Bartus László: Ha az ellenzék "félreáll", el kell menni szavazni

15 perc olvasási idő
19

A cím némi magyarázatra szorul. Arról van szó, hogy csakis a hódmezővásárhelyi helyzet másolása jelenthet esélyt arra, hogy a népakarat kifejezésre jusson. Hódmezővásárhelyen nem az történt, hogy az ellenzék jelöltje győzött, hanem az, hogy az ellenzék – más anyagi érdeke nem lévén – “félreállt”, nem indított egymással szemben ellenjelölteket.

Így jöhetett létre az a helyzet, hogy a független jelölt egy az egyben állt szemben a Fidesz jelöltjével, és kínálta fel azt a lehetőséget, hogy akinek elege van a NER hazugságából és Orbánból, a klientúrájával együtt, az ellene szavazhat. Ez a lázadás egy lehetséges módja, amelyet nem szabad elzárni az emberek elől, mert a lázadásnak jobb formája, mint utcán gyilkolászni.

2012 óta az Orbán-rendszer és benne az illegitim és törvénytelen választás bojkottjának híve vagyok. Ez semmit nem változott, ez az egyetlen jogszerű, és békés, és alkotmányos magatartás az alkotmányos rend megdöntése után. Ez az egyetlen tiszta megoldás arra a kérdésre, hogyan lehet Orbán rendszerét egy tollvonással megszüntetni, őket felelősségre vonni, és az ország kormányozhatóságát a beépített aknák ellenére fenntartani.

Ennek egyetlen törvényes módja az alkotmányos rend megdöntésének kinyilvánítása. Ezt jelentette be Orbán 2010-ben a “fülkeforradalomra” való hivatkozással, mert alkományos alapja a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nem volt. A NENYI ezt deklarálta, majd az alaptörvény szentesítette az államellenes bűncselekményt. Az érvényes Alkotmány tiltotta a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést, az pedig meg is valósult. Ez törvénytelen.

Ha ezért nem vonják felelősségre Orbánt és bandáját, az törvénysértő lesz. Nem beszélve arról, hogy a rendszer megváltoztatásának nincs törvényes lehetősége akkor, ha az Orbán-rendszert utólag törvényesnek fogadják el. Ha az, akkor miért kell megdönteni? Ha nem az, akkor nem lehet e tény fölött szemet hunyni. Az ellenzék pedig a kampánypénz s az állami pártfinanszírozás évi számillióiért legitimálja a választáson való részvételével a rendszert.

Miközben demokratikus, szabad és egyenlő választás nincs, mert a rendszer akadályozza a kormány leválthatóságát. Ahol nem azonos a nyilvánossághoz való hozzáférés lehetősége, nincsenek egyenlő és szabad választások. De a legnagyobb baj az, hogy a megszerezhető kampánypénzek és a mandátumok után járó állami támogatás a pártokat ellenérdekeltté teszi, hogy egy közös jelöltet állítsanak, több jelöltnek pedig nincs esélye. Szándékosan a pénzzel szembefordítják a pártokat, amelyeknek egy jelölt mögé kellene állni.

Ez a helyzet nem állt fenn Hódmezővásárhelyen, ezért az ellenzéki pártok itt félreálltak az útból, nem indítottak más jelölteket, így lehetővé tettek egy Orbánnal szembeni akaratot kifejező véleménnyilvánítást. Ezért mentek el az emberek szavazni, és nem kellett több ellenzéki jelölt között megosztani a szavazatokat, a szavazással nem valaki mellett, hanem csak és kizárólag Orbán és Lázár ellen lehetett szavazni. Fel lehetett lázadni.

Ha az ellenzék a parlamenti választás alkalmával követi Orbán forgatókönyvét, akkor olyan választáson vesz részt továbbra is, függetlenül attól, mi történt Hódmezővásárhelyen, mely egyedül Orbán legitimációját és bebetonozását szolgálja, őket pedig százmilliókhoz juttatja. Ebben az esetben, függetlenül attól, mit mondanak, egy biztos agyonveretésbe viszik bele megint az Orbán-ellenes polgárokat. Csak a pénz miatt. Ha ez van, akkor csak a bojkott az egyetlen tisztességes magatartás. Bojkottja Orbánnak és a hazaáruló ellenzéknek is.

Ha az ellenzék, akár saját maga tisztessége, felelősségérzete révén, akár az Orbán-ellenes polgárok nyomására, képes lemondani a pénzről, annak maximalizálásáról, s áldozatot hoz annak érdekében, hogy Orbántól és a bűnszervezetétől megszabaduljon az ország, akkor a választásra el kell menni. Ha az ellenzéki pártok Hódmezővásárhelyhez hasonló helyzetet hoznak létre azzal, hogy jelöltállításért, mandátumokért járó pénzről lemondva félreállnak, és mindenhol egyetlen jelöltet állítanak Orbán jelöltjével szemben, akkor mindenki menjen el szavazni, és fejezze ki az ellenállását, a lázadását Orbán és szörnyeteg rezsimje ellen.

Ez ugyanis egy valódi szavazás minden egyéb csalás, hazugság, manipulálás ellenére. Nem igazságos, nem szabad, de egy lehetőség arra, hogy a nép a véleményét és az ellenállását kifejezze. Ez igazi “fülkeforradalom”, amely most tényleg a rendszer elleni szavazás lenne. Egy lázadás Orbán ellen. Ennek nem szabad útját állni, ez a bojkott híveinek is elfogadható azért, mert nem Orbán forgatókönyvének való engedelmességet jelent.

Hangsúlyozom, ez csak arra az esetre igaz, ha az ellenzék a hódmezővásárhelyi győzelem feltételeit megteremti, és ugyanúgy “félreáll” az anyagi érdekeivel, és mindenhol egyetlen egy jelöltet állít szembe Orbán emberével, aki a legkevésébé osztja meg az Orbán-ellenes szavazókat. Meg kell teremteni a lázadás lehetőségét, hogy aki utálja ezeket a bűnözőket, az szavazhasson ellenük úgy, hogy annak valóban értelme legyen, a népakarat kifejezésre jusson. Ehhez az ellenzéknek hinni kell abban, hogy többen vannak Orbán ellen, mint vele.

S ha ez már Hódmezővásárhelyen is így van, akkor könnyen így lehet országosan is. De ha az ellenzék úgy akarja a hódmezővásárhelyiek győzelmét kihasználni, hogy még több pénz jusson neki, a hódmezővásárhelyi győzelemmel ezért biztatna még nagyobb részvételre, de anélkül, hogy annak feltételeit megteremtené, akkor semmi nem változott. Akkor az csak hazugság, kollaboráció és Orbán bebetonozása. A pártok támogatóinak ezt kellene vezetőik tudomására hozni.

Ha sikerülne egy Orbán-ellenes lázadást a választással összekötni, abban levezetni, akkor reális lehetőség lenne arra, hogy ezt a bandát a hatalomból kimozdítsák, vagy rákényszerül Orbán a nyílt diktatúra bevezetésére, ami az ő elkerülhetetlen, s közeli bukásához vezetne. Ekkor még nincs megoldva semmi, mert ott a rendszer, és ott van Orbán, mint ellenzék, és ott van az alkotmányos rend megdöntésének ténye, s az Orbán által létrehozott helyzet, az ország kormányozhatatlansága.

Ennek megoldását jelenthetné a Karácsony Gergely által javasolt népszavazás, jól feltett kérdésekkel, amely törvényesen eltörölhetné a Fidesz alaptörvényét és az Orbán-rendszert. Ezután feljelentés alapján jogtudósok megvizsgálhatnák az államellenes bűncselekmény és az alkotmányos rend megdöntésének tényét, mert annak alapján az elkövetőket azonnal ki lehetne zárni a közéletből. A köztörvényes bűncselekmények miatt pedig elindulhatnának a törvényes eljárások, elsők között Polt Péter legfőbb ügyész bűnpártolásai miatt.

Ez bonyolultabb és nehezebb út, mint a bojkott, a rendszer gyökeres elutasítása, annak alapján, hogy az egész államcsínnyel jött létre. De a jelenleg legitimált keretek között a népnek lehetőséget adna arra, hogy mégis választás útján, a lázadását közjogi keretek közé terelve hajtsa végre. S a jelenlegi legitimáció keretei között buktassa meg Orbánt és bandáját. Mindehhez az ellenzéki pártok felelősségérzete és lemondása szükséges. Ha erre nem hajlandók, és Orbán forgatókönyve szerint kell szavazni, akkor minden hazugság, akkor Hódmezővásárhely semmit nem jelent, akkor mindenkit bojkottra szólítunk fel.

Orbánt a saját rendszere forgatókönyve alapján demokratikusan leváltani nem lehet. Ha ezt nem lehet, akkor senki ne legitimálja a csaló választáson való részvételével a rendszert. Ne támogassa az önző ellenzéki pártokat, hogy minél több pénzhez juthassanak Orbántól azért, mert a demokrácia hamis látszatát nyújtják a diktatúrának. Akkor a bojkott egyedül a tisztességes demokratikus és jogszerű magatartás. Ha az ellenzék hajlandó lemondással valódi választási helyzetet létrehozni, akkor minden hátrány ellenére ki kell fejezni a NER-rel szembeni közutálatot és a szavazófülkékben fel kell lázadni Orbán diktatúrája ellen.

Ez az, amitől Orbán fél: hogy nem az ő kottájából játszanak, hanem fellázadnak az ellen. Ha nem ő kontrollálja a folyamatokat, éls a nép megérzi a lehetőséget, neki vége van. S a közutálat akkora, hogy az emberek nagy része inkább választja a bizonytalanságot is, de ez az uszító, hazudozó, szemét bűnbanda tűnjön el. Arra azért figyelni kellene, hogy ez az Orbán-ellenes lázadás ne a többi fideszest vagy a nácikat juttassa hatalomba, mert én pl. egy percet sem szeretnék élni olyan országban sem, amit sok kis Márky-Zay Péter vezet.

Szabad, liberális, demokratikus, világnézetileg semleges, szekularizált Magyarországot!







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

A cigányozó Orbán rasszista uszítást folytat

Következő cikk

Középszerű külföldi futballisták fociznak Felcsúton az adófizetők milliárdjaiból