2025, november11, kedd
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekFideszes október 23: két színpad, egy előadás

Fideszes október 23: két színpad, egy előadás

-

Most aztán szó szerint is összeért, ami mindig összetartozott. Magyar Péter jelenidőben másolta mesterét. Mint mindent, a békemenetet is Orbántól vette, megduplázva a Fideszt. A cél az volt, hogy attól az egytől is megszabaduljunk, ehelyett lett belőle kettő. Mindkettő hazudik és hamisítja a valóságot: két színpadon ugyanazt az előadást játszották.

Mindketten a Fidesz ősellenségeit ostorozták, s jól megosztoztak rajtuk: Orbán a Nyugatot nevezte gonosznak, Magyar a baloldalt vágta. A kettő együtt egy egész, maga a Fidesz. A demokratikus Nyugat is baloldali, mert nem szélsőjobboldali fasiszta. Az Európai Néppárt is baloldali a Fidesznek, Magyarnak is, aki még véletlenül sem velük szavaz, hanem Orbánnal.

A belharcukat úgy vívják, hogy Orbán Magyart az Európai Unióhoz (mint ellenséghez) köti, ami nem igaz, mert Magyar elutasítja az Európai Uniót. Magyar Orbánt kommunistázza, Kádárral azonosítja, ami szintén nem igaz. Orbán nem Kádár, hanem Horthy, a rendszere nem kommunista, hanem keresztény-nemzeti. Magyar ugyanezt akarja.

De mit lehet tenni? Egy fideszes csak ellenségekben tud gondolkodni, és az ellenségeire ráhúz bármit. Orbán a háborúval azonosítja Magyar táborát, miközben ő áll a háborúzó oroszok oldalán. Magyar Orbánt kommunistázza, miközben mögötte állnak az MSZMP és az MSZP volt hívei, Kádár János egykori imádói, a Kádár-nosztalgiások.

A technika ugyanaz, de mitől lenne más?

Mindebből annyit érdemes látni, hogy két fideszes áll egymással szemben, akik hazudnak. Közülük kell állítólag választani. Magyar ugyanazt a paternalista, populista, tekintélyelvű nyelvet beszéli. Nem a rendszer ellentéte, hanem Orbán utódja akar lenni. Orbán a múltat, Magyar a jövőt hamisítja.

Orbán a 2010-es fideszes ellenforradalmat azonosítja az 1956-os forradalommal. 1956 az orosz uralom ellen lázadt fel. Orbán pedig visszahozta az orosz uralmat. Kelet helyett az ország Nyugatot választotta (az oroszok helyett Európát), Orbán pedig az Európa-ellenes harcot azonosítja 1956 szellemiségével. Brüsszelt olyannak mutatja, amilyenek az oroszok.

Magyar a kormányváltást azonosítja a forradalommal, de a forradalmat sikkasztja el. Nem rendszerváltást hirdet, hanem olyan békés kormányváltást, amely nem érinti a diktatúrát, helyén hagyja a diktatúra alaptörvényét, legitimálja Orbán fasiszta rendszerét. Magyar épp a forradalmat spórolja meg, ami nem vérontást, hanem radikális rendszrváltozást jelent.

Ez nem forradalom, hanem restauráció.

Magyar 1956 évfordulóján mond olyan beszédet, amelyben megbékélést hirdet a diktatúra képviselőivel. Szelídségre int mindenkit. Forradalmi változás helyett folytonosságot ígér, és azt a hamis ideológiát kínálja, hogy a diktatúra megjavítható. Emberibb országot ígér olyan ember, akinek a tűrőképessége minimális, a toleranciája zéró, a pluralizmusa nulla.

Emberibb ország egy valódi rendszerváltással lehetne, amikor az intézményes garanciák terelik mederbe az ország működését. De Magyar is azt képzeli, hogy ha hatalomra jut, az ország az övé, amivel azt csinál, amit akar. Szavazói miatt nyugatias országot ígér, olyan ember, akinek a párt nélküli vezérelvű mozgalma a nyugatiasság minimumát is tagadja.

A Békemenet klónja, a Nemzet Menete, ugyanolyan kirekesztő, mint a Fidesz „nemzeti” retorikája. Magyar Péter még hatalomra sem jutott, már kirekeszti a nemzetből azokat, akik nem vonulnak vele, vagy nem vele vonulnak. Eddig Orbán volt a nemzet, most már Magyar Péter is az. Magyar Péter is azonos a nemzettel.

Magyar minden, csak nem az EU láncos kutyája. Sajnos, cseppet sem Európa-párti. Ukrán ügynöknek a legostobább propaganda nevezheti, miután többször is kiderült ukránellenes világnézete. Ahogy Orbán is minden, csak nem baloldali, és nem Kádár János. Kádár egy puritán ember volt, nem közönséges tolvaj.

De Magyar a gyurcsányozás után elővette Kádárt, hogy a baloldal ellen uszítson, baloldallal azonosítsa a fasizmust. Mert a baloldalt utálja, a fasizmus pedig jobboldali. Tisztára mossa Orbán fasizmusát, s egy abszolút szélsőjobboldali diktatúrát baloldalinak láttat. Orbánban a baloldalt kell utálnia a tiszássá lett baloldaliaknak. S ebből sem értenek meg semmit.

Magyar 1956 évfordulóján nem mert kiállni Ukrajna mellett, az oroszokkal szemben. Abból is olvasni kellene, hogy Moszkva és Washington mellett Brüsszelt is megnevezi, mintha az is be akarna avatkozni a magyar választásokba. Magyar bizony harcot hirdet Brüsszel ellen is, akárcsak Orbán. Aki ezt okos taktikának nevezi, az közveszélyes bolond.

Október 23-án már csak Fidesz volt az utcán: a régi és az új. A demokratikus ellenzék az új Fideszbe olvadt. Október 23-án nem két politikai tábor állt egymással szemben, hanem két hazugság: a régi és az új. Egyik sem forradalom, csak színjáték. A színpad más, a rendező is más, a darab ugyanaz.

A közönség pedig még mindig nem veszi észre, hogy ez a darab nem róla szól. Elvesznek abban, hogy melyik Fidesz-meneten voltak többen. Miközben össze kell adni a kettőt.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések