2024, október10, csütörtök
KezdőlapAmerikaAz amerikaiak nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent az Orbán-rendszer

Az amerikaiak nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent az Orbán-rendszer

-

Még a Trump által radikalizált és a szélsőjobboldalt felerősítő republikánus pártban sincsenek tisztában azzal, hogy Orbán rendszere mit jelent, mert ha tudnák, akkor Orbánt inkább kitiltanák Amerikából, nem pedig meghívnák a CPAC-ra (Conservative Political Action Conference) nyitóbeszédet mondani. Mivel Orbán az utóbbi időben az amerikai keresztényfasizmus motorjának számító evangéliumi pünkösdi-karizmatikus mozgalom (ehhez tartozik Magyarországon a Hit Gyülekezete) témáit vette át (az abortusz kivételével) jobboldali „sztár” lett Amerikában.

Csakhogy az őt sztároló republikánusoknak fogalmuk nincs arról a primitív fasiszta diktatúráról, amely a demokratikusnak látszó díszletek mögött működik. Nem tudják, hogy a KGB-hez hasonló, a politikai vezetés legfelső szintje által irányított titkosszolgálat figyeli a civilszervezeteket és a sajtót, hogy egyik napról a másikra kinyírták a New York Times magyar megfelelőjét, a legnagyobb magyar napilapot, a Népszabadságot. Megszálltak szerkeszőségeket, megszüntetnek újságokat, propgandagyár működik, szinte csak állami propaganda jut el az ország háromnegyed részéhez.

De ha néhány trumpista vadbaromnak ez még tetszene is, Mészáros Lőrinc már kiverné a biztosítékot, ha tudnának róla, mert azt még ők sem szeretnék, hogy az elsőszámú vezető felszámolja a szabad piacot, a szabad versenyt, minden tulajdont, bevételt és pénzt az ő engedélyével juttatnak annak, akinek akarnak. Ahogy a trumpista szélsőjobboldali republikánusok azt sem szeretnék, ha az amerikai Alkotmányt egy párt iPad-en írt ideológiai szörnyszüleményével váltanák fel, amit úgy cserélgetnek, mint más a gatyát, és Orbán az ideológiát.

Hiába az, hogy már ide-oda egymástól tanulnak az amerikai és a magyar keresztényfasiszták, és próbálják a republikánusok is manipulálni a választásokat különféle trükkökkel, azt azért akkor sem szeretnék, ami Magyarországon van, hogy Orbán az orosz és a posztkommunista ázsiai diktatúrák mintájára felszámolta a szabad, egyenlő és tisztességes választásokat. Ami az unortodoxiát illeti a gazdaságban, azt sem szeretnék, hogy néhány vadbarom hazavágja a dollárt úgy, hogy két hónap alatt tíz százalékot meghaladó infláció legyen, néhány év alatt pedig csak a felét érje a dollár.

Trump bármennyire is az orosz fasizmus és nácizmus híve, a tömeggyilkos Putyin imádója, azt azért nem sok amerikai szélsőjobboldali keresztényfasiszta szeretné, ha a leválthatatlan vezetőjük egy oda-vissza zsarolható, korrupt orosz báb lenne, mint amilyen Orbán, aki az utolsó szegig kiszolgáltatta Magyarországot az oroszoknak. Emiatt megszűnt a magyar önrendelkezés, az ország az orosz diktátor kezében van. Orbán Amerika és a Nyugat ellensége, Putyin beépített ügynöke. Meg kell nézni az orbánista kormánysajtót, ahogy fröcsög az amerikaellenes gyűlölettől és uszítástól.

Az evangelical fundamentalista neoprotestáns keresztényfasiszta jobboldal, amely túltesz a középkori katolikus egyházon, amely elől az ősei Amerikába menekültek, nagyon boldog, hogy Orbán betiltotta alkotmányosan a melegházasságot, pedofilnak bélyegezte a melegeket, nem ismer el transzneműeket, a genderproblémával született gyerekek nem kaphatnak segítséget, hanem maguk és családjaik vergődhetnek vagy bujdoshatnak a problémájukkal másodrendű állampolgárokként, kigúnyolva, megvetve és leköpdösve, amíg öngyilkosok nem lesznek. De ez nemcsak ennyi.

Az amerikai evangelical pünkösdi-karizmatikus mozgalom a média által gyűjthető hatalmas pénz miatt elszakadt a valódi keresztény hittől, a népszerű tévéprédikátorok pénzéhsége, a hatalom szeretete és az FBI-tól, valamint az adóhivataltól való félelme miatt összefonódtak a politikával, a republikánus párttal, s csak azt tudták adni cserébe, amit a középkori katolikus egyház: ideológiai államot, s nem tudják mással manipulálni sem a híveiket, sem a politikusokat, csak az „erkölccsel”. Ezzel visszatértek a politikai katolicizmushoz, ami ellen egykor létrejöttek.

Az erkölcs a mózesi törvényre épül, a kereszténység pedig épp ezt váltotta fel. A mózesi szövetség pogány változatát hozták létre keresztény színezetben, a törvényt és a kegyelmet keverve, erkölcsi parancsolatok között válogatva, kiragadva azokat, amelyek a többséget nem érintik, hogy legyen kikre mutogatni. Megfeledkezve a Biblia tanításairól, hogy nincs különbség, mindenki egyformán elveszett, és mindenkit egyformán megváltott az engesztelő áldozat. De ők azt gondolják, hogy a cselekedeteik által igazak, ha nem melegek és nem csinálnak abortuszt. Akkor keresztények.

Boldogok lehetnek ettől a heteroszexualitásukban megigazult, másokra ujjal mutogató ostoba, intoleráns gyűlölködők, de az orbáni „keresztény állam” nemcsak ennyi. A csomagban benne van a totális uralom, a demokratikus intézményrendszer teljes kiüresítése, a hatalmi ágak szétválaszásának megszüntetése, a hatósági árak (előbb-utóbb hadikommunizmus szintű) bevezetése, ahol az állam arra kényszerít vállalkozókat és cégeket, hogy olcsóbban adjanak valamit, mint amennyiért gyártják vagy beszerzik azokat, a veszteség pedig őket terheli.

Ez is az orbáni keresztényfasiszta állam része, és az is, hogy Orbán „extraprofitadó” címén kifosztja azokat a cégeket, amelyekről feltételezi, hogy van pénzük, a kommunistákhoz és SS-hez hasonló módon lesöpri a padlásukat, elveszi a feleslegüket, mert az ő magasabbrendű antiszemita, illiberális keresztényfasiszta állama önmagában halálra van ítélve, a csőd szélén táncol, és a nyomor felé halad biztos léptekkel, amiből csak a hitleri Németországhoz hasonló háborús pusztítás jelenthet – ideig-óráig – kiutat, a teljes pusztulásig. Nincs új a Nap alatt, kedves keresztényfasiszta testvérek.

Az amerikai keresztényfasiszta republikánusok, akik a beteges hazudozó Tucker Carlson és a hamis próféta Pat Robertson (akit az ószövetségben már régen halálra vertek és megköveztek volna) híradásaiból ismerik a „keresztény Magyarországot”, ezért azt sem tudják, hogy az Orbán-rendszer annak a Horthy-rendszernek az ideológiájára épül, amely Adolf Hitler szövetségese volt, amely félmillió magyar zsidót deportált Auschwitzba és más náci haláltáborokba. Az Orbán-rendszer a Horthy-rendszer szellemi örököse, az van az Orbán-rezsim alaptörvényének preambulumában.

Mert azért azzal a gondolattal barátkozzon meg az amerikai republikánus párt Orbánt sztároló és majmoló szélsőjobboldali irányzata, hogy ha követni akarják Orbánt, akkor le kell mondaniuk a valóban bebetonozott amerikai Alkotmányról, mert Orbán a magyar Alkotmányt egyetlen nap alatt megsemmisítette, eltörölte és felváltotta egy saját alkotmánnyal, amit a saját képére készített. De ezt az új alaptörvényt is akkor változtatja meg önhatalmúlag, amikor akarja, és Magyarországon nem a törvényeket és az állami akaratot igazítják az alkotmányhoz, hanem fordítva.

Ha nem tudnák, magyarországon államcsíny történt, Orbán megdöntötte az alkotmányos rendet. Ha Magyarországon egyszer jogállam lesz, Orbánt életfogytiglan tartó büntetéssel fenyegeti ezért a Büntetőtörvénykönyv.

A hivatalosan bibliai alapon filoszemita amerikai keresztény szélsőjobboldal barátkozzon meg azzal a gondolattal is, hogy amennyiben Orbánnal köt szövetséget és mintának tekinti az ő keresztényfasiszta rendszerét, akkor egy olyan antiszemita rendszerrel szövetkezik, amely horthysta mintát követ, amelyben a „keresztény” azt jelentette, hogy „nem zsidó”. Az antiszemitizmus az Orbán-rendszer lényege, veleje, magyarországi sikerének titka, ha nem tudnák. Mert az illiberalizmus antiszemitizmust jelent, a zsidóknak tulajdonított liberális demokratikus jogállam eltörlését.

Ezzel Orbán nyilván nem dicsekedett el, s nem erről fog beszélni a CPAC megnyitóján, idézve szókimondó harcostársa, Kövér László eszmefuttatásait a „pénzügyi háttérhatalomról”, és a zsidókat jelentő más elmés megnevezéseiről. Orbán után felsorolhatná valaki a résztvevők számára azoknak a nyilasoknak, magyar antiszmitáknak és náciknak a nevét, akik kötelező tananyaggá váltak, mint a magyar nemzet hősei, akikről utcákat neveztek el Magyarországon, akikről szobrokat emeltek, nem megfeledkezve a budapesti náci és a vértanúkról szóló antiszemita emlékművekről.

Ez is a csomag része. Végezetül pedig említsük meg a korántsem teljes összefoglaló után, hogy az Orbán-rendszer által eltartott, e célból megőrzött és működtetett ellenzéki pártok felelőssége az, hogy erről semmit nem tud a világ. Legitimálják és konszolidálják Orbánt és rendszerét, aki ennek köszönhetően olyan mintát tud nyújtani a világnak, mintha az amerikai demokratikus keretek között is lehetséges lenne egy „keresztény állam” működtetése, mintha az a demokratikus jogállam egy lehetséges módja lenne, amely a vallási fanatikusok (képmutatók) erkölcseit képviseli.

Erről szó nincs, „keresztény államot” nem lehet demokratikus, alkotmányos és jogállami keretek között működtetni, csak egy fasiszta állam keretében. Pontosan úgy, ahogy Putyin ideológusa, Ivan Iljin azt a munkáiban megírta, amikor kifejtette a keresztény fasizmus lényegét. A fasiszta állam képes a „kereszténynek” nevezett értékeket „megvédeni”, magyarul a polgárokra kényszeríteni állami erővel. Az már a valóban keresztény egyházak felelőssége, hogy nem teszik világossá, hogy ez nem a kereszténység, hanem annak az ellentéte.

De a politikai felelősség az ellenzéké, amely belesimul az Orbán-rendszerbe, mindent tudomásul vesz, megengedi és hagyja, hogy Orbán a sárba tapossa őket és az emberi méltóságukat, hogy ezzel a magatartásukkal semmi hitele nincs egyetlen szavuknak sem. Ezért nem tudják megmutatni sem Magyarországnak, sem a világnak az Orbán-rezsim lényegét, annak veszélyeit, következményeit. Ők a felelősei annak, hogy a magyarul nem tudó külvilág számára Orbán ocsmány, antiszemita, fasiszta és náci rendszere mintául szolgálhat. Ezért nem tudják a csodálói, mivel játszanak.

A magyar ellenzék még nem kényszerítette Orbánt arra, hogy megmutassa rendszere lényegét, önkényuralmi jellegét. Amikor kiderülhetne, hogy Orbán kicsoda, amikor arra kényszerülne, hogy erőszakot alkalmazzon és a diktatúra teljes valójában megnyilvánuljon, gyáván megfutamodnak és behódolnak. Ezért beszélhet Orbán biztonságról és stabilitásról, mert nincs elvszerű, bátor és hiteles ellenzéke, amely ellene állni bármilyen fasiszta önkényuralmi intézkedésének.

Még most is, amikor kiderül, hogy Orbánt egy Trump előtt még tekintélyes amerikai konzervatív agytröszt rendezvényére hívják díszvendégként megnyitóbeszédet tartani, nincs egyetlen magyar tekintélyes ellenzéki személyiség Magyaországban és a világban (mint amilyen például Navalnij, aki nem véletlenül börtönben van és nem Putyin parlamentjében), aki felszólalna, aki elmondhatná az igazságot és a valóságot ennek a fasiszta tolvaj bűnszervezetnek a működéséről.

A legkiválóbb magyarok, Amerikában élő vagy ismert művészek is belefáradtak az Orbán-rezsim aljasságaiba, az ellene folytatott harcba. A demokraták belefáradnak abba a mocsokba, amit a nácik és a fasiszták rájuk dobálnak, míg a fasiszták nem fáradnak bele soha. A tragédiákig és a teljes pusztulásig harcolnak, az ő útjuk oda vezet. A demokratáké pedig vágóhídra, ha nem harcolnak eléggé ellenük. Ezért nem számíthatunk arra, hogy tekintélyes magyarok felvilágosítsák az amerikai republikánusokat Orbánról. Még köztük sem mindenki fasiszta, és megértenék, kicsoda Orbán.

Az ellenzék feladata lenne, hogy erről összeállítson egy tényanyagot, amit közread, amihez csatlakozni lehet, amit alá lehet írni, amit el lehet juttatni az amerikai sajtóhoz, republikánus, demokrata politikusokhoz. Az ellenzék felelőssége, hogy Orbán hamis képet nyújthat magáról és a rendszeréről, és ezzel megfertőzheti a világot. Amit az elmúlt 12 évben tettek, az katasztrofális, amit jól mutat Orbán meghívása.

Pedig csak azt kellene megmutatni a republikánusokat, hogy ennyi erővel meghívhatták volna Putyint is, nemcsak a „láncos kutyáját”. Ha olyanok akarnak lenni, mint az oroszok, és ha azt akarják, hogy Moszkva bábja legyen az amerikai elnök, esetleg az orosz katonák mossák vértől szennyezett csizmájukat a Hudson folyóban, ha azt akarják, hogy Amerika darabokra essen, polgárháborúban gyilkolják egymást az amerikaiak, akkor nyugodtan barátkozzanak Orbánnal és kövessék a mintáját.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések