Isten helyett a Fidesz a legnagyobb áldás az EMIH háza táján

A Magyar Narancs feltérképezte Köves Slomóék birodalmát és érdekes dolgokra bukkantak. Köves Slomó eléggé NER-kompatibilis, nem volt ez eddig sem titok. Az viszont, hogy rajta keresztül az EMIH irdatlan mennyiségű közpénzhez jutott érdemtelenül, sajnos, megnöveli annak esélyét, hogy az antiszemiták azt gondolják, hogy mindez azért történik, mert Köves Slomó zsidó.

Arról már többször írtunk itt és itt is, miképpen dörgölőzik a Köves Slomó-féle birodalom a jelenlegi Fidesz-KDNP hatalomhoz. A Magyar Narancs újabb tényekkel rukkolt elő arról, hogy megdöbbentő mennyiségű és nem véletlenül záporozó közpénzeső gazdagítja Köves Slomó és az EMIH háza táját. Ezzel nem is lenne gond, ha nem ismernénk az EMIH-et érintő ügyletek némelyikének politikai hátterét. Gyomorforgató Kövest a „nemzet zsidója”, egyben Orbán csicskájaként látni.

Miközben egyértelmű, hogy Orbánnak nyilván nem volt kedve a másik nagy magyar zsidó szervezettel, a MAZSIHISZ-el bajlódni, mert a neológok mindig is közelebb álltak a liberális szocialistákhoz. Így kapóra jött a Fidesznek az EMIH szervezete, élén Köves Slomóval, akinek megkérdőjelezhetetlenné vált mára a Fidesz-KDNP irányú elkötelezettsége, hiszen a kölcsönös érdekek mentén egészen vállalhatatlan kampányokban is támogatja a FIDESZ-KDNP-t.

Ezzel kapcsolatban a MAZSIHISZ elnöke, Heisler András így nyilatkozott: „Az EMIH egy haszid közösségből kinőtt egyház, és a hatalom számára olykor jól jön, ha látványosan zsidónak kinéző, kalapos, kaftános, pajeszos zsidókat mutogathat politikusok közelében.” Köves Slomó Heisler szerint két dolgot tesz a magyar politikai nyilvánosságban: „megvédi Orbán Viktort a Soros-plakátok ügyében, és hallgat, amikor a köztévé gonosz cionista milliárdosnak nevezi Sorost Hamenei ajatollah szavait idézve. Ugyanakkor mindenhol elmondja, nem akar képeslapot kapni a Jobbik elnökétől, mert küzd az antiszemitizmus ellen.” A Jobbik a Fidesz aktuálisan legveszélyesebb ellenfele.

Kövessel egy jó ideje mi magunk is bajban vagyunk, mert sajnos előbb jut eszünkbe róla egy dörzsölt, mindenre kapható ember, mint egy bölcs, a közösség(e) előtt köztiszteletnek örvendő rabbi. Mélyen elítéljük az antiszemita gyűlöletkeltést, de amellett mi sem tudunk szó nélkül elmenni, hogy Köves megnyilvánulásai mennyire károsak a magyar zsidóság számára. Beállt ő is a sorba és Orbán úgy használja, ahogy az neki tetszik. Az elmúlt közel nyolc évben megtapasztalhattuk Kövesről, hogy van az a pénz, amiért ő is elszegődik a Fidesz-KDNP „szajhái közé”, mint ahogy azt a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Németh Sándor is tette.

Ebben az esetben sem a zsidósággal van a gond, hanem azzal a típussal, amit Köves Slomó vagy adott esetben Németh megtestesít. Van ilyenből nem kevés és ráadásul mindenfelé fellelhetők, az már inkább sajnálatos, hogy esetünkben egyházi vezetőkről beszélünk. Az emberek többségének nem véletlenül ellenszenvesek a csillapíthatatlan pénzimádattal „megáldott”, a hatalom által megvásárolt vallási górék.

Mielőtt bárki azzal jönne, hogy Köves milyen sokat tett a magyar zsidóságért, szögezzük le, hogy a magyar zsidó élet megújulása nem Köves Slomóval kezdődött, hanem Scheiber Sándorral és Kőbányai Jánossal, meg a többi kisebb-nagyobb klubbal és szervezettel, amik a rendszerváltás után aktívabbak lettek, vagy hirtelen megjelentek. Köves Slomó is valahol ennek a terméke. Amit később a magyar zsidósághoz hozzátett, sajnos még az sem teljes egészében az ő érdeme, hanem az amerikai Chabad Lubavicsi mozgalomé, az őt támogató szervezeteké. Na, meg persze, a NER elmúlt nyolc évében egyre erőteljesebben a magyar adófizetőké is, pláne attól kezdve, hogy Köves mindinkább üzletet csinált a zsidó vallásból.

A Magyar Narancs sztorija a Munkáspárt egykori székházától, a Baross utca 61-ből indul, amely már teljes egészében az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközösség (EMIH) tulajdonában van. A több ezer négyzetméteres épület egy 2014-es kormánydöntéssel ingyen vált a Köves Slomó-birodalom részévé, amiből a felújítás után kollégium lesz a vidéki és külföldi EMIH diákok számára. A felújítás alatt álló épület postaládáján több, az EMIH-hez köthető, nemrégiben alapított alapítvány és cég neve is olvasható:

  • Kóser Piac Kft., ami a Dohány utcában kóser élelmiszerboltot működtet;
  • OLOESZ Kft., ami az idősgondozásban és a kóser élelmiszer forgalmazásban érdekelt;
  • Maimonidész Kft., ami a Zsigmond Király Egyetem üzemeltetőjét vásárolta meg;
  • Rabbiház Kft, ami a mádi zsinagógát felújító cég neve;
  • Shomer Kft., ami a hitközség nyomozó és személyvédelmi cége;
  • Tett és Védelem Alapítvány, ami ugyan a Jobbik antiszemitizmusát és képeslap küldési próbálkozásait nyilvánosan elítéli, de a kormány Sorosozását simán tűri.

Ám az is kiderül, hogy a Baross utca 61 szám alatti ingatlanon a TRIVASTON Limited ciprusi offshore cég közel 800 millió forintos jelzáloga van.

(Forrás: Magyar Narancs)

A 2004-ben alapított EMIH a Fidesz regnálása előtti időszakból kormányzati segítséggel csak kettő épülethez jutott: az egyik a hitközség központjaként és zsinagógaként működő Károly körúti ház, illetve a XII. kerületi óvoda, amit állami forrásból renoválva a Babolygó óvoda üzemeltetői vesznek bérbe, mivel az EMIH kinőtte az épületet. 2010 óta viszont megsokszorozódtak az EMIH ingatlanjai, különösen Budapesten. Lett ugyanis újabb két zsinagógájuk, általános iskolájuk, gimnáziumuk, egyetemük, boltjuk, kávézójuk, éttermük és egy egész idősotthon-hálózatuk, illetve készül a kollégiumuk és a közösségi terük is, ez utóbbi az újlipótvárosi Duna-parton. Vidéken is mindinkább jelen vannak, többnyire az állami támogatásoknak köszönhetően:

Az EMIH és a holdudvara az elmúlt évek során elképesztő mennyiségű közpénz alapú támogatáshoz jutott akár hitel, akár közvetlen támogatás formájában. A támogatások megközelítik a hatmilliárd forintot, ami igazán szép teljesítmény, miután az EMIH csak 2011-ben lett bevett egyház. Az EMIH a zsido.com-on egyébként nyilvánosságra hozta, hogy 2014 és 2018 között 2,84 milliárd forint állami támogatást kapott, de ebből több tétel is hiányzik, mert nem tartalmazza az ingyen átadott ingatlanok értékét, mint ahogy a vágóhídra adott támogatás, vagy az egyetemre adott hitel mennyiségét sem. Noha egyértelmű az is, hogy az EMIH nem csak magyar közpénzekből, de más gyakran ismeretlen eredetű, vagy nehezen feltérképezhető pénzügyi forrásokból is gyarapszik.

Így néz ki ma a budapesti Slomó térkép. (Forrás: Magyar Narancs)

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint Köves mindezek mellett 2012 májusától a Honvédség tábori főrabbija, amiért fizetést is kap. Bár Köves fejből már meg sem tudta mondani, mennyit, amikor a Magyar Narancs felhívta. Nagyjából havi nettó 300 ezer forintra becsülte a bérét. A honvédségnek egyébként van maszihiszes rabbija is. Mi van? Ez most komoly? A honvédség elenyésző számú, amúgy láthatatlan katonájára jut két zsidó rabbi, havi 300 ezer forint/rabbi áron? Mennyit kereshetnek maguk a szerződéses katonák? Félünk, hogy közel nem ennyit.

S vajon mennyi helyről kaphatja havonta a fizetését Köves Slomó, ha azt még számon sem tudja tartani. Bízunk benne, hogy azt azért tudja, mit kell ezért elvégeznie. Bár aki nem tudja fejből a bérét, azoktól lehet, hogy inkább vissza kellene venni, mert nagy szükségük úgysem lehet rá. A Magyar Narancs cikkét nagyon ajánljuk, mert még több hajmeresztő dolgot részleteznek benne. Nem lenne érdemes kihagyni a téma iránt elkötelezett módon érdeklődőknek!