“Genetikánkban” van az orbánizmus: Magyarország sem szűkölködik korrupt hamis prófétákban

Közzétéve April 01, 2020, 8:18 pm
15 mins

Döbbenetes videófelvétel került fel március 31-én a Belvárosi Gyülekezet YouTube csatornájára. A felvételen Dombó Zsolt, a Belvárosi Gyülekezet vezetője, a Budapesti Próféta Suli vezetője prófétált nagy lendülettel, amelyben az állította, hogy a magyarok “genetikai” alapon védik Európát (“ez a genetikánkban ott van”), ez a védelem pedig “a szellemi és fizikai határok megvédése”. A próféciában felmondta a magyar kormánypolitikai lózungjait, az orbáni propaganda hazugságait, magát az orbánizmust. Dombó Zsolt mögött Mikes Attila, a Pestszentlőrinci Agapé Gyülekezet presbitere, a Próféta Suli egyik elindítója látható. A prófécia méltó ahhoz a rendszerhez, amelyről áradozott, miután a náci fajelmélettel, genetikai alapon magyarázta, hogy a magyar identitás lényege az orbánizmus.

Az Orbán-rezsim ez év februárjában csaknem 90 millió forint támogatást nyújtott a Nyári Dicsőítő és Próféta Iskola megrendezésére, amelyből ez a “prófétai mozgalom” kinőtt. A pénzt a magyar “próféták” használhatják fel. Dombó Zsolt a 90 millió forintért prófétálta bele a magyarok vérébe az orbánizmust. Az adófizetők pénzén vásárol az Orbán-rezsim szélhámos futóbolondoktól olyan hamis próféciákat, miszerint a “magyar egy prófétai nemzet”, továbbá, hogy a magyarság “az utolsó időkre van elkészítve”, hogy Európa megmentője legyen. Eszerint Európa az Orbán-rendszerrel összefonódott magyar pünkösdi-karizmatikus egyházból és a jelenlegi “magyar politikából” merít erőt: egy reménységük van még “az Úron kívül”, hogy “Magyarország még tartja magát”. Orbán Viktor sem mondhatta volna szebben.

Dombó Istenre hivatkozva azt hazudja a naiv hívőknek, hogy egész Európa a magyarokat és az olyan korrupt hamis prófétákat csodálja, mint ő maga. Miközben az Orbán-rendszer Magyarországa utálat és gúny tárgya minden jóérzésű európai polgár szemében. Azt hazudja, hogy a magyar nemzet messianisztikus feladatot kapott, és ezt az “Úr mondta neki”, hogy Európa felébredjen. Miből is? Abból, hogy még nem törölték el a hatalmi ágak szétválasztását, nem diktátorok vezetik az országokat? Abból, hogy léteznek emberi jogok, van törvény előtti egyenlőség, sajtószabadság, szabad, egyenlő és tisztességes választások? Hogy nem állami kereszténység van, “mindössze” vallásszabadság, amely magában foglalja a vallástalansághoz való jogot is, és biztosítja a megtéréshez szükséges szabad választás lehetőségét? Ebből kellene felébrednie Európának és a szentágostoni keresztény állam ideológiáját átvenni? Jól értjük, hogy ezt mondja?

Örömhír, hogy “a magyar prófétai mozgalom fejlődik”, az ország különböző pontjain hoznak létre prófétaiskolákat és prófétai központok. Ezek majd az egész országban beprófétálják jó pénzért, hogy a magyar nemzet küldetése Orbán Viktor fasiszta rendszerének támogatása, mert ez menti meg a kereszténységet és Európát, és Isten ezt adta a magyar nemzet küldetésének. A magyar prófétai mozgalom éppen abból a Nyári Dicsőítő Iskolából fejlődött ki, amelyre az Orbán-rezsim ezt a potom 90 millió forintot ajándékozta. Ez a csapat ráépült annak idején Orbán Gáspárra, a Felház is egy ilyen dicsőítő rendezvénysorozat volt. Ez a kapcsolat már erősen arra utal, hogy a Felház egy politikai marketing volt, és a neoprotestáns kisegyházak beszippantásának eszköze. Van egy Prófétai Napló nevű honlapjuk is, amit egy Országh György nevű pasas szerkeszt.

Információink szerint szoros kapcsolatot ápolnak a két éve megtért Giró-Szász Áronnal, aki “a keresztény mozgalmakkal és keresztény közösségekkel kapcsolatos ügyek miniszterelnöki megbízottja”. Ezek az emberek mintegy lelkigondozzák is a miniszterelnöki különmegbízottat. Így szervezetileg is összeáll a magyar prófétai mozgalom, amely felekezetek fölött áll, a magyar kisegyházak rendszerbe való integrálása, és az államot képviselő Orbán-kormány fúziója, miután a közpénzekkel megveszik ezeket a pásztorokat. Orbán Viktor, mint “a keresztény ébredés” támogatója és motorja.

Tisztelet a kivételnek, mint Iványi Gábor egyháza, a Budapesti Autonóm Gyülekezet, és mások. Így lesz a magyar “prófétai nemzet”, amelynek Istentől rendelt küldetése Európa megmentése, méghozzá Orbán fasiszta rendszere, illiberális ideológiája és Európa-ellenes politikája által. Ezzel fonódnak össze a naiv hívő újjászületett keresztények, akiket becsapnak és egy fasiszta rendszernek kiárusítanak a saját hamis prófétáik és pásztoraik. Ezt azonosítja a magyar “prófétai mozgalom” Istennel és Isten küldetésével. Dombó Zsolt Istenre hivatkozva adta elő az állam és az egyház összefonódásának, a “parázna asszonynak” antikrisztusi programját, de legalább nem ingyen. Majdnem 90 milla szól a prófécia mellett. Ez szellemi kuruzslás.

Íme a 90 milliós hamis prófécia, amely szerint Európában mindenki már csak azért reménykedik, mert még létezik Magyarország. Benne a magyar korrupt pünkösdi-karizmatikus mozgalom, amely kilóra eladta magát egy fasiszta rendszernek, és még létezik az orbáni “magyar politika”, amely Adolf Hitlerhez hasonlóan vette át a korlátlan hatalmat az országban a világjárványra hivatkozva.

Hallgassuk Dombó Zsolt prófétát, az istengyalázás csimborasszóját:

Prófétai nemzet a magyar

Részlet a 21 napos ima és böjti időszak 2020.01.24-i dicsőítő alkalmából.

A “magyar prófétai mozgalom” nem elszigetelt jelenség, szervesen kapcsolódik az amerikai irányítású evangéliumi karizmatikus-keresztény mozgalom sarlatánjaihoz. Egy Cindy Jacobs nevű prófétanő vezeti a Prófétai Vének Apostoli Tanácsát, amely 30-35 “híresnek” mondott prófétából áll, a világ több országából. A 90 millió magyar adóforintra azért is van szüksége a magyar prófétáknak, hogy ezek közül a hamis próféták, sakálok közül hívjanak meg előadókat, akik aztán nem fognak szűkmarkúan bánni a magyar nép és a magyar keresztények küldetésével kapcsolatos ígéretekkel, dicshimnuszokat fognak zengeni Orbánról és Trumpról, mint Isten embereiről. Főleg, ha jól megfizetik őket. Erre azonban nem sajnálja a pénzt a rezsim, csak a koronavírussal küzdő háziorvosok szájmaszkjára nem fizet szívesen.

A koronavírusról jut eszünkbe, hogy a zseniális prófétanő, a világ prófétáinak feje, Cindy Jacobs, 2020. januárjában prófétált egyet “2020 Reset (Újraindítás)” címmel, amelyben a bővölködés evangéliuma mellett (fizess minél több pénzt a sarlatán karizmatikus pásztorodnak, Isten annál több pénzt ad neked), prófétált a 2020-as évről is, és ezt mondta: “2020 lehet a legnagyszerűbb éved. Látom a láncokat lehullani, a reménytelenség láncait”. Ez a nő vezeti ezt a világméretű prófétai mozgalmat, amely Isten üzenetét közvetíti, és a videóját majdnem 200 ezren látták. De amikor 2020-ról prófétált, nem tudott arról januárban, hogy két hónap múlva koronavírus világjárvány lesz, ami nemhogy a “legnagyszerűbb évet”, hanem a legborzalmasabb évet hozza el a világba. Ez a nő a vezető próféta, akkor milyen a többi?

Éppen olyan, mint a másik nagy karizmatikus tévéprédikátor evangélista, Kenneth Copeland, aki megkötözte a koronavírust és legyőzte a világjárványt egyetlen imájával, majd kinyilvánította, hogy “Amerika egészséges”. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a következő napon 917 ember halt meg a koronavírustól Amerikában, köztük egy hathónapos csecsemő. A pünkösdi-karizmatikus hamis próféták, csalók, ettől függetlenül zavartalanul folytathatják sarlatán tevékenységüket, az általuk támogatott fasiszták Amerikában és Magyarországon is az adófizetők millióit adják cserébe azért, hogy félrevezessék az embereket. Ezek hazudoznak olyanokat, hogy Trump megtért keresztény, akit Isten küldött (őt támogatja a pünkösdi-karizmatikus mozgalom legnagyobb magyar szektájának, a Hit Gyülekezetének vezetője, Németh Sándor is). Ezek prófétálnak olyan hazugságokat, hogy Orbán jogtipró, fasiszta állama megmenti Európát. Ezek készítik elő az Antikrisztus, a világdiktátor megjelenését, és a világ végének pusztítását.

Mostanra pedig a katolikus egyház hagyományait követve beállt mögéjük számos magyar protestáns kisegyház, és az amerikai evangéliumi karizmatikusok mintáját követi, akik a republikánus párt szolgálatába álltak, és a hívők tízmillióit csapják be, hogy az általuk megnevezett emberre szavazzanak. Az egykor öntudatos magyar kisegyházak jelentős része ma már ugyanolyan korrupt, mint a középkori hagyományait követő katolikus egyház, dörgölőzik az amerikaiakhoz, és élvezi az állami pénzeket, az amerikai utazásokat. Élvezik az antikrisztusi diktatúra adományait.

Nem törődnek vele, hogy az Orbán-rezsim lop, csal, hazudik, nem érdekli őket, hogy a szegények, özvegyek, árvák, menekültek és hajléktalanok üldözője, hogy a rendszer minden porcikája antikrisztusi, Jézus minden tanításának tagadása, az állammal való korrupt összefonódás pedig istentelenség. Boldogan tagozódnak be a Bibliában “parázna asszonynak” nevezett hamis egyházba, az antikrisztusi rendszerbe, és a szellemi Babilonba. Mindezt Isten dicsőítésének leple alatt. Ravasz az ördög, de csak azoknak, akik “nem ismerik a Sátán mélységeit”.







34 hozzászólás : “Genetikánkban” van az orbánizmus: Magyarország sem szűkölködik korrupt hamis prófétákban

  1. Buksi Kiszökött

    April 1st, 2020

    Ó, a …-ba! (Csak azért nem írom, hogy a picsába, mert vannak, akik nem szeretnek ilyesmit olvasni.) Szóval nem elég nekem a mindenféle nyavajám, most még az orbanizmust is beletripletezték a genetikámba. Jól nézek ki!
    Na mind1, egy kis felajánlással kedveskednék a prófétaiskola tantervének bővítéséhez, avagy apokaliptikus hangulatkeltés haladóknak, íme:
    https://www.youtube.com/watch?v=hmyuE0NpNgE

    Reply
    • rumrabló

      April 2nd, 2020

      Csak azért nem írom, hogy a picsába, mert vannak, akik nem szeretnek ilyesmit olvasni.”

      Írd nyugodtan, mindenkinek a kedvére válni nem lehet.

      Reply
  2. Amanda

    April 1st, 2020

    Világdiktátor rövidítése: Viktátor

    Reply
  3. Amanda

    April 1st, 2020

    Na, ebből másfél percet bírtam.

    A háttérben táncikáló, kigombolt inges, karkötős pap, az micsoda?

    Arra számítottam, hogy hátulról bármelyik pillanatban beránt a szónoknak.

    Reply
  4. zsákaizoli

    April 2nd, 2020

    ez bevadult a közönségtől…életem során sok ilyen idiótát láttam..

    Reply
  5. Winston Smith

    April 2nd, 2020

    “ szélhámos futóbolondok”, “ kergebirka hülyegyerek” Ezek becsületsértő, az embert méltóságában sértő kifejezések, ilyeneket Jézus soha nem mondott emberekre. Amit a farizeusoknak, vagy Heródesnak mondott (meszelt sírok, róka), azok nem méltóságot sértő, hanem viselkedésükre képileg utaló kifejezések voltak. Úgy tudom, hogy Bartus László magát Jézus-követő embernek vallja. Ezt a cikket meg lehetett volna írni anélkül is, hogy embereket méltóságukban megalázó jelzőkkel illessen. (Az előző kommentek alpári stílusáról és asszociációiról már nem is beszélve.)

    Reply
    • Amerikai Népszava

      April 2nd, 2020

      Amit Jézus mondott, a maga korában semmivel nem volt udvariasabb, a mérgeskígyók fajzatairól nem beszélve, ami valahogy kimaradt az Ön felsorolásából. De a “kergebirka hulyegyereket” kihúztam, pedig az. Ez a kor nyelve, amiből megértik az emberek, hogy miről és milyen súlyos dologról van szó. A “szélhámos fotóbolondot” benne hagytam, mert ezek szélhámosok is, futóbolondok is, ezek kimondására pedig azért van szükség, mert mindemellett még elvárják a “tekintélyük” tiszteletét is. Ezzel manipulálják az embereket, akik nem merik megmondani, hogy “meztelen a király”, vagy “meztelen a Jézabel”. Egyébként a meszelt sírok legalább ilyen egyenes jelző, különösen, ha nem hallgatjuk el, hogy úgy folytatódik, hogy belül pedig telve mocsokkal. Meg lehetett volna írni úgy is, hogy nincsenek minősítések és jelzők, csak akkor éppenséggel nem tudta volna – különösen az “Isten emberei” kezdetű manipulációval és a hamis tekintéllyel levarázsolt – hívők némelyike értékelni, hogy ez milyen alávaló cselekedet. Aki Isten nevében hamisan prófétál, ráadásul “ajándékkal” a zsebében, az nagyon durva. Ezt szerettem volna érzékeltetni, amire igenis szükség van, mert a sok vallásos ember nem fogná fel a dolog mélységét és szörnyűségét.

      Reply
      • rumrabló

        April 2nd, 2020

        Hibát követtél el, Bartus. Nem a szemétláda szót használtad, hanem a sokkal enyhébb futóbolond szót. Ezt leszámítva jól írtad, amit írtál.

        Reply
    • rumrabló

      April 2nd, 2020

      Hitlerre (aki amúgy ember volt, emberi méltósággal, mely nem sérthető), helyénvaló azt írni, hogy aljas, rohadék, gané, szemét? Ha igen, akkor másokra is. Ha nem, akkor csak azt szabad rá mondani, hogy tévedett a szegény pajkos fiúcska.

      Reply
    • rumrabló

      April 2nd, 2020

      “Ezt a cikket meg lehetett volna írni anélkül is, hogy embereket méltóságukban”

      Meg lehetett volna, de úgy hibás lenne a cikk, és a valóságtól eltérne. Így van jól.

      Reply
    • Amerikai Népszava

      April 2nd, 2020

      Egyébként pedig jellemző, amikor valaki nem azon háborodik fel, hogy embereket becsapnak, hamisan prófétálnak, Isten nevében félrevezetnek, még fajelméletet is belekevernek, miközben a zsebükben ott lapul 90 millió forint “ajándék”, és az “ajándékkal” a zsebükben hamisan prófétálnak. Hanem azon akadnak fenn, amikor valaki ezen felháborodik, és ostorral kergeti ki ezeket a kufárokat az Isten “szellemi” templomából. Ez is farizeus magatartás.

      Reply
      • rumrabló

        April 2nd, 2020

        “Ez is farizeus magatartás.”

        Ez maga a színtiszta farizeizmus. Én, miután meggyőződök arról, hogy az ilyen ember nem csupán téved, kerek perec szar nácinak nevezem. Hiszen mi borzasztóbb van annál, mint amikor egy tömegeket megtévesztő embert csalónak nevezőre rápirítanak: Nem szabad így a keresztényeknek beszélni. Nem a szart nem.

        Reply
        • Amanda

          April 2nd, 2020

          És milyen igazad van.

          Reply
      • Winston Smith

        April 14th, 2020

        Nem felháborodtam, hanem figyelmeztettem Önt Bartus úr, a saját érdekében. Ezt Ön részben el is fogadta, ezzel elismerve, hogy jogos volt a figyelmeztetés. Szerintem elismerendő, ha valaki tudja magát korrigálni, mert sokan vannak, akik erre képtelenek.

        Reply
    • Amanda

      April 3rd, 2020

      Jézus konkrétan felrúgdosta az asztalokat és kikergette a kufárokat a templomból egy ostorral.

      Ostorral.

      Miért jön az a Bibliával, akiknek olvasási gondjai vannak?

      És egyébként mi a baj azzal, ha a meleg papok ungabungáznak egyet? Engem nem zavar. Már ha otthon, a négy fal között, lehetőleg az oltár takarásában tolják.

      Reply
  6. Béla

    April 2nd, 2020

    Nekem is ez lenne a kérdésem: Hol vannak a próféták? A keresztény egyház tele van az állítólag hiteles prófétákkal. De tud valaki akár csak egyet is, aki előre jelezte volna ezt a csapást, ami most az embereket sújtja? Hogy is van megírva?
    “Ámósz 3:6 Ha megfújják a kürtöt a városban, nem rémül-e meg a nép? Ha valami baj éri a várost, nem az ÚR hozza-e azt?
    Ámósz 3:7 Az én Uram, az ÚR semmit sem tesz addig, míg titkát ki nem jelenti szolgáinak, a prófétáknak.”

    Ami meg a cikk többi részét illeti: Kezdek egyre jobban elkeseredni a magyarországi kereszténység állapotán. Lassan már senkiben sem lehet megbízni. Úgy látszik, hogy a keskeny út tényleg KESKENY….

    Reply
  7. Amigo

    April 2nd, 2020

    Igen, van egy próféta, Tracey Cooke, aki azt prófétálta, hogy 2020 első négy hónapja nagy megpróbáltatásokkal lesz tele. Nemrég azt profetalta, hogy április 15-16 ban egyszer csak vége lesz a jarvanynak az egész világon. Ez a zsido húsvét ünnepe ideje.

    Reply
      • Amigo

        April 2nd, 2020

        Valóban 8 an kezdődik és 15 én ér véget, a húsvét az áldozat bemutatásának ünnepe, ami Jézus keresztre feszítésével valósult meg. Tehát nem mondtam rosszat, amint vége a peszachnak, a jarvanynak vége, mondta Tracey Cooke, ez pedig április 15-16.
        Valóban a vallás a nép ópiuma, mivel a vallás szabályok követését jelenti, jelentése iga.

        Reply
        • Nyuszika

          April 2nd, 2020

          hahahahaha

          Reply
    • Béla

      April 2nd, 2020

      Róla még nem hallottam. Meg tudnád mutatni, hogy és mikor eresztette el ezt a próféciát?

      Nemsokára itt van Április 15-16. Majd akkor kiderül, hogy igazat mondott-e.

      Reply
        • proaktiv

          April 2nd, 2020

          A videón látható, ami bizonyára a felvétel dátuma: 2020. márc. 29.
          Akkor jósolta meg a nehéz négy hónapot, amikor már legalább két hónapja benne volt a világ a koronavírus krízisben?

          Reply
          • Amigo

            April 3rd, 2020

            Ez a link, amiben arról beszél, hogy mikor lesz vége a jarvanynak, ( április 15-16), illetve a vírust egy kínai laborban állították elő.

            https://youtu.be/6I0RSGVuQio

            Az ez év eleji videót megkeresem, hirtelen nem találtam, amiben a 4 nehéz hónapról, beszélt.
            Tracey Cooke Egyébként, nem semmi, a tornyok ledőlése előtt 7 nappal megmondta hogy mi fog történni, ill. 2012 év végén megmondta, hogy 2013 Febr 28 előtt le fog mondani a pápa,

        • Béla

          April 3rd, 2020

          Hát, nem tudom. Engem nem győzött meg. De mivel pontos dátumot mondott, ami 2 hét múlva esedékes, már nem kell sokat aludnunk, hogy kiderüljön, hogy ki szólt hozzá. 🙂

          Amúgy itt van egy nagy név a pünkösdi-karizmatikus mozgalomból. Ő is prófétált, bár dátumot nem mondott:

          https://www.youtube.com/watch?v=Ys3CrUdxSGM

          Reply
    • Amanda

      April 3rd, 2020

      Tényleg vége lesz nemsokára.

      Reply
  8. Nyuszika

    April 2nd, 2020

    Amúgy érdekes, hogy a sok rohadt náci, meg egyéb reakciós, az örökléstani, molekuláris biológiai tudományok szakavatottja. Hahahahaha

    Reply
    • rumrabló

      April 2nd, 2020

      A hülye publikum számára hitelesebb ha genetikára hivatkozik a prófétáló gyülisnáci.

      Reply
      • Nyuszika

        April 2nd, 2020

        Na ja. De mit hoz a Nyuszi?

        Reply
  9. rumrabló

    April 2nd, 2020

    A videón látható papi ruhás, hátul faarccal tapsikoló ember vajon tud tükörbe nézni? Nagyobb geci, mint a “prédikátor”

    Reply
    • Nyuszika

      April 2nd, 2020

      Ez a végvári duma jól rímel a kitörésnapi neonáci farsang jelszavaira. Az is híres Európa szerte – a neonáci szubkultúrában.

      Reply
  10. Bogatyr

    April 2nd, 2020

    Íme valóra váltak a Tankcsapda örökbecsű sorai:

    Mint a prédikátor a tévében,
    Fasizmus van a vérében.
    Üvölt, a szemén látszik:
    Ő is úgy hisz, ahogy a nácik.

    Reply
    • Nyuszika

      April 3rd, 2020

      👍

      Reply
  11. April 3rd, 2020

    Ím, nagy Isten,
    Tekints le és pirulj…

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)