Meglepő eredménnyel zárult az első tudományos igényű kutatás, amely az Orbán Viktort leváltó választási szövetség ideológiai összetételét vizsgálta. A kutatás szerint meghatározóan liberális, szabadelvű szavazók alkották a Fideszt leváltó mozgalmat, amelynek miniszterelnökjelöltje a jobboldali Magyar Péter volt. Mindez nem meglepő azoknak, akik az illiberális Orbán-rendszer antitézisének nem a kiábrándult fideszeseket és jobboldaliakat, hanem a liberálisokat tekintették. Nem véletlen, hogy Magyart mentegetni kellett a kampányban (is), mert a követői liberálisok voltak. Ezeket a megállapításokat nem a kutatás szerzői tették, hanem a kutatásból levont saját következtetéseink.
A liberális és baloldali értelmiség egy alapvetően szabadelvű, Orbántól megszabadulni akaró választói tömeg élére állított egy volt fideszes, alig burkoltan orbánista politikust, majd elhitette vele, hogy csak egy jobboldali vezér képes leváltani Orbánt. A kutatás ennek az ideológiai csalásnak az alapját cáfolja meg. Magyar jobboldaliságára és fideszes múltjára nem volt szükség. Nem emiatt győztek, hanem ennek ellenére. A győztes többséget nem Magyar ideológiája teremtette meg: az már létezett, és szabadelvűbb volt nála. Magyar ezt a többséget politikailag elfoglalta, a hatalmat kisajátította, és saját céljaira használja.
A választók nem Magyar ideológiáját akarták hatalomra juttatni, hanem Orbánt akarták eltávolítani. Ehhez azt a jelöltet használták, akit a véleményformáló értelmiség kizárólagos lehetőségként eléjük állított. Ez azonban hamis állítás volt. Nemcsak szükségtelen volt, hanem politikailag káros. Az értelmiség saját liberális közönségét fosztotta meg a képviselet lehetőségétől, amikor azt állította, hogy Orbánt csak egy másik fideszes, jobboldali politikus győzheti le. Bekészített évtizedekre egy másik Orbánt, ha nem szabadulnak meg tőle.
Évekig azt magyarázta a magyar liberális értelmiség jelentős része, hogy Orbán Viktort csak jobboldali politikus válthatja le. Magyarország állítólag végérvényesen jobboldali ország lett, a liberalizmus megbukott, ezért a demokratáknak el kell fogadniuk egy volt fideszes, illiberális, nacionalista politikust, ha meg akarnak szabadulni Orbántól. Magyar Péter minden szélsőjobboldali kijelentését, gyurcsányozását, menekültellenességét és jogállamellenes reflexét azzal mentegették, hogy ez csupán a szükséges taktika. Magyar Péter és szavazói között mindvégig éles világnézeti ellentét volt, amit el kellett leplezni.
A CEU Demokrácia Intézete számára készült kutatás (Szabadelvű hullám söpörte el a Fideszt a 2026-os választáson) megmutatta, hogy ennek az érvelésnek a központi állítása hamis volt. Nem a balliberálisok jobboldali fordulata söpörte el a Fideszt. A Tisza győzelmét egy dominánsan mérsékelt és szabadelvű választói hullám eredményezte. Enyedi Zsolt és Tardos Róbert elemzése egy 1516 fős, reprezentatív felmérésre épült, melyet a választás után a 21 Kutatóközpont készített. A kutatás szerint az Orbán-rendszer népszerűtlensége a jobboldaltól való távolodást eredményezte, nem jobboldalivá kellett válni.
Ez alapvetően logikus, mégis ezzel ellentétes volt a Magyar Péter-párti narratíva, amely elutasította a liberális kihívók győzelmi esélyeit. Magyar Péter támogatásának alapja az a szlogen volt, hogy "ő az egyetlen, aki leválthatja Orbánt". Méghozzá azért, mert jobboldali. Ez a remény volt az oka, hogy elnéztek neki mindent, amivel az Orbán-ellenes szavazók nem azonosultak. Magyart mesterségesen tartották a mozgalom élén, mert ha nincs az Orbán leváltásához szükséges mítosz, akkor Magyar Péter a szavazói között nagyon hamar megbukott volna. Magyar Péterre annak ellenére szavaztak, hogy világnézetileg nem értettek vele egyet. Azt hitették el a szavazókkal, hogy erre szükség van Orbán leváltásához. A kutatás azt bizonyítja, hogy nem ez mozgósított.
A vizsgálat egyik megállapítása, hogy a magyar társadalomban évtizedekig tartó konzervatív fölény 2026-ra megszűnt, a liberális és konzervatív önbesorolású tábor nagyjából egyensúlyba került. A „liberális” vagy „szabadelvű” megjelölés 1993 óta először lett a legnépszerűbb világnézeti önmeghatározás. Az adatok még világosabbak a Tisza szavazóinál. Az önmagukat liberálisnak tartók négyötöde Magyar Péterre szavazott, és a Tisza választóinak több mint egyharmada a liberalizmust nevezte a hozzá legközelebb álló ideológiának. A kutatók szerint a párt ideológiai magját nem a hagyomány, a rend vagy a nacionalizmus, hanem a szabadság alkotja. A Tisza szavazói lényegesen kevésbé konzervatívak és nacionalisták, mint a párt támogatói körén kívüliek, miközben a pártot és annak vezetését saját maguknál jobbra helyezik el.
Ez a kutatás nem bizonyítja, hogy az egész ország liberális lett. A hagyományos bal–jobb tengelyen továbbra is enyhe jobboldali fölény látható, és egy választás utáni felmérésből nem lehet bizonyítani, hogy egy másik jelölt ugyanilyen eredményt ért volna el. Azt azonban egyértelműen bizonyítja, hogy a Fidesz leváltásához nem volt szükség egy illiberális programra. A győztes választói koalíció nem a NER ideológiájának szelídebb változatát követelte, mint amit a Tisza (Magyar Péter) kormányzása hozott. Annak a fenti mítosznak köszönhető Magyar Péter megválasztása, hogy csak neki van esélye. Miközben a szavazók bárkire szavaztak volna a cél érdekében (ezt hangoztatták is), talán még inkább olyanokra, akikkel egyet is értenek.
A választók jelentős része nem azért szavazott Magyar Péterre, mert egyetértett a politikai gondolkodásával, hanem mert őt látta Orbán leváltásának egyetlen rendelkezésre álló eszközének. Ezt azonban semmi nem támasztotta alá, azon kívül, hogy a liberális értelmiség mértékadó személyiségeinek egy része ezt mondta. A kutatás szerint a társadalom önmagánál lényegesen jobboldalibb parlamentet választott, és ezt is az Orbántól való szabadulás céljának vetette alá. Elfogadta Magyar Péter állítását, hogy az egység csupán egyetlen pártban valósulhat meg, nem egy ellenzéki szövetségben. A választók fele elégedetlen volt a rendelkezésére álló politikai kínálattal, amelyet Magyar Péter óellenzéki minősítése erősített. Ezért nem maradt más, mint a kényszerválasztás.
A Magyar Pétert támogató liberális értelmiség azonban a kényszert politikai elvvé változtatta. Azt állította, hogy a választóknak hallgatniuk kell Magyar nacionalizmusáról, személyi hatalomgyakorlásáról és fideszes ideológiájáról, mert nélküle nem lehet leváltani Orbánt. Aki figyelmeztetett arra, hogy egy orbánistával nem lehet felszámolni az Orbán-rendszert, azt a rendszerváltás akadályozójának, óellenzékinek vagy fideszes segítőnek nevezték. Most kiderült, hogy ez éppen fordítva történt. Nem Magyar jobboldalisága teremtette meg az Orbán leváltására kész többséget, hanem a szabadságot, a jogállamot és az európai demokráciát akaró választók tömege vitte hatalomra Magyart annak ellenére, hogy ő ideológiailag nem képviselte őket.
Ez döntő különbség. Magyar Péter nem kapott felhatalmazást arra, hogy Orbán nélkül folytassa az orbánizmust. Nem kapott mandátumot a menekültellenes államra, a nacionalista emlékezetpolitikára, a NER kulturális intézményeinek fenntartására, az alaptörvény megőrzésére, vagy arra, hogy a rendszerváltást egy megtisztított Fidesz kormányzásával helyettesítse. A választók, akik hatalomra juttatták, szabadelvűbbek nála és szabadelvűbbek annál a politikai rendszernél, amelyet tovább működtet. Nem erre szavaztak, de a választási kampányban elhitették velük, hogy most csak Orbán leváltása a fontos. Majd Magyart is elkergetik, ha nem szavazói rendszerváltó céljait valósítja meg. Ebből azonban nem lesz semmi, ahogyan azt előre tudni lehetett.
A kutatás azt is megmagyarázza, miért nő az elégedetlenség Magyar támogatóinak körében. Ez nem türelmetlenség és nem a „tökéletességet követelő” liberálisok finnyássága. A választók kezdik felismerni, hogy a politikus, akire Orbán leváltása érdekében szavaztak, nem azt a rendszert építi, amelyet ők akartak. A vezér lecserélődött, de a választók szabadságigénye nem jelent meg az állam intézményeiben. Magyar Péter győzelme nem igazolta azt a tételt, hogy Magyarországot csak jobbról lehet felszabadítani. Éppen az ellenkezőjét igazolta: Orbán rendszeréből a szabadelvű fordulat iránti igény vezette ki az országot. Ezt az igényt egy volt fideszes politikus sajátította ki, miközben a liberális értelmiség egy része meggyőzte a liberális választókat, hogy saját értékeikről "átmenetileg" le kell mondaniuk. Ez azonban álságos kérés volt, minden garancia nélkül, s az értékeiket nem kapták vissza.
Most ennek az árát fizetik. Egy alapvetően szabadságpárti választói koalíció nyakán olyan miniszterelnök ül, aki a NER ideológiai és alkotmányos örökségét folytatja. A CEU kutatása nemcsak a választás társadalmi hátterét tárta fel. Leleplezte a Magyar Péter köré épített legnagyobb politikai hazugságot: nem azért győzött, mert jobboldali volt, hanem azért, mert a szabadelvű választókat minden más lehetőségtől mesterségesen megfosztották. A liberális értelmiség nem keresett és nem állított megfelelő liberális politikust az elégedetlenség élére, akiről Magyarnál is könnyebben elhitethette volna, hogy csak ő válthatja le Orbánt, hiszen azt a rendszerváltást képviseli, amelyet az Orbán-ellenes szavazótábor akar.
Ez az ellentét azóta is fennáll, nem oldódott meg. Magyar úgy próbálja a két világnézet közötti kibékíthetetlen ellentétet feloldani, hogy illiberális jobboldali világnézetéből fakadó döntéseit korrigálja, amikor szavazótáborának túl erős ellenállásába ütközik. Ez nem azt jelenti, hogy feladná jobboldali nézeteit és az Orbán-rendszer rekontsrukciójának tervét, hanem árnyaltabban, kisebb lépésekben építi ki ugyanazt, ami szöges ellentétben áll szavazói többségének szabadelvű álláspontjával. Az Orbán ellen szavazók saját nyakukba ültettek egy világnézetükkel ellentétes jobboldali vezért, nem tudnak szabadulni tőle, mert nincs más alternatíva, mint a náci szélsőjobboldal vagy Orbán visszatérése. Mindezt úgy, hogy semmi szükség nem lett volna rá.
A jövő azon múlik, hogy Magyar liberális, szabadelvű szavazói (s azok az értelmiségiek, akik elhitették őket), hajlandóak-e arra, hogy saját identitásukat vállalva szakítanak Magyar Péterrel, és létrehoznak egy baloldali liberális demokrata pártot, vagy Magyar Péter csapdájában vergődnek, s kénytelenek eltűrni mindent, hogy ne Toroczkai vagy Orbán vegye vissza a hatalmat. Amíg erről nem folytat a magyar társadalom nyílt párbeszédet, addig sodródik az elszabotált rendszerváltás, a feljavított Fidesz útján, s csak akkor kap észbe, amikor ugyanott találja magát, amitől meg akart szabadulni.
Hozzászólások
A hozzászólásokat a Disqus szolgáltatja.