Magyar Péter rendszerváltásként beszél a kormányváltásról. De egyes szabályok módosítása és vezetők cseréje nem teremti meg a hatalom független ellenőrzését. Orbán megbukott, ami jó, de ez egyébként is hamarosan bekövetkezett volna. A demokratikus rendszerváltást viszont Magyar Péter elsikkasztotta, a szabadságot ellopta és a hatalmat kisajátította magának.
A rendszerváltás szó Magyar kommunikációjában a választási győzelmet jelenti. Egy korrupciós ügyről már kora nyáron úgy írt, hogy „a rendszerváltás után nem sokkal” elkezdhetett dolgozni a rendőrség és az ügyészség. De rendszerváltás nem történt, csupán kormányváltás az Orbán-rendszeren belül. Amikor az ő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozták, Magyar az ügyészséget azzal vádolta, hogy az a célja, hogy „elbagatellizálja a rendszerváltást”. De nem ő a rendszerváltás.
A választási győzelem féléves évfordulóján az ötkertes telefonügyet is ebbe a kontextusba helyezte: „... ezzel majd meg lehet akadályozni a rendszerváltást”. Saját politikai sikerét a rendszer megváltozásával azonosította. Abból, hogy Magyar szerint meg akarták akadályozni a győzelmét, nem következik, hogy győzelmével már létre is jött a jogállam. Ez akkor történt volna meg, ha például garázdaságért őt is el lehetne ítélni. De ő ezt megkérdőjelezi, és várhatóan nem így lesz.
A demokratikus rendszerváltás a hatalom megszerzésének, gyakorlásának és ellenőrzésének módját és szabályait alakítja át. A kormánytól független bíróság, a hatalmon lévőket is vizsgáló ügyészség, az alapjogok kikényszeríthető védelme, a szabad sajtó és a tisztességes politikai verseny együtt hoznak létre más rendszert. A Velencei Bizottság jogállamisági mércéje az önkény megakadályozását, a független igazságszolgáltatást és az intézményi ellensúlyokat vizsgálja. Ezek akkor is működnek, amikor a kormány számára kellemetlen döntésekhez vezetnek.
Az új alkotmány csak ígéret. Fél év alatt semmi nem történt, hitegetés és altatás zajlik. Ahogy eddig jelöltek és megválasztottak bárkit, az nem jobb, mint a Fidesz, egyes esetekben még rosszabb. A Miniszterelnökség azt ígérte, hogy ősszel elindul az alkotmányozási folyamat, de ebből semmi nem lett, még egy kapavágás sem történt. Nincs elfogadható magyarázat.
Ahogy arra sem, hogy az erre a célra "kért" kétharmados többséggel Magyar Péter miért nem helyezte hatályon kívül a NER alaptörvényét, miért nem állította vissza az új Alkotmány megalkotásáig az utolsó törvényes Alkotmányt, amit Orbán megpuccsolt. Illetve, az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy Magyar nem akarja megváltoztatni a rendszert, neki ez így tökéletes. Amikor az ellenkezőjét mondja, akkor hazudik. Csúsztat, amikor rendszerváltásnak minősíti, ami nem az.
Hazugság az is, ahogyan szándékosan félreértelmezi a rendszerváltást és más jelentést ad neki. Nem ugyanazt érti a kifejezés alatt, mint amit valójában jelent. Ez pedig nem véletlen félreértés, hanem szándékos hamisítás. Az alkotmányozás is gyanús, ha egyáltalán lesz belőle valami. Fleck Zoltán alkotmányozásról szóló beszélgetésben kifogásolta a tisztázatlan a Klikk TV-ben. Kik egyeztetnek, milyen eljárásban, ki dolgozza fel a társadalmi javaslatokat, egyáltalán lesznek-e?
Vagy ezek olyanok lesznek, mint amikor Magyar a köztársasági elnök személyére kért javaslatokat? Fleck szerint tapasztalt civilek és szakértők egyelőre nem jutnak szóhoz. Majtényi László már a választás után arra figyelmeztetett a Klubrádióban, hogy a gyors alkotmányozás újabb rossz rendszerhez vezethet. A két követelmény összetartozik. Időt kell hagyni a közös munkára, de el kellene kezdeni, méghozzá világos szabályokkal és számonkérhető menetrenddel. Megalapozott a félelem, hogy Magyar ugyanúgy zavarná le ezt is, mint a köztársasági elnök és az NVVH elnökének megválasztását, az új Alkotmány pedig az Alaptörvény mása lenne.
Ha a Tisza Párt (értsd: Magyar Péter) jelöl, nevez ki mindenkit, akkor az maga a NER. Akkor nincsenek fékek és ellenzúlyok, akkor ez egy ugyanolyan színlelt pártállam, mint a Fidesz-uralom. Itt csak annyi változott, hogy Tiszának hívják azt, amit eddigi Fidesznek. Ráadásul a Fidesz és a Tisza ideológia között halvány különbség van. Például az alkotmánybírókat továbbra is az országgyűlési képviselők kétharmada választja. Jelölésükről az igazságügyi és alkotmányügyi bizottság dönt, amelynek tizenkét tagjából nyolc tiszás.
A kormányoldalnak így nem kell megállapodnia sem az ellenzékkel, sem egy tőle független jelölő szervvel. Arról nem beszélve, hogy Magyar Péter a demokratikus pártok mindegyikét megsemmisítette, éppen arra hivatkozva, hogy ő az Orbán-rendszert leváltja. Így demokratikus kontroll egyáltalán nincs. Az Orbán-rendszer lényege nem az volt, hogy Orbán állt az élén és nem Magyar Péter. Orbán embereinek lecserélése Magyar embereire nem jelent rendszerváltást.
A Fundamentum emberi jogi folyóirat szerkesztői már az alkotmánymódosítás tervezetének véleményezésekor ezt a problémát emelték ki. Egypárti kiválasztás vezetett a korábbi kormányhoz kötődő Alkotmánybíróság kialakulásához, ezért a hatáskörök visszaadása mellé a függetlenség személyi garanciáit is meg kell teremteni. A demokratikus újjáépítéshez egyszerre tartozik a múlttal való elszámolás és annak megakadályozása, hogy az új hatalom ugyanúgy foglalhassa el az intézményeket.
Van konkrét alternatíva is. A Magyar Helsinki Bizottság a kiválasztás megosztását szorgalmazza, hogy több egymástól független szereplő vegyen részt benne. Bemutat olyan modellt is, amelyben az államfő, a parlament és a Kúria külön-külön választaná az alkotmánybírák egy részét, a parlamenti jelölésben pedig minden frakciónak azonos súlya lenne. Egyetlen megoldás sem csodaszer. Az alapelv azonban világos. Az ellenőrök kiválasztását nem uralhatja kizárólag az, akit ellenőrizniük kell.
Magyar mentelmi jogát az Országgyűlés saját kérésére felfüggesztette. Ez lehetővé teszi az eljárás lefolytatását, de önmagában éppúgy nem bizonyít rendszerváltást. Megengedhetetlen, hogy egy miniszterelnök saját meggyanúsíytása alkalmával vagy okán, az ügyészséget gyalázza és fenyegesse. Az ügyészséggel szembeni konkrét vádakat külön meg kell vizsgálni. De az egyesekkel szembeni gyanú nem lehet alap és kifogás, hogy a miniszterelnök a saját garázdaságát relativizálja. A jogállam mércéje az, hogy a hatóság politikai megrendelés nélkül járhasson el, a miniszterelnökkel szemben is. Magyar személyes politikai érdeke nem válhat a rendszerváltás mércéjévé.
A rendszerváltás befejezett tényként való ismételgetése azért megtévesztő, mert úgy állítja be, mintha a rendszerváltás az eddigiekkel megtörtént volna, miközben az alapvető intézményi biztosítékai hiányoznak. A választási győzelem a rendszer megváltoztatására adott felhatalmazást, nem pedig maga a rendszerváltozás. A kettő összemosása eltakarja, mit kellene még számonkérni a hatalmon.
Fél évvel a választás után az egypárti hatalomgyakorlással való szakítás és ennek világos, számonkérhető menetrendje hiányzik. A rendszerváltás mércéje az lesz, ha nem Magyar Péter dönthet bármiről, ha ellenőrizhető és számonkérhető, akár leváltható, és nem tehet meg bármit, akkor sem, ha szeretné. Ennek intézményes garanciái jelentenék a rendszerváltást, amelyek nincsenek. Az ország feje fölött történik megint minden, a társadalomnak semmi köze ahhoz, amit Magyar tesz.
Formálisan és strukturálisan ez még mindig Orbán-rendszer. Orbán nem tűnt el.
Hozzászólások
A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.