Amerikai Népszava — American Hungarian Newspaper ESTABLISHED 1891

Ürgebőrbe varrva

Az ÁBTL igazolásával is 12 évig kellett pereskedni, hogy nem voltam ügynök

Az sem véd meg, ha nem szerepelsz az ügynöklistán, és ha szerepelsz, önmagában az sem bizonyít semmit

Bartus László keresési eredmény az ügynöklistán.
Erről az eredményről az első perctől kezdve volt ÁBTL igazolás, de nem volt elég. 12 évig kellett pereskedni azért, hogy ezt a bíróság is kimondja. Forrás: nyitottaktak.hu


Bartus László

A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott ügynöklista valóban csak arra jó, hogy szelektív módon gyanúba keverjen másokat, és igazi besúgók letagadhassák valódi szerepüket. Mert az ügynöklista önmagában nem bizonyít semmit. Az ügynökügy arra volt jó, hogy politikusok egymást zsarolják és fenyegessék, vagy ellenségek egymás lejáratására használják. Egy hamis ügynökvád úgy tehetett tönkre embereket, életeket, családokat, hogy a megvádolt személy csak évek múlva tudta tisztázni magát. Ez utóbbiban volt részem, amikor Németh Sándor és a Hit Gyülekezete szándékosan ügynöknek nevezett, hogy lejárasson, hiteltelenné tegyen.

Az ügy ismert, minden lehetséges pert megnyertem. Németh Sándor, a Hit Gyülekezete, a Hetek című újság, Szlazsánszky Ferenc minden pert, minden szinten elveszített. A bírósági eljárás végén meglengethettem, hogy soha nem voltam ügynök. Németh és a szektája valótlanul rágalmazott, megsértette a személyiségi jogaimat és ezért több milliós sérelmi díjat is fizetett. Csak közben az idő haladt, eltelt 12 év. Ennyi idő alatt tudtam tisztára mosni magam egy olyan hamis ügynökvád alól, amelyben egy neoprimitív hamis 6-os karton szerepelt, s kezdettől fogva pecsétes igazolásom volt az ÁBTL-től, hogy soha semmilyen nyilvántartásban nem szerepeltem. A Németh Sándor által mutogatott fecni nem is hasonlított egy igazi 6-os kartonra, az soha nem is volt az ÁBTL-ben.

Ez azonban nem volt elég. Magyar Péter ügynöklistája ezért rendkívül felelőtlen. Az esetemet annak igazolására idéztem fel, hogy az ÁBTL nyilvántartása, amiből a kereshető adatbázis, az "ügynöklista" készült, semmit nem ér, mert nem bizonyít semmit. Még ha ügynök lettem volna is, olyan feltételeket támasztott a 2003. évi III. törvény a hálózati személyek meghatározásánál, ami szinte lehetetlen volt a megcsonkított iratállomány miatt. Ez adott okot és alkalmat a rosszindulatú és hamis ügynökvád lefolytatására, mert az ellenségeim azt állíthattak, amit akartak, és arra hivatkozhattak, hogy a hálózati nyilvántartásban szereplés hiánya nem bizonyíték. Ezzel együtt, a Magyar által eltörölt 2003. évi III. törvény még megpróbált különbséget tenni, az ő törvénye nem.

A bíróság ezzel együtt részrehajlón, szakszerűtlenül és hozzá nem értően vezette az eljárást, mert a kiváló Kenedi János világosan megmondta nekik a tanúvallomásában, hogy melyik naplóban kell keresni a beszervezésemről szóló kitörölhetetlen bizonyítékot, ha valóban beszerveztek. De a bíróság ennek nem nézett utána. Mellesleg az ÁBTL-igazolás azt is jelentette, hogy ott sincs rólam semmi. Olyan ügynök pedig még ebben a trehány és ákombákom állambiztonsági hálózatban sem szerepelhetett, aki semmilyen nyilvántartásban nem szerepelt. Németh és társai minden kitalációját kivizsgálták, olyan szintű "bizonyításokkal", hogy a "jogász" (!) Hack Péter tanúként azt állította, hogy a művelődési házak vezetőit mind beszervezték, én pedig művelődési házat vezettem.

Mindezt azért mesélem el, mert a szakemberek 36 éve tudják, a bírósági gyakorlat évtizedeken át bizonyította, hogy az ügynöklista bűvös fogalma egy mítosz, mint ahogyan az is, hogy az ügynöklista bárkit felment az ügynökvád gyanúja alól, ha nem szerepelt a hálózati nyilvántartásokban, vagy bárkiről bizonyítja a tényleges együttműködést, ha szerepel benne. Ezért, aki mindezt félretéve és semmibe véve, minden előkészítés és feldolgozás nélkül ezt a listát ebben a formában közzéteszi, az 1. hülye, 2. felelőtlen, 3. tájékozatlan, 4. beszámíthatatlan és közveszélyes. Magyar Pétert és embereit (Ruff, Tarr, stb.) ez nem érdekelte, vagy utóbbiakra olyan erős pszichikai nyomás nehezedett Magyar részéről, hogy legjobb tudásuk és lelkiismeretük ellenére ezt végrehajtották.

Ilyet csak felelőtlen ripacs tesz, akit nem érdekel az emberek sorsa. Ha valóban hasznos dolgot akart volna, nem az önmutogatás és a politikai haszon vezérli, akkor Magyar Péternek ahhoz kellett volna segítséget adni, hogy a létező és megmaradt állományban rendet tegyenek, minden nyilvántartott esetében állapítsák meg az akták alapján, hogy végzett-e bármilyen besúgó munkát, és az iratok feldolgozása adjon biztos támpontot ahhoz, hogy valaki hálózati személy, együttműködő vagy bármilyen munkatárs volt-e, s azt a bíróságok az ügynökperekben hivatalos bizonyítékként fogadhassák el. Ezzel tisztázhatták volna azt, hogy ki miért és hogyan szerepel a nyilvántartásban, ha valóban ügynök volt, másrészt a hamis ügynökvádas perek ne húzódjanak évekig.

Mert hiába nem volt soha semmi közöm az állambiztonsághoz, amíg a bíróság jogerősen ki nem mondta, hogy soha nem voltam ügynök, sem a titkosszolgálat munkatársa, sem társadalmi kapcsolat, és semmi, amit Németh Sándor vezető "lelkész" és bandája kitalált, addig ez a bélyeg rajtam volt, hatott és működött. Nemcsak a nyilvánosságban, hanem a lelki sérelemben. Ez volt a valós szándék. Akkor őszültem meg, amikor Németh ezt kitalálta, és az ÁBTL igazolása nem volt elég és nem mentett meg. Az egész per 12 évig tartott, aminek a végén Németh Sándor, az "Isten embere", a Kárpátok Apostola nem volt hajlandó bocsánatot kérni, arra hivatkozva, hogy ha ő nem bánta meg, akkor nem ér semmit a bocsánatkérése, ő pedig nem bánta meg, hogy 12 éven át hazudott.

Most el tudom képzelni azokat, akiket megpróbáltak behálózni, beszervezni (engem soha nem akartak: az a titkosszolgálat, amely engem akar beszervezni, az önmagát lövi lábon), de a lehetőségeihez mérten ellenállt, nem jelentett, vagy félrevezette az idióta tartótisztjét, most átéli ezt a megbélyegzést. Meg a családja. És akik meghaltak, és nem tudnak védekezni? Azért, mert Magyar Péter verni akarta a mellét. Mély emberi tragédiák ezek. Ezalatt Németh Sándor személyi titkára, Morvay Péter, akiről Németh tudta, hogy III/III-as ügynök volt, de neki éppen ilyen ember kellett, saját bevallása szerint alig várta, hogy leteljen a gondolkodási idő, s igent mondhasson, most erkölcsösnek nevezheti magát. Ő a pozitív erkölcsiségű ügynök. Ezt a kategóriát magának találta ki.

Az ilyen emberekről kellett volna nyilvánosságra hozni mindent, és egykori ügynökként a közélettől eltiltani, mint Morvay, aki az Új Exodus című gyülekezeti propagandaújságban ezt írta a beszervezéséről: "a fő ok, amiért tudtam, hogy igent fogok mondani, az a titkos vágy volt, hogy ezáltal én is emberek élete felett kapok hatalmat. Ez a gondolat teljesen megigézett, alig vártam, hogy leteljék az egy hét." Morvay olyan aljas indíttatásból lett ügynök, amilyenből csak kevesen, s ami sokat elárul a jelleméről. Morvay végül azért lépett ki a hálózatból, mert a barátnője megtért a Hit Gyülekezetében.

Nőügy miatt távozott, nem lelkiismereti okokból, mint ahogyan most állítja. Barátnőjét, későbbi feleségét, nem akarta elveszíteni, emiatt lett a Hit Gyülekezete tagja. Mint később kiderült, ezzel csak gazdát cserélt. A Hit Gyülekezetében egy másik titkosszolgálati jellegű tevékenységet végző szervezetbe került, ahol Németh Sándor lett a "tartótisztje". Ugyanazt a tevékenységet végezte, és húsz éven át mocskolt, gyártotta a gyalázatos firkálmányait ellenem, ami egy ugyanolyan ügynöki munka volt. Ő tanúskodott ellenem. De neki semmi baja nem lett. Én 12 évig viseltem ezt a bélyeget, amit rám sütöttek, hogy hiteltelenné tegyenek. Morvay pedig hős.

Az aktanyilvánosságnak az ilyen igazságtalanságokat kellett volna orvosolnia. Nem újabb embereket bemocskolni, a Morvay-féléket pedig tisztára mosni. Mert ki az, akinek a hazug mosakodó levele már ott van a nyitottaktak.hu oldalán? Morvay. Ki más?Akik pedig nem ilyenek voltak, mint ő, azok szégyenkezhetnek. Magyar és hívei fel sem fogják, milyen pusztítást végeznek. Az én ügyem semmi ahhoz képest, hogy most egy állami tekintéllyel közzétett lista mossa össze az ártatlanokat a tényleges besúgókkal. Ez akkora malőr, hogy ezután egy jogállamban minden miniszterelnöknek le kellene mondania. Nem mentség, hogy a Fidesz meg lopott.

Hozzászólások

A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.