2024, július21, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekHa a svédek kitartanak, Orbán nagy bajban van

Ha a svédek kitartanak, Orbán nagy bajban van

-

A Fidesz távolmaradt a rendkívüli parlamenti ülésről, amelyen Orbán ígérete szerint az első adandó alkalommal meg kellett volna szavaznia Svédország NATO-csatlakozását. A frakció testületi távolmaradása mutatja, hogy a Fidesz-frakciónak semmi önállósága sincs. Ahogy Orbán utasítására egy emberként maradtak távol, úgy Orbán utasítására egy emberként is szavaztak volna. Az indok szerint a svéd miniszterelnök budapesti látogatására várnak.

Orbán csapdába ejtette magát, mert nyilvánvaló hazugság, hogy megsértődött a Fidesz-frakció, amely levegőt sem vehet Orbán engedélye nélkül. Orbán az oroszok miatt nem szavazta meg a svéd NATO-csatlakozást, mert az oroszoknak ez hatalmas csapás. Az a magyarázat, hogy neki valamiféle geopolitikai félelmei vannak egy új erőközpont miatt, az fontoskodó, okoskodó hablatyolás. Neki ehhez semmi köze nincs, s nem is szólhat bele.

Orbán hiába adott lovat Erdogannak, hiába hajbókolt körülötte, a török diktátor éppen úgy semmibe vette, mint bárki mást. Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta azzal, hogy megállapodásuk ellenére pillanatok alatt megszavaztatta, s aláírta a ratifikációt. Orbán benne maradt a pácban a megsértődésről szóló hazugságával. De abból is jobban kijöhetett volna, ha gyorsan ő is megszavaztatja. Ehelyett el akarta játszani a színházat: a svéd miniszterelnök zarándokoljon hozzá, ő pedig látványosan megbocsát, és megint nyert.

Mivel Amerika és a NATO többi országa semmiképpen nem engedheti meg, hogy Orbán ne tegye lehetővé Svédország csatlakozását, ezért azzal az opcióval nem számolunk, hogy azt képzeli, az oroszok kedvéért soha nem fogja a svéd csatlakozást megszavazni. Amerika azt nem nézi tétlenül, s ha Orbán Trump megválasztásában reménykedik, azt a Biden-kormány nem fogja megvárni. Magyarországot olyan szankciókkal sújthatják, hogy belegebed.

Ezért neki már nem maradt más, mint saját hiúsága kielégítése, az alternatív valóságban előadott hazug színjáték folytatása, hogy a svéd miniszterelnök Canossát jár nála, amit ők akkor is bocsánatkérésnek állítanak be, ha a svéd miniszterelnök Budapesten tagadná is, hogy bármiért bocsánatot kellene kérnie, ahogy nem is kell. A tény, hogy a nagy Orbán elé járult, azzal Orbán elérte, hogy megalázkodjon előtte. Egy pszichopatának ez is elég.

Orbán azért is bajban van, mert számos alkalommal ígéretet tett a megszavazásra. Azt a hazugságot pedig senki nem hiszi el, hogy a 135 bátor ember fölött nincs hatalma. Akkor kormányozni sem tudna. Orbán díszletparlamentjében gombnyomogató bábok ülnek. Övé a többség a parlementben, formálisan ezért kormányozhat. Ha nincs többsége, kormányozni sem tud, bizalmatlansági indítványt kéne benyújtani ellene. Ez a Holdról látható hazugság.

A Fidesz-frakciónak köze nincs a szavazáshoz. Amikor megkapja Orbántól a parancsot, szó nélkül nyomja a gombot. Ezért itt csak Orbán motivációival kell foglalkozni: az oroszoknak dolgozik, Putyinnak tesz szívességet, esetleg már csak a hiúsága vezérli, vagy mindkettő. A szándékait tekintve pedig az a kérdés, hogy mindenáron kitart az oroszok mellett, ezért a NATO-nak kényszerítenie kell, az általa is többször elismert kötelezettségeire, vagy csupán a beteges hiúságát kell kielégíteni, s meg kell alázkodni előtte. Mert neki „győznie” kell.

Orbán nem veszi észre, és nem veszi tudomásul, hogy itt már nem nyerhet. Mert a svéd miniszterelnök akkor is túljár az eszén, ha elmegy Budapestre, neki pedig szavaznia kell, mert a svéd NATO-csatlakozás megszavazásával nem tud elszámolni Putyinnak, s akkor is meg kellett tennie, amit nem akart. Ha azután sem szavazna, mert még az sem elégítette ki a „frakciót”, azzal olyan haragot szabadítana fel, hogy egy pillanat alatt elsöpörnék.

Ha azonban a svéd miniszterelnök kitart, hogy a NATO-csatlakozás megszavazása előtt nem megy Budapestre, akkor Orbán nagy bajban van. Hiába akarja előadni, hogy várják a svéd miniszterelnök zarándokútját a lábai elé, ezt Amerika nem fogja tétlenül nézni, és beindítják a szankciókat. Orbánt nem érdekli semmi, ami Magyarországot sújtja, csak azok az intézkedések, amitől gazdaságilag összeomlik a rendszere. Ahhoz van elég módszer.

David Pressman amerikai nagykövet és más NATO-tagországok nagyköveteinek jelenléte a Fidesz nélkül megtatott rendkívüli parlamenti ülésen jelzi, hogy Amerika és a NATO nem fog beletörődni abba, hogy Orbán megakadályozza Svédország NATO-csatlakozását. Orbán élezi a helyzetet, kötélhúzásra hívta ki a svédeket és a NATO-t, de ha ők nem engednek, az EU-ban bekövetkezett borzasztó megszégyenülés megismétlődhet. Orbán saját sírját ássa.

David Pressman ezúttal is túljárt Orbán eszén, mert míg Orbán Sopronba szaladt a szavazás elől, az amerikai nagykövet elment a Parlamentbe, ahol Orbán hűlt helyét találta, és rajtakapta, hogy nem tartotta be a szavát. Megjelenése egy vádirat Orbán ellen.

Abból látszik, hogy Orbánnak nincs esélye ezt a csatát megnyerni, hogy miután Erdogan cserbenhagyta, s a vele való egyeztetés nélkül a ratifikációt aláírta, Orbán szaladgált, mint pók a falon, mindenkit nyugtatgatni, hogy ő is az első lehetséges alkalommal szavaz. Mire enyhült rajta a nyomás, nem tartotta a szavát. Erre lehet számítani, hogy egyetlen szavát sem lehet elhinni. Tenni kell ellene, mert Orbán csak az erőből és a sallerekből ért.

Ezzel a kötélhúzással megint kihívta maga ellen a sorsot.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések