A szerb "választási forradalom" több pozitív tanulsággal szolgál, mint a magyar. Szerbia a legfontosabb és legkényesebb kérdésben adott a magyar értelmiség állításaival ellentétes választ és bizonyítékot. A magyar értelmiségnek még az a része is, amely szakmai tudása alapján tisztában lehet a vezér kontra intézmények dilemma lényegével, s a vezérkultusz veszélyével, a vezér szükségességét hirdette.
A szerb egyetemisták is találhattak volna egy dezertőr "karizmatikusnak" nevezett nárcisztikus jobboldali vezért, és állíthatták volna azt a hazugságot, hogy szükség van Vučić híveinek megnyerésére. Közülük kell valakit az ellenzék élére állítani, s naponta azt hazudni, hogy a vezér okos taktikája Vučić ideológiájának átvétele, a legszemetebb politikai húzásainak támogatása, mert "enélkül nem lehet győzni".
A szerbek bebizonyították, hogy nincs erre szükség, nem kell egy Vučić utánzatot favorizálni, az országot a kezére játszani, nem kell a diktátor politikáját elfogadni, a híveinek udvarolni. Senki nem állította, hogy Vučić-nál bármi jobb, mert nem jobb bármi, hanem csak egy tiszta, demokratikus jogállam jobb. Azt sem hazudta a szerb értelmiség és demokratikus ellenzék, hogy csak egy másik Vučić győzhet.
Ahogy azt sem hazudták, ráadásul egykori liberális demokraták, hogy a liberális demokráciáknak vége, az senkinek nem kell. Senki nem állította, hogy jobboldali vezérnek van csupán esélye, és ha egy kicsit jobb vezér lesz, az már jó. De nem jó, s ezt az első perctől kezdve lehetett tudni. A szerbeknek meglesz a jutalmuk, mert legyőzték a diktátort és nem állítottak egy másikat a helyébe, aki elölről kezdi.
A szerbek példája bizonyítja, hogy minden diktatúrának van eleje, közepe és vége. Ha eléri a véget, összeomlik akkor is, ha senki nem csinál semmit. De csinálnak, s az elég. Orbán rendszere már a bukás előtt állt, Magyar megjelenése előtt is. Már a kegyelmi ügy (amit Magyar megjelenése szétvert) megmutatta, hogy Orbánnak nincsenek tartalékai, nincs ereje, a rendszere kiüresedett és kimerült. S ebben a helyzetben állítottak vezért az elégedetlenség élére, aláásva a rendszerváltást.
Még azt sem lehet tudni, hogy Orbánt valóban legyőzték, vagy volt annyi esze, hogy megegyezett Magyarral, a hatalom átadásáért cserébe szabadon elvonulhat. Minden jel arra utal, hogy Magyar egérutat ad Orbánnak és az embereinek. Ezzel mindenkit becsapott, az Orbán-rendszert megtartja, a fő bűnösöket futni hagyja, a rendszerváltást elszabotálja és a korlátlan hatalmat megkaparintja.
A szerbek visszaszerezték az önrendelkezésüket, azt csinálnak, amit akarnak, és szabadok arra, hogy azonnal jogállami intézkedéseket tegyenek: az intézmények és a törvények uralkodjanak, ne egy ember orbánista világnézetétől, szeszélyeitől függjenek. Csodálatos jövő áll előttük. A szerbeknek van miért örülni, a magyarok öröme tiszavirág-életű, mert a szabadság helyett egy hamis vezért választottak.
Nem a szabályok, a törvények és az intézmények döntik el, hogy Iványi Gábor az eredeti egyházi státuszát visszakapja, a visszatartott állami támogatásokat az állam átutalja, hanem egyetlen ember, Orbán hűséges csatlósa, Magyar Péter. De ugyanígy rajta múlik minden. Ha úgy akarja, megmarad az ukránellenes gyűlölet és propaganda, a migránsozás, az alaptörvény: Mindenről ő dönthet, és ő dönt is.
A magyarok - természetesen - lenézik a szerbeket is, balkániaknak, sötéteknek nevezik őket, de a szerbek százszor okosabbak voltak náluk, mert gondoltak arra is, hogy mi lesz azután, ha legyőzik Vučićot. A szerb egyetemisták nem tettek a győzelemért semmi engedményt, nem kötöttek hamis kompromisszumot, nem arra alapozták a győzelmet, hogy megfeleljenek a diktátor híveinek. Így nyertek.
A két nép között óriási a különbség a szerbek javára, mert felnőtt társadalom, nem infantilis. Nem messiásoktól, hamis vezérektől várja a boldogulást, hanem elveket követ, és hisz a jogállamban, a liberális demokráciában, saját magában. A magyar értelmiség, egykori demokratikus ellenzék tömegemberré süllyedt, mondhatjuk, hogy züllött, melyet demagóg és hamis jelszavak, buta érzelmek vezetnek.
A szerbek nem féltek vállalni önmagukat, saját értékeiket, ideológiájukat. Senki nem mondta, hogy "akkor maradjon inkább Vučić?", vagy "ha nem Magyar, akkor ki?", miközben a kérdésfeltevés is nevetséges, gyerekes.Azt jelenti, hogy akkor ki lesz az új Vezető, diktátor, mert el sem tudják képzelni, hogy senki ne legyen, nem kell vezér. Intézmények, szabályok, normák, törvények kellenének és szabadság.
Akkor normák döntenék el, mit lehet és mit nem, nem pedig Magyar Péter. Akkor a törvények mindenkire érvényesek, az ország választott vezetői szolgálnak, nem uralkodnak, mert intézményesen nincs is rá lehetőségük. A szerbek tudatosan ezt választották, szemben a magyarokkal, akik egy primitív vezérkultuszt követnek, s bekészítették maguknak az újabb Orbánt. Közben a régi Orbántól se szabadultak.
Nagyszerű győzelmet arattak a szerbek, aminek lehet örülni. Okosak, tisztességes utat választottak, s megérdemlik, hogy szabadok, sikeresek és boldogok legyenek. A magyaroknak ez nem jár, és nem is reménykedhetnek ebben, mert ehelyett ők Magyar Pétert választották. Ez a kettő kizárja egymást. Vagy vezér, vagy jogállam. Vagy vezérkultusz, vagy demokrácia. Vagy bálvány vagy szabadság.
Magyarországnak újabb forradalomra van szüksége, amely eltakarítja Magyart és Orbánt is, s a vezérkultuszt demokratikus intézményekre, társadalmi szabadságra cseréli. Ehhez felnőtt társadalomra van szükség, nem egy Facebook-influenszerre. Nem ostoba és infantilis tömegre, hanem gondolkodó egyéniségekre van szükség. Ehhez jellemes, tisztességes és elvszerű értelmiség kellene, ami nincs.
A magyarok nézhetik a szerbeket, irigykedhetnek. Nehogy magukhoz hasonlítsák őket. Ezek az egyetemisták sokkal különbek, s megérdemlik a jutalmukat, az igazi szabadságot.
Hozzászólások
A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.