2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországAz ellenzéknek nincs köze az országhoz, ezt jelenti Orbánék parlamenti távolmaradása

Az ellenzéknek nincs köze az országhoz, ezt jelenti Orbánék parlamenti távolmaradása

-

Orbán Viktor nem oszt lapot az ellenzéknek, Magyarországot ő elfoglalta, kisajátította és sajátjaként kezeli. Tulajdonának tekinti nemcsak az államhatalmat, hanem az egész országot, s a benne élő embereket is. Semmibe veszi a választói akaratot, az általa hamisított, eltorzított választás eredményét és a Magyar Országgyűlést is, ami kizárólag formálisan működik, mint minden más jogállami kellék az országban. Ez az üzenete annak, hogy – a korábbiakhoz hasonlóan – a Fidesz-KDNP „bojkottálta” a koronavírus-járvány miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülést, és nem vett részt azon.

Ez azt jelenti, hogy az ország másik fele által megválasztott parlamenti képviselőknek, pártoknak nincs közük az országhoz, nincs joguk beleszólni abba, hogy Magyarországon mi történik az emberekkel, mi lesz a fertőzöttekkel, az oltásokkal, az adófizetők pénzével. Mindez Orbán Viktor magánügye, amihez senkinek semmi köze. A törvényes állami működésnek nyoma sincs, még a látszatát sem tartják fenn annak, hogy ez egy ország és egy állam. Ez Orbán Viktor magánvállalkozása, Magyarország az ő tulajdona és azt tesz vele, amit akar.

Ezért ne nyissunk vitát, elvtársak, arról, hogy a NER diktatúra vagy sem. Ahol minden döntést egy ember (és az általa erre felhatalmazottak) hozhatnak meg, amit senki nem kontrollálhat, nem ellenőrizhet, nem írhat felül, még a törvények sem, a formálisan létező parlament sem, ott diktatúra működik. Magyarország „államformája” fasiszta diktatúra. Ha jelen esetben lehet egyáltalán államról beszélni. Magyarországon nem egy állam működik, hanem egy üzleti magánvállalkozás, amelyet Orbán Viktor (és családja) vezet. Nevezhetjük maffiának is, amely elfoglalta a magyar állam helyét.

Hogy ez mégis államnak látszik, azért első számú felelősség azt az ellenzéket terheli, amely minden jogfosztás ellenére fenntartja ennek hamis látszatát. Ezt a maffiát, amely a magyar államot elfoglalta, nekik kellene bojkottálniuk, nem pedig megengedni azt, hogy Orbán „bojkottálja” őket. Ez valójában nem is bojkott, hanem semmibevétel: annak a valóságos helyzetnek a kinyilvánítása, hogy az ellenzék nem létező valóság, mert semmivel nem rendelkezik, ami egy politikai rendszerben egy ellenzéket megillet.

A hamis látszat fenntartása érdekében eltartja őket Orbán és megengedte, hogy maguk között morgolódjanak egy kicsit, aminek semmiféle relevanciája nincsen. Az itt elhangzó beszédek arról tanúskodtak, hogy a jelenlevők nincsenek tisztában a tényleges helyzettel és a szerepükkel, vagy szándékosan nem vesznek róla tudomást, illetve leplezik azt. Elhangzott például, hogy „a gazdaságvédelemre szánt pénzek 76 százalékát ellopta a kormány. Ezek a pénzek a Fidesz oligarchiához vándoroltak”. Ez tévedés. Nincs kormány. Egy bűnszervezet van, amely a befolyt hasznának 76 százalékát zsebre tette.

Azt mondták, hogy „2500 milliárd forint nem az emberekhez, hanem Orbán Viktorhoz, Mészáros Lőrinchez, Tiborcz Istvánhoz, Szíj Lászlóhoz és a saját sleppjükhöz vándorolt”, ami szintén tévedés. Mert a valós helyzetben ez a pénz és vagyon Orbán Viktor magántulajdona, amit annak ad, akinek akar, és ebből az embereknek csak annyit juttat, hogy a vállalkozását működtessék és termeljék neki és a bandájának a profitot. Ez a pénz sehova nem vándorolt, mert a magyar költségvetés a „gazda”, a tulajdonos zsebe, és abból vándorolt valamennyi az emberekhez, amennyi feltétlenül szükséges volt.

Az Orbán-maffia nem azoknak adja a pénzt, akik a járvány miatt tönkremennek, mint más országokban, amelyekben van állam, parlament, ahol a közpénz az ország lakóinak közös vagyona, amelyet az ezzel megbízott és felhatalmazott, törvényesen ellenőrzött tisztviselők kezelnek és fordítanak az ország javára, hanem a pénzt a tulajdonos zsebre teszi a strómanok és oligarchák nevén, mert az mind az övé. Azt is mondták a magukat ellenzéknek képzelő képviselők, hogy Orbán 21 milliárdot az egyházaknak adott az év végén, 18 milliárdot Mészáros Lőrinc hoteljeinek, 43 milliárd forintot sportberuházásokra költöttek.

Orbán az egyházaknak azért ad, mert azok „kereszténységnek” hazudják a megszállt országot és ezzel nemcsak megtévesztik, hanem féken is tartják az embereket, hogy a maffiának ne kelljen erőszakkal fenntartania a hatalmát. Erre költeni kell, mert olcsóbb és biztonságosabb, mint az elnyomó és fegyveres szervezetek fenntartása és működtetése. A többi pedig a saját pénze, amivel Monopolyt játszik, mint a gyerekek. Szereti a focit, és mivel az övé minden, ezért a passziójára költik. Magyarország Orbán Viktornak dolgozik, neki termeli a pénzt, amit ő a hobbijára fordít. Senkinek semmi köze hozzá.

Amíg az ország nem látja a valódi helyzetet, az igazi struktúrát, és ezt egy államszervezetnek gondolja, ennek látszatát az ellenzék fenntartja, és azt a naiv hitet is, hogy egy maffiát, egy bűnszervezetet, a maffia által szabott és állandóan változtatott szabályok alapján demokratikusan leválthat, esélye sincs arra, hogy az önrendelkezését visszanyerje. Olyan ez, mintha egy kalózhajón a kalózkapitány játszana választásokat az egykori tisztekkel, akiket lefegyverzett és rácsok között tart. Azok pedig elhiszik, hogy nyerhetnek.

Eközben a hajó egy kalóz zászló alatt (illiberális álkeresztény NER) hajózik, kirabolja az arra járó hajókat, lövöldöz rájuk, fenyegeti őket, néha megmutatja a fogságba ejtett legénységet, hogy azt mutassa, ez még mindig törvényes hajó, csak egy kicsit eltér a hagyományostól, unortodox, egy új modell, fejlettebb, keresztényibb, mint a többi hajó, amit még nem foglaltak el a kalózok. A fedélzetn pedig kockáznak és rumot isznak, röhögnek és böfögnek a fogatlan, rosszarcú kalózok, a kalózkapitány pedig kedvenc sportját űzi a rabolt pénzből.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések