Orbán tényezőnek mutatja magát Brüsszelben

Az Európai Tanács brüsszeli épületében Magyarországot Magyar Péter képviseli. Orbánnak nincs belépője a huszonhét állam- és kormányfő ülésére, nincs szavazata, nem vétózhat, nem tárgyalhat az ország nevében. Mégis Brüsszelbe utazott éppen az EU-csúcs idejére. A jelenléte nem diplomáciai szükségszerűség, hanem gondosan megtervezett politikai előadás: Orbán azt akarja megmutatni, hogy a választást elveszítette ugyan, de továbbra is az európai szélsőjobb vezetője és Magyarország alternatív képviselője maradt.

Orbán a Patriots for Europe találkozóján vett részt Marine Le Pen, Andrej Babiš, Santiago Abascal, Matteo Salvini és más radikális jobboldali politikusok társaságában. A Patrióták 85 képviselőjükkel az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakcióját alkotják. A tanácskozás témái tudatosan követték a hivatalos csúcs napirendjét: az uniós költségvetést, a migrációt, a nemzeti szuverenitást és a magyarországi jogállamiság helyzetét tárgyalták. Orbán tehát árnyékcsúcsot rendezett a valódi csúcs mellett.

A helyszín és az időzítés a lényeg. Ha ugyanezek a politikusok egy héttel korábban Budapesten vagy egy héttel később Madridban találkoznak, abból pártrendezvény lesz. Amikor azonban az EU vezetőivel egy időben jelennek meg Brüsszelben, Orbán rákapcsolódik az Európai Tanács figyelmére. A képi üzenet szerint két Európa tárgyal párhuzamosan: az egyikben Magyar Péter ül a hivatalos asztalnál, a másikban Orbán vezeti a kontinens „patrióta” ellenzékét.

Ezzel egyszerre több közönséghez beszél. Saját híveinek azt üzeni, hogy politikai bukása átmeneti, nemzetközi tekintélye változatlan, és külföldön még mindig vezetőként fogadják. A Fidesz apparátusának azt mutatja, hogy nem szabad szétszéledni: rendelkezik európai hálózattal, médiával, pénzügyi és politikai kapcsolatokkal. Magyar Pétert pedig jobbról próbálja bekeríteni: minden uniós kompromisszumot árulásnak, minden konfliktus saját politikájának igazolásaként jelenik meg.

A találkozónak személyes jelentősége is van. Orbán tizenhat éven át úgy szervezte át a magyar külpolitikát, hogy saját személyét azonosította az országgal. Külföldi pártkapcsolatai nem a magyar állam intézményein, hanem rajta és szűk környezetén keresztül működtek. A választási vereséggel elvesztette az állami tisztséget, de a személyes hálózat nem tűnt el. Le Pen, Salvini vagy Abascal számára ő nem volt miniszterelnök, hanem ideológiai minta, finanszírozási és kampánytechnikai tapasztalatok forrása. Ezt a politikai tőkét most saját túlélésére használja.

Önmagában semmi törvénytelen nincs abban, hogy egy volt miniszterelnök Brüsszelbe utazik és szövetségeseivel találkozik. Orbán szabad ember, nem emeltek vádat ellene, nincs utazási korlátozás alatt. A valódi kérdés éppen ez: miért nincs folyamatban olyan eljárás, amely legalább tisztázná a NER korrupciójában, az állami vagyon átruházásában, a közbeszerzésekben, a titkos megállapodásokban és az alkotmányos rendszer lebontásában játszott szerepét?

A politikai felelősség nem azonos a büntetőjogival, és Orbánt sem lehet bizonyíték nélkül bebörtönözni. Jogállamban nem a politikai bukás alapján jár bilincs. De a jogállam nem passzivitást jelent: a megalapozott ügyekben független nyomozásnak, iratbiztosításnak, vagyonvizsgálatnak és parlamenti feltárásnak kellene következnie. Ha hat hónappal a hatalomváltás után még az eljárások sem láthatók, Orbán joggal következtethet arra, hogy személyes kockázata csekély, már mindent megúszott.

Brüsszeli jelenléte bizonyítja, hogy milyen súlyos következménye van annak, ha a rendszerváltás nem válik intézményes valósággá. Orbán nem bukott rendszer vezetőjeként, hanem rendes ellenzéki politikusként jelenhet meg. Szabadon használhatja a NER alatt kiépített nemzetközi hálózatát, miközben a közvélemény lassan hozzászokik, hogy a tizenhat éves rendszerért senki nem visel személyes felelősséget.

Ez Magyar Péternek is kényelmetlen. Orbán látványos brüsszeli szereplése folyamatosan emlékezteti arra, hogy a választási vereséggel Orbán nem tűnt el. Ha az új kormány az Orbán által létrehozott alkotmányos és intézményi keretben működik tovább, akkor Orbán azt mondhatja: rendszerével nem volt baj, csak a választók másik vezetőt választottak. Innen már csak egy lépés az az állítás, hogy ő vagy politikai örököse bármikor visszatérhet. S ez a veszély mostantól fennáll.

Orbán nem azért ment Brüsszelbe, mert dolga volt az EU-csúcson. Azért ment oda, hogy demonstrálja a jelenlétét, a létezését és a befolyását. A valódi teremben már nem ülhetett le, ezért berendezett magának egy másikat. Nincs állami felhatalmazása, ezért a szélsőjobboldali internacionálé felhatalmazását mutatja fel.

A jelenet azt üzeni: Orbán elvesztette a hatalmat, de még nem a múlt. Amíg az új kormány nem tárja fel rendszerének működését, és az igazságszolgáltatás nem vizsgálja ki a megalapozott ügyeket, addig ő nem bukott autokrata lesz, hanem várakozó trónkövetelő. Brüsszelben pontosan ezt a szerepet játszotta el.