Hullanak az emberek az egészségügyben és élményparkokra költik a pénzt

Közzétéve April 13, 2019, 12:43 pm
6 mins

Nem volt résen a NER, és elmulasztották megakadályozni, hogy nyilvánosságra kerüljenek a hivatalos adatok: eszerint az összes haláleset 26 százaléka, több mint 32 ezer haláleset lett volna elkerülhető 2014-ben, ha megfelelő lett volna az egészségügyi ellátórendszer és hatékony lett volna a népegészségügy. Azóta ilyen kimutatás nem került nyilvánosságra, aki ezt nyilvánosságra hozta, már nyilván repült. Azóta a helyzet csak romlott, a fertőzésektől a műtőben talált patkányokon át a frissen műtött betegre zuhant plafonig. De már 2014-ben is megállapították, hogy a 65 évnél fiatalabb korosztálynál minden második (!) haláleset elkerülhető lett volna megfelelő egészségügyi beavatkozással. Ez döbbenetes adat. Ez önmagában elég lenne, hogy bármilyen kormány bukjon. Demokratikus kormány meg is bukna, csak diktatúra nem tud megbukni.

Ehhez képest Rogán Antal, Orbán propagandaminisztere, a belváros korrupcióban világcsúcsokat döntögető volt polgármestere, Zalaszabaron élményparkot avat, ahol egymilliárd (!) forintért építettek meg egy hullámvasutat. Ez hasonló ahhoz az esztelenséghez, amikor leműkövezték a fél országot uniós pénzből, építettek másfélméteres kilátókat, mindenféle hülye tornyokat, amikor az embereknek nincs munkájuk. A legfontosabb az, hogy műköves legyen a főtér ott, ahol az embereknek nincs mit enni? De mondhatják, hogy az Unió erre adott pénzt. A Zobori Élménypark egymilliárdja viszont állami pénzből épült. Ehhez képest a magyarországi kórházak is egy-egy élménypark (Theme Park), ahol a járda a hullámvasút, a műtő a kísértetkastély, a kórterem a horrorszoba, csak ezekre nem költenek egy fillért sem, és a látogatók közül minden második koporsóban távozik, ha 65 év alatti, a fenti statisztika szerint.

Az emberek lelkében okozott kár mellett ez a népirtásnak beillő aljasság a NER legnagyobb bűne. Futballstadionokra, presztizsberuházásokra, világ végén álló templomokra, baromságokra költik az adófizetők pénzét, miközben az emberek, akiknek a pénzét elszórják és ellopják, a legkisebb betegségben meghalhatnak. Komolyabb betegség esetén pedig esélyük sincs az életben maradásra. Nem törődnek az emberekkel, nem érdekli őket, hogy meghalnak. Ezek nevezik magukat “nemzeti” kormánynak, akiknek keze alatt pusztul a nemzet, kihal az ország. Akik életben maradnak, és megtehetik, menekülnek világgá. Marad a bűnszervezet és a nekik kiszolgáltatott magahetetetlen emberek, akik halálra vannak ítélve. Ezeknek kéne béranyaként gyereket szülni, hogy dolgozzon nekik rabszolgaként, aztán haljon meg.

Rogán bejelentette, hogy 828 milliárd forintot költenek a következő években turisztikai támogatásra, hasonló állatságokra, miközben az egészségügy és az oktatás tovább pusztul. Ezt sem önzetlenül, mert a turisztika azért lett kiemelkedő fejlesztési terület, mert Orbán Ráhel a turisztikai iparban érdekelt, és az ő szállodavendégei érdekében kell vonzóvá tenni a vidéket. A magyarok pechjére az Orbán család nem az egészségügyben érdekelt, hanem az ingatlanbizniszben, a szállodaiparban, ezért sajnos a magyaroknak nincs más választásuk, mint meghalni, és addig is nézni és tapsolni, hogy az ő pénzükön gazdagodik Orbán Ráhel, és hullámvasutaznak azok a szerencsés külföldiek, akiknek rendes egészségügyi ellátásuk van.

Sajnos, Rogán nem röpült ki a hullámvasútból és nem kellett igénybe vennie a magyar egészségügy szolgáltatásait. Bár, ha nem sürgős beavatkozásra lett volna szükség, ő soha nem találkozik azokkal az állapotokkal, amelyekkel az egyszerű emberek, akiknek a pénzét rabolja. Ez az ember gyártja a fake news-t, a propaganda hazugságait, szórja erre a tízmilliárdokat, menedzseli Orbán Ráhelt állami pénzből, és akik mindezt finanszírozzák, nagyon néznek, amikor betegek lesznek. Már régen a temetőben lesznek, mire kapnak egy időpontot kivizsgálásra. Rogán meg csak vigyorog a hullámvasúton.







Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)