Az amerikai választások országos közvélemény-kutatásai nagy társadalmi csoportokban gondolkodnak: fekete, latinó, ázsiai, őslakos vagy fehér választókról beszélnek, mintha ezek a kategóriák önmagukban megmagyaráznák, ki miért szavaz. Az etnikai sajtó ennél közelebbről látja Amerikát. Nemcsak azt hallja, hogy valakit aggaszt az infláció, hanem azt is, hogy a család már rosszabb minőségű élelmiszert vásárol. Nemcsak a bevándorlási politika támogatottságát méri, hanem látja az üres éttermet, ahová az ICE-tól félő vendégek már nem mernek elmenni. A november 3-i félidős választás előtt ugyanaz a két szó tér vissza szinte minden közösségben: megélhetés és félelem.
Erről rendezett újságírói kerekasztalt az American Community Media. Vandana Kumar, az India Currents kiadója, Lori Ann Edmo, a Sho-Ban News szerkesztője, Nestor Fantini, a Hispanic LA társszerkesztője, Rong Xiaoqing, a New York-i Sing Tao riportere, Edelia Carthan, a Mississippi Link munkatársa és Osama Siblani, az Arab American News kiadója különböző államokról és egymástól távoli közösségekről beszélt. Beszámolóik mégis ugyanoda vezettek: az emberek azt érzik, hogy drágábban és bizonytalanabbul élnek, miközben jogaik és amerikai helyük is sérülékenyebbé vált.
A gazdasági szorítás a latinó választóknál különösen erős. Egy közvetlenül a beszélgetés előtt közzétett UCLA-felmérés szerint a regisztrált kaliforniai latinó választók 76 százaléka nagyon aggódott amiatt, hogy képes lesz-e lépést tartani a megélhetési költségekkel, szemben a nem latinó választók 61 százalékával. A latinók 40 százaléka az előző két hónapban kevesebbet költött élelmiszerre, vagy rosszabb minőségű árut vett, a többi választónál ez az arány 28 százalék volt. Nestor Fantini szerint a latinók számára két kérdés sűríti magába a választást: „a pénztárca és la migra”, vagyis a bevándorlási hatóság.
A latinó szavazók 2024-ben jelentős arányban fordultak Trump felé, de ez a nyereség nem bizonyult tartósnak. A Pew Research Center októberi felmérése szerint Trump támogatottsága körükben a 2025 februárjában mért 38 százalékról 24 százalékra zuhant. A latinó regisztrált választók 55 százaléka úgy tekint a kongresszusi szavazatára, mint Trump elleni voksra: csak 14 százalék akarja kifejezetten támogatni az elnököt. A gazdaság továbbra is az első számú kérdés, de a választó nem választja el egymástól az árakat és a bevándorlási razziákat: ugyanannak a kormányzásnak két oldalát látja bennük.
A félelem már a helyi gazdaságot is átalakítja. Rong Xiaoqing arról számolt be, hogy New York kínai negyedeiben, Sunset Parkban és Flushingban csökkent az éttermek forgalma, és kevesebben utaznak a közösség által használt távolsági buszokon. Nem feltétlenül azért, mert az embereknek nincs pénzük, hanem mert kerülik a nyilvános helyeket és az utazást. Az ázsiai amerikai választók mintegy kétharmada külföldön született, ezért egy bevándorlási intézkedés akkor is közvetlenül érintheti a családját, ha ő maga már amerikai állampolgár. A razzia nem elvont politikai kérdés, hanem annak mérlegelése, hogy biztonságos-e elindulni otthonról.
A kínai amerikai közösségekben ugyanakkor erős érdeklődés mutatkozik a korai szavazás iránt. Ez jól példázza, hogy a félelem kétféle reakciót válthat ki. Egyeseket otthon tart, másokat arra ösztönöz, hogy éljenek az állampolgárságukkal, mielőtt további jogokat veszítenek. A közösségi sajtó szerepe ezért messze túlmutat a hírszolgáltatáson: kínai nyelven magyarázza el a választási szabályokat, cáfolja az ICE szavazóhelyiségi jelenlétéről szóló ellenőrizetlen híreket, és elválasztja a valódi veszélyt a megfélemlítésre szánt propagandától.
A dél-ázsiai választók számára a gazdasági és a bevándorlási bizonytalanság gyakran ugyanabban az állásban találkozik. Vandana Kumar szerint a kívülről gazdagnak látszó Szilícium-völgyben a technológiai elbocsátások és a mesterséges intelligencia terjedése súlyos szorongást okoz. A H–1B vízummal dolgozó ember számára az állás elvesztése nemcsak jövedelemkiesés, hanem az amerikai tartózkodás és a család jövőjének veszélyeztetése is. Ehhez társul a drága lakhatás, a gyermeknevelés, az oktatás és az idős szülőkről való gondoskodás.
Az indiai amerikaiak hagyományosan inkább a demokraták felé hajlottak, bár a republikánusok 2024-ben javítottak körükben. Az októberben ezer indiai amerikai felnőtt megkérdezésével készült országos felmérés szerint azonban a Trump második ciklusában tapasztalt kiábrándulás után ismét nőtt a demokrata előny. Az amerikai állampolgársággal rendelkező válaszadók 62 százaléka a demokrata, 19 százaléka a republikánus képviselőjelöltre készült szavazni; 12 százalék még bizonytalan volt. A republikánusok bevándorlási és gazdasági politikája mellett az indiai származású amerikaiakat célzó nyílt idegengyűlölet is mozgósító erővé vált.
Az őslakos közösségekben egészen mást jelent a szövetségi kormány. Lori Ann Edmo, az idahói Fort Hall rezervátumban megjelenő Sho-Ban News szerkesztője arra emlékeztetett, hogy a törzsek számára a szövetségi finanszírozás nem politikai ajándék, hanem szerződésekből és az elvett földekből eredő kötelezettség. A támogatások csökkentése az egészségügyet, a lakhatást, az oktatást és a természeti erőforrások védelmét érinti. A Shoshone-Bannock közösséget aggasztják a közterületek értékesítésére vagy állami ellenőrzés alá helyezésére irányuló tervek, mert ezek veszélyeztethetik a vadászati és halászati jogaikat. „A víz élet” – foglalta össze Edmo azt, ami más választóknak környezetpolitika, az őslakos közösségnek azonban a fennmaradás feltétele.
Mississippiben a megélhetési válság a faji egyenlőtlenségek régi rendszerével találkozik. Edelia Carthan arról beszélt, hogy a magas benzin- és élelmiszerárak egy eleve élelmiszersivatagokkal, szegénységgel és gyenge egészségügyi hozzáféréssel küzdő államot sújtanak. Mississippi továbbra sem terjesztette ki teljesen a Medicaid-jogosultságot, pedig ezzel több mint százezer biztosítatlan, dolgozó felnőtt juthatna ellátáshoz. A fekete választóknak eközben történelmi lehetőséget kínál a szenátusi választás: Scott Colom személyében a rekonstrukció kora óta először nyerhetne fekete jelölt statewide tisztséget az államban. Carthan szerint nem véletlen, hogy a legnagyobb fekete lakossági aránnyal rendelkező államban több mint százötven éve nem történt ilyen. Ezt politikai eszközökkel érték el és tartották fenn.
Az arab amerikai választók Michiganben 2024-ben tömegesen fordultak el a demokratáktól a gázai háború és a Biden-kormány Izrael-politikája miatt. Két évvel később nem tértek vissza egyszerűen a régi párthűséghez, de Trump politikája ismét átrendezte a viszonyokat. Az Arab American Institute októberi felmérése szerint 59 százalékuk demokrata, 26 százalékuk republikánus képviselőjelöltre készült szavazni. Rekordnak számító 31 százalék függetlennek nevezte magát, 82 százalék pedig azt mondta, hogy a drágulás gazdasági nehézséget okozott számára. A válaszadók 65 százaléka tapasztalt származása miatt diszkriminációt, szemben a 2023-ban mért 53 százalékkal.
Osama Siblani szerint a muszlim és arab amerikaiakat érő politikai gyűlölet olyan szintre jutott, amilyet közössége még 2001. szeptember 11. után sem tapasztalt. A támadások egy része Abdul El-Sayed michigani demokrata szenátorjelölt ellen irányul, de valójában minden arab vagy muszlim amerikainak azt üzeni, hogy neve, vallása és imádsága miatt kevésbé tartozik az országhoz. Ez azonban nemcsak megfélemlít, hanem mozgósít is. Az Arab American Institute szerint a többség a gyűlölködő politikai támadások hatására inkább részt akar venni a közéletben.
Az amerikai magyarok választói magatartásáról nincs friss, reprezentatív országos felmérés. A közösség földrajzilag szétszórt, generációsan megosztott, intézményeinek közönsége pedig nem azonos az Egyesült Államok teljes magyar származású népességével. Ezért minden határozott százalék hamis pontosság volna. A templomokban, klubokban és hagyományos egyesületekben látható közösségi élet azonban hosszú ideje erősen jobboldali és republikánus. A liberális és baloldali magyarokat e szervezetek jelentős részéből fokozatosan kiszorították, ezért a nyilvánosan megszólaló „magyar közösség” sokkal egyszínűbbnek látszik, mint amilyen az amerikai magyarság valójában.
A hagyományos szervezetek vezetői és egyházi szereplői gyakran nyíltan vagy burkoltan a republikánusokra való szavazásra biztatnak. Ezt az elmúlt években megerősítette Trump és Orbán Viktor politikai szövetsége: a republikánus identitás egyes körökben nemcsak amerikai pártválasztást, hanem az Orbán-rendszerhez való lojalitást is jelentett. Orbán magyarországi veresége azonban meggyengítette ezt a lelki és politikai kötődést. Trump már nem a győztes anyaországi vezér amerikai szövetségese, az orbánista magyar közösségek pedig elveszítették azt a látszatot, hogy a történelem az ő oldalukon áll.
A megélhetési nehézségek itt is erősebbek lehetnek az ideológiai hűségnél. A hagyományos klubok és templomi közösségek jelentős részét idősebb, szerényebb anyagi helyzetű emberek alkotják, akiket közvetlenül érintenek az élelmiszer-, biztosítási, lakhatási és gyógyszerárak. A mezőgazdaságban vagy ahhoz kapcsolódó ágazatokban dolgozó magyarok érzik a vámok, a dízelár és a termelési költségek emelkedését. Nem biztos, hogy demokratává váltak, de egy részüknek már nehezebb elhinnie, hogy személyes veszteségeiért mindenki más felelős, csak a kormány nem.
A liberális és baloldali amerikai magyarok más közegben szerveződnek. Kevésbé jelennek meg a hagyományos intézményekben, inkább online találják meg egymást. Nincs mögöttük országos választási szervezet, de magas a politikai érdeklődésük, egymást is részvételre biztatják, és Trump leváltásának vagy korlátozásának lehetőségét látják a félidős választásban. Körükben a demokrata szavazat nem lelkes párthűség, hanem a jogállam, a bevándorlók, a kisebbségek és az alkotmányos rendszer védelmének eszköze.
A félidős választás ezért nem úgy rendezi át az etnikai közösségeket, hogy minden kisebbség egyszerre és ugyanabba az irányba fordul. Az emberek más történelmi tapasztalattal és más közvetlen veszéllyel érkeznek ugyanahhoz az urnához. A latinó választó az ICE-ra gondol, az indián a szerződéses jogaira és a vízre, a kínai amerikai a család biztonságára, az indiai informatikus a vízumára, a fekete mississippi választó a másfél évszázados politikai kizárásra, az arab amerikai a gázai háborúra és az ellene forduló gyűlöletre. Az amerikai magyar pedig egyszerre mérlegeli amerikai megélhetését és az anyaországból magával hozott politikai kötődéseit.
A közös nevező mégis világos. Azok a közösségek a legszervezettebbek, amelyek megértették, hogy a választástól való távolmaradás nem tiltakozás, hanem mások hatalmának növelése. Az etnikai sajtó feladata pedig nem az, hogy egységes választói tömböt gyártson belőlük, hanem az, hogy saját nyelvükön megmutassa: ami velük történik, az nem magánbaj, hanem politika. A november 3-i választáson a pénztárca, a félelem és az emberi méltóság együtt kerül a szavazólapra.
Hozzászólások
A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.