Idegösszeomlást kapott a sikerei miatt kirúgott igazgató

A 24.hu számolt be egy olyan történetről, melyből sajnos egyre több lesz, hiába verjük félre a harangot jó ideje.

Most a somlóvásárhelyi általános iskola igazgatóját távolították el, akire nem hogy semmi panasz nem volt, hanem kifejezetten sikeresen működött.

A négydiplomás Martonné Vathy Hedvig több mint harminc éve dolgozott a somlóvásárhelyi iskolában, melyet 10 éve ő vezetett.

Irányítása alatt sikeres volt az intézmény a pályázatok terén is: egy pályázatíró cég segítségével az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) három pályázatán is nyertek összesen 160 millió forintot – az eredményt szeptemberben hirdették ki.

Tantestületi forrás szerint azonban két hónap múlva váratlanul megjelent nála a helyi iskolát felügyelő pápai tankerület vezetője, Egyházi Andrea, aki – miután órákig faggatta Martonnét a pályázatok megírásának körülményeiről, majd dicséret helyett megalázó körülmények között egyik napról a másikra eltávolította az igazgatót.

Egyházi Andrea az igazgatónőt hatodmagával támadta le, és zárt ajtók mögött tárgyaltak vele. Martonné néhány óra múlva aláírta a lemondó nyilatkozatát, valamint az áthelyezési dokumentumot – ugyanis mesterpedagógusi minősítése ellenére a tankerületi igazgató egy pápai általános iskola alsó tagozatába helyezte őt át.

A 24.hu úgy tudja, hogy a megtámadott igazgatónő nap végére idegösszeomlást kapott a történtek miatt.

Az egész sztori azért is rendkívül undorító, mert az Orbán-kormány által kialakított központosított közoktatási rendszerben uniós pályázatot kizárólag a tankerület támogatásával lehet beadni. Az iskolák kidolgozhatják ugyan a szakmai programot, de a pályázatot hivatalosan a tankerület nyújtja be, ezért a beadás előtt a tankerületi vezetőnek – jelen esetben Egyházi Andreának – jóvá kellett hagynia a teljes dokumentációt.

A december 8-án hivatalából eltávolított igazgatónő helyére egyébként még aznap megérkezett kiszemelt utódja, az egyik szomszédos település tanítónője.

Martonné Vathy Hedvig sajnos nem nyilatkozott a hírportálnak, arra hivatkozva, hogy titoktartásra kötelezték. Nem tudjuk, mivel fenyegethették meg, nagy baj, hogy az emberek nem mernek beszélni. Vagy nem akarnak, mint Egyházi Andrea, akit szintén megkerestek.

A hírportál filmben is összefoglalta a dögletes bűzt árasztó történetet:

Einstand a somlóvásárhelyi általános iskolában

http://24.hu/https://www.facebook.com/24ponthu/App Androidra – https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.sanomamedia.hir24App iOS-re – https://itunes….

Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Fidesz: A román miniszterelnök szavai a 20. század legsötétebb időszakait idézik

Következő cikk

Európában a magyarok a legboldogtalanabbak

en_USEnglish