Izrael Orbán magyarázatára szorul azzal kapcsolatban, miért is kivételes államférfi Horthy Miklós.

A magyar miniszterelnök ugyanis a felújított Klebelsberg-kastély átadásán azt találta mondani, hogy a történelem azért nem tudott „maga alá temetni” bennünket, mert “olyan kivételes államférfiak szolgálták és vezették a nemzetet, mint Bethlen István, Horthy Miklós vagy Klebelsberg Kuno.” Orbán szerint megítélésüket “a második világháborús gyászos szerepvállalás sem árnyékolhatja be”.

Mást gondol erről a Mazsihisz, közleményük szerint éppenhogy maga alá temette Magyarországot a 20. századi történelem, nagyrészt éppen Horthy miatt.

Természetesen Lázár Jánosnak is meg kellett nyilatkoznia, ő szintén nagy magyar hazafinak tartja Horthyt, míg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a “pöcs” szóval fakította a dicsfényt, és inkább Auschwitzban vagy a Don-kanyarban állítana a kormányzónak szobrot, ha már muszáj.

Sokan várták kíváncsian Köves Slómó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija véleményét, aki májusban arról nyilatkozott az M1-nek, hogy Magyarországon biztonságban élnek a zsidó közösségek. Végül a Népszava kérdésére Köves így fogalmazott: “az igazi államférfi definíció szerint szilárd elvek mentén cselekszik, befolyásolhatatlan és nagyfokú felelősségvállaló képességgel rendelkezik. Történeti perspektívából nehéz Horthy munkásságát megfeleltetni ezeknek a kívánalmaknak: úgy hogy személyes és osztálya önös érdekeitől vezérelve „három millió koldus Magyarországának” volt büszke kormányzója, a teljességgel irracionális németbarát politika végrehajtója, a háborúba való belépés támogatója, a Don-kanyari katasztrófa felelőse, nem utolsósorban pedig nagy- és dédszüleim jogfosztásának, majd családjaik megsemmisítésének – legkevesebb – passzív szemlélője”.

A HírTV Newsroom c. műsorában szerda este Izrael magyarországi nagykövete is, Yossi Amrani a sorosozást ugyan sajnálatos módon nem tartotta antiszemita megnyilvánulásnak, Horthyval kapcsolatban azonban mégis kénytelen volt ezt mondani: “Az a kijelentés, amelyet múlt héten a miniszterelnök tett, ugyan értem a kontextust, azért ez mégiscsak eléggé aggályos volt számunkra, mert nyilvánvalóan tudjuk, hogy Orbán úr jó barátja Izraelnek és a zsidó népnek, és elismerjük azon erőfeszítéseit, amellyel támogatja a zsidóság életét Magyarországon. De Horthyt kivételes vezetőnek nevezni abban a történeti kontextusban, hát lehet így vagy úgy értelmezni ezt, de ez mindenképpen meglepetést keltett bennünk, és diplomáciai csatornákon kértük ennek a tisztázását.”

Szomorú, hogy mikor már a legkeményebb elhatárolódásnak és szavaknak van itt a helyük, mondandója közben nagykövet úr még szükségesnek érezte körbetáncikálni Orbán Viktort. Nem világos, milyen “kontextust” vél érteni, a zsidó népnek pedig minek ellenség, ha Orbán Viktor a jóbarátja.

A Napi.hu ezzel a címmel adta közre a hírt: Diplomáciai botrány lehet Orbán szavai miatt. Az volna a minimum.

 





6 hozzászólás : Izrael még mindig nem érti, Horthy mitől kivételes államférfi

  1. Tóth Zoltán

    June 29th, 2017

    Tisztelt Amerikai Népszava! Talán nem nagy kérés Önöktől, hogy beugorjanak a New Yorkban található közösséghez, és interjút készítve segítsenek tisztába tenni a helyzetet: http://index.hu/kulfold/2017/06/29/a_new_york-i_rabbik_megvedtek_orban_viktort/ Előre is köszönöm a segítségüket!

    Ui.: Gondolom, a fejlemény mögötti szándékok sok tekintetben fűződnek össze azokkal a jelenségekkel, melyekről épp az Amerikai Népszava számolt be bő egy éve, s mely cikket sajnálatosan nem tudtam előkeresni, viszont egy másik forrásból még fellelhető volt az abban közölt elemzés. https://zsidotarsadalom.wordpress.com/2016/04/21/bartus-laszlo-zsido-szekta-kezen-a-liberalis-media/

    Kérem, ne vegyék rosszmájúságnak, higgyék el, nem vagyok zsidó vallású-származású, de engem is mélyen megdöbbentettek a hazai fejlemények, melyek ráadásul kérlelhetetlenül jelzik előre a dagadó vészt! De képtelen vagyok elfogadni, hogy miközben mindenemet feladva, a társadalomból kilógva teszem fel a lelkiismeretemre hallgatva az összes energiámat arra, hogy megelőzzem az újabb vészkorszakokat, embertelenséget, pusztulást, aközben zsidó hitközségek ajnározzák Magyarország fasiszta vezérét – mind itthon, mind New Yorkban!

    Kérem, tolmácsolják nagyrabecsülésemet Kertész Ákos felé is, minden szavával egyetértettem a legutóbbi írásában, de kérdem én, a new york-i rabbik nyilatkozata fényében milyen legitimációt remél a megszólalásának? Önök miért nem készítenek interjút ezen közösségekkel, hogy tisztábban láthassak, hol tévedek? Kérem, világosítsanak fel, amennyiben az Amerikai Népszava által rendszeresen – és jogosan! – emlegetett veszély megvalósulna, úgy miként festene, hogy épp azon közösségek ítélnék el Magyarországot, amelyek korábban lakáj módjára ajnározták az éledő diktátorát? Önök szerint így mi fog gátat szabni a szélsőséges fordulatoknak? Tényleg azt szeretnék, hogy lángoljon a világ?

    Reply
    • Elter András

      June 30th, 2017

      “Tényleg azt szeretnék, hogy lángoljon a világ?”

      Bizony így van, vannak olyan emberek, nem kevesen, akik tényleg azt szeretnék, hogy lángoljon a világ.

      Reply
  2. Elter András

    June 30th, 2017

    “De képtelen vagyok elfogadni, hogy miközben mindenemet feladva, a társadalomból kilógva teszem fel a lelkiismeretemre hallgatva az összes energiámat arra, hogy megelőzzem az újabb vészkorszakokat, embertelenséget, pusztulást, aközben zsidó hitközségek ajnározzák Magyarország fasiszta vezérét – mind itthon, mind New Yorkban!”

    Ezt én sem vagyok képes elfogadni, csakhogy ezek a zsidó emberek szabad akarattal rendelkeznek, és önként, szabadon nyalják ki orbánfasiszta mocskos seggét. És ez ellen semmit nem lehet tenni, mert tiszteletben kell tartani a szabad döntésüket. Legfeljebb azt lehet mondani, hogy ostobák és aljasok, de ezt vagy maguk is tudják, vagy csak rosszindulatú rágalomnak tekintik, holott nem az.

    Reply
  3. Elter András

    June 30th, 2017

    “Önök miért nem készítenek interjút ezen közösségekkel, hogy tisztábban láthassak, hol tévedek?”

    Az interjú célja nem az lehetne, hogy ők belássák, hogy tévednek, hisz ez nem lehetséges, mert elvakultak. Hanem inkább az, hogy más emberek (főleg zsidók is) okuljanak belőle, és ne essenek az orbánfenék nyalásának bűnébe.

    Reply
    • FORTIMBRAS

      September 13th, 2019

      Nem címzettként, de hadd szólok bele.

      Elvakult elfogultak véleményét a túlsúlyban leledző Fid-SS sajtó és média kellő mennyiségben közli, még nemzetközi vizeken is… Nem kell azt még az oly ritka szabad felületen is megismételni !

      Reply
  4. Voronyezs

    September 13th, 2019

    “Éppen Horthy miatt”

    Hát persze, hiszen onnan, attól a pillanattól kezdve, hogy az Antant seregek Horthyt beültették az előkészített trónba*, attól kezdve 25éven át a >horthysta ellenforradalom< tudatos, célzott és permanens szélsőjobboldali [későbbi terminológia szerint: náci] uszítást gyakorolt a zsidóság, mint fő célpont ellen, tulképp' bosszúból és hamis propaganda céljából.

    *Szándékos ferdítés az, hogy Horthy verte le a Tanácsköztársaságot. Ez egyáltalán nem igaz és épp ez a hiány [ti. hogy nem ő volt] váltotta ki a fővezér (később kormányzó) pszichéjében azt a frusztrációt, azt a mély gyűlöletpropagandát ami a róla elnevezett 25 évet jellemezte, amit mindvégig képtelen volt levetkőzni, hogy mindenért a zsidók a felelősek, s ami elvezetett 1941-es Kamenyec/Körösmezőhöz, illetve a '44-es Holokauszt kiteljesedés gyors lebonyolításához.

    Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)