Magyar magánháborút folytat az ÁSZ elnökével

Magyar Péter miniszterelnök és Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke úgy vitatkozik egymással, mintha két közjogi méltóság intézményi konfliktusáról lenne szó. Csakhogy Windisch Magyar volt feleségének, Varga Juditnak az élettársa. Ebben a helyzetben Magyar minden személyeskedő megjegyzése és Facebookon előadott trollkodása kétértelmű: nem lehet tudni, hol ér véget a miniszterelnök jogos intézményi kritikája, és hol kezdődik az elhagyott férj magánéleti indulata.

Ez Magyar felelőssége, mert ő vezeti a végrehajtó hatalmat. Amit a miniszterelnök mond, az nem marad magánvélemény. Ha egy független állami ellenőrző szerv vezetőjét támadja, annak alkotmányos súlya van. Ha ez a vezető történetesen a volt felesége jelenlegi élettársa, akkor Magyarnak nem kisebb, hanem nagyobb önfegyelmet kellene tanúsítania. Már a személyes bosszú látszatát is kerülnie kellene.

Nem azért, mert Windischt magánéleti kapcsolata felmentené a közéleti elszámolás alól. Éppen ellenkezőleg. Az ÁSZ elnökének működését, kinevezését, döntéseit és mulasztásait minden korábbinál szigorúbban kellene megvizsgálni. De ezt nem Magyarnak kellene személyes szócsatában intéznie. Parlamenti vizsgálat, független szakértői átvilágítás, nyilvános jelentés és törvényes eljárás kellene. A miniszterelnök feladata a jogállami keret megteremtése lenne, nem az, hogy a Facebookon próbálja legyőzni volt felesége új élettársát.

Magyar viselkedése azért különösen káros, mert elfedi az ügy valódi botrányát: azt, hogy az Állami Számvevőszék az Orbán-rendszerben elveszítette fék- és ellensúly jellegét, szerepének hitelességét. Most azonban Windisch ugyanerre a függetlenségre hivatkozva próbálja megvédeni saját pozícióját, mintha Magyar a végrehajtó hatalom birtokosaként támadná a jogállami kontrollját. Mivel Magyar nem nyilvánította törvénytelenné az Orbán-rendszert, Windisch érvelése látszólag igaz. Miközben őt azért nevezték ki, hogy ne legyen se fék, se ellensúly..

Windischt 2022-ben a Fidesz–KDNP jelölésére választotta meg a fideszes kétharmad tizenkét évre. Mandátuma 2034-ig tart. Nem politikai konszenzussal került az ÁSZ élére, hanem az Orbán-rendszer hosszú időre bebetonozott bábjaként. A hosszú mandátum egy demokráciában valóban szolgálhatja a függetlenséget, mert megakadályozza, hogy minden új kormány lecserélje az ellenőrző intézmények vezetőit. Egy autokratikus rendszerben azonban ugyanez a megoldás arra alkalmas, hogy a bukott hatalom emberei a választási vereség után is ellenőrzés alatt tartsák az államot.

Orbán nem azért töltötte fel kilenc- és tizenkét éves mandátumokkal az ellenőrző szerveket, hogy azok tőle legyenek függetlenek. Azért tette, hogy tőle ne, csak az utódaitól legyenek azok. A rendszer lényege az volt, hogy az Orbán-kormány számára engedelmes intézmények egy későbbi demokratikus kormányt már a fékek és ellensúlyok nevében akadályozhassanak.

Windisch ezért formailag igazat mond, amikor arra hivatkozik, hogy az ÁSZ független intézmény, amelyet a kormány nem utasíthat. Csakhogy a függetlenség nem pusztán törvényi címke. Az ÁSZ nem attól lesz fék és ellensúly, hogy az Alaptörvény annak nevezi, és az elnöke tizenkét évig elmozdíthatatlan. Attól lenne az, ha a hatalmat pártállástól függetlenül, következetesen, időben és azonos mércével ellenőrizné. Pontosabban: ellenőrizte volna.

Windisch most azzal védekezik, hogy az ÁSZ tárta fel a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ügyét, 2025 januárjában feljelentést tett, és a kampányfinanszírozás ellenőrzésére a választás után egy év áll rendelkezésére. Ezek olyan tényállítások, amelyeket vizsgálni kell. De egy késői vizsgálat nem válasz arra, hol volt az ÁSZ, amikor az Orbán-rendszer éveken át összemosta az államot, a Fideszt, a kormányzati propagandát és a közpénzből működtetett civilnek nevezett szervezeteket. Hol volt, amikor a kormányzati tájékoztatás pártpropagandává vált, a közvagyon alapítványokba került, a választási kampányokat pedig az állam finanszírozta a Fidesz helyett?

Az ÁSZ nem akadályozta meg a maffiaállam kiépítését. A pártfinanszírozás ellenőrzése közben nem a hatalom és az állam összefonódását számolta fel, hanem gyakran az ellenzéki pártokra kirótt bírságokkal avatkozott be a politikai versenybe. Most úgy tesz, mintha mindig is egy nyugati típusú, pártatlan számvevőszék lett volna, amelyet egy autoriter hajlamú új miniszterelnök támad. Ez hamis önkép, de Magyar Péter pontosan ezt a szerepet ajándékozza Windischnek.

Amíg ugyanis Magyar nem mondja ki, hogy az Orbán-rendszer alkotmányos konstrukciója illegitim volt, addig az ÁSZ elnöke formálisan valóban egy törvényesen megválasztott, független intézmény vezetője. Ha Magyar elfogadja az Alaptörvényt, az abból származó tisztségeket és a rendszer jogfolytonosságát, akkor a nyilvános támadása az alkotmányos ellenőrző szervre valóban a fékek és ellensúlyok elleni beavatkozásnak látszik.

Nem lehet egyszerre elfogadni az Orbán-rendszer jogrendjét, majd önkényesen kijelenteni, hogy annak egyes intézményei mégsem érvényesek, mert az új miniszterelnöknek nem tetszenek. Ha az ÁSZ független alkotmányos intézmény, akkor a kormány nem fenyegetheti. Ha viszont az Orbán-rendszer politikai megszállásának része, akkor ezt hivatalosan, jogilag és következetesen kell kimondani, az egész rendszerrel együtt.

Magyar éppen ezt kerüli el. Nem nyilvánította alkotmányellenesnek a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, nem indított intézményes és alkotmányos rendszerváltást, nem állított fel átlátható eljárást a megszállt intézmények átvilágítására. Beült Orbán miniszterelnöki székébe, elfogadta a rendszer kereteit, majd személyes hatalmi eszközökkel próbálja eltávolítani vagy megfélemlíteni azokat, akik nem engedelmeskednek neki.

Ezzel nem felszabadítja az ÁSZ-t, hanem ugyanazt az elvárást támasztja vele szemben, amelyet Orbán: az ellenőrző intézmény addig jó, amíg nem akadályozza a vezért. Ez nem jogállami helyreállítás, hanem az Orbán-rendszer személyes hatalmi logikájának folytatása.

Windisch helyzetének van egy másik, ugyancsak elhallgatott oldala. Az ÁSZ éppen annak a Tisza Pártnak a kampányfinanszírozását vizsgálja, amelyet élettársa volt férje vezet. Ez önmagában nem bizonyít elfogultságot, de nyilvánvalóan felveti annak látszatát. A nemzetközi normák szerint pedig nemcsak a tényleges összeférhetetlenséget kell kizárni, hanem azt is, ha egy észszerű külső szemlélő kétségbe vonhatja a döntéshozó pártatlanságát.

Windischnek ezért nem azzal kellene válaszolnia, hogy ő természetesen elfogulatlan. Nyilvánosságra kellene hoznia, milyen eljárással zárják ki személyes részvételét a Tisza Pártot érintő vizsgálatokból, ki hozza a döntéseket, milyen független szakmai kontroll működik, és hogyan biztosítják, hogy sem személyes rokonszenv, sem ellenszenv ne befolyásolja az ÁSZ munkáját. Az ügytől való távolmaradás nem a bűnösség beismerése lenne, hanem a számvevőszék hitelességének védelme.

Az INTOSAI, a számvevőszékek nemzetközi szervezetének alapelvei szerint a legfőbb állami ellenőrző intézmények csak akkor lehetnek objektívek és hatékonyak, ha jogilag, szervezetileg és működésükben is függetlenek. Ehhez azonban nem elég a vezető hosszú mandátuma. Átlátható kinevezés, szakmai autonómia, pártatlan ellenőrzési gyakorlat, összeférhetetlenségi garanciák és közbizalom is szükséges.

A demokratikus átmenetek nemzetközi tapasztalata azt mutatja, hogy a megszállt intézményeket nem lehet egyszerűen az új hatalom embereivel feltölteni. A lengyel jogállami helyreállítás egyik legnagyobb nehézsége éppen az lett, hogy a korábbi autoriter kormány törvényekkel, kinevezésekkel és hosszú mandátumokkal bástyázta körül saját embereit. Az új kormány nem tehette meg következmények nélkül, hogy ugyanazzal az önkénnyel távolítsa el őket, amellyel elődei elfoglalták az intézményeket. Ha ezt teszi, nem a jogállamot állítja helyre, csak megfordítja az önkény irányát.

Magyarországnak ezért nem Windisch és Magyar személyes háborújára, hanem világos demokratikus átmenetre lenne szüksége. Fel kellene tárni, hogyan működött az ÁSZ az Orbán-rendszerben, mely vizsgálatokat mulasztotta el, hol alkalmazott kettős mércét, és milyen szerkezeti változtatások szükségesek ahhoz, hogy többé egyetlen párt se sajátíthassa ki. Új kinevezési szabályok, valódi szakmai és politikai konszenzus, rövidebb vagy egyszer meg nem hosszabbítható mandátum, átlátható ellenőrzési terv és erős összeférhetetlenségi garanciák kellenének.

Magyar Péternek ebből személyes érintettsége miatt hátra kellene lépnie. Windisch Lászlónak pedig nem sértett élettársként és Orbán kinevezettjeként, hanem egy ellenőrző intézmény vezetőjeként kellene bizonyítania függetlenségét. Egyikük sem teheti meg, hogy saját magát azonosítja az állammal, a joggal vagy az igazsággal.

Amíg Magyar trollkodik, Windisch pedig a fékek és ellensúlyok mártírjának szerepében tetszeleg, addig eltűnik a legfontosabb kérdés: hogyan lesz az Orbán által politikailag megszállt Állami Számvevőszékből valóban független intézmény?

Erre egyikük sem adott választ. Helyette két, magánéletileg is összekapcsolódó hatalmi szereplő harcol egymással egy olyan hivatal fölött, amelyet előbb Orbán tett politikailag hiteltelenné, most pedig Magyar kezel személyes ellenfélként. Ez nem a fékek és ellensúlyok működése. Ez az Orbán-rendszer folytatása más szereplőkkel. Pontosabban: ugyanazokkal a szereplőkkel, csak más szereposztásban.