KezdőlapAmerikaAtombomba bevetésére készül-e Trump Iránban?

Atombomba bevetésére készül-e Trump Iránban?

-

Fél éve Trump azzal indokolja a háborút, hogy Iránnak nem lehet nukleáris fegyvere. Most egyre több jel mutat arra, hogy a valódi veszélyt nem Teherán titkos bombája jelenti, hanem az, hogy Washingtonban ül valaki, aki maga fontolgatja a nukleáris bumba bevetését. Tucker Carlson szerdán olyat mondott az amerikai nyilvánosság előtt, amit korábban egyetlen jobboldali hangadó sem mert kimondani.

Az NPR-nek adott interjújában azt állította, Trumpot azonnal el kellett volna távolítani a hivatalából a 25. alkotmánykiegészítés alapján, mert atomháborúval fenyegetőzött. Az emberiség elpusztításával fenyegetőzni bűn, mondta Carlson, ennél nagyobb bűn nincs.

Tucker ugyanebben a beszélgetésben felidézett egy találkozót az Ovális Irodában, amikor a háború kitörése előtt találkozott Trumppal. Trump nem cáfolta, amikor figyelmeztette, hogy Izrael (értsd: Netanjahu . a Szerk.) sodorja háborúba. Trump állítólag annyit válaszolt, hogy igazad van, de úgyis mindannyian meghalunk, szóval nem számít.

A Fehér Ház nem cáfolta ezt a beszélgetést. Nem is próbálta. Ehelyett Trump azt üzente Carlsonnak és a hozzá hasonlóknak, hogy hülyék, mert szerinte azt akarják, Iránnak legyen atomfegyvere. Ez a válasz önmagában sokat elárul. Amikor valakit azzal vádolnak, hogy nukleáris háborúval fenyegetőzött, a normális válasz az volna, hogy szó sem volt ilyesmiről. Trump helyette azt tette, amit mindig, lehülyézte a kérdezőt, és nem cáfolta a tényt.

Trump nyilvános kijelentései tényleg erre engednek következtetni. Szeptember 22-én azt írta, nagy döntés előtt áll. Vagy megegyezés születik Iránnal, amely egy nála is nagyobb országgá teheti, vagy megsemmisíti az Iszlám Köztársaságot. Korábban azt is mondta, egy egész civilizáció fog meghalni még aznap éjjel, ha nem sikerül tető alá hozni a tárgyalásokat. ez csak nukleáris bombával lehetséges.

Ezek nem elszólások. Ezek tudatosan felépített, apokaliptikus fenyegetések, amelyeket egy elnök hetek óta ismételget anélkül, hogy bárki komolyan számon kérné rajta, valójában mit is ért megsemmisítés alatt. A pontosság kedvéért fontos leszögezni: Trump egyetlen egyszer sem mondta ki nyíltan és szó szerint, hogy atomfegyvert vet be Irán ellen. Áprilisban egy nyilatkozata szerint kifejezetten azt állította, nem fog nukleáris fegyvert használni a konfliktusban.

Csakhogy ez a nyilatkozat magában áll, miközben azóta hónapok teltek el újabb, egyre türelmetlenebb, egyre nagyobb pusztítást ígérő kijelentésekkel. Marjorie Taylor Greene, aki nem éppen a Trump-ellenes tábor tagja volt, augusztusban azt állította, a kormányzat legfelső körei ténylegesen megvitatták a nukleáris fegyver bevetésének lehetőségét. Ha ez igaz, akkor a kérdés nem elméleti.

Valahol egy tárgyalóteremben már ott volt az asztalon.

Ez az a pont, ahol a történet fonáksága a legélesebben kirajzolódik. Trump fél éve azzal indokolja az értelmetlen háborút, hogy Irán nem kaphat atomfegyvert, mert az veszélyezteti a világot. Eközben pontosan ő az, aki hetek óta egy egész civilizáció elpusztításáról beszél, aki nem zárja ki a katonai eszközök bármelyikét, és akinek korábbi legközelebbi szövetségesei szerint saját kormányzata már fontolóra vette a legpusztítóbb fegyver bevetését.

Trump vádolja a másik felet azzal a bűnnel, amit ő maga fontolgat elkövetni. Ez nem képmutatás a szó hétköznapi értelmében. Ez maga a veszély lényege, mert amíg a világ Teherán feltételezett bombáját figyeli, könnyen megtörténhet, hogy a valódi kockázat Washingtonból érkezik. Trump viselkedésének mélyén két dolog húzódhat meg, amit maga sosem fog beismerni, de a nyilvános megnyilvánulásaiból logikusan következik.

Az egyik, hogy nem tud kijönni ebből a háborúból anélkül, hogy vereségnek tűnjön, és inkább választja a végső, mindent eldöntő csapás lehetőségét, minthogy gyengének látsszon. A másik, hogy több alkalommal is olyan nyelvezetet használt, amely egy kultúra vagy civilizáció elpusztításáról beszél, ez pedig fogalmilag csak egyféle fegyverrel valósítható meg. Amikor valaki hetekig ismétli, hogy egy egész nép el fog tűnni egyetlen éjszaka alatt, azt nem lehet üres szónoklatnak tekinteni, még akkor sem, ha soha nem ejti ki a nukleáris szót.

Az is gyanús, hogy Trump mondvacsinált okkal elutasította Irán hirtelen érkezett békejavaslatát. A békejavaslat lehetett annak a jele, hogy valamilyen információ alapján Teheránban tartanak egy valóban komoly csapástól, amely lehet nukleáris bomba is.

A választási naptárhoz illesztett fenyegetés is idetartozik. Trump már többször jelezte, hogy a döntő csapást a novemberi időközi választás utánra tartogatja, mintha egy elnök számára a legpusztítóbb fegyver bevetésének időzítése is politikai marketing kérdése volna. Amikor valaki egy lehetséges tömegpusztító csapást választási taktikaként kezel, az minden korábbinál világosabban mutatja meg, mennyire nem szabad megbízni abban, hogy majd magától visszakozik.

A kérdés, amit fel kell tenni, nem az, hogy vajon Trump kimondja-e valaha nyíltan, hogy atombombát akar bevetni. A kérdés az, hogy miért kellene megvárni, amíg kimondja. Amikor egy elnök hónapok óta egy egész civilizáció elpusztításával fenyegetőzik, amikor saját pártjának egyik legbefolyásosabb hangja szerint erre alkotmányos eljárást kellene indítani ellene, s amikor a korábbi szövetségesei szerint a nukleáris opció már az asztalon volt, akkor a felelős sajtó feladata nem az, hogy megnyugtatóan hallgasson, amíg be nem következik a legrosszabb.

Különösen, ahogy a novemberi választási előrejelzések egyre rosszabbak Trump számára. Az egyértelmű, hogy Trump nem akar elfogadni egy demokrata győzelmet. A novemberi félidős választás előtt a rossz helyzetben levő elnökök szokásos híres „októberi meglepetés” lehet akár egy atombomba bevetése Iránban. Ezért a közvélemény és a sajtó feladata az, hogy még időben, hangosan feltegye a kérdést, amit Washington hivatalos körei mindeddig igyekeznek elkerülni: atombomba bevetésére készül-e Donald Trump Iránban?

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések