Gajdos László a tarvágás tilalmával nyugtatta a közvéleményt, amikor lejárt a védett állami erdők egy részét óvó fakitermelési moratórium. Csakhogy az idős erdőt a végvágás is eltüntetheti. A minisztérium közlése szerint azóta külön felülvizsgálat kell az érintett kitermelések újraindításához, de a természetvédelmi kérdés ettől még megmarad. Az számít, megőrzik-e az idős erdőt, és kizárják-e a szabályok, hogy a kitermelésről a kapcsolatok és a lobbinyomás döntsenek.
A 444 éles hangú publicisztikája a fakitermelő érdekek előtti meghátrálásnak nevezte a moratórium lezárását. Az átmeneti korlátozás a védett és Natura 2000 területeken fekvő, magas természetességű állami erdőket óvta, kivételekkel. Időt adott a gazdálkodás átalakítására, szeptember végén azonban lejárt. A vita arról szól, megvédik-e az értékes erdőket addig is, amíg a reform elkészül.
A félreértéshez elég egyetlen erdészeti szakkifejezés. A tarvágáskor egy terület faállományát lényegében egyszerre termelik ki, az új erdőt gyakran ültetéssel hozzák létre. A fokozatos felújítóvágás más eljárás. Az idős fákat több lépésben távolítják el, miközben alattuk már megjelenik a következő nemzedék. Az utolsó művelet a végvágás, amelynek során a megmaradt idős fák is kikerülnek. A két elnevezés tehát valós szakmai különbséget jelöl. A különbség azonban nem jelent biztosítékot arra, hogy az idős erdő megmarad.
A természetes újulat fontos érték, de a fiatal csemeték nem pótolják azonnal az eltűnő lombkoronát. A WWF szakmai magyarázata szerint a tarvágás és a végvágás után egyaránt megszakadhat a folyamatos erdőborítás, megváltozhat az erdei klíma, és visszaszorulhatnak az árnyékos, kiegyenlítettebb környezethez kötődő fajok. Attól, hogy a területen újra fák nőnek, az addigi életközösség még súlyos veszteséget szenvedhet. Egy idős erdő helyén növő csemetést nem lehet ugyanannak az erdőnek tekinteni, csak kisebb kiadásban.
A miniszter azt ígéri, hogy a nagy ökológiai értékű, őshonos erdők nem szolgálhatják a faanyagtermelést, másutt pedig a természetvédelmet, a klímavédelmet és a tűzifaellátást összehangoló gazdálkodás folyik majd. A minisztérium korábban a Telexnek jogszabály-módosításokat, a kitermelés csökkentését és a folyamatos erdőborítás növelését helyezte kilátásba.
Az október 1-jei hivatalos tájékoztató ennél konkrétabb intézkedést is közöl. Eszerint október 3-tól a védett és Natura 2000 területeken az erdőfelújítással járó kitermelések csak külön felülvizsgálat és jóváhagyás után indulhatnak el. Havi nyilvános adatközlést és térképeket ígérnek, az első eredményeket októberre. A moratórium után tehát a minisztérium szerint is marad ellenőrzés. A teljes védett erdőállomány kitermelési tilalmát ugyanakkor egyelőre nem vállalják, részben a helyi tűzifaellátásra hivatkozva.
A közlemény azonban a tarvágást is a felülvizsgálat után megindítható műveletek közé sorolja. Ez tisztázásra szorul a miniszter korábbi, szigorú tilalmat hirdető kijelentéséhez képest. Egy tájékoztatóból nem következik a jogszabályok megváltozása, de a kormánynak egyértelművé kell tennie, pontosan hol és mit tilt, illetve mit engedélyez. A megnyugtató mondatokat ezen lehet számonkérni.
Az egyedi jóváhagyás azonban önmagában nem erdővédelmi garancia. A minisztérium hivatkozhat az ellenőrzésre, miközben a korábban korlátozott kitermelések engedéllyel folytatódhatnak. Ha a döntéshozót nem kötik világos, nyilvános és számonkérhető természetvédelmi feltételek, az engedélyezés kiskapuvá válik. Ahol ekkora gazdasági érdekek forognak kockán, a tág egyéni mérlegelés a kapcsolatoknak, a kijárásnak és a lobbinyomásnak kedvez, s a korrupció melegágya lehet. Az utólagos adatközlés nem pótolja a kivágást eleve kizáró szabályokat.
A WWF, a Greenpeace és a hozzájuk csatlakozó természetvédő szervezetek még a moratórium lejárta előtt, Magyar Péter miniszterelnöknek küldött nyílt levelükben kérték a hosszabbítást. A kitermelés visszaszorításának átlátható ütemezését, a védett magterületek kijelölését és az új rendszer garanciáit hiányolták. Azt akarták elkerülni, hogy az intézményi átalakítás befejezése előtt olyan erdőket vágjanak ki, amelyeket később már hiába vonnának védelem alá.
A szakmai probléma jóval régebbi ennél a kormánynál. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont állásfoglalása szerint a magyar erdők 41,5 százaléka valamilyen természetvédelmi oltalom alatt áll, a faanyagtermelést nem szolgáló üzemmód aránya azonban mindössze 4,7 százalék. A folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő-gazdálkodásé 1,7 százalék. Az erdők 90,5 százalékán továbbra is vágásos gazdálkodás folyik. A védett megjelölés tehát önmagában nem jelenti azt, hogy az erdőt nem termelik ki.
Az ökológusok szerint a megszokott intenzív gazdálkodás változatlan formában nem fenntartható. Az erdő értéke nem merül ki a kitermelhető fa mennyiségében. Védi a talajt, részt vesz a víz körforgásának szabályozásában, mérsékli a hőséget, élőhelyet ad, és az ember testi-lelki egészségét is szolgálja. A kutatók ezért a természetvédelmi célok elsőbbségét, a faanyagtermelésből kivont területek és az örökerdők arányának növelését javasolják. Ez szakmai alapot ad a természetvédők követelésének, hogy a védelem a gazdálkodás módját is változtassa meg.
Ráadásul az erdők állapota is riasztó. A KSH 2024-es adatai szerint a vizsgált fák mindössze 17 százaléka volt tünetmentes a lombvesztés alapján. A többi vizsgált fa a különböző mértékben károsodott vagy elhalt kategóriába került. A szárazság és más környezeti terhelések mellett különösen fontos megőrizni az erdők ellenálló képességét. A leromlott állapot nem általános felhatalmazás további beavatkozásokra, hanem figyelmeztetés, hogy az erdő működését kell védeni.
Az állami erdészetek finanszírozása közben éppen az ellenkező irányba húz. Ha a működésüket és közérdekű feladataikat jelentős részben a fa eladásából kell fizetniük, állandó bevételi kényszer kerül szembe a természetvédelemmel. A WWF reformjavaslatai ezért nem állnak meg a fakivágás korlátozásánál, hanem a finanszírozás átalakítását is sürgetik. A társadalomnak fontos erdővédelmet közfeladatként kell finanszírozni. Máskülönben ugyanazt az erdészetet egyszerre kérjük arra, hogy hagyja állva az erdőt, és arra, hogy annak eladásából tartsa fenn magát.
A lakossági tűzifaellátás valódi feladat, de nem adhat felmentést bármely védett erdő kitermelésére. A természetvédő szervezetek nyílt levele szerint a szociális tűzifaigényt a becsült mennyiségek alapján elvileg a nem védett, alacsony természetességű erdőkből is fedezni lehetne. Ez nem a teljes lakossági fogyasztásra vonatkozó számítás. A hozzáférést és az elosztást is meg kell szervezni, miközben csökkenteni kellene az erőművi faégetést. A rászoruló családok fűtését és az ipari felhasználást nem lehet egyetlen tűzifaérvvel összecsomagolni.
A természetvédők alapvető kifogását az ökológiai összefüggések alátámasztják. A tarvágás tilalma önmagában nem védi meg az idős erdőt. Ehhez a döntéshozókat is kötő, kikényszeríthető természetvédelmi szabályok kellenek. A minisztérium által bejelentett ellenőrzést ezért a tényleges döntéseken kell megítélni. Mely erdőkben marad el a kitermelés, hol őrzik meg a lombkoronát, és milyen károkat előznek meg? A reform sikerét ezek igazolhatják.
A vita végén az lesz a döntő, hogy megmarad-e az az erdő, amelyet megvédeni ígértek. A kivágott idős fát nem lehet visszaállítani egy következő közleménnyel.
