Lezsák antiszemita munkásságát méltatta Magyar Péter

Magyar Péter a parlamentben azzal indokolta, hogy Lezsák Sándor téves szerepeltetését mindenképpen megakadályozta volna az ügynökadatbázisban, ha előre látja a nevét, mert pontosan ismeri Lezsák rendszerváltás előtti "bátorságát és tevékenységét". A miniszterelnök nem csupán bocsánatot kért a volt fideszes politikustól, hanem a rendszerváltás egyik hőseként állította be. Ez azonban súlyos történelemhamisítás, az antiszemitizmus felmagasztalása, mert Lezsák nem bátor volt és hős, hanem első perctől kezdve súlyosan antiszemita, és egész szélsőjobboldali tevékenységét az antiszemitizmus határozta meg.

Lezsák Sándort valóban tévesen sorolták a hálózati személyek közé. Nem ügynök volt, hanem megfigyelt. Az elkövetett hibát ki kellett javítani, és bocsánatot kellett kérni tőle, amit Magyar meg is tett. Ahogyan attól a másik 163 embertől is bocsánatot kellett volna kérni, akiket ugyanilyen módon sároztak be. De a bocsánatkérés kijárt volna azoknak is, akik úgy szerepeltek a listán, hogy nem végeztek ügynöki tevékenységet, esetleg sikertelen beszervezésük alkalmával készólt róluk 6-os karton. Tőlük azonban nem kért bocsánatot Magyar Péter, aki személyesen felelős ezekért a hibákért és tévedésekért, mert ő hozatta nyilvánosságra ezeket.

Magyar olyan emberektől nem kért bocsánatot, akik valóban megérdemelték volna, és százszor különb emberek, nagyszerűbb életművel rendelkeznek, mint a megrögzött antiszemita uszító és gyűlöletkeltő Lezsák Sándor. A vele kapcsolatos tévedés miatt sem járt volna neki a helyreigazításon túl egyéb méltánylás, nem követelte volna meg Lezsák politikai múltjának meghamisítását. Magyar Péter nem az ártatlanul megbélyegzett ember jó hírnevét állította helyre, hanem Lezsák egész munkásságát igazolta, és a rendszerváltás hősének nevezte azt az embert, aki a kezdetektől a magyar szélsőjobboldal antiszemita, népi-nemzeti irányzatának egyik szervezője és fenntartója volt.

Magyar azt is állította, ha előzetesen meglátja Lezsák nevét, „biztosan közbeavatkozik”. Ez önmagában leleplező mondat. Miért éppen Lezsák esetében avatkozott volna közbe? A másik 58 ezer név nem érdemelt volna egyenként ellenőrzést? Az ő becsületük nem számít? Magyar saját szavai bizonyítják, hogy nem szakmai és jogállami garanciákkal akarta megakadályozni az ártatlanok meghurcolását, hanem politikai kivételezéssel: ha személyesen felismer egy tekintélyes jobboldali politikust, akkor megmenti, a többiek nevét pedig nyugodtan az ország elé lehet önteni. Lezsákot méltatni pedig az antiszemitizmus legitimálása.

Lezsák „rendszerváltás előtti tevékenységének” középpontjában a lakitelki találkozó állt. A hivatalos legenda szerint itt gyűlt össze a kommunista rendszer demokratikus ellenzéke. A valóságban Lakitelek már az ellenzék megosztásának állomása volt. Az 1985-ös monori találkozón még együtt jelentek meg a népi írók és a demokratikus ellenzék képviselői. Két évvel később Lakitelekre, Konrád György kivételével, nem hívták meg az úgynevezett "urbánusokat". A Beszélő szerint Pozsgay Imre jelenlétének feltétele volt, hogy a demokratikus ellenzék számos képviselője ne legyen a meghívottak között. Vásárhelyi Miklós szolidaritásból távol is maradt.

A népi–urbánus szembeállítás Magyarországon régóta nem földrajzi vagy ízlésbeli különbséget jelölt. Az „urbánus” a politikai jobboldal kódolt nyelvében a zsidó vagy zsidónak tartott, liberális, kozmopolita értelmiség megnevezésévé vált. Radnóti Sándor is arra mutatott rá, hogy a „népi” és „urbánus” kategóriák a zsidó és nem zsidó megkülönböztetését kódolták. Lakitelek a politikai ellenzék nemzeti és „idegen”, elfogadható és kirekesztendő részre osztását, az antiszemitizmust intézményesítette. A megosztásból született meg az a politikai nyelv, amely később Csurka Istvánnál nyílt zsidózássá, az Orbán-rendszerben pedig állami ideológiává vált.

Lezsák ennek a világnak nem véletlenül sodródott szereplője, hanem következetes képviselője. Csurka István a lakitelki alapítók egyike és Lezsák politikai szövetségese volt. Amikor Csurka antiszemitizmusa már a magyar közélet számára is vállalhatatlanná vált, Lezsák nem szakított a hagyatékával. Csurka 2012-es temetésén ő mondta a búcsúztatót. 2024-ben a Lezsák által vezetett lakiteleki Hungarikum Ligetben szobrot állítottak neki. A meghívót Lezsák írta alá, a szobrot ő leplezte le Schmidt Máriával és Szatmáry Kristóffal. Lezsák és Schmidt Mária tisztelgése a náci ideológiát terjesztő, antiszemita Csurka méltatása volt.

A HVG az eseményről így számolt be: "Schmidt Mária úgy véli, Csurka Istvánt azért azonosították antiszemitaként, mert az nagyon is kapóra jött Magyarországon azoknak a zsidó származású kommunistáknak, akik a viselt dolgaikat firtató minden kérdést egyből antiszemita megnyilvánulásnak bélyegeztek, hogy ezzel ússzák meg az elszámoltatásukat." A Mazsihisz azt írta, hogy Csurka munkásságát "határozott és számtalanszor bírált antiszemitizmus jellemzi, amit a magyar zsidóság nem felejt, és amit minden tisztességes magyar állampolgár, felekezeti hovatartozásától függetlenül, elutasít.” Kivéve Magyar Péter miniszterelnököt.

A Mazsihisz tiltakozásában emlékeztetett arra is, hogy Csurka munkásságával a parlamenti pártok antiszemita megnyilvánulásai miatt nem vállaltak közösséget. Lezsák mégis kultuszt épített köré. Nem történelmi vitát rendezett róla, hanem szobrot állított neki saját politikai emlékparkjában. Ugyanezt tette Prohászka Ottokárral, a politikai katolicizmus egyik legfontosabb antiszemita ideológusával és a zsidók egyetemi felvételét korlátozó numerus clausus szellemi előkészítőjével. Lezsák 2008-ban szobrot avatott neki a Lakiteleki Népfőiskolán.

Lezsák a beszédében azért méltatta Prohászkát, mert „szót emelt a kozmopolita-parazita réteg visszaszorításáért, a magyarság felemelkedéséért”. Ez nem félreérthető hagyományőrzés, hanem az antiszemita politikai kódnyelv nyílt vállalása. Amikor emiatt bírálták, Lezsák nem határolódott el Prohászka antiszemitizmusától, hanem azt követelte, hogy a bírálók kövessék meg a püspök emlékét tisztelőket. Lezsák Tormay Cécile, a két világháború közötti szélsőjobboldali és antiszemita írónő szobrának avatásán is megjelent. Horthy Miklóst pedig „történelmi, politikai karaktergyilkosság áldozatának” nevezte, akinek alakját szerinte tudatosan bemocskolták.

Mindeközben Horthy kormányzóként viselte a politikai felelősséget a zsidótörvényekért, a jogfosztásért és azért az államért, amely 1944-ben néhány hónap alatt több százezer magyar zsidót deportált haláltáborokba. Lezsák nem Horthy felelősségével nézett szembe, hanem Horthy rehabilitációját szolgálta. Ennél nyíltabb antiszemitizmust, amely a holokauszt támogatója is, el sem lehet képzelni. Lezsák a magyar közélet egyik legsötétebb figurája, és erre a minősítésre nemcsak a későbbi munkásságával szolgált rá, hanem kezdettől fogva az volt. Ha Magyar Péter ezzel azonosul és ezt méltatja, akkor ő is egy nyílt antiszemita.

Ez Lezsák politikai életműve: Csurka, Prohászka, Tormay és Horthy kultusza, a népi–urbánus ellentét újraélesztése, a liberális és zsidónak tekintett értelmiség kirekesztése a „nemzetből”, a szélsőjobboldali antiszemita történelmi emlékezet intézményesítése. A „nemzeti” ebben a politikai nyelvben nem minden magyar állampolgár közösségét jelenti, hanem etnikai, vallási és ideológiai kirekesztést és szelekciót jelent. Aki nem illik a keresztény-nemzeti önképbe, az kozmopolita, idegen, urbánus vagy nemzetellenes lesz. Aki magyar, az keresztény, aki keresztény az nem zsidó. Ebből következik, hogy aki zsidó, az nem magyar. Ez Lezsák Sándor.

Lezsák közpénzügyi pályafutása sem a rendszerváltás erkölcsi hősének története. A kilencvenes években az általa és felesége által létrehozott Lakitelek Alapítvány jelentős Postabank-hiteleket vett fel. Lezsák később arról beszélt, hogy már a hitel felvételekor tudták: nem lesznek képesek visszafizetni. Az alapítvány MDF-közeli vállalkozások hiteleihez is kezességet vállalt; egy benzinkút felépítését követően a tulajdonosok gyorsan és nagy haszonnal eladták a vállalkozást. Lezsák maga is elismerte, hogy a politikai kapcsolatait felhasználva segített lakiteleki cégeknek bankhitelhez jutni.

Az Orbán-rendszerben mindez több tízmilliárdos közpénzbirodalommá nőtt. A Lakiteleki Népfőiskola területén harmincmilliárd forint állami támogatásból Hungarikum Liget épült szállodával, konferenciaközponttal, planetáriummal, borkatedrálissal, turulmadarat formázó lovardával és Nimród csillagképét megjelenítő footgolfpályával. 2019-re tízmilliárd forintot különítettek el a népfőiskolára. Az Orbán-kormány a 2026-os választás körüli időszakban további 12,5 milliárd forinttal támogatta a Lezsákhoz kötődő intézményeket: 7,7 milliárdot kapott a Nemzeti Művelődési Intézet, 4,841 milliárdot pedig a Népfőiskola Alapítvány és hálózata. Lezsák az egyik legnagyobb közpénztolvaj, a támogatás pedig az antiszemita ideológia életben tartását szolgálta.

A Lezsák által kezdettől fogva képviselt antiszmita ideológia a NER-ben közpénzből felépített intézményes és gazdasági hatalommá vált. Magyar Péter Lezsák méltatásával azt árulta el, hogy nemcsak az Orbán-rendszer intézményeit, hanem annak történelmi és ideológiai gyökereit sem akarja felszámolni. Ennek a hagyománynak a folytatója, Lezsák örökösének is tekinti magát.

Ez a közpénzből felépített ideológiai, politikai és gazdasági magánbirodalom Lezsák valódi öröksége. Nemcsak haszonélvezője volt a NER-nek, hanem egyik történelmi előkészítője és ideológiai beszállítója. A rendszerváltás demokratikus ígéretéből pedig etnikai nacionalizmust, antiszemita emlékezetpolitikát és államilag finanszírozott magánhatalmat épített. Magyar Péter miniszterelnök ezt az életművet dicsérte és magasztalta fel, melynek nincsenek egymástól elválasztható és megkülönböztethető állomásai. Lezsák és tevékenysége, ideológiája semmit nem változott. Ha Magyar ezzel egyetért, akkor ő egy horthysta, antiszemita kirekesztő.

Magyar Péter mindezt pontosan ismerheti. Mégsem azt mondta, hogy Lezsákot a téves ügynökvád miatt ugyanaz a jogvédelem illeti meg, mint bárki mást, és itt véget is érhetett volna a méltatás. Magyar azonban azt mondta, hogy ismeri és becsüli Lezsák rendszerváltás előtti „bátorságát és tevékenységét”. Ezzel nem csupán egy adminisztratív hibát igazított helyre, hanem politikai közösséget vállalt Lezsák eredettörténetével. A lakitelki megosztást, a népi–urbánus antiszemita hagyományt és annak későbbi következményeit a rendszerváltás dicsőséges fejezetévé emelte. Magyar fideszes identitása a csurkizmushoz kapcsolódik.

Magyar Péter dicsérete azért különösen súlyos, mert nem egy tudatlan kívülálló tévedéséről van szó. Magyar ugyanabból a politikai kultúrából érkezett, amely Lezsákot évtizedeken át az Országgyűlés alelnöki székében tartotta, és közpénzmilliárdokkal építette fel a lakiteleki birodalmát. Amikor Lezsákot rendszerváltó hősként méltatja, saját politikai gyökereit ismeri el, melyektől nem szakadt el. Magyar Péter támogatói bázisa a liberális demokratikus baloldal, amely tőle vár egy rendszerváltást, a Lezsák nevével és ideológiai intézményeivel is reprezentált NER-hez képest. Alaptalan a remény, hogy ebből lesz valami.

Egy antiszemita hagyományt ápoló, szélsőjobboldali kultuszokat építő és közpénzből magánbirodalmat létrehozó politikuson nincs mit méltatni, Magyar mégis megteszi és fontosnak tartja. Akinek ez fontos, az nem fogja jogállami, liberális demokratikus alkotmányra cserélni a kirekesztő, szentkoronára hivatkozó antiszemita alaptörvényt. Lezsákot ugyan nem kellett volna hamisan ügynöknek nevezni, de ez nem teszi őt demokratává, nem törli el antiszemita életművét, és nem avatja a rendszerváltás hősévé. Magyar azonban pontosan ezt tette: az ártatlanul megvádolt ember védelmének ürügyén tisztára mosta Lezsák politikai múltját, ami botrány.

Aki Csurkának szobrot állít, Prohászkát a „kozmopolita-parazita réteg” elleni fellépéséért dicséri, Tormay kultuszát támogatja és Horthyt rehabilitálja, az nem véletlenül keveredik az antiszemitizmus gyanújába. Aki pedig miniszterelnökként ezt az embert és éppen a szélsőjobboldali politikai pályájának kezdetét méltatja, maga is vállalja és osztja ennek a dicséretnek politikai és erkölcsi jelentését. Szó nincs itt semmiféle ideológiai és politikai rendszerváltásról, ha Magyar Péternek az antiszemita Lezsák Sándor egy hős. Ha Lezsáknak csak a pénzügyeivel van baj, akkor megkapjuk Magyar Péter egész viszonyát a NER-hez.

A demokratikus ellenzékhez képest is megkérdőjelezhető Lezsák "bátorsága", de neki a rendszerváltás az antiszemitizmust és a zsidóság kirekesztését jelentette. Lezsák világa az "apák és fiúk", a "Párizs-New York-Tel Aviv tengely", a két világháború közötti horthysta antiszemita politika, az antiszemita keresztény-nemzeti ideológia, a baloldal (kommunisták, szocdemek) és a liberálisok zsidókkal való azonosítása, nemzetből való kitagadása és kirekesztése. Lezsák felmagasztalása után Magyar Pétert interpellálni kellene a parlamentben, hogy mi a véleménye Csurkáról, Prohászkáról, Tormayról és Horthyról?

Erre azért sem kerülhet sor, mert a parlamentben kizárólag olyan pártok ülnek, akik Lezsákkal és Magyarral egyetértenek. Ha úgy tetszik, Magyar Péter mindenkinél maradéktalanabbul valósította meg Lezsák és Csurka programját, kiszorította a parlamentből a zsidósággal azonosított demokrata pártokat. Képviselőiket nem csupán a parlamenttől tartja távol, méghozzá erről szóló törvény nélkül, amiért Lezsák kertjéből Prohászka Ottokár is csak elismerését fejezheti ki. Az abszurd csúcspontja, hogy Magyar Pétert ez a kirekesztett politikai irányzat segítette és tartja hatalomban, mert az országnak elege lett Lezsák és Csurka ideológiájából.

A kirekesztettek remélnek rendszerváltást és a zsidóságnak tulajdonított liberális demokratikus jogállamot Magyar Pétertől. Miért nem mindjárt Lezsák Sándortól kérik?