2024, március29, péntek
KezdőlapKiemelt fő hírÍgy reagálnak az érintettek arra az "n" szóra, amit Márki-Zay használt, akinek...

Így reagálnak az érintettek arra az „n” szóra, amit Márki-Zay használt, akinek azonnal távoznia kell a közéletből

-

Valamikor, amikor a liberális demokraták még vállalták önmagukat, és nem gondolták, hogy leplezni és titkolni kellene a nézeteiket, ezért nem egy jobboldali politikust toltak maguk előtt, hogy a jogállamot vele állítsák helyre (aki buzizik, migránsozik, sorosozik, zsidózik és már „négerezik” is), egykor még felszólították a jogállami és demokratikus normák durva megsértőit, rasszistákat és antiszemitákat, hogy távozzanak a közéletből. Amerikában, még a republikánus párt trumposodása ellenére is, aki ilyen szavakat használ, a munkahelyéről kirúgják. Márki-Zay ezt tudja.

Nem így van most, amikor nyilvánosságra került Márki-Zay Péterről, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjéről egy videó, amelyben olyan viccet enged meg magának, ami durván sérti a vakokat és a feketéket, ráadásul még az „n” (néger, értsd: „nigger”) szót is használja, pedig éveket élt Amerikában, és pontosan tudja, hogy az a legdurvább rasszista sértés a feketékkel szemben. Az ellenzék liberális demokratái hallgatnak. Ezúttal nem teszik szóvá, hogy ez elfogadhatatlan, Márki-Zay pedig mondjon le és távozzon a közéletből. Ha nem az ő oldalukon állna, akkor ezt tennék.

Nem fest olyan jól a „kettős mérce”, amit éppen megszüntetni szeretne a demokratikus ellenzék. Még akkor sem, ha látszólag a választási érdekeik diktálják ezt. Csak látszólag, mert Márki-Zay az efféle kommunikációjával már így is kivégezte minden esélyüket, ezzel a magatartásukkal pedig ezt csak erősítik tovább. Ezzel szemben, ha mutatnának valami elvszerűséget, az még sokak számára visszaadhatná a hitet és a reményt, s esetleg mégis elmennének szavazni. Ellenkező esetben csak megerősítik bennük azt, hogy jól döntöttek, ha ezzel az ellenzékkel nem vállalnak közösséget.

Nem kevésbé fontos szempont, hogy a liberális demokratáknak példát kellene mutatniuk. Fel kell mutatniuk a demokratikus és emberi jogi normákat. Ennek része, hogy ha valaki rasszista viccet mesél, azt felszólítják lemondásra és a közéletből való távozásra. Ezzel felmutatják követőiknek a demokratikus oldal értékeit. Ennek híján – védve a „mundér becsületét” – a demokratikus ellenzék támogatói és szavazói védelmezni kezdik a védhetetlent, a rasszista megnyilvánulásokat, és azonosulnak az embertelenséggel, amit ez kifejez. Ez mindennél nagyobb kár, s ez az ő felelősségük.

Ezért az értékeihez egykor még ragaszkodó demokratikus ellenzék támogatói mentegetik a menthetetlent, azt állítva, hogy a magyar nyelvben a „néger” szó nem ugyanazt jelenti, mint az angolban. Az angol nyelvben sem mindig ugyanezt jelentette: az „n” szó jelentése nem hordozta mindig ezt a sértő és negatív tartalmát, mint ma. Ezért megváltozott a jelentése és a használhatósága a magyar nyelvben is. Amikor még a mozgalmi dalokat énekelték, éppen antirasszista indíttatásból, akkor ez a szó még nem jelentette azt a sértést, amit ma. A világ előre ment, Magyarország hátra.

Annak eldöntése mindig az érintett közösségre tartozik, hogy mit tekint magára nézve elfogadható megnevezésnek. Ugyanígy van ez az etnikai, vallási, fogyatékkal élő, szexuális, stb. kisebbségek esetében is, és ez időben változik. A többségnek tiszteletben kell tartania, ahogy az érintettek viszonyulnak bizonyos megnevezésekhez, és ezt tiszeletben kell tartaniuk, ha nem sértésnek szánják. Egy miniszterelnök-jelöltnek ezt mindenképpen tudnia kell, különben alkalmatlan a feladatára.

Azzal is próbálják mosdatni Márki-Zay-t, hogy ezt a viccet Stevie Wonder mondta saját magáról. Ennél otrombább érv kevés van, mert ahogy csak Quasimodo gúnyolódhat saját magán, ugyanez igaz Stevie Wonderre és másokra.  Stevie Wonder, aki egyébként rendkívül érzékeny a rasszizmusra, mondhatja ezt a viccet, mert ő vak is, fekete is. De egy fehér, nem vak ember nem mondhatja, mert az abban a kontextusban már rasszista. Egy zsidó mondhat zsidó viccet, de egy nem zsidó nem. A feketék „niggerezhetik” magukat és egymást (láthatjuk filmekben is), de mások őket nem.

Miután ez a hamis mentegetés zajlik, bemutatunk egy videót arról, hogyan reagálnak az érintettek arra az „n” szóra, amit Márki-Zay használt. Szerencséje, hogy Hódmezővásárhelyen nincsenek feketék, mert szájába tömnék a kék szalagját. Hamisak azok a hivatkozások, amelyek megpróbálják úgy beállítani, mintha magyarul ez nem ugyanazt jelentené, a magyar kultúrában ez elfogadott, és csak a nevükön szólította őket. És, és, és… Ezeket a mellébeszéléseket ismerjük a cigányozás és a zsidózás esetén is, talán nem véletlen, hogy Márki-Zay már zsidózott is. Ösztönösen jön belőle.

Íme, itt látható ebben a videóban, hogy így reagálnak az érintettek a Márki-Zay által használt „n” szóra, nem sokat törődve a mellébeszélő magyarázatokkal. Ebből megérthetik a sértés súlyoságát.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az alábbi videó 18 éven aluliaknak nem ajánlott, mindenki saját felelősségére tekintheti meg, a köznyugalom megzavarására alkalmas felvételeket tartalmaz.

A mentegető magyarázkodásokban a különbség csupán annyi, hogy régen ezt csak a szélsőjobboldal adta elő, most pedig már a balliberálisok is, mert „mindennél fontosabb leváltani Orbánt”, a cél szentesíti az eszközt, minden belefér. Még a teljes meghasonulás és önmegtagadás is. Nem veszik észre, hogy éppen ez az akadálya, hogy elérjék a célt. Miután sokan egész életünket a rasszisták, a nácik, a fasiszták és a keresztényfasiszták elleni küzdelemmel töltöttük, a hátralevő időre már nem köpjük le magunkat, csak azért, mert a liberális értelmiség egy keresztényfasisztára bízta magát.

Ennek az újságnak a tulajdonosa olyan magyar lapoknál szocializálódott, mint a liberális 168 Óra, a liberális Fekete Doboz Alapítvány, a liberális Magyar Hírlap, a baloldali Világgazdaság, és nem fogja egy tévesen értelmezett politikai érdekből ezeket az értékeket és elveket megtagadni. Még akkor sem, ha mások ezt megteszik, és ha az ellenzéki pártok Márki-Zay csapdájában vergődve tűrik ezt. Nincs kompromisszum, nincs engedmény vakok és színes bőrűek sértegetésével, rasszista viccek mesélésével szemben. Egy miniszterelnök-jelölt esetében különösen nem lehet.

A Márki-Zay-jelenség legnagyobb veszélye az, hogy az efféle engedményekkel fasisztává kell válni ahhoz, hogy a fasiszta Orbán Viktort leváltsuk. Ez az egész logika hamis, az egész egy képtelenség. Ráadásul ez a legfőbb akadálya Orbán leváltásának, mert a balliberális ellenzékiek jelentős része emiatt elfordult az ellenzéktől. Orbán marad, csak a demokratikus ellenzék veszíti el önmagát, saját értékeit, az elveit és a tisztességét. Egy ilyen Márki-Zay-t a választás előtt egy nappal is úgy kellene elkergetni egy ilyen rasszista viccért, hogy haza se találjon Hódmezővásárhelyre.

Ezért mi nem futunk ezzel az árral, hanem megtesszük azt, amit megkövetel az emberség, a tisztesség és a demokratikus, jogállami norma, és felszólítjuk Márki-Zay Pétert, mondjon le az ellenzék miniszterelnök-jelölti posztjáról és a polgármesterségről, s azonnal távozzon a közéletből. Nézzen szembe azzal, hogy hiába próbál taktikai okokból megfelelni a liberális demokratáknak, ami kijön belőle, az fasizmus. Felszólítjuk az ellenzéki összefogást, hogy elvi alapon döntsön, védje meg saját értékeit, és bizalmatlansági indítvánnyal azonnal váltsa le Márki-Zay Pétert.

Biztosak vagyunk abban, hogy Márki-Zay menesztésével az ellenzéki tábor magára talál, felszabadul egy óriási nyomás alól, és újraélednek az esélyei. Ellenkező esetben a vártnál is nagyobb vereség következik be, és Márki-Zay zsarolási potenciálja nem múlik el. Azzal a hazugsággal, hogy mégis csak ő tudja leváltani Orbánt, s ehhez le kell váltania az egész ellenzéket, szétveri, megsemmisíti az egész ellenzéket. Orbán önmaga által előidézett valamikori bukása esetén pedig egy nála sokkal rosszabb, sokkal veszélyesebb és erőszakosabb diktátor kezébe kerülhet az ország.

Történelmi tanulság, hogy a kis apró jelekre figyelni kell, és azok alapján időben lépni, mert később már késő lesz. Ezúttal nem soroljuk fel a történelmi példákat egészen Orbánig bezárólag, mert mindenki ismerheti őket.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések