2024, április18, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírHogyan nevezik azt a rendszert, amelyben "csak a miniszterelnök kompetens"?

Hogyan nevezik azt a rendszert, amelyben „csak a miniszterelnök kompetens”?

-

Gulyás Gergely nagy utat tett meg a rendes embertől a hányingert keltő hitvány alakig, akivé vált, de már nagyon kevés választja el a rogáni mélységektől, ami a gusztustalanság és a gátlástalanság mértékegysége. Négyéves működésére feltette a koronát azzal, hogy gyakorlatilag azt állította, hogy azért (is) van szükség az orosz nyersanyagra, hogy segíteni tudjanak az ukrán menekülteknek. Ez Gulyás eddigi életének mélypontja, az aljasságnak erre a szintjére még nem süllyedt. De az Orbánnak való megfelelés mindenkit a pöcegödör aljára juttat, válogatás nélkül. Ez az elvárás.

Gulyást megkérdezték saját jövőjéről is, mert formálisan most „új kormány alakul”, mintha lényegileg bármi is változna. Eddig sem a kormány kormányzott, hanem egyedül Orbán, ezután is így lesz. De a legszebb az, hogy a kérdésre Gulyás nem tudott válaszolni, hanem olyanná vált, mint egy négyéves kisgyerek a játszótéren, aki az apukájától várja, hogy felülhet a hintára vagy nem. Az a válasz, amit Gulyás előadott, az infantilizált, saját életére vonatkozó döntésekre sem képes alattvalók szemérmes és alázatos hebegése volt.

Az egészben a legszörnyűbb, hogy ez a felnőtt ember már észre sem veszi, hogy nem ura saját magának, saját életének, nem rendelkezik önmagával sem. Orbán tulajdona, mint az összes alattvaló talpnyaló, megalázott, kerékbetört nyomorult, akik szolgálnak egy elmebeteg diktátort, és várják, hogyan dönt róluk. Orbán pedig szivatja őket, ami abból is látható, hogy Gulyás elvileg egy hozzá közel álló ember, aki tudhatná, hogy a választási győzelem után mi lesz a feladata, de nem tudja. Orbán szivatja, várakoztatja, nem tájékoztatja. Neki pedig fogalma sincs saját sorsáról. Vár.

Ha bárki irigyelte valaha Orbán nyomorult, megtaposott, megalázott, emberi mivoltuktól megfosztott janicsárjait, tekintsen erre a szerencsétlen hülyére, emberi roncsra, aki valamikor egy rendes ember volt, és kiirtották belőle az emberség és a tisztesség szikráját is. Elveszítette az önrendelkezését, nem hozhat döntéseket magáról, Orbán rendelkezik felette és az élete fölött. Ahogy minden fölött Orbán rendelkezik. Gulyás válasza az volt a jövőjét firtató kérdésre, hogy „ebben csak a miniszterelnök kompetens”.

Ezt a mondatát ki kellene vágni, és Magyarország minden ügyében, minden kérdésben csak be kellene játszani. Ebben az országban semmi nincs, amiben bárki más kompetens lehetne, kizárólag a „miniszterelnök”. Még saját magukkal sem rendelkeznek az emberei. Nincs itt párt, kormány, testület, bizottság, parlament, csak egyetlen ember van, aki mindenben kompetens. Senki más nem kompetens semmiben. Na, ezt nevezik fasiszta diktatúrának.

Nemcsak azért, mert mindenben Orbán „kompetens”, hanem azért is, mert őt senki nem kontrollálja, senki nem bírálhatja felül, nincsenek korlátai. Sem demokratikus intézmények, sem törvények nem szabnak határt a döntéseinek. Magyarországon egy olyan egyeduralkodó van, egy olyan koronázatlan király, akinek akkora hatalma van, amilyen Magyarországon még soha nem volt egyetlen királynak, császárnak, uralkodónak és diktátornak. A kommunista diktatúrában a pártfőtitkárnak tized ennyi hatalma nem volt. Kádárnak, Rákosinak sem volt ilyen hatalma.

Egyesek azt hiszik, hogy Orbán nem diktátor, mert nem lövet. Pedig igény egyre inkább lenne rá. Orbán nem szorul rá. Neki más fegyverei vannak. De ha azok nem működnek, lövetni is fog. Ez a Gulyás nem üti meg egy iskolás gyerek szintjét, mert az néha megmondhatja az apjának és az anyjának, hogy mit nem akar. Neki ehhez nincs joga. Ezek élő halottak, beszélő szerszámok, az emberi lét minimumától megfosztott, személyiségüket elveszített zombik. Az állatnál is alacsonyabb szintre süllyedtek. Ez az ára a nagy megtiszteltetésnek.

Gulyás közel van Orbánhoz, ezért az ő kifilézése erőteljesebb és látványosabb. De ugyanez érvényes minden emberre ebben a rendszerben. A különbség csak annyi, ki milyen távol van a góctól. De senki nem ússza meg. Senki nem maradhat önmaga, senki nem teheti azt, amit akar, senki nem lehet független, senki nem szabad ember. Csak fokozatok vannak. Egyetlen szabad ember van, aki az összes szabadságától megfosztott ember szabadságával rendelkezik. A diktátor. Egy senki, de most mindennek látszik.

Iszonyú ez a pusztítás, ami az emberekben végbemegy. Ez sokkal nagyobb kár és veszteség, mint amit ez a felcsúti tolvaj „geci” ellop. Az számít a legkevésbé, pedig az sem kevés, és más helyeken azért is fellógatnák.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések