Eddig hét nő vallott Marton László ellen

0
A nagynevű rendező most egy következő dominó a sorban.

A Harvey Weinstein hollywoodi producer személye körül kipattant, szexuális visszaéléssel kapcsolatos botrány hullámai Magyarországot is elérték az elmúlt napokban.

Először Sárosdi Lilla színésznő tette ki a Facebook-oldalára, hogy húsz esztendeje, kezdő színésznő korában durva szexuális inzultus érte egy ismert rendező részéről.

Ezután Sárosdi férje, Schilling Árpád is kiállt a színésznő mellett.

A nagy port kavart bejelentést több is követte, végül Sárosdi Lilla Marton Lászlót, a Vígszínház főrendezőjét nevezte meg elkövetőként.

A 444.hu hét nővel készített interjút, ezek alapján úgy tűnik, a Vígszínház Kossuth- és Jászai-díjas főrendezője fél évszázadon át, a hatvanas évektől 2015-ig élt vissza a színház világában elért hatalmával, és vadászott a fiatal, naiv lányokra, hogy szexuális aktusokra kényszerítse őket.

Volt, akit fogdosott, másnak a fejét erővel a nemi szervére nyomta vagy masszíroztatta azt, előfordult, hogy szájba vételre szólította fel áldozatát.

A hét vallomást tevő – Sárosdi Lillával ellentétben – nem vállalta a nevét.

Marton László rágalomnak minősítette Sárosdi Lilla vádjait, ám a botrány kitörése utáni napon levélben lemondott – legalábbis “a személyét érintő ügy tisztázásáig” – a Vígszínház főrendezői posztjáról, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig felfüggesztette az oktatói tevékenységét. (Igaz, ezt az egyetem volt és jelenlegi hallgatói petícióban ki is követelték: egy óra alatt 114-en írták alá.)

Közben az egész téma kilépett a színházak és mozi világából: a közösségi média felhasználói egyre-másra rukkolnak elő egy #metoo hashtaggal ellátott szöveggel, melynek megosztásával jelzik: ők is áldozatai a szexuális visszaélés valamely formájának.