2024, október8, kedd
KezdőlapKultúraEz a "Szabad Európa Rádió" nem az a Szabad Európa Rádió

Ez a „Szabad Európa Rádió” nem az a Szabad Európa Rádió

-

Megtévesztheti a magyarokat a hír, miszerint „Nyáron indulhat újra a Szabad Európa Rádió magyar adása”. Ebből sokan arra gondolhatnak, hogy ez ugyanolyan rádió lesz az Orbán-rezsim diktatúrájával szemben, mint az egykori Szabad Európa Rádió volt a kommunista pártállammal szemben. Erről azonban szó sincs. Ezt azonnal érzékelhette, aki az Indexen olvasta  Jamie Fly, a rádió igazgatója sejtelmes nyilatkozatát: „A súlyosan megosztott magyar médiaviszonyok között mi egy semleges pont szeretnénk lenni, ahol politikai meggyőződéstől függetlenül mindenki információhoz juthat.” Egy diktatúrában ilyen „semleges pont” nincs. Egy diktatúrával szemben állást kell foglalni, ez a sajtó feladata.

Ez nem az a Szabad Európa Rádió, amire a magyar lakosságnak szüksége van, és amit sokan remélnek. A Szabad Európa Rádió akkor lenne méltó régi nagy elődjéhez, ha az orbáni propagandagépezettel szemben venné fel a harcot. Az a kiindulópont, amely szerint erre az új rádióra azért van szükség, mert a sajtószabadság helyzete romlott, és nem jut el az információ a magyar emberekhez, eleve hibás, mert itt nemcsak információhiányról van szó, hanem egy működő diktatúráról, amely közpénzen egy dezinformációs propagandagyárat működtet. Emellett egy nyílt diktatúra jött létre az országban, amelyről nem lehet olyan „semleges”, hűvösen távolságtartó formában tudósítani, mint amit az új SZER ígér.

Emellett emlékeztetnénk arra, hogy Orbánnak sikerült az amerikai külügyet meghátrálásra késztetni, ami odáig jutott, hogy egy rendkívül korlátolt bácsi a budapesti amerikai nagykövet, aki mégcsak nem is semleges, hanem nyíltan Orbán híve. Az Egyesült Államokhoz méltatlan a viselkedése és botrányosak a megnyilvánulásai. De az amerikai külügy meghátrálásra kényszerült a sajtószabadság ügyében is. Az Orbán-rezsim tiltakozott minden olyan próbálkozás ellen, amelyet a Trump-adminisztráció által megörökölt eredeti, amerikai értékeket képviselő külügy elővezetett, és sikeresen torpedózták meg valamennyit.

A leglátványosabb a független magyar média megteremtésére kiírt külügyi pályázat volt, amelyre több támogatásra méltó magyar független orgánum is jelentkezett (köztük az Amerikai Népszava is), de Szijjártó egy pillanat alatt úgy megvétózta az egészet, hogy még győztest sem hirdettek. A most „újrainduló” Szabad Európa Rádióról mindent elmond, hogy az Orbán-rezsimnek nincs kifogása ellene. Annál is inkább, hogy maga a kezdeményezés is egy trumpista republikánus körből indult. Maga az igazgató, Jamie Fly is republikánus, aki Marco Rubio volt republikánus elnökjelölt-aspiráns alkalmazottja volt. Ez a kör nincs semmiféle konfliktusban a Trump szimpátiáját élvező illiberális politikai bűnözőkkel.

Ha még ez sem elég, elmondjuk, hogy tudomásunk szerint az „újrainduló” Szabad Európa Rádió vezetői egyeztettek az Orbán-rezsim képviselőivel, még a munkatársakat illetően is. A rádiót vezető szerkesztő nem maga választhatja meg a munkatársait, hanem készen kapja azokat. Egy rádiónak, bármilyen képzavarnak tűnik, „arcai” vannak, nevei vannak, ahogy az egykori, igazi Szabad Európa Rádiónak is voltak. Kasza László, Borbándi Gyula, Halász Péter, Rentoul Ferenc, Cseke László és mások, ha szerkesztői álnéven is, de egyéniségek voltak, a szakma kiválóságai, akik szimbólumokká lettek. Ami még fontosabb, elkötelezettek a diktatúra elleni harcban.

Az igazgató úgy jelentette be a nyári indulást, hogy egyetlen nevet nem mondott, amiről a magyar hallgatók beazonosthatnák, mire számíthatnak. De erről a tökéletesen pancser munkáról, ami méltatlan az egykori SZER nevéhez, mindent elmond, hogy álláshirdetésben kerestek munkatársakat. Mint most kiderült, nagyjából tíz újságírót foglalkoztat majd a magyar adás. Nem tudtak tíz magyar rádióst összeszedni azok közül, akiket Orbán politikai tisztogatása eltávolított a Magyar Rádióból? Ez egyszerűen nevetséges és felháborító. Mindent elmond ennek az egész kezdeményezésnek a félresiklott voltáról. Vélhetően olyan a koncepció, hogy azt tisztességes rádiós nem vállalta el.

De ha még mindig lenne bárki, aki azt gondolja, hogy ez a Szabad Európa Rádió érdemes arra, hogy akár egy percet belehallgasson bárki az internetes műsorába, talán meggondolja, ha emlékeztetünk arra, hogy Jamie Fly igazgató tavaly szeptemberben Budapesten járt, és a Szabad Európa Rádió indulásával kapcsolatban találkozott és tárgyalt Kovács Zoltánnal, az Orbán-kormány nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárával. Igen, azzal a Kovács Zoltánnal. Fly elmondta neki, mit szeretne, és Kovács nem talált kifogást abban. A Szabad Európa Rádió megkapta a diktatúra engedélyét.

Ezért senki ne gondolja, hogy ez a rádió a legkisebb mértékben is segíteni fogja akár az informálódást, akár a sajtószabadságot. S ebben a legnagyobb akadály nem az lesz, hogy a műsor az interneten lesz hallható. Az igazi Szabad Európa Rádió az lenne, amit kívülről sugároznak, s a garázsban lehet fogni, mint az eredetit. Egy olyan rádió, amely puccsistáknak nevezné azokat, akiktől engedélyt kért a műsorhoz. De ez nem olyan lesz. Ebben csak az a bosszantó, hogy a névvel becsapják az embereket. „Újraindításról” beszélnek, mintha ez ugyanaz a rádió lenne. Tudomásunk szerint a főszerkesztő Prágában lenne a regionális központban, míg a munkatársak Budapesten, kiszolgáltatva Orbán rendszerének. De ez olyan rádió lesz, amelyen rajta van a diktatúra, vagyis a cenzor pecsétje, amit már 1848-ban Heckenast nyomdájában is összezúztak. Ezért a munkatársak nem kockáztatnak semmit.

Ez a rádió mindennek az ellentéte, mint ami az egykori Szabad Európa Rádió volt. Ez a név beszennyezése, és az egykori munkatársakkal szembeni méltatlan bánásmód, tisztességtelenség. Legalább rájuk és a nimbuszra tekintettel lehettek volna, hogy egy jobboldali karrierista diktatúrával békés viszonyban levő rádióját, amelynek nevével meg tud fejni amerikai és európai pénzügyi forrásokat, ne nevezzenek úgy, mint a történelmi szerepet betöltő egykori Szabad Európát. Mert a kettőnek semmi köze egymáshoz. Az pedig már orwelli, hogy ez a hamis „Szabad Európa” még a diktatúrának falaz is, Orbán hivatkozhat arra, milyen nagy a magyar sajtószabadság. Miközben egy igazi „Szabad Európának” valóban szamizdat műsornak kellene lennie.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések