Magyar Péter az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulóján azt mondta, hogy „ezt a hazát megosztani bűn”. Vajon mit ért ezalatt? Azt mondta, hogy vannak pillanatok, amikor „csak magyarok vagyunk”, politikai szimpátia nélkül, és aki nem vesz részt az általa rendezett központi ünnepségen, annak el kell döntenie, hogy az 1956 előtti főhajtás vagy napi politikai érdeke fontosabb. Kijelentette: aki mindezt nem érti, az 1956 üzenetét sem érti.
Magyar azt várta volna el, hogy mindenki sorakozzon fel mögötte. Nemzeti egység szerinte az, ha megszűnnek a politikai és ideológiai különbségek, ha senki nem osztja meg a hazát azzal, hogy másképp gondolkodik, s nem Magyar Péter mögé sorakozik be. Magyar az 1956-os megemlékezést arra használta, hogy a nemzet megosztásával vádolja azokat, akik nem hajlandóak feladni a pluralizmust.
Magyar Péter saját politikai rendezvényét nyilvánította pártok felett álló nemzeti ünneppé, s azokat vádolja a haza megosztásával, akik nem kívánnak asszisztálni az ő showműsorához. A „mindenkit meghívtunk” mondat mögött az a követelés húzódik meg, hogy a nemzeti egységet mindenki az aktuális miniszterelnök körül demonstrálja.
Ha Magyar politikamentes megemlékezést akart volna, nem minősíti a politikai ellenfelei távolmaradását, és főleg nem állítja, hogy azok nem értik 1956-ot. Egy demokratikus miniszterelnök elfogadja, hogy mindenkinek joga van külön és úgy megemlékezni, ahogyan akar. Lehetséges másképp értelmezni a történelmet, és lehet tiltakozásképpen távol maradni az állami rendezvénytől. A nemzeti ünnep mindenkié, de nem kötelező az állami ünnepségen behódolni.
Magyar mondata megfordítja a felelősséget. A megosztást nem az követi el, aki más rendezvényen emlékezik, hanem az, aki kijelenti: csak az ő ünnepsége áll a napi politikán felül, minden más magatartás pártérdek. A miniszterelnök saját politikai helyzetét azonosítja a nemzettel, ellenfeleit pedig anélkül helyezi a közösségen kívülre, hogy ezt nyíltan kimondaná.Ha nem jönnek, nem értik a forradalmat, és bűnösen megosztják a hazát.
Ez illeszkedik Magyar egész politikai stratégiájához. A „nincs jobb, nincs bal, csak magyar” jelszó nem egyszerűen azt mondja, hogy különböző világnézetű emberek működjenek együtt a közös cél érdekében. Magyar eltörli a politikai különbséget, mintha jobb- és baloldali, liberális, a konzervatív vagy szociáldemokrata álláspont nem demokratikus értékválasztás, hanem a nemzet mesterséges megosztásának eszközei lennének.
A demokráciában azonban nincs „csak magyar”. Van magyar liberális, magyar konzervatív, magyar szocialista, magyar zöld és magyar nacionalista. Mindezek különbözőképpen gondolkodnak az államról, a szabadságról, az egyenlőségről, az egyházakról, a piacról, Európáról és a kisebbségek jogairól. A nemzet nem attól egységes, hogy a különbségeket elhallgatják, hanem attól, hogy egyenrangú polgárai békésen vitatkozhatnak róluk, pártokat szervezhetnek, és leválthatják egymást.
Magyar ezzel szemben nem a pluralizmusban keresi az egységet, hanem a politikai különbségek megszüntetésében. Kampányában előbb az Orbán-rendszerrel együtt egyetlen „óellenzéki” tömbbé gyúrta a liberális és baloldali pártokat, majd önmagát állította az egyetlen nemzeti alternatíva helyére. Nem koalíciót épített különböző politikai erők között, hanem megsemmisítette őket: azt állította, hogy a Tisza fölötte áll minden korábbi ideológiának és pártnak.
Ez a technika Orbán Viktor politikájából ismerős. Orbán „egy a tábor, egy a zászló” jelszava azt fejezte ki, hogy a jobboldalnak egyetlen politikai központba kell tömörülnie. Később a Fideszt azonosította a nemzettel, ellenfeleit pedig idegen érdekek képviselőinek, kommunistáknak, globalistáknak vagy hazaárulóknak bélyegezte. A Nemzeti Együttműködés Rendszere már nevében is azt állította, hogy az ország politikai közössége egyetlen együttműködésben egyesült, s ennek központja Orbán Viktor.
Magyar annyiban korszerűsíti ezt a nyelvet, hogy nem a jobboldali tábort, hanem az egész nemzetet rendeli saját politikai vezetése alá. A Fidesz azt mondta: egy a tábor. Magyar azt mondja: táborok sincsenek, csak magyarok. Ez befogadóbbnak hangzik, de még teljesebb igényt jelent. Aki Orbán táborán kívül állt, legalább ellenfél lehetett. Magyar nyelvében, aki a Tiszán kívül önálló politikai identitást őriz, az a nemzet megosztója.
A nyelvi szerkezet ezért távoli rokonságot mutat az autoriter egységjelszavakkal, köztük a Harmadik Birodalom „Ein Volk, ein Reich, ein Führer” – „egy nép, egy birodalom, egy vezér” – propagandamondatával. Ez nem azt jelenti, hogy Magyar Péter náci, vagy a rendszere azonos lenne a náci diktatúrával. A hasonlóság az antipluralista gondolati szerkezetben van: a népnek egyetlen politikai akarata van, ezt egy központ fejezi ki, a különvélemény pedig nem legitim alternatíva, hanem a közösség megbontása.
A náci jelszó pontos jelentése „egy nép, egy birodalom, egy vezér” volt, és a politikai sokféleséget felváltó totalitárius egységet hirdette. Éppen 1956-tal kapcsolatban különösen durva hamisítás ezt az egységfogalmat használni. A forradalom nem azért tört ki, mert minden magyar ugyanazt gondolta, hanem azért, mert a kommunista diktatúra egyetlen kötelező gondolatot, egyetlen pártot és egyetlen politikai igazságot kényszerített az országra. Pontosan úgy, mint ahogy Magyar értelmezi a nemzeti egységet saját vezetése alatt.
1956 nem volt politikailag egységes. Magyar meghamisítja 56-ot. A forradalmárok között voltak reformkommunisták, szociáldemokraták, kisgazdák, polgári demokraták, keresztények, nacionalisták, munkások, diákok és politikailag nem elkötelezett felkelők. Nem azonos ideológia kötötte össze őket, hanem a szabadság követelése egy idegen elnyomó hatalommal és helyi képviselőivel szemben.
A forradalom programja éppen a politikai pluralizmus helyreállításáról szólt: többpártrendszert, szabad választásokat, szólás- és sajtószabadságot, polgári jogokat, sztrájkjogot, valódi parlamenti hatalmat, nemzeti függetlenséget és a szovjet csapatok kivonását követelte. A munkástanácsok saját hatalmi, gazdasági elképzeléseket fogalmaztak meg, a korábban felszámolt pártok újjászerveződtek, és Nagy Imre kormánya október 30-án elismerte a többpártrendszert.
Magyar jelszava és követelése 1956-al ellentétes, mert nem ismeri el valójában a többpártrendszert. 1956 egysége nem világnézeti egység volt. Sokféle politikai erő egyetértett abban, hogy senki nem sajátíthatja ki az államot és a nemzetet. A forradalom nem a különbségeket számolta fel, hanem megteremtette annak lehetőségét, hogy azok szabadon megjelenjenek. Nem azt mondta, hogy nincs jobb és bal, hanem azt, hogy egyik sem tilthatja be vagy nyomhatja el a másikat.
Magyar ezzel szemben az 1956-os szabadságot összetartásként, az összetartást egységes politikai közösségként, ezt pedig saját központi akarata mögötti felsorakozásként értelmezi. A forradalmi zászló lyukáról helyesen mondta, hogy benne volt mindaz, amitől az emberek meg akartak szabadulni: az elnyomó hatalom, a hazugság, a félelem és az idegen megszállás. Csak azt nem tette hozzá, hogy a lyuk egy politikai jelkép eltávolítását jelentette az állam által kisajátított nemzeti zászlóból.
A forradalmárok nem új vezető arcképét akarták a Rákosi-címer helyére tenni, hanem vissza akarták kapni a zászlót minden magyarnak. Nem Orbán képét akarták Magyar képére cserélni szimbolikusan. Az is figyelmeztető, hogy Magyar új 1956-os múzeum létrehozását jelentette be. Egy méltó, tudományosan független intézmény valóban indokolt lehet. De ha a kormány már az alapítás pillanatában meghatározza 1956 egyetlen helyes politikai üzenetét, akkor fennáll a veszély, hogy nem múzeum, hanem új emlékezetpolitikai központ születik.
Orbán ugyanezt tette: történelmi intézményeket, emlékműveket és ünnepeket használt fel saját rendszerének legitimálására. Magyar beszéde alapján nem biztos, hogy szakítani kíván ezzel; inkább saját nemzeti egységmítoszával töltené meg ugyanazt a keretet. 1956-ot minden magyar kormány megpróbálta a maga képére formálni. Kádár ellenforradalomnak nevezte, hogy igazolja a megtorlást. Orbán nemzeti szabadságharccá szűkítette, hogy Brüsszel elleni politikáját és saját vezérszerepét történelmi folytonosságként mutassa be.
Magyar most a pártok és ideológiák fölötti egység forradalmává alakítja, hogy a Tiszát és önmagát az egész nemzettel azonosíthassa. Pedig 1956 üzenete nem az, hogy a nemzetnek egyetlen tábora, zászlója vagy politikai központja legyen. Épp az ellenkezője: senkinek nincs joga megmondani, ki az igazi magyar, melyik rendezvényen kell megjelennie, milyen politikai különbségeket kell félretennie, és ki érti helyesen a történelmet. Magyar éppen ezt mondta, amivel saját maga állításait cáfolta meg.
A hazát nem az osztja meg, aki másképpen gondolkodik. A hazát az osztja meg, aki saját politikai táborát azonosítja a nemzettel, majd a többieket a nemzeti egység ellenségévé nyilvánítja. Magyar Péter beszédének éppen ez volt a valódi üzenete. Nem változott semmi. Nem jött el a pluralizmus, nem jött el a szabadság. Megint ki akarja valaki sajátítani magának a hazát, a nemzetet, a magyarságot, és ezt a nemzeti egységgel azonosítja.
Ezzel szembe kell szállni. Magyar ünnepi szereplése arra emlékeztet, hogy ideje lenne egy forradalomnak. Legyen már végre vége ennek. 1956 nincs befejezve.
Hozzászólások
A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.