Bartus László: A NER és a Ryanair

Közzétéve February 18, 2020, 7:21 pm
12 mins

Senki nem vitatja, hogy elfogadhatatlan volt a Ryanair légitársaság eljárása, amikor hat órán át vesztegelt a Ferihegyi repülőtéren, ez idő alatt senki nem hagyhatta el a gépet, tájékoztatást nem adtak (talán ők maguk sem tudták, mikor lesznek képesek felszállni), s ez idő alatt nem adtak senkinek enni, vizet is pénzért szolgáltak fel. Nem lehet az utasokat hibáztatni azért, hogy olyan légitársaságot választottak, amely a botrányairól és nem annyira az utasokkal szembeni gáláns eljárásairól ismert. Ám nem biztos, hogy a személyzet felkészült volt az utasok megfelelő ellátására ekkora késés esetén.

De nem a Ryanair botrányáról szeretnék írni, hanem az Orbán-rezsim reakciójáról, amely azonnal ott termett, és intézkedett. Természetesen, a magyar emberek védelmében és az igazságosság jegyében. A jó “Orbán-kormány” azonnal a helyszínre siet, ahol valami rendellenességet szimatol, ami a “magyar emberek” igazságérzetét sérti. Egyelőre nem tudjuk, hogy mi a pontos jogi helyzet, a légitársaság és az utas között milyen szerződés köttetik a repülőjegyvásárlással, de az igazságszolgáltatás helyébe lépő “kormány” már eldöntötte a vitát. A “magyar emberek” igazságérzete alapján, és ez a fontos. Ez a demokrácia.

Mostanában ez rendszerré állt össze. A NER-ről már az államcsíny pillanatában megállapítottuk, hogy fasiszta diktatúra, amely “keresztény királyságba” fordulhat. Mi Ráhel királynőre tippeltünk, mint az “Orbán-ház” első uralkodójára. De tény, hogy Orbán is az álruhás királyfit alakítja. Mátyás királyt játszik, a Ryanair oldalára talán rá is írták már, hogy “itt járt Viktor király”. Gulyás Gergely, “a Miniszterelnökséget vezető miniszter és György István területi közigazgatásért felelős államtitkár fogyasztóvédelmi vizsgálatra utasította Budapest Főváros Kormányhivatalát”, áll a hivatalos közleményben.

Nem tudunk elvonatkoztatni attól, hogy Orbán nem olyan régen a börtönlakóknak megítélt kártérítések, majd a gyöngyöspatai romák javára hozott jogerős ítélet ügyében bírálta felül az igazságszolgáltatást, és helyezte magát a bíróságok, az ítéletek és a törvények fölé. A jó király megvédi az ő népét minden igazságtalansággal szemben. Úgy tűnik, így lesz ez most már ezután, hogy Orbán belehallgat a felcsúti kocsma közönségének véleményébe, meghallgatja az “emberek hangját”, és érvényt szerez az igazságnak. Ő a legfőbb bíró, aki “a nép” ún. “igazságérzete” alapján ítél, tesz rendet, ír felül bármit.

Ez a népnek tetszik. Itt van Horthy-apánk, Kádár-apánk után Orbán-apánk, aki mindent elintéz: ami egybevág a legostobább demagógiával és populizmussal, az méltán számíthat Orbán védelmére. Még konzultációt is tart róla, hogy mindenki láthassa, mit akar a “nép”. A nép ellensége a jogállam, a bíróság, a bírói ítéletek, a jogállam, amely néha bonyolultabbnak vél dolgokat, mint a felcsúti kocsma mindenhez értő közönsége, a fehérvári huszárok derék örökösei, akik immár nemcsak a lányokat, de a joguralmat is meghágják.

A Ryanair esetében lehet, hogy a kormánynak van intézkedési jogköre vagy kötelessége, de a jogérzékünk azt diktálja, hogy nincs. Általános szabályozásra vonatkozóan lehetnek törvényjavaslatai. Konkrét ügyekbe, ahol egy magánlégitársaság lép üzleti kapcsolatba a polgárok egy részével, akik jegyet váltottak, a magyar kormánynak nem lehet beleszólása. Nem érintett fél. Utasoknak kell a fogyasztóvédelemhez vagy a bírósághoz fordulni, nem a kormánynak kell kiadni a parancsot egy olyan vizsgálatra, amelynek végkimenetele felől senkinek nem lehet kétsége: az tökéletesen egybevág majd a kocsma (értsd: a “nép”) értékítéletével. “Így kell ezt csinálni” – mondja a csapos és a közönség egyetértőleg bólogat. “Még jó, hogy van a Viktor!”

Még jó, de akkor minek a bíróság? Minek a törvények és minek a bírók? Ezt kérdezi Józsi két sör között. Itt van a Viktor, meg az ő megbízható “közvéleménye”, amelynek “igazságérzete” eldönt mindent. Az megmondja, hogy kapjanak-e a koszos cigányok egymillió forintot munka nélkül vagy ne. Csak azért, mert az iskolában elkülönítették bőrszín és származás szerint a gyerekeiket, és nem részesülhettek ugyanolyan színvonalú oktatásban, ne kapjanak. Világos, a cigány nem érdemel kártérítést, az dögöljön meg. Különben is minek csinál annyi gyereket, még szép, hogy nem tették be őket a rendes fehér magyar gyerekek közé. Még elbolhásodtak volna. Ismeri a jó király az ő népét.

Orbán biztos lehet abban is, hogy egyetlen ember nem emel szót a pult mellől a röszkei tranzitzónában éheztetett menekültek, családok, gyerekek ügyében. A kanári-szigetekre utazó magyar embert nem lehet néhány órán át sem “éheztetni”, mert akkor a Ryanair rohadjon meg, és “oda kell baszni” nekik, ahogy a Viktor csinálja. Nem pepecselni a törvényekkel, a joggal, a huzavonával. Persze, majd jönnek a Soros ügyvédei, hogy csűrjék-csavarják a jogot. Van erre szükség? Nincs. A Viktor igazságot tesz. A börtönlakók látni akarják a napot, emberi körülményeket akarnak? Dögöljenek meg a börtönben, nem kellett volna odajutni. Rendes magyar ember a kocsmában ül, nem börtönben.

Aki törvényt, jogot, tisztességes eljárást követel, az mind Soros-ügynök, a magyar nép ellensége, és ezek ellen harcol a Viktor. A gyöngyöspatai romák ügyében is a Soros-ügynökök lejáratták a kormányt, mert az egész világ elítéli a rasszista diszkriminációt, s Orbánt, aki semmibe veszi a bíróság ítéletét. Ezért Orbán ráparancsoltatott a Kúriára, hogy soron kívül tárgyalja a “fellebbezésüket”, és “zárja le az ügyet”. Ami magyarul azt jelenti, még a harmadik nagyfröccs után is, hogy ráparancsoltak a Kúriára, hogy hozzon mielőbb olyan ítéletet, amit megrendeltek tőle, és helyezze hatályon kívül a jogerős ítéletet a kártérítésről.

A magyar ember már kacsint a felessel a kezében, mert tudja, mi lesz az ítélet. Nem mondhatják ezentúl a nemzetáruló Soros-bérencek, hogy Orbán felülírja a jogerős ítéletet, mert a Kúria semmisíti meg a döntést. Orbán csak tudta, hogy ez nem felel meg a magyar emberek “igazságérzetének”. Megszívják a rohadék cigányok, úgyis túl nagy lett a pofájuk. Viktor igazságot tett. Ezért nem kell ide független bíróság, meg a sok liberális huncutság. Ha független lenne a bíróság, hogyan tudná a Viktor elintézni az ilyen ügyeket. Az megengedhetetlen lenne. Jól van ez így. Addig jó nekünk, amíg van a Viktor.

 





13 hozzászólás : Bartus László: A NER és a Ryanair

  1. Amanda

    February 19th, 2020

    Érthetetlen volna, ha ez mérhető számú embert zavarna.

    Abban az esetben ugyanis nem tudnánk megérteni azt, hogy a földrajzinév-bizottság felszántásának és sóval való behintésének a napján hogyan történhetett az, hogy O1G-t nem kísérte egy egy szakemberekből álló csoport a börtönbe.

    Jogállamban legkésőbb ott és akkor vége lett volna a dalnak, hiszen az, hogy a többi állásukból is kirúgták őket, olyan szinten merítette ki a diktatúra definícióját, amit csak az agyhalottak nem értenek.

    Akik, sajnos, a társadalom 97%-át képezik.

    (3% ment el aláírni, hogy nem vehetik el tőle az MNyP-t)

    Innentől fogva az lenne érthetetlen, ha valakiket az ilyen elkezdené zavarni. Sőt, az az eset nagyságrendekkel volt brutálisabb, mint ami a Rynairnél várhatunk.

    Orbán rendszere 2010 óta semmit sem változott. Például nem volt nyíltszíni, tömeges vérontás. (Pár ligetvédőt megvertek ugyan.)

    Amíg az nem történik meg, addig a rendszer többé-kevésbé stabil.

    Ez lehet az egyik oka annak, hogy az EU-t rohadtul nem érdekli.

    Orbán rendszere a NENyI kifüggesztésének napja óta semmit sem durvult. Abban a szövegben, és ahogyan kitették, benne volt minden. Lassú felfogásuak számára még ott volt a Médiatanács és a Fideszes alkotmánybíróság.

    Az ember jellemzője, hogy az idő múltával ugyanaz a dolog – kevés kivételtől eltekintve – egyre kevésbé zavarja. Hozzászokik. Normálisnak tekinti.

    Ha elindulsz egy autóval, 50km/h-s sebesség szinte száguldásnak tűnik. Ha lejössz az autópályáról, úgy érzed, hogy 50km/h-val parkolsz.

    Társadalmi reakció, az 2010-ben volt. “Nemteccikarendszer.” MTVA éhségsztrájk.

    A magyar társadalom ennyit tudott felmutatni.

    Ezért felesleges azt várni, hogy a magyar társadalomnak érdemi reakciója lesz. Petőfi Sándor a mai napig ismeretlen szavaival élve, ahhoz, hogy ezt a békát a társadalom kiköpje, először ki kéne hánynia, mert már rég lenyelte. És figyelembe véve az eltelt időt, már a hányás sem tűnik tuti biztos megoldásnak.

    A másik dolog, hogy a magyar társadalom talán tehetetlen, viszont nem full kretén.

    Orbán nem azért van hatalmon, mert mindenki totál hülye. Hanem, sok más mellett azért van ott, mert Gyurcsány Ferenc közszereplő.

    Azt még továbbra is rengetegen nem érti, hogy nulla értelme van arról vitatkozni, hogy Orbán rosszabb-e Gyurcsánynál. Ez irreleváns.

    Van a társadalomban egy csoport, aki úgy van vele, hogy “Gyurcsány márpedig nem jön vissza, az kurva élet”. Nem azért, mert rosszabb vagy ugyanolyan, mint Orbán. Csak simán nem. Ez csoport Orbánt ugyanúgy soha nem segíteni hatalomba, mint Gyurcsány. Nem szeretik jobban nála. Mindkettő a “soha nem támogatom” kategória. Csak az egyik épp hatalomban van, a másik meg nincs. És nem fogják kicserélni.

    Ez nem csak, sőt, nagyrészt nem a választásokat érinti. Ez mindent érint. Tüntetéseket, sztrájkokat, új pártok, szervezetek létrehozását. Mindent. Ahova Feri odamegy, annak annyi. Márpedig mindenhova odamegy.

    Az, hogy ez mennyire így van, abból is látszik, hogy az Amerikai Népszava éveken át újra és újra beleesett abba a verembe, hogy “hát, ha nincs más, akkor legyen Feri pajtás”.

    Nem lesz.

    És ahol ő ott van, az se lesz.

    Ergo, őt kéne először onnan elpakolni valahová. A kertjébe. Nem kell elásni. Ásson ő. Kertészkedjen. Írjon könyvet. Termesszen bort. Mit bánom én és mások.

    Őt nem tesszük vissza a hatalomba. Pont. Hitler ellen sem. Az ördög ellen sem.

    Nem azért, mert ugyanolyan rossz. Hanem mert nem érdekel, hogy egymáshoz képest mennyire rosszak. Sugárhányás közben nem szavazunk, nem támogatunk, nem szervezünk, és nem utalunk. Ezért nem.

    És ezzel kurva sokan így vannak. Ahhoz bőven elegen, hogy Orbán maradjon.

    Az AN az elmúlt tíz év során minden más médiumnál, amit olvastam, többször jött rá arra, hogy az ellenzéket kellene valahová elpakolni.

    Csak aztán elfelejtette. Mert Orbán annyira irritáló. Én ezt megértem.

    Nem Orbánt kell legyőzni, hanem az ellenzéket.

    Reply
  2. Opal

    February 19th, 2020

    Amíg Gyurcsány közszereplő lesz, addig a felcsúti csüngőhasú jó eséllyel az ország első számú bohóca marad,de nem azért , mert ugyanolyan rossz, hanem mert az ország műveletlen ,tudatlan tömegei a démonizáló propaganda hatására az ördőgöt is hamarább megválasztanák, mint Gyurcsányt. S mindez félművelt, aljas emberkék kedve szerint való, akik történetesen olyan pozícióban vannak, hogy lassan tíz éve vezetik a szakadék felé az országot.Ne legyenek kétségeink, egyszer célhoz érnek .

    Reply
    • Amanda

      February 19th, 2020

      Aha, és milyen ember az, akit nem zavar, hogy egy ország miatta teszi tönkre magát. Ezt ő tudja. És ennek ellenére nem tűnik el.

      Ilyen emberre ki szavaz?

      Reply
    • Amanda

      February 19th, 2020

      “az ország műveletlen ,tudatlan tömegei a démonizáló propaganda hatására”

      Ja, akinek egy demokráciában a tiédtől eltérő véleménye van, az “műveletlen ,tudatlan, démonizáló propaganda hatására”.

      Ez a DK demokrácia-felfogása, ha jól értem.

      Reply
    • Hexadodekaéder

      February 20th, 2020

      Tök’ egyetértek veled. 🙂

      Reply
  3. Opal

    February 20th, 2020

    A műveletlen, tudatlan tömegek alatt a fidesz-hívők tömegeit értettem,bocs ha félreérthető voltam.Egyébként nem vagyok DK-s,az azért nem vitatható, hogy a felcsúti féregnél már Gyurcsány is jobb lenne.

    Reply
    • Hexadodekaéder

      February 20th, 2020

      Itt csak Orbán a kérdéses, nem Gyurcsány.

      A Gyurcsányfóbiások logikája olyan, mintha azt mondanák, Helyesen tette Hitler, amit Ernst Thälmannal művelt…

      Reply
      • Amanda

        February 21st, 2020

        Amikor valaki fóbiának nevezi az övétől eltérő véleményt, a látszatát is kerüli annak, hogy érdeme lehet vele beszélgetni.

        Reply
    • Amanda

      February 21st, 2020

      Azt próbáltam elmagyarázni, hogy ez a gondolkodás a csapda. Nem akartam megválaszolni azt, hogy jobb lenne-e nála, vagy nem, mert maga a kérdés és a válasz a csapda.

      Mindegy, hogy jobb-e nála.

      A kérdés az, hogy el lehet-e vele jutni a kívánt állomásra. A válasz az, hogy nem lehet. A többi nem számít.

      Reply
      • proaktiv

        February 23rd, 2020

        Ez kinyilatkoztatás? Mert véleménynek eléggé diktatórikus kijelentés.
        Vannak, akik értik Gyurcsányt és demokrácia felfogását, vannak akik nem (és nem is akarják). Te nyilvánval´´oan az utóbbiak közé tartozol, de másoknak lehet más a véleményük, amit tiszeteletben kellene tartani.

        Reply
        • Amanda

          February 25th, 2020

          Nem arról beszélek, hogy miyen a demokrácia felfogása, és nem arról, hogy én értem-e, vagy hogy te érted-e, hanem arról, hogy lehet-e vele akár választást nyerni, akár más, épeszű módon eltakarítani Orbánt.

          Ez nem arról szól, hogy én mennyire szeretem vagy nem szeretem, vagy értem, hanem arról, hogy azon kívül, hogy egy évtizede sereghajtó a népszerűségi listákon, van olyan kb. 300-500,000 nem fideszes, aki egy Jobbik nélküli Vona Gáborra is hajlandó lenne szavazni vagy mögé állni, de Feri mögé nem. Annyira nem, hogy akkor inkább oda se megy.

          Az, hogy te érted-e vagy nem érted a demokrácia felfogását, nem változtat ezen.

          Leírom más szavakkal: nem csak az a kérdés egy politikusnál, hogy hányan szeretik vagy nem szeretik, hanem az is, hogy hányan utálják.

          Reply
          • Noir

            March 1st, 2020

            Kedves Amanda ! Ahogy végig olvastam eddigi hozzászólásaidat, nekem az jött le, hogy retorikában Orbán ellenes vagy. Viszont a tényleges gondolkodásod és valószínűleg a konkrét cselekedeteid támogatják Orbánt. Sajnos ez idehaza elég általános . Ne csodálkozzunk tehát, ha az Orbán rendszer a Kádár rendszernél is tovább létezhet – feltéve, ha a Vezér nem betegszik meg súlyosan…

  4. Hexadodekaéder

    February 20th, 2020

    R e m e k . a cikk, nagyokat nevettem. 😀 😀 😀 😀 😀

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)