A Partizán stábját nem engedték be az Országházba, ezért elmaradt a parlamenti tudósítása. A sajtóiroda egy júniusban bevezetett szabályra hivatkozik, amelynek a videós szerkesztőség szerintük nem felel meg. Magyar Péter közölte, hogy nem ért egyet a döntéssel, a Parlament önállóságára hivatkozva azonban elhárította magától a felelősséget. De mióta önálló és független ez a parlament Magyar Pétertől? A következmény ettől nem változik. Egy rendszeresen tudósító szerkesztőség nem végezhette el a munkáját, a közönsége pedig elesett azoktól a válaszoktól, amelyeket a riporterei meg akartak kérdezni.
A Partizán közleménye szerint Kuczogi Jakab és stábja többek között Szijjártó Pétert akarta kérdezni. Az Országgyűlés sajtófőnöke először az NMHH-regisztráció hiányára hivatkozott. Miután a szerkesztőség megküldte az igazolást, azt a választ kapta, hogy nem sajtótermékként szerepelnek a nyilvántartásban, továbbá „a Partizán oldalán megszűnt a politikai cikkek rendszeres közzététele”. De ehhez az Országgyűlésnek mi köze van? Hány politikai cikk közlése a követelmény? A szerkesztőség szerint korábbi parlamenti tudósításai során ezek a kifogások nem merültek fel.
Megnéztük az NMHH nyilvános nyilvántartását. Az ellenőrzéskor a Partizán szerepelt benne, mégpedig a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások között, a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítványhoz rendelve. Ez a kategória az olyan műsorokat jelöli, amelyeket a néző maga választ ki és indít el. A YouTube csatonához, amelyen a Partizán elérhető, erre szükség van. De ez nem határozza meg a szerkesztőség jellegét, nem veszíti el média jellegét.A besorolás a szolgáltatás formáját írja le.
Attól, hogy egy interjú videón jelenik meg, az elkészítése újságírói munka. Ráadásul a Médiatanács már egy tavalyi határozatában is lekérhető médiaszolgáltatásként nevezte meg a Partizánt. A sajtótermék és a médiaszolgáltatás a magyar médiaszabályozásban külön fogalom. E különbségből azonban nem következik, hogy az egyik szerkesztőségnek lehetpsége van parlamenti információt szerezni, a másiknak nincs.
Az írott politikai cikkek hiányát egy videós szerkesztőségen számonkérni ugyanúgy nevetséges, s eltéveszti az újságírás lényegét, mintha egy rádiótól követelnének nyomtatott lapszámokat. A közérdekű kérdés jelentősége nem a megjelenés formájától függ. Az Országgyűlés sajtóirodája a Telexnek adott válaszában a június óta hatályos, 11/2026-os elnöki rendelkezést jelölte meg az elutasítás alapjaként. Eszerint a megfelelő hatósági besorolás mellett friss politikai híreket tartalmazó honlapot is megkövetelnek.
A hivatal azt írta, tartós eltérés esetén többször felszólítják az érintetteket a feltételek teljesítésére. Aki újra megfelel, ismét kaphat engedélyt. A Partizán közleménye ilyen előzetes felszólításokról nem számolt be. A válasz egy szabály létezését igazolja, a szabály észszerűségét nem. Miért kellene egy politikai interjúkat és tudósításokat készítő videós szerkesztőségnek emellett írott hírportált is működtetnie ahhoz, hogy kérdezhessen a Parlamentben? Miért most vált akadállyá a júniusi feltétel, ha eddig bejutottak?
Ha egy működő szerkesztőséget egy szabály kizár, akkor a szabály javításra szorul. Ha ez elmarad, akkor a szabály szándékosan akadályoz egyes szerkesztőségeket. A sajtószabadság korlátozása pedig nem válik elfogadhatóvá attól, hogy előbb rendelkezésbe foglalják. Minden cenzúra valamilyen szabály alapján jön létre. Az ilyen szabályok nem természeti törvények, hanem emberi alkotások, amelyeket meg lehet változtatni, ha a céllal ellentétes hatást vált ki. A kérdés az, hogy mi a cél?
Az intézményi felelősségnek világos útja van. Az Országgyűlésről szóló törvény alapján a Hivatalt a házelnök által kinevezett főigazgató vezeti, a házelnök irányítása alatt. Forsthoffer Ágnes nevezte ki a parlament jelenlegi sajtófőnökét, György Bálintot is. A sajtófőnök régi országgyűlési munkatárs, a rendszerváltás szele nem törte át a Parlament erős kőfalait sem, de a kinevezéséről már az új házelnök döntött. Ezért a parlamenti sajtóviszonyokért a jelenlegi vezetés tartozik felelősséggel.
Magyar Péter a történtekre reagálva azt írta, nem ért egyet a döntéssel, de nincs ráhatása, mert az Országgyűlés külön hatalmi ág. A miniszterelnök valóban nem utasíthatja a Parlament hivatalát, és nincs bizonyíték arra, hogy személyesen ő rendelte volna el a kizárást. Magyar azonban a parlamenti többséget adó párt vezetője is, a házelnököt az ő politikai közössége adja. Az intézményi önállóság nem szünteti meg e többség politikai felelősségét a saját vezetése alatt működő Parlament sajtóviszonyaiért.
Magyar Péter ezzel elhatárolódott saját pártja parlamenti többségétől, mintha semmi köze nem lenne hozzá. Az igazán gyanús az, hogy ha az intézkedéssel nem ért egyet, miért nem tesz lépéseket. Ő ígért egy szabadabb Magyarországot, benne szabad sajtót. A hatalmi ágak szétválasztására való hivatkozása inkább megdöbbentő, hiszen a törvényhozás többsége az ő kezében van. Éppen az a probléma az elmaradt rendszerváltással, hogy Magyar Péternek éppúgy nincs parlamenti kontrollja, ahogy Orbánnak sem volt.
Különös súlyt ad az ügynek, hogy Magyar politikai felemelkedésének egyik döntő nyilvános eseménye a Partizánnak adott első nagy interjúja volt. A kegyelmi botrány idején Gulyás Márton műsorában beszélhetett hosszan az Orbán-rendszer belső viszonyairól. Az a független nyilvánosság, amelynek munkájával országosan ismertté vált, most a parlamenti ajtónál szembesül akadállyal, amelyet az ő parlamenti többsége állított, s úgy tesz, mintha semmit nem tehetne ellene.
Magyar akkor a hatalom bírálója volt. Most ő vezeti a kormányt, és a független sajtó ellenőrző feladata vele szemben is ugyanaz. A Partizánnak nem a korábbi interjúkért cserébe jár hozzáférés. Minden közérdekű újságírói munkát végző szerkesztőségnek jár a jog, mindenki szabadságát védeni kell. Függetlenül attól, segítette-e valaha egy politikus ismertté válását. Éppen az mutatja meg egy hatalom demokráciafelfogását, hogy elfogadja-e a korábban számára kedvező nyilvánosság szabadságát, amikor ez a sajtó már az ő döntéseiről kérdez. A sajtó a választás után sem kerülhet a győztes párt befolyása alá, mint ahogy az sokakkal megesett.
Ráadásul a Partizán ezúttal Szijjártót is kérdezte volna. A volt külügyminisztert a Nemzetbiztonsági Bizottság a kínai BYD-nél vállalt munkájáról hallgatta meg, zárt ülésen. A folyosón viszont a sajtó elé állt. Ilyen helyzetben különösen számít, hogy egy szerkesztőség felteheti-e a saját kérdéseit. A Partizán kizárása a korábbi hatalom szereplőinek ellenőrzését is akadályozta. Ezt a munkát sem a parlamenti közvetítés, sem egy később elküldött írásos válasz nem pótolja.
Az európai mérce
Az európai mérce az önkényes akadályok lebontását követeli. Az Európai Bizottság újságírók védelméről szóló ajánlása külön figyelmeztet az akkreditáció önkényes megtagadására és a munkát ellehetetlenítő, nehézkes regisztrációs eljárásokra. Ezek indokolatlan, megkülönböztető vagy aránytalan korlátozást jelenthetnek. Az ajánlás iránya világos. Az akkreditáció a tudósítást szolgálja, nem arra való, hogy az intézmény a számára megfelelő szerkesztőségekre szűkítse a nyilvánosságot.
Az új parlamenti vezetés tavasszal nagyobb mozgásteret ígért a sajtónak, és több területet meg is nyitott előtte. A sajtótermet visszaköltöztették a főemeletre. Ezt a nyitást a mostani kizárás megkérdőjelezi. Hiába bővülnek a tudósításra kijelölt helyek, ha egy ténylegesen újságírással foglalkozó szerkesztőség a belépésig sem jut el. A hozzáférés szabadságát feltétel nélkül biztosítani kell.
A magyar előzmények miatt különösen súlyos volna kivárni, amíg a korlátozások megszokottá válnak. Orbán 2010-es visszatérését már az első évben a médiaszabályozás átalakítása követte. Az EBESZ sajtószabadságért felelős képviselője akkor a kormánypárt által támogatott vezetőkkel működő médiahatóság túlzott hatalmára, a szerkesztői függetlenség veszélyeztetésére és az öncenzúra kockázatára figyelmeztetett. A független ellenőrzés gyengülésére akkor kell reagálni, amikor az akadályokat felállítják.
Most viszont a sajtószabadságot követelő felszólalások, ugyanazoktól az emberektől, elmaradnak. Az egyetlen változás, hogy akik a sajtószabadságot akkor Orbántól védték, most Magyar táborában vannak, s onnan nézve már nem olyan fontos a sajtószabadság. A választási kampányban arról volt szó, hogy Magyar Pétert azért nem szabad kritizálni, kontrollálni, ellenőrizni, hogy le tudja győzni Orbánt. Magyar a választást (a kritika hiányának köszönhetően is) megnyerte, de a hozz való viszony nem változott.
Márpedig a demokrácia eróziója mindig a sajtóval kezdődik. Ez nem kizárólag magyar tapasztalat. A göteborgi V-Dem Intézet demokráciakutatásai szerint a szólás- és sajtószabadság rendszerint a demokratikus leépülés korai célpontjai közé tartozik. Legutóbbi jelentésük szerint a véleménynyilvánítás szabadsága az elmúlt negyedszázadban autokratikus vezetők leggyakoribb célpontja volt. A hatalom ellenőrzésének gyengítése megkönnyíti a további visszaélések elfedését is.
A korlátozás már azelőtt hat, hogy minden szerkesztőséget elhallgattatnának. Elmarad egy kérdés, nem készül el egy felvétel, egy szerkesztőség kiszorul a helyszínről. A többi újságíró pedig azt látja, hogy a munkához szükséges hozzáférés bizonytalan. Innen ered az öncenzúra veszélye is. Ha egy riporternek mérlegelnie kell, hogy a következő kérdésével a következő belépését kockáztatja-e, a hatalomnak már a közölt szöveget sem kell átírnia. A nyilvánosság szűkítése beépülhet a szerkesztőségi döntésekbe.
A helyzet rendezése ezért többet követel egy személyes szívességnél vagy egy kivételes belépési engedélynél. Nyilvánossá kell tenni a döntés pontos alapját, biztosítani kell a Partizán tudósítási lehetőségét, és olyan egyértelmű feltételeket kell kialakítani, amelyek mellett a videós szerkesztőségek munkája sem függ esetleges hivatali értelmezésektől. A utólagos beengedés nem lehet kegy, hanem jog. Ha helyreállítják is a hozzáférést, az elmaradt tudósítást már nem lehet elkészíteni visszamenőleg.
Magyar Péter ellenzéki felemelkedése megmutatta, mire képes a független nyilvánosság. Hatalomra kerülése után ennek szabadságát vele szemben is fenn kell tartani. Az Országház kapujánál nemcsak az újságírót állítják meg. Azokat az embereket is távol tartják a válaszoktól, akiknek nevében az újságíró kérdezne. Magyar fél év alatt eljutott a sajtószabadság korlátozásának gyanújához. Az ilyen lépéseket az első pillanatban kell megakadályozni. Különben tégléról téglára bontja le a sajtó szabadságát.
Hozzászólások
A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.