Török Gábor szerint Orbán világpolitikai tényezővé nőtte ki magát. A Magyar Labdarúgó Szövetség független elnökségi tagja téved. Orbán semmivé nem nőtte ki magát. Annyi történt, hogy a menekültek balkáni útvonala Magyarországot érintette. A menekültek váltak világpolitikai tényezővé, nem Orbán. Orbán mindössze azért lett híres, mert mesterségesen idézett elő kaotikus helyzetet és embertelenül bánt a menekültekkel. Ez felháborodást keltett, ami ismertté tette őt. Ezt keveri Török azzal, amikor valaki a kvalitásai révén a világpolitika alakítója lesz.

Világpolitikai tényezőnek azt nevezik, akinek döntései az emberiség sorsát befolyásolják. Orbán néhány ezer ember sorsát befolyásolta, akik Magyarországon át akarták eljutni Európába. Kihasználta a kiszolgáltatott helyzetüket és véresre verette őket. Dróthálóval megfogta őket, mint a nyulakat. Gyáván könnygázt fújatott gyerekekre és nőkre. Megveretett külföldi újságírókat. Letöröltette az AP tudósítójának felvételeit, amelyen látszott, hogy kutyát uszítanak menekültekre. Ilyeneket a legsötétebb diktatúrákban tesznek. Ezt nem “világpolitikai tényezőnek”, hanem bűnözőnek hívják. Világpolitikai tényezővé Gandhi, Martin Luther King és Nelson Mandela nőtte ki magát, nem az Orbán-Rogán-Szijjártó gecitrió. Ezek csak megértek az életfogytiglani börtönre.

Orbán győzelemre akarja vezetni a szélsőjobboldalt Európában. Ez támadás a szabad világ ellen. Ehhez használt fel háborúból menekülő családokat és dehumanizálta őket. Orbánnak, mint “világpolitikai tényezőnek” ezért a kis röszkei kalandért a hágai nemzetközi bíróság előtt lenne a helye. Orbán szándékosan kiprovokálta az összetűzést, hogy a menekülteket lejárassa és magát megmentőnek tüntesse fel. Nemzetközi jogot sértett, amikor menekültek elé szögesdrótot húzott, és aki menedékkérelmet nyújtott be, azokat rögtönítélő bíróságok futószalagon, érdemi vizsgálat nélkül utasították el. Utána ugyanazokat a menekülteket, akiket Röszkénél véresre veretett, néhány kilométerrel arrébb regisztráció nélkül különbuszokkal szállított az osztrák határra. Amikor ezt tette, akkor is törvénytelenül járt el. Az egész egy goebbels-i propagandát szolgált.

A sikeres főpróba után ettől az embertől nem áll távol, hogy népirtást rendezzen. Töröknek gondolnia kellene magára, hogy amikor Orbán és bandája bíróság elé kerül, az álelemző propagandisták is ott végezhetik: akik a diktátort fényezik, egy bűnszervezetnek falaznak, azok bűntársak. Török az Orbán farpofái közt eltűnt politológusok egyik legképmutatóbb képviselője, aki nyerészkedésből járat le egy szakmát.

Az elemző úrral tudatjuk, hogy amit ő világpolitikai tényezőnek vél, az egy álkeresztény maffia, amelyben a tagok csak “gecinek” nevezik egymást, amikor a pénzen összevesznek. Ez a színvonala ennek a bandának, nem a világpolitika. Orbán még csak nem is híres lett, hanem hírhedt. Ha bemegy az ember a YMCA-be, lapít, hogy magyar. Orbánt csak “fasiszta patkánynak” nevezik. Magyarországon az emberek nyelvük börtönébe és provinciális létükbe zárva nem érzékelik a külvilág reakcióit. Elhiszik a propaganda hazugságait. Olyannak látják magukat és vezérüket, mint egy észak-koreai faluban Kim Dzsongunt. Körülöttük forog a világ. Így kommunikál a futsalista külügyminiszter is. Olyanok, mint a műkedvelő, aki a televízió előtt vezényli a zenekart, és azt hiszi, hogy a trombitások az ő intésére lépnek be.

Török nem független elemző. Érthetetlen, a magyar sajtó miért idézi az Orbánba szerelmes udvari bolond elfogult ostobaságait. Szakmailag minősíthetetlen, Török immorális lény. Megélhetési propagandista, aki ártatlan emberek megveretését sem tartja nagy árnak két napi kétes dicsőségért, amikor az egekbe magasztalhat egy politikai bűnözőt. A világ felháborodását nevezi sikernek, földönfutókkal szembeni embertelen szemétkedését “világpolitikai tényezőnek”. Török logikájával Breivik világpolitikai tényezővé nőtte ki magát: kiválóan tematizálta egy hétre a világ közvéleményét. Nagyjából ilyen indítékból rendeznek elmebetegek mészárlást egy templomban vagy iskolában. Mindez elismerést vált ki Törökből, amikor “elemez”.

Török csúcsteljesítménye az volt, amikor Orbán “kettős beszédéről” azt írta, hogy helyénvaló, mert ez “szolgálja leginkább a politikai célok együttes érvényesülését”. Hitler politikai céljainak érvényesülését leginkább az auschwitzi haláltábor szolgálta. Török szerint “a jól használt, ügyesen kimunkált kettős beszéd az, ami sikerre vezethet”. Machiavelli hozzá képest moralizáló pap, aki még tudta, mi a hazugság és az igazság közötti különbség, legfeljebb értette, melyik a célravezető. De Töröknél nincsenek előjelei a tetteknek, nem létezik jó és rossz. Ez a cinikus ember ad tanácsokat politikusoknak. E nézőpontból kell értékelni “világpolitikai tényezőre” vonatkozó kijelentéseit is. Néro sikeresen gyújtotta fel Rómát.

A törökgábori dimenziók szempontjából Orbán jól teljesített New Yorkban, amikor „őszinte részvétét fejezte ki azok iránt, akik otthonuk elhagyása mellett döntöttek”. Orbán azt mondta, hogy “keresztény országból jön”, és „a keresztény hozzáállás nem tűr meg semmilyen iszlámellenes politikát”. Szerinte a muszlim hit, “amelyet becsülünk és tisztelünk”, nem felelős e népvándorlás alapvető okaiért. Ezt követően az arcátlanság csúcsa volt, amikor “Orbán megkért mindenkit, hogy ne hagyja az iszlámellenes hangulat terjedését”.

Gondolom, Töröknek ez tetszett a legjobban. Azt hiszi, csupa hülye ült a sorokban, akik nem tudják, milyen kérdőívet küldött ki terrorizmussal vádolva minden muszlimot, nem tudják, milyen óriásplakátokkal árasztotta el az országot, a muszlimokat kollektíven bűnözőknek nyilvánítva. Ha valaki iszlámellenes hangulatot keltett, az egyedül Orbán Viktor volt, aki a “keresztény” Európára hivatkozva óvott a muszlimoktól. Akinek ezek után van bőr az arcán kijelenteni, hogy „a keresztény hozzáállás nem tűr meg semmilyen iszlámellenes politikát”, az nem “világpolitikai tényező”, hanem romlott, hazudozó kocsmatöltelék.

Orbán Pesten nagy szájjal uszít a muszlimok ellen, aztán New Yorkban azt is letagadja, hogy az iszlámnak köze lenne a népvándorláshoz. Miközben az Iszlám Állam gyilkol Szíriában. Mindenki felelős, Amerikát most csak “nemzetközi politikaként” emlegeti. Európa is, amely a menekülteket befogadja, szemben vele, aki Pesten elvitatja még azt is, hogy ezek menekültek, de New Yorkban már együttérző velük. Azt mondja róluk, hogy “országaik rossz kormányzásának áldozatai”. Említést sem tesz arról, hogy ezek az országok éppen olyan tetü rendszereket működtetnek, mint az övé. Orbán szerint nem a népirtó rezsimekkel van baj, hanem azzal, hogy nem jól csinálják. Nem kormányoznak olyan jól, mint ő. Elfeljti, hogy ő az elején jár annak, aminek Aszad a végén.

Török ezt a mocsok magatartást emeli az egekbe, a gátlástalanságot politikai erénynek nevezve.

S ha már New Yorkról van szó, tegyünk említést a magyarok súlyos aránytévesztéséről. Azon nem csodálkozunk, hogy Magyarország legnagyobb tudományos tekintélye nem Albert Einstein, hanem az antiszemita összeesküvés-elméletek elmebeteg terjesztője, Drábik János. Ma már kormányzati szinten beszélnek nyíltan vagy burkoltan “háttérhatalomról”, amit még soha senki nem látott, egyetlen tagját megnevezni nem képes. A magyarok népirtó rezsimek helyett Amerikát teszik felelőssé a világ bajaiért, az orosz propagandacsatornák hazugságait visszhangozva.

Miközben magyar katonák vannak most is Irakban, Afganisztánban és Koszovóban. A magyar kormány uszít Amerika ellen, hazudik a líbiai és a szíriai beavatkozásról, amelyet maga is támogatott. Hende Csaba volt honvédelmi miniszter júniusban azzal küldte Irakba (Kurdisztánba) a magyar katonákat, hogy utalt az Iszlám Állam kegyetlenkedéseire, hogy az “miként tiporja lábbal az isteni törvényeket és az emberi jogokat”. Akik harcolni mennek, azoknak az “emberi jogokról” beszélnek, a maradók emberi jogait pedig lábbal tapossák, a hanyatló Nyugat és a liberalizmus betegségének nevezik.

Hende a katonák előtt arról beszélt, hogy az Iszlám Állam miként tett földönfutóvá 13 millió embert, de “látjuk a sátorvárosokká terebélyesedő menekülttáborokat, s benne a megnyomorított családokat, akik még hisznek a hazatérésben”. Ezek a megnyomorított családok Röszkénél már terrorista bűnözők voltak. Hende szólt “az önmaguk védelmében harcoló közösségekről, amelyek segítséget kérnek”, hogy a siker reményében harcolhassanak. “Segítségükre egy több mint 60 országból álló globális koalíció szerveződött, ami a NATO sok tagja mellett a Közel-Kelet és Észak-Afrika számos muszlim államát is magában foglalja” – mutatott rá a miniszter.

Vagyis: nem Amerika bombáz, nem Amerika exportálja a demokráciát, nem Amerika ver szét minden országot, hanem 60 országból álló koalíció próbálja menteni az életeket olyan aljas rendszerekkel szemben, mint amilyen Orbán rendszere is, csak ez még nem teljesedett ki. Hogy miért nem sikeresek ebben, arról Orbán barátját, Putyint kellene megkérdezni, aki Aszad hatalomban tartásával megakadályozza a térség stabilizációját. Putyin most a nemzetközi koalíció által támogatott “önmaguk védelmében harcoló közösségeket” bombázza, akiknek támogatására az Orbán-kormány magyar katonákat küldött a térségbe. Orbán és bandája belföldön Amerika ellen uszít, miközben úgy küld magyar katonákat a Közel-Keletre harcolni, hogy jó ügyet szolgálnak.

De Töröknek ez tetszik.

Szeretném felhívni az Amerikát gyalázók figyelmét, hogy New York lakossága valamivel kevesebb, mint egész Magyarországé. Ez csak egyetlen amerikai város. A magyar fasiszták békaperspektívája enyhén szólva nem érzékeli a valóságot. Magyarország Amerikának köszönheti még a biztonságát, hogy nem kell reguláris hadsereget tartania. Azt a sok szemétséget, amit Orbán és hívei elkövetnek, nem azért nem torolják meg, mert nem értik, vagy annyira hülyék. Hanem azért, mert a “világpolitikai tényező” és az ő országa annyira kiszolgáltatott és jelentéktelen, hogy semmi élvezet nincs a bosszúban. Inkább aggódnak, hogy ne ássanak túl nagy sírt maguknak, mert még abból is nekik kell majd megmenteni őket.

Az egyik sírásó mindenképp a független elemző bőrébe bújt okoskodó hazudozó, aki után ciki kiejteni a “politikatudomány” nevét. Ilyen Magyarországon nem létezik.

 

16 hozzászólás : Bartus László: Török Gábor és a világpolitikai tényező

  1. evelynn

    October 2nd, 2015

    Tökéletes a poszt, mint mindig. Soraidat olvasva mindig összeszorul a szívem, Előre jelzed a dolgokat, melyek sorra bekövetkeznek. Akiknek figyelni kéne előrejelzéseidet, azok csak a hatalmat markolják görcsösen, bármi áron. Nem számít se Isten, se ember. Csak ők, meg a hatalom. Azt nem értem, hogy mindenki hülye a világ vezetői közül, hogy nem merik eltaposni ezt a kis g..i törpét? Václav Havel mondta róla 2002-ben: “Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is!” Neki is milyen igaza volt…

    Reply
    • proaktiv

      October 6th, 2015

      Helyesen: Ha ez az ember hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is!

      Václav Havel nem 2002-ben jelentette ki a fentieket, hanem 1989. júniusában, a Nagy Imre újratemetésén elhangzott Orbán beszéd megismerése után. Rajta kívül kevesen látták ennyire tisztán az akkori beszéd politikai következményeit.

      Reply
      • bunkocska te draga

        October 6th, 2015

        Göncz Árpádék, Isten nyugosztalja, csak “csodálkoztak, hogy Orbán vitte el a show-t”. Ennyire politikai analfabéták voltak. Nem csoda, hogy itt tartunk.

        Reply
  2. 29841984

    October 2nd, 2015

    Sajnos ez a Török egyre jobban seggnyaló lesz, de nem csak ő, a többiek is néhány kivételtől eltekintve. Ma már a legtöbben Antal József filozófiáját követik, alábuknak és megpróbálják kibekkelni. Sajnos. Én pedig közel vagyok a halálomhoz ezek miatt a gazemberek miatt, nem a saját magam sorsa felett érzett aggodalom miatt, hanem a szerencsétlen 4-5 millió nyomorgó honfitársam és a másik pármillió háború elől menekülő embertársam miatt. Nem látom a végét , ha így megy tovább Orbán 80 éves koráig diktátor marad, aztán jön a lánya, aki akkora már középkorú nő lesz (Svájcban tanul, mint Kim Dzsong Un a kedves vezető….) Borzalmas érzés 40 évi szocialista diktatúra, majd 20 év szabadság után újra egy diktatúrában befejezni az embernek az életét , még szerencse, hogy gyermekeim és unokáim már végleg elhagyták ezt a “kánaánt”, viszont így nem láthatom őket, (csak via Skype) ami szintén Orbánék bűne.

    Reply
  3. Aptyuka

    October 2nd, 2015

    Ismét tökéletes! Ezt a sunyi majmot, jellem nélküli senkit (török gábor) évek óta átlapozom.

    Reply
  4. Talpig Jimmy

    October 3rd, 2015

    Török Gáborra kár szót vesztegetni: egy senki és a véleménye is nagyjából annyit ér.

    Orbán pedig senkit sem védett meg: félmillió menekült átsuhant az országon – regisztrációval, de inkább nélküle – lényegében akadály nélkül. Európát utoljára Dobó István és csapata védte meg 1552-ben (előtte Hunyadi János).

    A „világpolitikai tényezőséghez” pedig leginkább jellemre lenne szükség – amivel Orbán nem bír. Ezt ő deklarálta már a kezdet kezdetén és azóta csak romlott az állapota.

    Reply
  5. Szabadgondolkodo

    October 3rd, 2015

    Négy hozzászólás. Négy egyetértés. Ebben különbözik minden más posztok alatt olvasható kommentektől. Egy hangon szól mindenki. Remélem ez csak véletlen és nem tendencia. Ha általános gyakorlat lenne , akkor az orbáni fasiszta Magyarország is sokkal de sokkal színesebb lenne mint ez az oldal.

    Reply
  6. Szabadgondolkodo

    October 3rd, 2015

    Ja most látom. Nem véletlen. Moderált hozzászólások vannak. Akkor már értem az azonos véleményeket.

    Reply
    • Lee Majors

      October 5th, 2015

      Nyilván moderált. Barna hangokra, náci uszulásra itt nincs szükség. Pont elég másutt belefutni, az is épp elég nyomasztó.

      Reply
  7. Avi

    October 5th, 2015

    Nagyon jó írás. Annyit azért érdemes lenne megemlíteni, hogy elindult a Magyar köztévében az orosz nyelvű híradó.Valószínűleg az összes az országban élő 5800 orosz állampolgár régi kívánságát teljesítve.:D

    Reply
  8. bunkocska te draga

    October 5th, 2015

    Orbán úgy válik világpolitikai tényezővé, mint az orosz hússaláta Rejtő Jenő asztalán, véletlenül kerül a történetbe. Sajnos vannak nála nagyobb hatalmú emberek, akik hasznos idiótaként tartják őt, úgy mint Orbán Törököt.

    Reply
    • bunkocska te draga

      October 6th, 2015

      És a hússaláta semmilyen szerepet nem játszik a történet további részében.

      Reply
  9. Mark Bolt

    October 6th, 2015

    Töröknek pedig voltak súlyosan kritikus írásai is szép számmal a 2010-14 közti ciklus kormányzati ámokfutásaira reflektálva. Messze nem olyan kormányzati seggnyaló, ahogy az most be van állítva. Neki az a célja, hogy bemutassa a politika működését a maga valójában. Amikor Orbánt elemzi, akkor nem az alapján súlyozgatja a teljesítményét, hogy morálisan hogyan értékelhető, hanem hogy politikai haszonszerzés szempontjából hogyan teljesít. Ez a politikai elemzés. Amikor nyilvánvalóan hazudozik a miniszterelnök, akkor a politikai elemző nem arra mutat rá, hogy rossz ember, mert megpróbál átverni, hanem hogy a hazugságaival milyen célokat próbál elérni, és milyen hatékonysággal. Ha Hitler politikai teljesítményét akarjuk elemezni, akkor már az elején felbukunk benne, hogy milyen rohadék volt, és megáll az elemzés az anyázásánál. A jelenlegi helyzetben szerintem is téved egyébként, bedőlt kicsit Orbán propagandájának, amiben néhány napig úgy nézett ki, hogy Orbán Európa megváltója. Erre reagált Török, ezt a hatást magyarázta, talán ő maga is elhitte, hogy Orbán itt most európai szintű játékos lett, de szerintem ezt még nagyon korai így magyarázni, hétről-hétre változik a helyzet, Orbán meglovagolt egy hullámot, de ez egy igen hosszú kifutású bonyolult helyzet, az hogy egy adott ponton ki profitál belőle politikailag csak részeredmény, talán csak a végén fogjuk tudni eldönteni, hogy kik voltak ennek a történetnek az igazi tényezői. Egyébként pedig Orbán politikája itthon rendkívül sikeres, nálunk simán eladta, hogy körülötte forog Európa. Ez a politikai teljesítmény ugye. Függetlenül attól, hogy egy orbitális szélhámos.

    Reply
    • bunkocska te draga

      October 6th, 2015

      És ha Török anyját próbálná meghágni Orbán, akkor is ilyen nyugodtan elemezné, hogy a néninek ugyan nem jó, de az erőszaktevő kielégül stb. stb.?

      Reply
    • proaktiv

      October 6th, 2015

      “nem az alapján súlyozgatja a teljesítményét, hogy morálisan hogyan értékelhető, hanem hogy politikai haszonszerzés szempontjából hogyan teljesít. Ez a politikai elemzés.”

      Biztos? Ez a politikai elemzés meghatározásának téves magyar változata.

      Reply
      • Mark Bolt

        October 6th, 2015

        A politikus jelleme csak egy tényező a sok közül a politikai képletben. Annyiban kell az elemzőnek foglalkoznia vele, amennyi jelentősége van az adott közegben a politika szempontjából. Nyilván egy olyan demokráciában amiben a politikus jelleme súlyos tényező, ott a politikai elemző súlyozottan veszi ezt számításba, de speciel nálunk Orbán azt csinál amit akar, azt mond amit akar, így az elemzésben is sokadrangú.

        Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)