Magyarország erősödése könnyen mérhető: a lakosság vígan követi a tavaly januárihoz képest 2,3 százalékos inflációt.

Ami az élelmiszereket illeti, néhány példa az egy év alatt emelkedésre: cukor 15,3, sertéshús 9,6, sajt 4,6, idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 3,5 százalék.  Ráadásul a friss zöldségek árának az utóbbi napokban a dél-európai extrém hideg sem tett jót, az RTL Klub híradójából kiderül, hogy éllovasok a jégsaláta (190 százalék), padlizsán (189 százalék) és fürtös paradicsom (103 százalék). Tény, hogy krumplit meg hagymát ezeknél mindig jóval olcsóbban vehetünk, és érdemes addig nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér.

 A húspultnál a legnagyobb tolongás mostanában a baromfihúsnál tapasztalható, nem véletlenül: 16,4 százalékkal csökkent az ára, míg a tojásé 5 százalékkal.

Nagyon, átlagosan 6,9 százalékkal megdrágultak azonban a gyógyszerek (ne tessenek itthon betegnek lenni, nem érdemes), üzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek (de hát otthon tévézni is lehet, ugye) – ebből az üzemanyagok például 15,2 százalékkal kerültek többe, de olyan jó ez a kis a kis ország, nem kell Ibizáig sem menni, ha szépet akarunk látni. 

Drágultak a szolgáltatások (1,4 százalék) és az öltözködés (1 százalék). Aki az alkoholban vagy a dohányzásban keresne vigaszt, az ezt idén átlagosan 2,5 százalékkal többért teheti meg.

Abból is látszik, milyen jól megy nekünk, hogy marad elég pénzünk a vezetőinket (az ország élén garázdálkodó bandát) villákkal, vasúttal, helikopterrel, egzotikus utazásokkal, fűthető stadionokkal, minőségi ruhával, autóval, saját erdőkkel… és itt abba is hagyom, mi mindennel kényeztetni, mert a sor végtelen.

Rossz lenne csalódást okozni nekik, most is összébb húzzuk a derékszíjat, nem gond. Ha már nem kapunk levegőt, utolsó gondolatunk legyen ez: megérte.

(A KSH gyorstájékoztatóját itt nézheti meg.)

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)