. Soros György megbukott Magyarországon, a nép elutasította. Bizonyíték rá most az Index.

Emlékezzünk, hogy 2010-ben még milyen ellenállás volt a médiatörvény miatt. Az is kevés volt, semmit nem ért, hiányzott belőle minden, ami megmenthette volna a szabadságot. Nem is ért semmit. De milyen nosztalgiával gondolhatunk rá, pedig akkor még el sem tudtuk volna képzelni, hogy megszüntetik a Népszabadságot, megszállják az Indexet, létrejön egy KESMA. Az ingerküszöb változását mutatja, hogy az Index Orbán nevére írása egynapos hír. Senkit nem érdekel. Senki nem lepődik meg, és senki nem tesz semmit. Megszoktuk. Majd megszokjuk a többit is.

Senki nem veszi észre, senkinek nem fog hiányozni, hogy nincs balliberális médium, mert a zsarnok nem bírja a kritikát, és ő akarja megmondani, miről mit tudjanak és gondoljanak az emberek. Ezért egy színű lesz a sajtó, még a halvány árnyalatok is eltűnnek, mert elég az embereknek az Orbán által nyújtott igazságot olvasni, nem kell őket összezavarni őket a tényekkel. Demokratikus és jogállami módon a piac átalakította a sajtót. Működik a sajtószabadság. Szemben a Nyugattal, ahol például a liberális diktatúra soha nem engedte volna meg, hogy ez a szupertehetség, a világ legjobb sajtómágnás gázszerelője, Mészáros Lőrinc zsebre vágja lopott közpénzből a teljes sajtót. Nálunk minden gázszerelő a szerszámos táskájában hordja médiabirodalom kulcsát. Ezt utánozza a bukott libernyák Nyugat.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések