2024, október10, csütörtök
KezdőlapVéleményBartus László: Mondjunk nemet Áder Jánosra

Bartus László: Mondjunk nemet Áder Jánosra

-

Nem szeretnénk elvenni népszerű humoristáink kenyerét, de szembe kell nézniük a szomorú ténnyel: Áder Jánost már nem érdemes parodizálni. Áder Jánost csak le kell adni úgy, ahogy van, annál nem lehet jobb paródiát csinálni. Ez az ember önmaga paródiája. „Mindent Aláíró János”, Orbán Viktor szolgalelkű lakája, a becsületet rangra, pozícióra és palotára cserélő, súgógépről is csak nehezen beszélő Áder János erkölcsi, újra mondjuk: erkölcsi intelmekkel zaklatta a magyar népet és zavarta a köznyugalmat.

Áder János szájából erkölcsi tanítást hallgatni épp olyan, mint Vajna Tímea kezéből úrvacsorát elfogadni. Azt mondja Áder, hogy mondjunk nemet a becstelenségre, és eközben nem sül le a bőr az arcáról, szeme kutatja a súgógép szövegét, fel sem fogja, miről beszél. Ez az ember mondja emberek millióinak, hogy mondjanak nemet a becstelenségre, amikor egész létezése a becstelenség dicsérete, arról szól, hogy milyen sokra viheted, ha becstelen vagy. Becstelenséggel államfő is lehetsz, palotában lakhatsz, szolgáid lesznek, és parasztbajszod ellenére, arisztokratát játszhatsz, felvett modoros, komor pofával.

Áder azzal kezdte, hogy megint a határon túli magyarokkal próbált bűntudatot kelteni a magyarországi magyarokban, hogy nem fodros szoknyában járják a falut és kívánnak mindenféle áldásokat egymásra, tudomást nem véve arról, ami körülöttük zajlik. Akik rámás csizmában őriznek egy rég meghalt és eltűnt világot, amely már akkor is hamis volt, amikor létezett. A mesebeli határon túli tiszta, romlatlan magyar a 21. század példaképe még mindig. Az idealizált fajtiszta magyar, a népi-urbánus ellentét népies giccses hazugsága. Ilyennek kéne lennünk, ez a mi tökéletes mintaképünk, a megszépített határon túli magyar.

Nem akarnánk bántani senkit a maga elzárt világában, Isten áldja meg a manysikat is az Uralban, ha úgy élnek még mindig, mint Reguly Antal korában. De Áder János Budapesten ne a csángók életformáját propagálja, mert ő sem azt éli, és ha igaz a tiszta túlvilági romlatlanság a népviselet alatt, akkor egy rendes csángó Ádert úgy csapná le egy festett köcsöggel, hogy elfelejtené, hol hagyta a pecabotját. Áder ócska trükkje, hogy vágyakozzon a magyar ember valami mesebeli világba, és ne azzal foglalkozzon, hogy közben Áder és haverjai lábbal tapossák a jogait és kilopják a szemét, Magyarországot lezüllesztik a középkor szintjére.

Áder János szerint „mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi hétköznapi életünket: az elaljasult közbeszédre, az embertársainkat vallásukban, identitásukban, méltóságukban sértő cselekedetekre”. Ez az ember önmagáról és a Fidesz nevű szervezett bűnözői csoportról beszél. Ők mérgezik a hétköznapi életet, aljas hazugságok, gyűlöletkeltés és uszítás az ő propagandájukból ömlik 24 órán át. Ők sértik az embereket, akik nem akarnak olyanok lenni, mint ők. Mi nem kérünk ennek a bűnbandának a „kereszténységéből”, mert ez mélyen sérti a hitünket, a vallásunkat, az identitásunkat és a méltóságunkat.

Áder azt mondja, külső erők nem akadályozhatják meg, hogy „nemet mondjunk a másokra való mutogatásra, a magunk felelősségének palástolására, a mindenkin átgázoló törtetésre, a becstelenségre, mások tisztességének elvitatására”. Nosza, mondjunk nemet a sorosozásra, a hazug migránsozásra, a másokra mutogatásra, saját felelősségük palástolására, a mindenkin átgázoló törtetésükre, a becstelenségükre, és a tisztességünk elvitatására, hogy ha emberi és polgári jogainkkal élünk, akkor „Soros-hálózat” vagyunk, fizetett bérencek, akik nem a saját véleményüket mondják, hanem aljas ügynökök.

„Mindent Aláíró János” szerint „mondhatunk nemet az igénytelenségre, az ünnepeinkből gúnyt űző cinizmusra, az érdekek szerint torzított valóságra, a rövidlátó gondolkodásra”. Hol és hogyan, János? A szabad, tisztességes és demokratikus választásokat felszámoltátok, ott nem lehet nemet mondani. A parlamentet hazug díszletté züllesztettétek, az ellenzéknek, kétmillió magyar képviselőinek ott semmi joga nincs, még a szót is beléjük fojtjátok. Az utcára rendőröket vezényeltek, a sajtót elfoglaltátok, hol a bánatos francba mondhatnánk nemet az aljas cinizmusotokra, a Schmidt Mária által milliárdokért meghamisított ünnepekre, az erőszakosan elfoglalt közmédiában és központilag vezérelt propagandában, az oligarchák és strómanok nevére írt sajtóban eltorzított valóságra, a rövidlátó gondolkodásotokra?

Hol vághatunk jelképesen nyakon téged azért, mert az összes bűnötöket a mi nyakunkba varrjátok? Megmondod államfőként, a nemzeti egységet jelképező székben ülve, hogy az ország általatok becsapott fele hogyan és miként utáljon bennünket, mondjon nemet ránk, nekünk tulajdonítva az összes aljasságotokat? Ez felelős államférfi beszéde? Aztán megmondod, mire mondjunk igent. Mindenek előtt rátok, mert ti vagytok ugyebár a nemzet, mi meg a Soros-hálózat. Mondhatunk igent „a kárpát-medencei együvé tartozásunkra”, ami azt jelenti, hogy minden pénzt kivisztek az országból, más országok polgárait tömitek belőle, hogy megvásároljátok a szavazataikat, hogy rohadék stadionokat építsetek még ott is, közben a magyarországi magyarok a kezükkel törlik ki a seggüket a kórházakban, mert klotyópapír sincs a kórházakban. Erre mondjunk igent.

De igent kell mondanunk „a magyar érdekek képviseletére”, magyarul: az Unió-ellenességre, az Európai Unió fasizálására, még a jogállami kontroll erőtlen alkalmazására is. Igent kéne mondanunk az „erős” (értsd: fasiszta) Európai Unióra, benne a fasiszta („erős”) Magyarországra. Mi inkább a szabad, demokratikus és jogállami Európára, a szabad, demokratikus és jogállami Magyarországra mondanánk igent, ha lehetne, de ti azt már rég elvettétek. Erdeink védelmére mondjunk igent? Kinek? Nektek? Akik kivágtátok a fél Városligetet? Akiktől egy nyomorult fát nem tudtunk megmenteni? A rendszeretek egyik jelképe a fatolvaj Tiborcz, aki büntetlenül vágta ki és lopta el a szomszédja fél erdejét. Te pofázol itt az erdők védelméről? Madarainkat gyilkolja a Semjén. Egymillió vadászt vár 2020-ra irtani a vadjainkat. Miről beszélsz?

Ti, álkeresztény fajankók, akik nem ismeritek a Bibliát, és nem tudjátok, hogy miért kell szeretni, „Szent” Ágostont idézitek, hogy „Szeressük embertársunkat, vagy azért, mert jó, vagy azért, hogy jó legyen”. A szeretet nem támaszt feltételeket, János. Az igazi szeretet az önzetlen, érdek és haszon nélküli. A legigazabb szeretet a bűnös szeretete. Ez a Messiás mintája. Aki szeret, az életét áldozza a másik emberért. De ti nem áldoztok értünk semmit, Pecás, hanem elveszitek még azt is, amink van. Ez nem szeretet.

Ti gyűlöltök bennünket, mert nem engedelmeskedünk. Mert ti csak magatokat és a zsebeiteket szeretitek. De azért mi „szeressünk” benneteket. Ami azt jelenti, hogy fogjuk be a szánkat, tűrjünk el benneteket, adjunk át nektek önként mindent. „Legyen ebben az évben békesség”, mondja „Mindent Aláíró Sunyi János”, ami azt jelenti, hogy ne lázadjunk az önkény, a zsarnokság ellen. Nézzük szótlanul és tétlenül, hogy Orbán kisajátította az országot, a sajátjaként bánik vele, és most már Európa más népeitől is el akarja venni a szabadságot. Ez a „békésség” szerintetek, hogy zavartalanul, nyugodtan raboljatok, tapossatok, uralkodjatok, és fertőzzétek a világot, mert ha minél több ország lesz fasiszta, akkor nem zavarja senki a vérszívó rendszereteket. Népiesch csángó keresztény csizmátokat a nyakunkon tarthatjátok.

A szeretet cselekedetekben nyilvánul meg, János. És ha mi szeretünk benneteket, akkor ledöntünk benneteket a magatok ácsolta trónról, mert ez megront benneteket és árt nektek. Másoknak is ártotok vele. Jó emberek akkor lesztek, ha mindezt kihúzzuk alólatok, és számon kérünk benneteket. Ezért megígérhetjük neked te álcsángó magyar becsületbajnok, hogy szeretni fogunk benneteket ebben az évben minden erőnkkel. Mindent megteszünk azért, hogy a koszos, romlott, mocskos fasiszta rendszereteket megdöntsük és benneteket független bíróság elé állítsunk.

Nem vagyunk naivak, tudjuk, hogy minden rendszernek van eleje, közepe és vége. Ti még a közepénél sem tartotok, de ne felejtsétek, hogy lesz vége. Vége lesz. És mindent megteszünk azért, hogy ez minél előbb meglegyen. Ez a szeretet. Köszönjétek meg, hogy így szeretünk benneteket.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések