2024, március28, csütörtök
KezdőlapAmerikaBiden győzelmi beszéde lezárta a démonizálás korszakát

Biden győzelmi beszéde lezárta a démonizálás korszakát

-

Joe Biden megtartotta győzelmi beszédét, amelyben kezet nyújtott Trump csalódott szavazóinak, és kijelentette, hogy ők nem ellenségek, hanem amerikaiak. Ő pedig az Egyesült Államok elnöke, aki büszke demokrata, de elnökként minden amerikai, republikánusok, demokraták és függetlenek elnöke. Összefogásra szólított fel Amerikáért, és azt hangoztatta, hogy az egység helyreállíthatja Amerika megtépázott tekintélyét, és segíti az ország problémáinak megoldását. Biden azt mondta, adjanak esélyt egymásnak a politikai táborok, hallják meg újra egymás szavát.

Biden hangsúlyozta, hogy mostantól senki nem érezheti magát fenyegetve, megkülönböztetetve. Mindenkinek ugyanolyan jogai vannak, mindenki egyenlőnek érezheti magát, fehérek, feketék, ázsiaiak, latinók, indiánok, melegek, heterók, hívők és vallástalanok, fiatalok és öregek. Beszédéből az sugárzott, hogy nem kíván revansot venni, sem a kongresszusban erőből politizálni, hanem a párbeszédre, a megegyezésre törekszik. Kijelentette, nem vörös és kék államokat lát majd, hanem csak az Egyesült Államokat. Amerikának gyógyulásra van szüksége az elmúlt négy év után, és ebben kíván segíteni. Egyesíteni szeretné a nemzetet, nem megosztani. Egy felelős államférfi szólalt meg négy kriminális év után.

Biden beszéde leginkább azt sugallta, hogy Amerika visszatérhet a józan ész, a normalitás irányába, az emberség világába. Arra törekszik, hogy újraépítse Amerika lelkét, a középosztály erejét és visszaszerezze Amerika megbecsülését a világban. Biden megígérte, hogy kezelni fogja a járványt, a védekezés stratégiájának kidolgozására három fős, tudósokból álló csapatot állít fel, akik elkészítik a javaslatokat. Azt mondta, maga is elveszített néhány választást, túl kell az ilyeneket élni. Félre kell tenni az erős retorikát. Nem vagyunk ellenségek, mindnyájan amerikaiak vagyunk, mondta.

Szólt az előtte álló feladatokról, a vírus kezelésén túl az egészségügyi biztosításról, a faji megkülönböztetés és a rendszerszintű rasszizmus megszüntetéséről, az éghajlati változásról, a demokrácia megvédéséről. Azt mondta, hogy nem végzetszerű a demokraták és a republikánusok egyet nem értése, nem rajtunk kívülálló titokzatos erők műve, hanem emberi döntés eredménye. Dönthetünk az együttműködésről is. Véget kell vetni a másik démonizálásának. Szabadabb és igazságosabb Amerikát akar, amelynek lényege mindig a lehetőségek gazdag tárháza, és csupán az emberek képességén is szorgalmán múlik, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel.

Biden határozottan, felelősen beszélt, kezet nyújtott mindenkinek, és kinyilvánította szándékát, hogy begyógyítja azokat a sebeket, amelyeket Trump okozott Amerika lelkében. Legfontosabb feladatai egyikének a mély megosztottság és a bizalmatlanság légkörének megszüntetését tartotta. Összességében olyan volt a beszéd, amit Trump után mindenki várt: normális, emberséges és őszinte.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések