2024, április18, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírHuxit: Orbán elkezdte az Unióból való kilépés előkészítését

Huxit: Orbán elkezdte az Unióból való kilépés előkészítését

-

„2021 júliusában eljött az ideje annak, hogy most már komolyan vegyük fontolóra esetleges kilépésünket egy ezer sebből vérző, birodalmi tüneteket mutató, a kelet- és közép-európai tagállamokkal látványosan lekezelően, arrogánsan bánó államszövetségből” – ezzel a gondolattal kezdődik az Orbán-rezsim vezető kormánylapjában Fritz Tamás „Ideje beszélnünk a huxitról” című írása, amely olyan, mint egy stílusparódia: pontosan úgy adja elő az Európai Unióból való kilépés indoklását, ahogy ezt előre megjósolná valaki. Csakhogy ez nem a paródia, hanem a valóság.

Először azt kell leszögeznünk, hogy a Magyar Nemzetben soha nem jelenhetne meg ilyen cikk Orbán tudta, akarata vagy utasítása nélkül. Ez a cikk az Európai Unióból való kilépés előkészítésének első lépése, amelyben elkezdik felkészíteni és a kilépés mellé állítani a magyarokat. Az írás a kilépés indoklásául a szokásos hazugságokat tartalmazza a gyarmatosító és birodalommá váló Unióról, valójában annak a reális veszélynek a felismerésére épül, hogy a jogállamiság felszámolása miatt a 2500 milliárd euró újjáépítési hozzájárulást nem kapja meg Orbán fasiszta állama.

Ebben az esetben pedig nincs elégséges indok, hogy Orbán az Európai Unióban maradjon. Ezért viszi magával Magyarországot is. Erről szól a rezsim által elhelyezett írás a Magyar Nemzetben. Ez olyan, mint amikor a szocializmus közepén a pártállam a Népszabadságban megjelentetett egy vezércikket, amely a Központi Bizottság álláspontját, a párt hivatalos véleményét tükrözte. A Huxit napirenden van. Orbán készül arra, hogy a Néppárthoz való kilépéshez hasonlóan előbb távozzon az EU-ból, mielőbb kirúgnák. A pénzmegvonás gyakorlatilag ezt jelentené.

Orbán már jó ideje kizárólag a „hanyatlónak” nevezett Nyugat, a liberális jogállamok polgárainak pénze miatt tagja az Európai Uniónak, mert amúgy nem tekinti magát az értékközösség részének. Fritz Tamás írásának lényege is erre hivatkozik, mintha nem Magyarország változott volna meg, alakult volna át demokráciából önkényuralommá, hanem Európa változott volna meg. Európa nem változott meg, Orbán züllesztette le Magyarországot olyan szintre, hogy nincs helye a nyugati fejlett demokráciák között.

Fritz azt a hazugságot adja elő az Unióból való kilépés indokaként, hogy „gőzerővel zajlik egy birodalmi Európa, a szuperföderális, nemzetállamokat alávető Európai Egyesült Államok felépítése”. Ennek tulajdonítja azt, hogy Magyarország az általa aláírt és elfogadott uniós alapszerződést és az uniós jogot következetesen és rendszer szinten megsérti, és ezért az Unió felelősségre vonja. De ez haugság, mert a törvénytelenséggel, a jogállam felszámolásával, a sajtószabadság korlátozásával, a parlamentarizmus kiüresítésével, az emberi jogok sérelmélvel és a szabadság lábbal tiprásával van baj.

Az alkotmányos rend megdöntése a probléma, a hatalom kizárólagos gyakorlása, a politikai, ideológiai, gazdasági diktatúra, egy fasiszta állam létrehozása az oka az Unióval való konfliktusnak. De Fritz az orbáni propagandával összhangban ezt ideológiai ellentétnek próbálja beállítani, mintha az Orbán-rezsim magasabb értékeket képviselne, amit az EU veszélyeztet. Kimondja azt is, hogy az Európai Uniótól Orbán fasiszta államának már elvált az útja. Ez az Unióból való kilépési szándék egyértelmű bejelentése:

„Elváltak útjaink, amíg a Nyugat immáron tudatosan – hangsúllyal mondom: tudatosan! – szakít a keresztény erkölccsel és értékrenddel, s helyette az egyén gátlások nélküli önélvezetére és önpusztítására épülő kozmopolita, arctalan világtársadalom felépítését tűzte ki célul (lásd: The Great Reset), addig mi, magyarok, lengyelek és kelet-közép-európaiak ragaszkodunk az évezredes kulturális és vallási alapjainkhoz.”

Ebben a hazugságban Orbán kleptomániás, az államilag szervezett korrupcióra, a hazug propagandára épülő, törvénytaposó rendszer képviseli a „keresztény erkölcsöt és értékrendet”, míg a jogot és a törvényt tisztelő demokratikus országok közössége lenne maga a romlottság. Mintha az Európai Unió támadná vagy korlátozni akarná a magyarok (valamint a szintén kilépésre készülő lengyel fasiszták) kultúráját vagy vallásszabadságát. Ezek az országok a diktatórikus rendszerüket kulturális és nemzeti sajátosságnak és a kereszténység védelmének próbálják beállítani.

A Fidesz központi lapjának vezércikke próbálja felkészíteni és meggyőzni a magyarokat, hogy az Európai Unióból való kilépéstől nem kell félni, mert azzal nem jár rosszabbul Magyarország. Erre példa Svájc és Norvégia, illetve az EU-ból már kilépett Nagy-Britannia (ami ugyebár nagy hazugság, mert az angolok iszonyatos veszteségeket szenvednek el a kilépés miatt). Arról győzködik már a magyarokat, hogy az Unión kívül is van élet, ami még jobb is: nem mennek el a nyugati cégek, és kétoldalú kapcsolatok formájában lehet kereskedni az uniós országokkal.

A cikk nem véletlenül hallgat arról, hogy a kilépéssel megszűnik a szabad utazás, tanulás, közös egészségügyi ellátás, szabad vándorlás, letelepedés, munkavállalás. Lezárulnak a határok, a magyar emberek ettől kezdve nem Európa, hanem egy kis vallási-nacionalista fasiszta diktatúra polgárai lesznek. Nem egyenrangúak a nyugati demokratikus országok polgáraival. Európa csak nyer azzal, ha Orbán és a fasiszta lepra, amit terjeszt, eltakarodik az Unióból, de Magyarország végképp visszasüllyed a középkor szintjére, elindul az elszegényedés, aminek a Nyugat lesz az oka, mint Észak-Koreában.

Mérföldkőhöz érkezett Orbán uralkodása, amikor ki akarja vezetni Magyarországot Európából. Ez a magyar történelem egyik legsötétebb pillanata, mely ellen fel kell lázadni a magyar népnek. Azt nem gondoljuk, hogy a magyar emberek az alkotmányosság, a jogállamiság, a szabadság, az emberi jogok és európai értékek elvesztése miatt lázadnának fel, de az európai uniós előnyök, melyeket élveznek, amelyekkel elviselhető ez a mocskos diktatúra is, azokhoz talán ragaszkodnak. Ha nem, akkor mennek a posztkommunista nacionalista keleti diktatúrák süllyesztőjébe.

Mindennek oka egy ember, aki korlátlan hatalmat akar magának, és diktatúrát csinált az országból. Minden hivatkozása hazug. Miatta nem kapja meg Magyarország az a pénzt, amit megkaphatna, és emiatt nem megbukik, és nem elzavarják, hanem még ki is lépteti az országot az EU-ból, mintha az Unió tehetne róla, hogy az eddigi demokratikus kontrolltól is megszabaduljon. Elkezdte az ország puhítását és tesztelését. Hivatalosan majd cáfolják ezt  szándékot, de bedobták a köztudatba, elindul róla a polémia, és a propaganda meggyőzi a magyarokat, hogy jobb lesz kint, mint bent.

Mire kiderül, hogy Orbán fasiszta diktatúrája, törvénytelen rendszere és jogsértései miatt nem kapja meg az Unió 2500 milliárd eurós újjáépítési hozzájárulását, Magyarország már készen áll arra, hogy sértetten távozzon. Mintha Orbán és bandája nagy kereszténysége miatt vonnák meg a pénzt. A kilépés meglebegtetése lehet zsarolás is, ahogy a Néppártban is próbálkozott ezzel, hogy az EU inkább adja fel az elveit, és adjon az orbáni bűnszervezetnek 2500 milliárd eurót, amit ellophatnak, de ne kockáztassák meg, hogy Magyarország (és vele Lengyelország) kilépjen.

De a vége annak is kilépés lett. Nem fogják a végtelenségig tűrni egy fasiszta, náci bűnszervezet zsarolását és rombolását. Lehet felkészülni a határok lezására. Ha ez bekövetkezik, a sötétség borítja el Magyarországot. A diktatúrának semmi nem vet gátat. Minden Orbán belátásán, jóakaratán múlik. Azt pedig ismerjük. Magyarország elveszett, elrabolta egy sötét bűnöző, és fogságban tartja.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések