2024, október13, vasárnap
KezdőlapAmerikaEgy transznemű diák beperelt egy iskolát diszkrimináció miatt

Egy transznemű diák beperelt egy iskolát diszkrimináció miatt

-

Egy virginiai iskolaszék arra kéri az igazságszolgáltatást, hogy halassza el azt a pert, amelyet egy transznemű diák indított az iskola ellen egyenlő jogai megsértése miatt. A diák azért tett feljelentést a diskrimináció miatt, mert Trump egy rendelettel eltörölte azt a szabályt, miszerint mindenki a saját nemi identitásának megfelelő mosdót használhatja.

A helyi bíróság március 28-án tart meghallgatást az ügyben, mert az iskola megsértette a szövetségi antidiszkriminációs törvényt, amikor egy nőnek született, de férfi identitással rendelkező diák számára nem tette lehetővé, hogy a nemi identitásának megfelelő férfi wc-t használja. A transznemű középiskolás diákvédői arra hivatkoznak, hogy Trump rendelete nem írja felül az antidiszkriminációs törvényt, és a transznemű diáknak is joga van iskolába járni, és mosdót a nemi identitásának megfelelően igánybe venni.

A félreértések elkerülése végett, a korábbi rendelkezés ajánlást tartalmazott az iskoláknak, de nem tette kötelezővé, hogy transzneműeknek tegyék lehetővé a mosdóválasztást. Ezt is csak valóban transzneműek vehették igénybe, a rendelkezés nem oldotta fel a nemeket és a nemi szerepeket, nem mehetett bárki akármelyik wc-be. Ezt szélsőségesek állították. A rendelet egy emberi jogot biztosított, nem a nemiség elleni támadás volt, ahogy a vallásos ellenzők állították.

A virginiai iskola a bírósági döntés elhalasztását kérte április 17-ig, amikor elvileg Trump új legfelsőbb bírójával kiegészül a legfelsőbb bíróság. Az elhunyt Antonin Scalia bírót a Trump által jelölt Neil Gorsuch váltja, aki a republikánusok kívánalmai szerint fog szavazni minden ügyben. Jelenleg 4-4 republikánus és demokrata vóbíró van, de ez nem jelenti azt, hogy az egyes bírók minden esetben az őket jelölő elnök pártjának megfelelő döntést hoznak. Ami biztos, hogy Trump jelöltjére ez nem áll.

Ha a virginiai ügy még Gorsuch eskötétele előtt a legfelsőbb bíróság elé kerül, amely arról országos érvényű precedens ítéletet hoz, akkor az keresztül húzhatja Trump szándékát, hogy eltöröljék a transzneműek szabad mosdóválasztását. Ezért szeretnék a két oldalon álló jogászok késleltetni, illetve siettetni az ügyet. Ha elhalasztják is a tárgyalást addig, de Gorsuch elfigadása vagy eskütétele késik, a fundamentalista vallásos republikánusok akkor is lekéshetnek arról, hogy betiltsák a transzneműek jogait.

A bírósági ügy mögött kultúrharc áll. A vallásos fundamentalisták a transzneműek és a melegek jogainak alkotmányos elismerését a vallás, az erkölcsi értékek és a szexuális identitás elleni támadásnak tekintik, amelyet a liberalizmus ármányának tartanak a vallás és az egyházak ellen. A liberálisok azonban nem támadják a nemi szerepeket, csupán az emberi jogokat védelmezik, a döntéseket pedig bíróságok hozzák az alkotmány alapján. Nem könnyű még azt sem tisztázniuk a vallásosokkal szemben, hogy a transzneműek nem melegek, hanem így születtek. Férfi testben nő, vagy női testben férfi identitással. Ha ezt nem tudja feloldani, egész életében másodrangú életet kell élnie. Nem perverzióból akarnak bemenni a fizikai testükkel ellentétes mosdóba.

A konkrét ügyben nyilvánvaló a szándék: a republikánusok azt akarják, hogy ebben az ügyben a valláserkölcsöt képviselő új fundamentalista bíró szavazata döntsön, aki ideológia és nem a jog alapján szavaz a kérdésben, hiszen Trump ezért választotta ki, és ezzel bízzák meg. A demokraták azt szeretnék, ha a jogtudomány alapján hoznának döntést a független bírók, és nem az egyházak által delegált pártkatona döntene a kérdésben.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések