2024, október5, szombat
KezdőlapMagyarországAmikor Orbán felsóhajt, hogy "végre", az gyilkos indulat

Amikor Orbán felsóhajt, hogy "végre", az gyilkos indulat

-

Mivel a tengerbe nem lehet kerítést építeni, a határvédelem orbáni módja az lehetn, ha az embereket a vízbe fojtják, vagy a hajókon pusztulnak el, amelyeket nem engednek kikötni. A nem keresztény Európa eddig mentőhajókat küldött a tengerben hánykolódó menekültek életének megmentésére. Most végre a „keresztény Európa” terjed, Olaszországban is Jézus tanítványai vannak, akik halálra ítélik a menekülőket. Legalábbis ők kereszténynek nevezik magukat. Ha ilyenek a keresztények, akkor milyen a muszlimok, akikkel ijesztgetnek?

Mit mondhat emberek halálba küldésére a magyar keresztény miniszterelnök, Szent István utódja, mint azt, hogy „végre”. Ha már nem szervezhet kereszteshadjáratot az arabok legyilkolására, és nem mehet a Szentföldre gyilkolni, akkor legalább azokat az arabokat kell megölni, akiket az iszlám terroristák elüldöznek az otthonaikból. Nem a terroristák ellen harcol Orbán, hanem a védtelen, kiszolgáltatott menekülőket küldi a halálba.

Mert, amikor az olaszok embertelen, fasiszta döntésére felsóhajtva azt mondta, hogy „végre”, akkor ezeknek az embereknek a biztos halálára mondott igent. Orbán Viktor lélekben kész arra, hogy embereket gyilkoljon meg. Mindenki tudja, hogy ha nem tud a tengeren hánykolódó Aquarius nevű hajó kikötni, akkor az egyenlő a hajó utasainak a halálával: köztük nők, gyerekek és csecsemők halálával. Erre mondott igent Orbán.

Más lenne a helyzet, ha a dunai flotillával élelmet és vizet küldött volna, és valahol máshol oldotta volna meg, hogy a hajó kikössön. De Orbánnak esze ágában sem volt azt mondani, hogy az embereket meg kell menteni, de a hajót nem szabad európai kikötőbe engedni. Csak annyit mondott, hogy végre nem engedik kikötni őket. Haljanak meg, vagy legyen velük bármi. Ha meghalnak, akkor a többi majd nem indul el. Ha menekülniük kell, akkor sem. Azok haljanak meg a szárazföldön. Tetszett volna Felcsúton és nem Szíriában születni.

Ez azt jelenti, hogy az emberhalál nem drága ár Orbánnak bizonyos célok elérésére. Akinek a halál azért sem okoz problémát, mert a halálbüntetés visszaállítását is felvetette már. De ezúttal nem gyilkosokról van szó, hanem áldozatokról, ártatlan emberekről, gyerekekről, a hajón született csecsemőről. Ők is haljanak meg. Az ő bűnük, hogy nem olyan emberséges vallás hívei, mint Orbán, aki simán a tengerbe is fojtana bárkit, ha nem a magyar kultúrát sajátította el, például még a fehérvári huszárokat sem tudja félrészegen gajdolni.

Orbán faji, vallási alapon ítél halálra embereket, és a halálukkal egyetért. Menekülők halála tölti el nagy elégedettséggel. De mit várjunk attól az aljas embertől, aki a partra vetett és a tengerpart homokjában arccal fekvő kisfiú láttán részvét és megrendülés helyett a kisfiú szüleit hibáztatta, hogy minek kelt útra. Igaz, ha tudná, hogy a tenger túloldalán Orbán, a nagy keresztényfasiszta fogadja, akkor lehet, hogy inkább a mérgesgázt választja.

Orbán szerint „Az akarat most visszatért Olaszországba. Nagy pillanat ez”. A fasizmus tért vissza Olaszországba, ahogy Orbán is egy antiszemita, fasisztoid rendszert hozott vissza. A határokat mindenki őrzi, liberális demokráciák is. De vizsgálat nélkül halálba csak fasiszták küldenek embereket. Először meg kell menteni az életüket, utána pedig meg kell vizsgálni a menekültkérelmüket, és ha nem jogosultak a menekültstátuszra, vissza kell vinni őket az országukba. Ennél olcsóbb és a náci propagandának előnyösebb a vízbe fojtani őket.

Nem először írjuk le: ha a helyzet úgy hozza, ez a gazember ölni fog. Addig viccelődik a bunkó álparaszt stílusában, míg engedelmeskednek neki. De ha valaki ellenáll neki, ez az ember minden zokszó nélkül börtönbe veti, évtizedekre elítéli, ha kell, megöleti. Orbánból egy potenciális gyilkos beszél, egy embertelen szörnyeteg. Szégyen ez az ember. És még fel vannak háborodva, ha valaki szégyelli, hogy magyar. Ezt csak szégyellni lehet.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések