Jogosítvány nélkül, százzal gázolt, házi őrizetben védekezhet

3 perc olvasási idő

Májusban két ember halt meg Budapesten a Dózsa György úti balesetben, amikor M. Richárd frissen vásárolt fehér Mercedes kabriójával száz kilométeres sebességgel belerohant egy éppen kanyarodó Citroënbe, amely buszmegállóban várakozó emberek közé csapódott. A Citroënben ülő 23 éves és 37 éves férfi életét vesztette, ketten súlyosan, hárman könnyebben megsérültek.

A rendőrség röviddel a baleset után azt nyilatkozta, hogy nem találtak a helyszínen féknyomot.

Hétfőn délelőtt a bíróság M. Richárd előzetes letartóztatásáról döntött: az előzetes várakozásokkal ellentétben nem helyezték előzetesbe a férfit.

A gyanúsított annyit mondott a 24.hu-nak, hogy szabadlábon védekezhet és nem került házi őrizetbe, az ügyészség hivatalos álláspontja szerint azonban M. Richárd házi őrizetbe kerül, nyomkövetőt azonban nem kell viselnie.

Korábban még azt nyilatkozta a Fővárosi Főügyészség szóvivője, hogy a bűnismétlés veszélye miatt indítványozták a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését.

M. Richárdról azt is tudni, hogy a kecskeméti maffiaper ötödrendjű vádlottjaként korábban nyolc év fegyházbüntetést kapott, az ügyészség bűnszervezet tagjaként elkövetett emberölés előkészületével, fegyvercsempészéssel és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolta őt és társait.

Amint arról mi is írtunk, a tragikus baleset okozóját – akinek a vezetői engedélyét korábban bevonták a hatóságok, tehát nem is ülhetett volna volán mögé – kereken egy hónappal a szörnyű eset után már egy másik kabrióban kapta le a 444 stábja. A cikkből az is kiderül, hogy M. Richárdot milyen szálak fűzhetik a hazai politikai „elithez”.

Nos, nyomkövető nélkül, a gyanúsított híres visszafogottságát és szerénységét tapasztalva, nagykutyákhoz fűződő viszonya ismeretében nem kizárt, hogy valahol hamarosan újra a kamerák elé kerül majd. Persze nem ám a házán belül.

 







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Trump le fog mondani az elnökségről

Következő cikk

Semjén cigányozással védte meg a határon túliak gyalázatos szavazati jogát