2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországAz ellenzék felállíthatna több vizsgálóbizottságot is, ha már ott van a parlamentben

Az ellenzék felállíthatna több vizsgálóbizottságot is, ha már ott van a parlamentben

-

Orbán Viktor díszletparlamentje minden tekintetben illegitim, a működése pedig nem is hasonlít egy igazi parlamenthez. A magyar parlament nem a végrehajtó hatalmat ellenőrzi, hanem a végrehajtó hatalom gyárt törvényeket saját tetszése szerint az önkényuralmi rendszernek. Ezért az ellenzék jelenléte csupán a demokrácia hazug látszatát segíti, legitimálja az önkényuralmi rendszer törvénytelen működését, ami a parlament szerepét arra redukálja, hogy a törvényesség hamis látszatát adják a törvénytelenségeknek.

A Covid 2021 vizsgálóbizottság mintájára létrehozandó vizsgálóbizottságok felállítása azonban értelmet adhatna az ellenzék kontraproduktív, a diktatúrát legitimáló jelenlétének. Kövér László tiltakozásából látszik, mennyire zavarja őket a Covid 2021 vizsgáló bizottság léte, amelyet a Fidesz távolmaradása mellett megrendezett rendkívüli parlamenti ülésen javasoltak. A Fidesz gondosan ügyel arra, hogy ne essék ugyanabba a csapdába, amelybe ők ejtették az ellenzéket, ezért a jelenlétével még véletlenül sem legitimál semmiféle ellenzéki tevékenységet, és megakadályozza, hogy a parlamentben igazi ellenzéki munka lehessen. De az ellenzék ettől függetlenül működtethetne több színvonalas vizsgáló bizottságot, amelyen fontos dolgok kerülhetnének nyilvánosságra. Szabó Tímea jól karolta fel ezt a módszert.

Kövér ugyan sietett jelezni, hogy a Covid vizsgáló bizottság „parlamenti felhatalmazás” nélkül működik, a parlament pedig ők maguk, ők adhatnak felhatalmazást bármire. Ezért nem használhatják a parlament nevét. Erre azonban semmi szükség nincs, ahogy a Covid 2021 vizsgálóbizottság sem nevezi „parlamenti” bizottságnak magát, azonban az ellenzék egyelőre bemehet a parlament épületébe és használhatja a parlament helyiségeit, s olyan gyűléseket tarthat, amilyeneket akar, s olyan embereket hív meg, hallgat meg a saját vizsgálóbizottságaival, akiket akar. A meghívottakat semmi nem kötelezi, de azért biztosan vannak, akiket nem lehet parancsra távol tartani.

Nagyon haszos lenne például, ha a Covid 2021 vizsgálóbizottság meghallgatna független szakértőket arról, hogy egy vakcina engedélyetetéséhez milyen vizsgálatokra van szükség, milyen vizsgálatok esetén engedélyezhető egy oltóanyag használata. Aztán a lélegeztetőgépekről, az orosz és a kínai vakcinák vásárlásáról, annak körülményeiről is meg lehetne hallgatni néhány embert. Egészen biztos, hogy sok apró és fonmtos részlet derülhetne ki arról is, hogy mennyit költöttek védekezésre, azt milyen hatékonyan és hogyan használták fel, és ajárvány alatt hány százmilliárd forintot költöttek egészen másra, a strómanok által vezetett bizniszekre. Ezeket az információkat és adatokat pedig naponta kellene adagolni magyar és nemzetközi sajtótájékoztatók formájában, terjeszteni az egész országban.

Még akkor is lehetne hivatalosan rögzíteni és iktatni a jegyzőkönyveket, ha Kövér és társai nem ismerik el az ellenzék jogát, hogy parlamenti vizsgálóbizottságokat állítson fel. Lehetne több vizsgálóbizottságot is működtetni párhuzamosan. Gyakorlatilag minden fontos ügy, botrány, visszaélés esetén szükség lenne egy ilyen vizsgálóbizottságra, amely feltárja az ügy részleteit, meghallgatja az érintetteket, szakértőket és felelősöket. A tényfeltárás nemcsak az utókor számára lenne hasznos, hanem a tények közreadása segítené a magyar lakosság felvilágosítását, hátha eléri egyszer az ország ingerküszöbét az Orbán által elkövetett bűncselekmények mennyisége és nagyságrendje.

Hasznos lenne az Európai Unió felelős vezetőit, képviselőit és szakértőit is meghívni, s kérdések formájában tudtukra adni, hogy milyen a magyar „parlamentarizmus”, milyen jogai vannak az ellenzéknek, mely egy hivatalos vizsgálóbizottság sem állíthat fel tíz éve. El lehetne mondani, milyen a Szijjártó által szabadnak nevezett magyar sajtó, és az hogyan működik. Meghívhatnák Iványi Gábort az európai vezetőkkel együtt, hogy milyen a magyar vallásszabadság, felekezeti egyenlőség és jogegyenlőség. Aztán megkérdezni, hogy ez elfogadható-e az Európai Unióban. A vizsgálóbizottságok tényeket tartalmazó beszámolóit, jegyzőkönyveit el lehetne küldeni az Európai Parlamentnek, mit szólnak hozzá. Meg lehetne hallgatni az SZFE vezetőit, hallgatóit, a CEU vezetőit és diákjait, tanárait, az MTA kirúgott vezetőit, bírákat, stb..

Tíz év után kitalálhatná ez az ellenzék, hogy valamit tegyen is a parlamentben, ami hasznos, ha már ott van. A plenáris üléseken előadott beszédek, vélemények semmit nem érnek, mert csak azt a látszatot keltik, mintha Magyarországon demokrácia lenne és viták során születnének a törvények, az ellenzéknek olyan jogai vannak, mint egy demokráciában. De a vizsgálóbizottságok által feltárt tények hasznosak lehetnek. Mielőbb kellene európai uniós vezetőket is meghívni az ellenzéki vizsgálóbizottságok üléseire és meghallgatásaira, mielőtt Kövér betiltja azt is, hogy vizsgálóbizottságok működjenek az épületben, s az ellenzék szokás szerint tudomásul veszi azt is.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések